2025. február 15. szombat

febr. 15
7:48
Vége a mediterrán egyeduralomnak? Tarolnak a Balkán tengerpartok (Drive)
A rendre legszebbnek mondott strandokról már sokan hallhattak, ahogy az is biztos, hogy ezeken a tengerpartokon idén nyáron is rengetegen fordulnak majd meg. Ugyanakkor az is iránymutató lehet, hogy a legtrendibbek mellett melyik tengerpartok iránt növekedett meg az érdeklődés az elmúlt évben. A Google és a TikTok adatai alapján pedig úgy tűnik, a
febr. 15
8:30
A Byd megvetette a lábát a dél-koreai autópiacon (Autószektor)
A hivatalos piacra lépést beharangozó sajtótájékoztatót a dél-koreai Incshon városában tartották meg, ahol felvázolták a kínai autóipari óriás jövőbeni terveit. A kínai szaksajtó tudósítása szerint elhangzott, hogy a BYD az idén három modellt vezet be a dél-koreai piacra: a BYD Atto 3-at, a BYD Sealt és a BYD Sealion 7-et. A BYD Atto 3 lesz az els
febr. 15
9:12
Hamarosan lehull a lepel a Kia új villanyautóiról (Autónavigátor)
A Kia Corporation februárban rendezi meg idei EV Day (Villanyautós nap) elnevezésű rendezvényét a Tarraco Arénában, Tarragona városában. Az esemény
febr. 15
9:42
A rengeteg dicséret mellett kritika is jutott Budapestnek a turistáktól (Drive)
Három turisztikai szakember osztotta meg saját és kollegáik tapasztalatait: szerintük a látnivalók, a tisztaság és a jó angoltudás rendre pozitív meglepetéseket okoz a turistáknak, míg a legnagyobb negatívumot a vendéglátásban és a taxisokban látják.
febr. 15
10:12
Rács mögé kerültek a műszaki vizsgaállomás korrupt munkatársai (Autószektor)
A nyomozás adatai szerint a rétsági műszaki vizsgaállomás egyik vezető állású munkatársa és adminisztrátora 2023. december 4. és 2024. október 28. között kenőpénzeket fogadtak el ügyfeleiktől azért, hogy a rossz műszaki állapotú járműveik átmenjenek a műszaki vizsgán. Ennek érdekében változatos módszerekkel, például képszerkesztő program segítségév
febr. 15
11:12
Ámokfutó Bmw-st és taxist vett fel a fedélzeti kamera (Autószektor)
A Bpiautósok olvasói küldték be az oldalra a videókat. Az első esetnél Budapestről Maglód felé haladva, a 31-es úton tartott olvasónk – a kamerás autó sofőrje -, amikor – pont a legveszélyesebb helyen – az M0-ás csomópontnál egy 5-ös BMW előzte meg a teljes sort senkivel és semmilyen KRESZ szabállyal nem törődve.   A felvétel második részében pedi
febr. 15
11:24
Idén lassul a kínai járműexport növekedése (Autószektor)
A becsült export lassulása ellentétben áll a kínai járműeladások idén várható enyhe növekedésével, mivel a kiterjesztett politikai ösztönzők várhatóan fellendítik az eladásokat a világ legnagyobb autópiacán. A szövetség nem közölt hajtásláncok szerinti bontást a becsült exportról, de elmondta, hogy az elektromos járművek (BEV) exportja tavaly 10 sz
febr. 15
11:30
Kína szeme mindent lát? (Villanyautósok)
A Villanyóra 267. adásában Balázs, Szöcske és Tibor beszélgettek az
febr. 15
12:00
A drámaian szoros péntek után Elfyn Evans vezet a Svéd-ralin (Autószektor)
Az FIA Rali-világbajnokság egyetlen tisztán havas ralija egy igazán fordulatos nappal kezdődött, ahol a hét havas-jeges gyorsasági teljesítése közben többször változott a vezető pilóta személye. A Toyota GR Yaris Rally1-gyel versenyző Evans adta meg a kezdeti tempót, és a déli szervizeléskor is vezetett, de ahogy a körülmények alakultak, úgy változ
febr. 15
12:18
Ennyibe kerül a konnektoros hibrid Škoda Superb! (Autónavigátor)
A Superb PHEV mozgatásáról az 1,5 literes, négyhengeres turbós benzinmotor és egy villanymotor párosa gondoskodik, összesen 204 lóerővel. Ezt az
febr. 15
12:30
Stefan Lengyel munkásságát bemutató kötetet adott ki a Mome (Autószektor)
Stefan Lengyel olyan ikonikus tárgyakat tervezett, mint a Calypso magnetofon vagy a Monpti táskaírógép, illetve több villamos - olvasható a MOME közleményében. Az Esseni Egyetemen és a MOME-n végzett oktatói tevékenységet, az ő nevéhez fűződik a MOME Mobility Lab elődjének létrehozása. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány által elindított,
febr. 15
12:42
2030-ra energiahiányt okozhatnak az adatközpontok (autopro)
Az MI-vezérelt adatközpontok rohamos terjedése komoly kihívást jelenthet Európa energiainfrastruktúrája számára.
