2024. április elseje óta lehet Magyarországon egynapos autópálya-matricát váltani, köszönhető mindez egy európai uniós kötelezettségnek. Mint az ismert, anno az
Bár nem véletlenül kíváncsiak annyian Lisszabonra, Portóra vagy Algarve régiójára, Portugália számos más izgalmas kalandot is rejt magában. Persze a kisebb települések nem rendelkeznek repülőterekkel, de éppen ez adja bájukat: a spanyol határhoz közeli Monsantót például az ország kormánya is beválogatta Portugália legszebb történelmi falvai közé, e
A klasszikus szuzukai versenypályán rendezik a 2025-ös szezon harmadik Forma–1-es nagydíját, egy a szurkolók és a pilóták körében is népszerű aszfaltcsíkon, ahol néhány módosítás miatt már biztos, hogy új kihívások várnak a mezőnyre. A tavalyi időmérő edzés Szuzukában. Fotó: hirado.hu/EPA/Franck Robichon A hétvége előtt ugyanis újraaszfaltozták az
Súlyos baleset történt 2025 április másodikán Szombathelyen, amelyben jelentős szerepet játszott, hogy a parkolóból merre lehet szabályosan kikanyarodni. Félreértés ne
Az elnök a Fehér Ház kertjében tartott ceremónián a nyilvánosság előtt írta alá a vámrendeletet, amit megelőzően csaknem egy órás beszédben érvelt a "viszonossági vámok" mellett. A gazdasági indokok között említette, hogy 2024-ben az Egyesült Államok kereskedelmi deficitje 1200 milliárd dollár volt, és elmondta: azt az évtizedes gyakorlatot kívánja
Alfa Romeo Giulia Quadrifoglio Kép forrása: Auto Express A legfrissebb sajtóhírekre alapozva kijelenthető, hogy a következő generációs Alfa Romeo Giulia Quadrifoglio és Stelvio Quadrifoglio is benzines motorral lesz ellátva - amely potenciálisan a márka híres V6-osa lehet. Az Alfa egy ideig azt tervezte, hogy az új Stelvio prémium SUV-sorozatát
Egy új bizottsági dokumentumban sokkal óvatosabban fogalmaznak a belső égésű motoros új autók 2035-ös betiltásával kapcsolatban. A megváltozott bekezdést a
A szervezők tájékoztatása szerint az első osztályban (ORB és ORC) 33, a másodosztályban (Rally2) 32, míg a klasszikus versenyautókat felvonultató Historicban 24 páros vághat neki a viadalnak, amelynek össztávja megközelíti a 350 kilométert, és ebből a mért szakaszok 130 kilométert tesznek ki. "Idén szerettünk volna új helyszíneken versenyt rendezn
A Peugeot által készített felmérés rendkívül alapos volt, hiszen minden olyan korcsoportot érintett, amely jelenleg rendelkezhet jogosítvánnyal. A kérdések azt firtatták, hogy a mai autókban mely tulajdonságok fontosak egy adott korosztály számára. A válaszok elemzése után világos trendek rajzolódtak ki arról, hogy mely korcsoport ragaszkodik példá
A Ryanair 200,2 millió utast szállított a 2024 április 1. és a 2025. március 31. közötti 12 hónapban, ez 9 százalékkal haladja meg az előző időszak 187,3 milliós forgalmát. Ezzel a Ryanair lett az első olyan légitársaság Európában, amelynek éves utasforgalma átlépte a 200 milliót. A légitársaság az időszakban összességében 94 százalékos átlagos ül
Hatalmas csomagtartóval (ötüléses kivitelben 725 liter, VDA szerint mérve 711-2032 liter, phev változatban 704-2025 liter), teraszos kialakítású élettérrel (a külvilágra nyitott nappalivá lehet alakítani az ülések lehajtásával), óriási csomagtérajtóval, megnövelt tengelytávval (2,85 méter) és elfogadható harmadik üléssori helykínálattal jelzi a San
A műszaki mentést végző bicskei önkormányzati tűzoltók két járművet áramtalanítottak, a kamionnál nem volt szükség ilyen beavatkozásra. A helyszínre érkeztek a zsámbéki önkéntes tűzoltók is. Az érintett sztrádaszakaszon egy sávon halad a forgalom. Az Útinform szerint a helyszínen már közel 7 km-es a torlódás. Az ellenkező oldalon, Hegyeshalom felé
Georgia Gardner és párja, Josh Fishlock még 2023 novemberében indult nyaralni az ausztráliai Kenguru-szigetre kutyájukkal, Valerie-vel. A kalandvágyó tacskónak azonban nyoma veszett, és mint kiderült: már több mint egy éve járja egyedül a szigetet. Szakértők szerint lenyűgöző, hogy a háziállat ilyen hosszú ideig képes volt túlélni a vadonban.
