A világ legkisebb „országa" tele van furcsaságokkal, melyek listája magával az elhelyezkedésével kezdődik: a Sealand Hercegség egy második világháborús tengeri erődítményen rendezkedett be az Egyesült Királyság délkeleti partjainál. Bár a britek nem ismerik el a nemzet függetlenségét, a sealandi lakosok komolyan veszik az államiságot.
Magyarországon egyelőre úgy tűnik, hogy nem megy sehová a hideg idő, az előrejelzések szerint pedig a tavasz beköszöntével sem lesz sokkal melegebb. Szerencsére így is akadnak olyan úti célok, ahol 20 Celsius-fokban köszönthetjük az új évszakot. Mutatjuk merre érdemes utazni február végén, márciusban!
Ha azt hitted, hogy a Xiaomi SU7 pofátlanul hasonlít a közvetlen versenytársára, a Porsche Taycanra, akkor még nem láttad a SAIC Z7-et. Egyelőre csak álcázva, és egy sokat takaró grafikán látszik a kínai gyártó legújabb villanyos sportkupéja, de már most látszik, hogy minden egyes vonásával a stuttgartiak modelljét másolja. Ugyanaz az ablakvonal, u
A Yutong egy kínai székhelyű vállalat, elektromos városi buszokat, távolsági buszokat és reptéri transzferjárműveket gyárt. 2005 óta jelen van az európai piacon is, több mint 6000 busszal Franciaországban, Nagy-Britanniában, Dániában, Norvégiában és Izlandon. A Norvégia és Dánia által felvetett aggodalmak után a figyelem most az Egyesült Királyságr
A turisták viselkedése miatt idén nem rendezik meg Japán egyik leghíresebb tavaszi fesztiválját. A cseresznyevirágzás köré épülő ünnepségnek 2016 óta ad otthont a Fudzsinál található Arakurayama Sengen Park és évente nagyjából 200 ezer látogatót vonz.
Karácsony Gergely azt írta, megfeszített munkával várhatóan a hónap végére rendezik az extrém, "útgyilkos időjárás" okozta viszonyokat. "Most, hogy a kormány éppen az útjavításokra rendelkezésre álló forrás 100-szorosát akarja elvenni Budapesttől, és az igazságszolgáltatás függetlenségének semmibevételéről is a kátyúk jutnak a Fidesz-propaganda esz
Ezúttal egy férfi sofőr gondolta úgy, hogy a tilos jelzés és a záróvonal ellenére, kanyarodósávból előz meg egy másik autót a fehér BMW X6 luxusterepjárójával. A drónkezelőnek is nagy meglepetést okozott, hogy a sofőr egy alig 100 méterre található benzinkútra sietett ennyire. Hűségpontok mellé eddig 8 büntetőpontot, 80 ezer forint közigazgatási bí
A tél nem a motoros barátja Abban egyet érthetünk, hogy motorozni legalább 15 Celsius foktól kellemes. Alatta csak kompromisszumokkal. Mivel hazánkban ez még mindig nem esik egybe a téli időszakkal, így a legtöbben -magam is- novembertől áprilisig pihentetjük a gépet a garázs mélyén. Ha ki sem toljuk onnan, akkor mégis miért kellene rá kötelező fel
A 72. kilométerszelvényben kihelyezett installáció egy emelvényen lévő roncsautó. Célja, hogy felhívja a figyelmet a gyorshajtás, az ittas vagy figyelmetlen vezetés, valamint a felelőtlen közlekedési magatartás súlyos, akár visszafordíthatatlan következményeire. A projekt a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság, a Zempléni Spartacus Vadásztársaság, va
Eddig mindössze egyetlen elektromos modellel képviseltette magát a Subaru az újautó-piacon, viszont múlt július óta tudjuk, ez hamarosan változik. Ekkor
Az Építési és Közlekedési Minisztérium széleskörű szakmai egyeztetések keretében tekinti át az új KRESZ tervezetét, valamint az arra beérkező észrevételeket. Pénteken mikromobilitási eszközökkel foglalkozó szakértőkkel, szakmai és érdekképviseleti szervezetekkel folytatódott a közlekedési szabályok finomhangolása. A mikromobilitási eszközök worksho
