A vérző vízesés után ismét felbukkant egy rejtély az Antarktiszon, ami valójában közel egy évtizede foglalkoztatja már az embereket. A jégtakaró közepéről ugyanis kimagaslik egy olyan csúcs, ami kísértetiesen hasonlít egy piramisra. De valójában mi ez, és milyen elméletek kapcsolódnak hozzá?
Az osztrigaszósz egy ízletes, pikáns szósz, aminek alapja – ahogy neve is mutatja – az osztriga. Az egyszerűnek tűnő, barna árnyalatú mártás rendkívül összetett ízvilággal rendelkezik, így nem csoda, hogy aki egyszer megkóstolta, örökre rajongani fog érte.
A 20. század végén még kihaltnak tekintették az aranysakált, ám az elmúlt évtizedekben a faj egyedszáma rohamos növekedésnek indult. Olyannyira, hogy az aranysakál ismét vadászhatóvá vált Magyarországon, mostanra pedig a kóbor kutyákkal is elkezdett keveredni. A hibrid egyedek átvehetik a kutyákra jellemző tulajdonságok egy részét – de kell-e tarta
Olaszországtól kezdve Törökországig, egyre több hálókocsis szerelvényen fedezhetjük Európát. Szerencsére ezt Magyarországról is megtehetjük, hiszen a MÁV a nemzetközi szolgáltatókkal együttműködve Budapestről is egy tucat úti célra indít éjszakai járatokat. Mutatunk is közülük ötöt azoknak, akik már régóta vágynak egy ilyen kalandra!
Horvátország minden évben a magyarok egyik legkedveltebb nyári úti célja, és míg Dubrovnik, Split vagy Zára egyre nagyobb turistatömegekkel küzd, addig olyan helyek is akadnak, ahol jóval mérsékeltebb a látogatók száma. Mutatunk most 3 olyan szigetet, amiben biztosan nem fogunk csalódni!
Június 2. és szeptember 29. között ismét közvetlen repülőjárat köti össze Tel-Avivot és a Hévíz-Balaton nemzetközi repülőteret, írta meg a Budflyer egy friss Facebook-bejegyzésben.
A kalózok még ma is komoly fenyegetést jelentenek az óceánok egyes szegletein, amit a Cunard Cruise Line egyik hajója is megtapasztalt nemrég: az utasók baljós figyelmeztetést kaptak világ körüli útjuk során, miután óceánjárójuk kalózoktól hemzsegő vizekre keveredett.
"Tavaly márciustól idén januárig 24 ideiglenes lefoglalásra került sor Bécsben. Ez azt jelenti, hogy a bécsi rendőrök tömeges sebességtúllépést észleltek, és hatósági intézkedésük részeként azonnal ideiglenesen lefoglalták a járművet" – mondta a bécsi rendőrség szóvivője. A háttérben a Közlekedési és Klímavédelmi Minisztérium intézkedéscsomagja áll
Az elkövetkező években folyamatosan számíthatunk majd útépítésekre a hazai gyorsforgalmi úthálózaton, ahogy az MKIF Zrt emberei mondják: folytatódik a szintrehozás.
"A külső design maradéktalanul megtestesíti az ‘Authentic Modern’ formanyelvet" – magyarázza Jo Stenuit, aki a Mazda európai formatervezési stúdiójának igazgatója, a németországi Oberurselben. A jármű elegáns, kupészerű sziluettje rövidre szabott hátsó szakasszal párosul, így sportos szedán hatást kelt, miközben megőrzi az ötajtós kivitel praktikum
A szervezők szerint a Föld órája a szemeink előtt egyre gyorsuló ütemben forog előre. A technológiai fejlődés, a folyamatos innováció, az egyre nagyobb mennyiségű hulladék, a mesterséges intelligencia terjedése, a fenntartható fejlődés illúziója, a globális felmelegedés, az ivóvíz hiánya, a túlnépesedés és a migráció, a háborúk, járványok minden k
A közösségi hálón hívták fel a figyelmet rá, hogy behajtani tilos táblát helyeztek el egy letérősávnál, amely a főútról egy pihenőhelyre vezet. Csakhogy a táblát pont a főút és a letérősáv közé ékelték be, ami a főúton haladókat is megtévesztheti. Ľubomír Palčák, a Közlekedési Kutatóintézet igazgatója a TV Novinyval közölte, hogy semmilyen látható
Egy cikkben épp arról volt szó, hogy az Audi tradicionálisan kevesebb autót értékesít az Egyesült Államokban, mint más, vele versenytárs gyártó, legyen szó a BMW-ről, a Lexusról vagy a Mercedesről. Noha látszólag ott is megvannak a német márka rajongói, akik például epekedve várják, hogy az RS2 Avant importálható legyen, de a számok sajnos tényleg
Szombaton tovább emelkedik mindkét üzemanyag nagykereskedelmi ára a Holtankoljak.hu legfrissebb információi szerint. A benzin beszerzési ára ezúttal bruttó 7 forinttal,
Folyamatosan csökken a villanyautó-akkumulátorok kilowattóránkénti ára a legfrissebb elemzések szerint, amit a vásárlók leginkább azért nem éreznek, mert ezzel egyszerre
