Erősen indította az évet az SZTE mérnöki kara - írásunk első részét itt olvashatja -, ahogy mostanában mondják: repülőrajtot vett. – Bár még folyamatban van a BYD szegedi gyárkomplexumának építése, a világ egyik legnagyobb elektromosautó-gyártója már javában toborozza leendő munkavállalóit. A megfelelő szakemberek kiválasztásában nagy segítséget ny
A Lexus harmadik évét kezdi meg, mint a nemzetközi férfi teniszsport legmagasabb szintjét képviselő ATP Tour platina partnere és hivatalos autóipari partnere. A 2025-ös versenynaptárban a Lexus ismét kiemelkedő számban lesz jelen a versenyeken, valamint az ATP Tour digitális és közösségi platformjain, innovatív és vonzó tartalmakon keresztül teremt
A mikromobilitás az elmúlt évtizedben soha nem látott változásokon ment keresztül. A folyamatosan bővülő eszközpark és a felhasználók számának növekedése miatt ezek az eszközök mára a városi közlekedési terek szinte mindegyikében megjelentek. Az Építési és Közlekedési Minisztérium a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézettel a készülő
A rendőrök azonnal meg akarták állítani a járművet és igazoltatni a sofőrt, de ő láthatóan más tervezett csinálni. Figyelmen kívül hagyta a rendőri utasításokat, és megpróbált elmenekülni, de végül elvesztette az irányítást az autó felett és egy járdaszegélynek ütközött, ami megállította a kocsit. Ekkor az illető át akart mászni az anyósülésre. Az
Kína turizmusában minden évben hatalmasat lendít a holdújév: idén is több száz millióan keltek útra, így várható volt, hogy sokan olyan úti célokat választanak, mint például a Szecsuan tartományban lévő Csengtu „hófalu". A nemrégiben létrehozott turisztikai faluban viszont idén nem minden alakult úgy, ahogy ezt eltervezték, ezért a szervezők a sajá
Nagyon köszönjük, hogy megosztásaikkal Önök is támogatták a Toyota Insider magazin és a csatorna sikerét, reméljük mihamarabb újabb mérföldkőről számolhatunk be Önöknek - írta.
Úristen, emlékszünk még az ezredfordulós, első generációs Santa Fére? Azon kívül, hogy nagy és olcsó volt, semmi jót nem lehetett elmondani arról az otromba kinézetű, korai városi terepjáróról. Azóta persze sokat változott, néha egész beletalált a kor ízlésébe a dél-koreai márka kínálatának legnagyobb SUV-ja, de az ötödik generációval húztak egy vá
A Mercedes a piaci bizonytalanság és a globális kihívások közepette új költséghatékonysági stratégiára vált, melynek középpontjában a kecskeméti gyár szerepének megerősítése áll.
Fotó: police.hu Egy Fiat Ducato típusú személygépjármű vezetőjeként, két utassal egy szerb férfi jelentkezett kilépésre 2025. február 21-én este fél 10-kor az átkelőhelyen. Az ellenőrzés során a határrendészek a kisteherautó rakterében 18 darab elektromos biciklit találtak, melyekről megállapították, hogy a német hatóságok keresik. A közel 40 milli
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a Chery régiós márkamenedzsere elhintette, hamarosan Magyarországon is megkezdik működésüket. Mielőtt részletesen beszámolnánk az új fejleményekről
A fotó csak illusztráció. Forrás: SEAT A most tárgyalt állami támogatások csökkentése valószínűleg tovább mérsékelné az elektromos autók vásárlási hajlandóságát – derül ki a Deloitte tanácsadó cég friss tanulmányának eredményeiből. "Döbbenetesen alacsony számok" "A tanulmány szerint a válaszadók mindössze hét százaléka választana egy teljesen akkum
A magyarok közel harmada (31%) saját bevallása szerint annyira rosszul alszik, hogy alig bír fent maradni vagy nagyon álmos napközben. A felmérés alapján a nők gyakrabban kialvatlanok (35%), mint a férfiak (26%). Mindössze a megkérdezettek töredéke (15%) számolt be arról, hogy igazán pihentető éjszakái lennének. Tízből négy megkérdezett kevesebb, m
Míg itthon olyan újautók iránt a legnagyobb az érdeklődés, mint a Suzuki Vitara, a Skoda Octavia vagy a Nissan Quashquai, addig létezik egy apró ország, ahol a Porsche 911-ből fogyott a legtöbb.
Mi az a cipzár elv? A cipzárelv lényege az, hogy amikor két forgalmi sávból valamilyen okból kifolyólag egy marad, akkor a tovább haladó sávból mindenki maga elé enged egy autót. Így a forgalom nem akad meg, és nem lesz dugó. Nem kell túlspirázni, el kell menni a megszűnő sávban a "falig", és amikor már nincs hová, akkor jobbra indexel jelezni a be
Életveszélyes gödrökre figyelmeztetett egy tapasztalt túravezető a Kékestető közelében. Úgy tudni, hogy Demecs Norbert mindent megtesz a veszély elhárítása érdekében, de a kirándulóknak nem árt elővigyázatosnak lenni a balesetek elkerülése végett.