A hőmérő éppen nulla Celsius-fokot mutat, miközben egy tucat újságíró gyülekezik a müncheni repülőtér egyik parkolójában. Hat Audi Q5 – két SUV és négy Sportback – várja a kijelölt járművezető párosokat egy alpesi road tripre. A flotta szinte a teljes motorválasztékot lefedi: négy benzines, SQ5 csúcsmodell – két Sportback és két SUV –, valamint tov
A McLaren brit kiválósága szerint a csaknem ötszáz lóerős elektromos kiegészítő hajtás alaposan átvariálhatja a futamokat. "Több előzés, több párbaj lesz, és több olyan helyzet, amikor egy pilóta próbálja védeni a pozícióját. Az ebből adódó jojó-effektusok pedig általában kaotikus jelenetekhez vezetnek" – fejtette ki a 26 éves versenyző, aki kitért
A kínai autógyártók megjelenése Európában az elmúlt évek egyik legjelentősebb iparági fordulata. Bár sokan a 2023-as müncheni IAA-kiállításhoz kötik a "nagy áttörést", az ICDP 2026 januári vezetői összefoglalója egyértelművé teszi: a jelenlegi helyzet nem hirtelen robbanás, hanem egy több évtizedes, tudatosan felépített stratégia eredménye. A folya
Az ausztrál Jack Doohan az Alpine Forma-1-es istállótól való távozása után ebben a szezonban a Haas csapat tartalékpilótája lesz. A 23 éves pilóta - a legendás motorversenyző, Mick Doohan fia - tavaly hat versenyen indult az Alpine színeiben, mielőtt átvette a helyét az argentin Franco Colapinto, ugyanakkor a múlt év végéig teszt- és tartalékversen
Videó: Youtube - Verker in Wien A 21 és 30 év közöttiek körében az autóval megtett utazások aránya jelentősen csökkent, különösen az elmúlt tíz évben – közel tíz százalékponttal, ahogy azt Ulli Sima (SPÖ) közlekedési tanácsos hivatala hétfőn bejelentette. Összesen 15 éves időszakot vizsgáltak részletesen. Az adatokat Bécs városa és a Wiener Linien
A Xiaomi nem elégszik meg azzal, hogy egy olyan SUV-ot készítsen, amely majdnem olyan jól néz ki, mint a Ferrarié. A kínai technológiai óriás YU7 GT nevű új szabadidő-autója jóval erősebb is az olasz riválisánál, a 725 lóerős Purosangue-nál. A sima YU7 már eddig is rendkívül népszerű volt, de eddig hiányzott az igazán erős csúcsverzió a kínálatából
Csúcsdöntésekkel versenyeznek az autógyártók, a sebességi rekordok mellett az egy töltéssel megtehető út növelése is a tét, de van amihez nem elég az akkumulátorok hatékonyságának javítása. Az ok egyszerű: tavaly a nagy sebességű elektromos járművek (EV) motorjai közül többnek a fordulatszáma meghaladta a percenkénti 30 ezret! És persze amikor a vi
Ma már nehéz elképzelni, de volt idő, amikor a Dunakanyar egyik legkülönlegesebb strandélményét nem a folyóparton, hanem egy erdős hegyoldalban találtuk meg. A Visegrád melletti lepencei strandfürdő egykor termálvizes medencéivel, teraszos kialakításával és páratlan panorámájával az ország egyik legszebb fekvésű strandfürdőjének számított. Ma üres
Első pillantásra a kaliforniai Cameron Park egy csendes, átlagos kertvárosnak tűnhet, a látszat viszont néha csal. Ha egy kicsit továbbsétálunk a központ felé már egy egészen más arcát láthatjuk a településnek: a házak garázsaiban az autók mellett repülőgépek parkolnak, a hagyományos utcák helyett pedig kifutópályák vágnak keresztül a környéken. De
A bacalhau com natas egy Portugáliából származó, gazdag és tepsiben készült tőkehalas étel, amely egyszerre lehet ünnepi fogás és hétköznapi ebéd is. Annak ellenére, hogy a tőkehal évszázadok óta a portugálok konyhájának része, a recept viszonylag fiatalnak számít. Mutatjuk hogyan készül!
