A nyári főszezon előtt ismét bizonytalanság jelent meg a légi közlekedésben: a közel-keleti feszültségek hatására emelkedni kezdtek az üzemanyagárak, ami közvetlenül a repülőjegyekre is hatással van. A légitársaságok egyelőre stabil működésről számolnak be, a következő hónapokban azonban változhat a helyzet.
Janet Newenham egyike annak a kevés nemzetközi turistának, akik az elmúlt hat évben beléphettek Észak-Koreába. Az ír utazó motivációját egy Instagram-poszt adta, most pedig arról számolt be, hogyan telt a négynapos útja a világ egyik legelzártabb országában.
Nagyon sokat vár a Toyota a C-HR+-tól, hiszen egy jól csengő típus kapott tisztán elektromos alternatívát. De a neven túl van bármi közös a két típusban? Íme a válasz!
Mostantól a városi mobilitás megváltozik, legalábbis szabályozási szempontból, egy, a magyar turisták által is kedvelt európai országban. Hosszú bürokratikus folyamat után Itáliában bevezetik az elektromos rollerek azonosító jelének kötelezettségét. A reform az elmúlt években már kötelezővé tette a sisak használatát és a biztosítási kötvény aláírá
Horvátország egyre több úti célján okoz gondot a turistatömeg, de még ma is akadnak olyan szigetek, ahol kevésbé érzékelhető a nyári zsúfoltság. Most öt kisebb horvát szigetet gyűjtöttünk össze, ahol a nyugodt, zavartalan pihenés kerülhet a fókuszba.
A technológiaközpontú és robusztus SUV-ként jellemzett Geely Galaxy Cruiser tanulmány mesterséges intelligencia vezérelt összkerékhajtási rendszere a városi utcáktól a keményterepviszonyokig mindenhol megfelelő teljesítményt nyújt. A mesterséges intelligencia alapú digitalis futómű révén a Geely Galax Cruiser koncepció a kerekek elfordulása segítsé
Kis túlzással az utóbbi években minden hónapra jutott egy új kínai gyártó, amely Európában is megkezdte a működését, de érdemi eredményt eddig csak az igazán nagy nevek tudtak elérni.
A 2026-os modellévre érkező frissítések közé tartoznak az új, az ajtók alsó részébe integrált kilépőfények, amelyek a beszállást segítik sötétben, különösen a tolóajtós kialakítás miatt. Az utastérben módosították a hátsó hűtőrekeszt is: az új elválasztó rendszer stabilabban rögzíti a különböző méretű palackokat és poharakat, meggátolja, hogy azok