Az Egyesült Nemzetek Szervezete szerint bolygónkon 193 ország létezik, és bár a világ 100 legjobb ételéről szóló ranglista tele van különböző nemzetek fogásaival, Hollandia furcsa szendvicsének nyoma sincs az összeállításban. Ez sokak szerint teljesen érthető, hiszen a broodje hagelslag létjogosultságának kérdése igencsak vitatott. De mi ez a szend
Szerző: Heimer György Mint mondta, a BMW minden típusa megkapható elektromos és a hagyományos belső égésű motorokkal szerelt hajtásláncokkal. Így például legyen szó az X1-ről, vagy az 5-ös sorozatról, ugyanazon a platformon van belőlük villanyos, plug in, benzines vagy dízel változat. Weber szerint az e fajta választási szabadságot az autósok igen
Egyiptom elveszett Atlantiszától kezdve a Himalája csontvázakkal teli taváig, világunkban számos rejtélyes jelenséget találni. Ilyenek Románia furcsa kősziklái is, amelyek azzal lepték meg a kutatókat, hogy növekednek, mozognak és még sokszorozódnak is. De mi állhat a háttérben és egyáltalán hogyan létezhetnek ilyen kövek?
A közlemény szerint a BKV flottájába érkező 65 új maximidi busz a kor elvárásainak megfelelő felszereltséggel, ergonomikus utastérrel, fedélzeti kamerákkal és korszerű, az átszállási kapcsolatokat is mutató utastájékoztató rendszerrel rendelkezik majd. Az utasok kényelmét szolgálja az üléseknél elhelyezett USB-töltő csatlakozási lehetőség is; a bus
Egy európai közvélemény-kutatás szerint a 18 és 64 év közötti korosztály nagy része támogatja, hogy az autók esetében tiltsák be a belső égésű motorokat.
Fotó: GANZ KK A Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból 796 millió forint támogatást kapott a projekt, amely nemzetközi szinten is jelentős innováció, és összköltsége 1,1 milliárd forint – írták. Tájékoztatásuk szerint a töltőrendszer képes arra, hogy a megfelelő módon parkoló járműveket azonosítsa, kiválassza a töltőcsatlakozást és azt
A túlturizmus és az egyre forróbb nyarak miatt az elmúlt években felértékelődtek az olyan kellemes klímájú, alternatív úti célok, mint például Izland. A szigetország fő vonzerejét természeti szépsége és termálforrásai adják – előbbi kategóriába tartoznak azok a tengerpartok is, amelyeket fekete homok borít. Közülük az egyik ráadásul különösen látvá
A BYD, az új energiákkal hajtott járművek globális vezető gyártója bemutatja európai kínálatának új belépő SUV-ját. A kompakt és agilis ATTO 2 a BYD forradalmi szerkezetű Blade akkumulátorát használja, amelyet, celláit közvetlenül a karosszériához rögzítve (Cell-to-Body) építenek az ATTO 2 padlólemezébe. A gazdag felszereltségű újdonság tökéletes v
A mai autóipari trendekben a luxus nem csupán a hatalmas kijelzőkben rejlik, hanem sokkal inkább a kézművességben, a precíz összeszerelésben és a minőségi anyagokban.
Az új, teljesen elektromos járművek regisztrációja Németországban több mint negyedével, 380 ezer 609-re csökkent tavaly a KBA gépjármű-felügyeleti hatóság január 6-án közzétett adatai szerint. Ez kevesebb, mint az Egyesült Királyságban eladott 381 ezer 970 autó, ahol az SMMT iparági elemző szervezet adatai szerint az EV-regisztrációk 21 százalékkal
Európa legnagyobb újautó-piacairól rengeteg szó esik, azonban ezúttal az egyik legapróbb a terítéken. Andorra a kontinens hatodik legkisebb kiterjedésű állama,
A Peugeot üzemanyagcellás technológiájának nagyszerűsége abban rejlik, hogy könnyedén beépíthető a márka haszongépjárműveibe, azaz a közlekedés, áruszállítás azon területén alkalmazható, ahol sokat futnak a kocsik, így nagyon sok káros emisszió válik kiküszöbölhetővé általuk. Hogyan működik az üzemanyagcella? A rendszer kémiai reakción keresztül ál
Kamion és személyautó ütközött össze az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 76-os és 77-es kilométerszelvény között, Lajosmizse közelében. Az utoléréses balesethez a kecskeméti hivatásos tűzoltókat riasztották, akik áramtalanítják a járműveket. A helyszínre mentő is érkezett. Az érintett sztrádaszakaszon a belső sávban halad a forgalom.