A Németország északi részén elterülő Hallig-szigeteknek már az elhelyezkedése is különleges, hiszen a csoport a Watt-tenger természetvédelmi területén található. A szigetek csupán néhány méterrel emelkednek a tengerszint fölé, így meglehetősen gyakori, hogy elárasztja őket a tengervíz. Ebben a térségben nyúlik el Európa egyik legérdekesebb vasútvon
Margot Robbie és Jacob Eroldi főszereplésével hamarosan debütál a mozikban az Üvöltő szelek. Az Emily Brontë regényén alapuló film nyomán izgalmas lehetőséggel állt elő egy West Yorkshire-i apartman. A meghirdetett nyereményjáték keretében a szerencsés kiválasztottak ingyenesen szállhatnak meg Catherine Earnshaw szobájában. A szálláshelyet és annak
A SAIC Motor Italy a Maxus márkával kiterjeszti üzleti tevékenységét a könnyű haszongépjárművekre (LCV-kre), így Olaszország lesz az első európai piac, ahol a kínai csoport közvetlenül ebben a szegmensben működik, az MG-vel elért sikereket követően. A Maxus, a SAIC Motor Group globális márkája, több mint 100 országban van jelen, tíz év alatt több m
Az „i Borghi più belli d’Italia” vidéknépszerűsítő program keretében Olaszország 2002 óta igyekszik felhívni a figyelmet azokra az apróbb településekre, amelyek csak elvétve kerülnének fel az utazók térképére. Most hét új csodás helyszínnel bővült a lista – mutatjuk is, hol találhatók ezek.
Fotó: BKV A hazai gyártású Ikarus 435T a BKV által üzemeltetett 4 nosztalgia troli egyike a közönségkedvenc ZIU9, Ikarus 260T és 280T mellett, és jól példázza a társaság elkötelezettségét a budapesti közösségi közlekedés műszaki örökségének megőrzése iránt. Az Ikarus435T típust kizárólag Budapesten lehetett látni, a világon sehol máshol nem közleke
Fotó: SAS Az incidens a Scandinavian Airlines (SAS) egyik csütörtök esti járatát érintette. Az Airbus A320neo típusú repülőgép 135 utassal a fedélzetén gyorsítani kezdett a felszálláshoz a zaventemi repülőtéren, ám nem kifutópályán, hanem gurulóúton, amely a repülőtéren belül a repülőgépek lassú közlekedésére szolgál a terminálok és a kifutópályák
Gyakori látvány az utakon, hogy amikor zöldről sárgára vált a jelzőlámpa, néhány autós az utolsó pillanatban még átszáguld a kereszteződésen, mások viszont a fékre lépnek. De pontosan mi a teendő, és mi a szabályos, biztonságos megoldás ilyen helyzetben? Veszélyes és szabálytalan sárgánál gyorsítani A KRESZ szerint a folyamatos sárga fény a forgal
Az M1-es autópályán, Hegyeshalom felé, Óbarok térségében több gépjármű ütközött össze. A 43-as km-nél sávzárásra kell számítani! A torlódás elérte a 3 km-t – írta az Útinform. Szintén az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán, Kisigmánd térségében burkolatjavítási munkák miatt lezárták a belső sávot a 87-es km-nél. A munkavégzés mögött 2-3
A BMW Group és a körforgásos gazdaságot ösztönző nemzetközi vállalatként dolgozó PreZero a jövőalapú körforgásos alapelvek terén újabb fontos mérföldkőhöz érkezett: a két partner a németországi Heilbronn városában megrendezett IPAI (Innovation Park Artificial Intelligence) eseményen aláírta stratégiai együttműködési megállapodását, amelynek értelmé
Fotó: MÁV A most elfogadott határozat előkészítése során az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a MÁV-csoport szakemberei a flotta megerősítésének nem csupán a szakmai, hanem finanszírozásai kérdéseit is tisztázták - fűzte hozzá. Ennek megfelelően a fenti járművek beszerzésekor uniós forrásokra, iparági hitelre, valamint olyan lízingkonst
Átszervezte felsővezetését a Toyota Motor Company (TMC). A vállalat mindennapos irányítását az eddigi Szató Kodzsi (56 éves) a korábbi pénzügyi igazgatónak, Kon Kentának (57) adja át. Kon-szanra, aki régóta élvezi Tojoda Akió bizalmát, a Toyota gazdasági felvirágoztatásának egyik kulcsfigurájaként tekint a szakma. A pénzügyi igazgatói posztot 2020
A Stellantis pénteken bejelentette, hogy az elektromos járművekkel kapcsolatos fejlesztések visszafogása és a belső égésű motorok fejlesztésének folytatása 22,2 milliárd
Hogy néz ki? A Gilles Vidal formatervét viselő Renault Symbioz 17 centivel hosszabb, mint a Captur és 90 literrel öblösebb a csomagtartója. Pont ennyi kell, hogy egy autó egy fokkal használhatóbb és élhetőbb legyen. Ez a Symbioz lényege: élhető és praktikus családi autó. Muszáj is neki, hisz valójában a Symbioz a Scénic utódja, amelyet már nem gyá