A tesztelők túlnyomó része úgy látja, hogy a MÁV+ stabilan működik, de egyes készülékeknél gond volt a gombnyomás-érzékeléssel, vagy az útvonaltervezés során ugrott fel indokolatlan hibaüzenet, esetleg többször is meg kellett ismételni a belépést. A hibákat a fejlesztők elhárították, illetve dolgoznak a javításon, a hiányzó funkciók pedig fokozato
Az Österreich cikke. Képernyőfotó. Az AFDRU különleges alakulat 53 katonája a rajkai határátkelőhelyen – magyar-szlovák határ - az állatbetegség terjedésének megállítására – és ezzel Ausztria állatállományának védelmére is! Az osztrák erők katasztrófaelhárítási egységét (AFDRU) az EU polgári védelmi mechanizmusán keresztül nyújtott támogatási kére
Ezen a hétvégén életbe lép a nyári időszámítás, ezért szombatról vasárnapra virradó éjjel 2 óráról 3 órára kell előreállítani az órákat. Vasárnap mindegyik éjszakai járatnál a 2 óra és a 2 óra 59 perc közötti indulások elmaradnak, 3 óra 1 perctől a BKK járatai a nyári időszámítás szerint közlekednek - írták. A BKK közölte: az óraátállítás miatt ha
Az orosz szaksajtó tájékoztatása szerint a sorozatgyártás ünnepélyes elindítását jubileúmi dátumhoz, április 19-hez időzítették. Ötvenöt évvel ezelőtt ezen a napon, vagyis 1970. április 19-én gördült le a gyártószalagrol az első Zsiguli, és egyben ez a nap jelenti az AvtoVAZ életében a személygépkocsi-gyártás kezdetét. Azóta sok víz folyt le a Vol
A Széchenyi István Egyetem nemzetközi hallgatói közösségét csaknem ezer fiatal alkotja, akik alap-, mester- és doktori képzéseken folytatják tanulmányaikat. Az intézmény emellett nagy hangsúlyt fektet kutatás-fejlesztési tevékenységére: eredményeivel erősíti a térség gazdasági versenyképességét, és hozzájárul a fenntarthatóbb jövőhöz. Nagy Gábor t
Hamarosan búcsúzik sikeres, a BMW-vel közösen fejlesztett, remek sportautójától a Toyota Gazoo Racing. Csak hamar megéltük, hogy a GR Supra Final Editionnél tartsunk, tehát a kifutó szériánál, amit mindössze 300 példányban limitáltak – 150-et kap Európa és 150-et kap Japán. Azonban míg Japában "mindössze 36,7 millióért vesztegetnek majd egy ilyen é
Frontálisan karambolozott két személyautó Leányfalun, a Móricz Zsigmond úton, az Alszeghy Kálmán tér közelében. Egy embernek az egyik járműből a szentendrei hivatásos tűzoltók segítettek kiszállni. A műszaki mentés idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.
Nemrégiben publikáltam itt az Autószektorban csalódottságommal teli cikkemet a saját W213-asomról, amikor kiderült, hogy 80.000 km után folynak az első, lengéscsillapítóval kombinált légrugói. Most egy nagyon hasonló autóra, egy Mercedes-Benz E220d All Terrain-re érkezett megrendelés cégünkhöz, hogy vásárlás előtt mérjük fel az állapotát. Nem a "dö
Az orf.at cikke és az ellopott traktor. Képernyőfotó A Veganis gyümölcs- és zöldségtermelő szerdán közzétett egy bejegyzést a Facebookon. Az ellopott traktor és a megfigyelési videó képernyőképe látható. A cég tájékoztatása szerint a traktort nem sokkal éjfél után "két álarcos" lopta el. A traktor egy mezőgazdasági csarnok előtt volt, és szabadon m
Veigl Gábor felidézte, hogy tavaly 4 új hajót is forgalomba állítottak, és rendkívül jó szezont zártak. Több mint 2,3 millió utast szállítottak a társaság hajói és kompjai, ami 200 ezerrel múlta felül az előző évi utasforgalmat, visszaigazolva az addigi fejlesztések eredményességét - fogalmazott. Idén a társaság kiterjeszti a tavaly bevezetett csal
Fotó: Skoda A Škoda 130 RS a Mladá Boleslav-központú járműgyártó történelmének egyik legikonikusabb járműve. Annak idején számos címet nyert mind a nemzetközi ralikon, mind a körversenyeken. Az elődjeinek — Škoda 180 RS és 200 RS — erősségeire épülő és kiemelkedő vezetési dinamikával rendelkező Škoda 130 RS, gyorsan felvette a versenyt az elismert
A Nissan jelenlegi helyzete nem titok, a japán gyártó szorult helyzetben van. A tavalyi év végén felerősödő problémák 2025 elejére azt eredményezték, hogy a Nissan majdnem összeállt a rivális Hondával, csak, hogy elkerülje a csődöt. Bár végül ez a terv kútba esett, a Nissan nem húzta le a rolót, de rengeteg alkalmazottól megvált és árun alul igyeks