A 49 éves törökbálinti versenyző egy év kihagyás után tér vissza a Rali Európa-bajnokságra (ERC), ahol vadonatúj csapattal és autóval, viszont a megszokott gumimárkával (Pirelli) próbál szerencsét. Herczig a 25 éves pályafutása alatt többféle autómárkával versenyezett, a legtöbbet a Skodával, de Forddal, Subaruval, Citroënnel is, Toyotával viszont
Öt év telt el azóta, hogy a General Motors megbízta a Cadillacet a márka villamosítási törekvéseinek vezetésével. Azóta számos elektromos járművet mutatott be, és egy sor stílusos crossovert, valamint egy nagyon drága szedánt. Bár az EV-k iránti érdeklődés már az új modellek többségének forgalomba kerülése előtt is lankad, egy új jelentés szerint a
A tájékoztatás szerint az április 25-i közgyűlésén az igazgatóság előterjesztései alapján a részvényesek döntenek egyebek mellett a 2024-es évről szóló egyedi és konszolidált beszámoló elfogadásáról is. Az AutoWallis Csoport tavaly 398 milliárd forintra növelte árbevételét, ami 9 százalékkal haladja meg az előző évit, az EBITDA (kamatok, adózás és
Egy brit autós magazin minden évben több ezer autótulajdonost kérdez meg arról, hogy mennyire tartják megbízhatónak járművüket, hogy valamint mennyire elégedettek vele. A felmérés idén is elkészült, mi pedig meg is mutatjuk az eredményeket.
A böngésződ nem támogatja a hanglejátszást. Kérjük, próbáld másik böngészővel. A HangZóna korábbi adásait itt találja, a legújabbal pedig jövő héten csütörtökön várunk minden kedves hallgatónkat! Kérdéseket, észrevételt, témajavaslatot a hangzona@autoszektor.hu email címre várjuk. További autós tartalmakért kövesse
Az érintett átkelőhelyek meghatározása Alsó-Ausztria és Burgenland szövetségi tartományok hatóságaival, az agrárkamarákkal és a mezőgazdasági minisztériummal szoros együttműködésben történt – közölte az osztrák belügyminisztérium csütörtökön. Képünk illusztráció. Fotó: Filep István/MTI A rendelettervezet szerint Alsó-Ausztriában az érintett határát
A sonka és a töltött tojás mellett a kalács is jellemzően ott van a legtöbb magyar asztalán húsvétkor. Ha idén dobnánk egy csavart a megszokott receptre, akkor próbáljuk ki az angolok verzióját, a keresztes kalácsot, vagy helyi nevén hot cross bunt!
A BYD kínai elektromosautó-gyártó vállalat fokozza külföldi terjeszkedését, megduplázza Kínán kívüli eladásait és saját beruházással helyi gyártóüzemek létesítésével kívánja megkerülni a vámkorlátozásokat – jelentette be [...]
Erdélybe utazva a turisták gyakran olyan nagyobb városokat keresnek fel, mint Temesvár, Brassó vagy Kolozsvár. Ha viszont egy gyönyörű, de kevésbé látogatott úti célt is felfedeznénk, akkor érdemes a Marosvásárhely és Brassó között található Segesvárt is feltenni a térképünkre.
A flottaágazat kiválóságának elismeréseként évente kiosztott díjakkal a kategóriák legjobbjait ismerik el a termékektől kezdve a flottabiztonságon át a gyártói támogatásig terjedő kategóriákban. Amint az Egyesült Királyság Volkswagen képviseletének sajtóközleménye írja, az ID. Buzz Cargo a lenyűgöző 400 kilométeres elektromos hatótávolságával, nag
A bemutatót a Bangkoki Autószalonon tartották, ahol azonnal kiderül, hogy az autó ára 1,7 baht, ami körülbelül 17,3 millió forintnak felel meg. Ebből lehetetlen kisakkozni, hogy a pickup mennyibe fog kerülni, mire Európába ér, ha egyáltalán erre valaha is sor kerül. Az autó 5457 mm hosszú, 1917 mm széles és 1925 magas, tengelytávja 3260 mm, vagyi
Trento megye kormánya egyedülálló kezdeményezésbe fogott bele: az egyeurós ingatlanok és a különböző relokációs programok sikerén felbuzdulva most anyagi támogatással ösztönöznék az embereket arra, hogy újra benépesítsék azokat a községeket, amelyekben már alig élnek. Az még nem tiszta, hogy pontosan kik élhetnek az ajánlattal, de egyelőre úgy tűni
"Mindig vannak nehézségek, de mindent figyelembe véve az a kétnapos program állt össze, amelynek mentén zajlik majd a verseny" - közölte a HUMDA országos ralibajnokság idénynyitó viadaláról a főszervező, aki jelezte, most is zajlanak az illetékes hatóságok részvételével a pályabejárások, így a nézői pontok kialakítása még folyamatban van. "A Garad
A Toyota és a Subaru már több esetben készített közös modelleket az európai piac számára, elég csak a 2010 és 2017 között gyártott kis egyterűre, a Toyota Verso-S/Subaru Trezia párosra, vagy a 2012-ben bemutatott Toyota GT 86/Subaru BRZ sportautókra gondolni, de a 2021-ben érkezett GR 86 és a BRZ II szintén egypetéjű ikreknek számítanak. A két gyá