febr. 15
13:18
A vadonatúj Superbhez már elérhető a plug-in-hibrid hajtáslánc is (Autószektor)
A Superb negyedik generációjának limuzin változata immáron hálózatról tölthető hibrid hajtáslánccal is elérhető. A Superb limuzin PHEV modell hálózatról tölthető hibrid hajtásláncának második generációja egy 1.5 TSI, négyhengeres turbós benzinmotort (150 lóerő) ötvöz egy elektromos motorral. A két motor együttesen 204 lóerő rendszerteljesítményt bi
febr. 15
14:24
Gyári tuningot kapott a Toyota 21 éve gyártásban lévő furgonja (Autószektor)
A Toyota 2011-ben szüntette meg a Hiace haszonjármű értékesítését Európában, az utolsó, nálunk is kapható generáció a negyedik volt, amelyet még 1989-ben mutattak be, de több modellfrissítéssel bő két évtizeden át versenyképes maradt a konkurenciával szemben. A furgon története azonban nem állt meg a negyedik generációval, Ázsiában, Afrikában, Dél-
febr. 15
15:30
Új autót is vehetnek az éves bónuszukból a Ferrari dolgozói (Autónavigátor)
Egészen pontosan 13 752 eladott autóval zárta a tavalyi esztendőt a Ferrari, ami 0,7%-os növekedést jelent az amúgy is erős
febr. 15
16:00
F1: Története legnagyobb főszponzori szerződését kötötte meg a Williams (Autószektor)
A tradicionális brit csapat kedden közleményben jelentette be, hogy a március 16-i szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon már Atlassian Williams Racing néven vesz majd részt. A csapat a szponzori megállapodás pontos időtartamáról és pénzügyi részleteiről nem számolt be. A története során hét egyéni és kilenc konstruktőri világbajnoki címet, valamint 114 F1
febr. 15
16:24
Ilyen egy alap Ioniq 5 – Hyundai Ioniq 5 84 kWh Rwd teszt (Autószektor)
Eddig sajnos teljesen kimaradt nekem az Ioniq 5 élmény, pedig a 2021-ben bemutatott modell már a ráncfelvarrásánál tart. Ez volt a Hyundai első modellje, ami behozta a Parametric Pixel formavilágot és végleg megreformálta a Hyundai modellek hangulatát és küllemét. Emlékszem, ahogy leesett álakkal kapcsolgattunk a fotói között, amikor bemutatkozott,
febr. 15
16:30
Meglepő, de idén ebben a hónapban lesznek a legolcsóbbak a repülőjegyek (Drive)
Az utazási trendekkel foglalkozó Expedia nemrég közzétette 2025-ös jelentését, amely többek között arra is kitér, hogy az év melyik időszakában találhatunk rá a legolcsóbb repülőjegyekre.
febr. 15
16:42
Az autóipar válsága Magyarországra is elért – ez történt a 7. héten (autopro)
A magyar autóipar nehéz helyzetbe került: elbocsátások, bérviták és bizonytalan jövő vár a beszállítókra – összeszedtük, milyen hírek határozták meg a járműipar világát a héten.
febr. 15
16:42
Így változik az autós közlekedés a Flórián térnél (Autószektor)
A Flórián téri felüljárók rekonstrukciójának célja, hogy a főváros és az agglomeráció közlekedésében jelentős szerepet betöltő útszakaszt további évtizedekig biztonságosan lehessen használni. A munka forgalomkorlátozásokkal, illetve -változásokkal jár, ezért minden arra közlekedőnek hosszabb menetidőre kell számítania. A BKK beruházóként és közleke
febr. 15
17:54
Már tízmillió olyan Bmw letezik, amit a távolból lehet frissíteni (Autószektor)
2024 szeptemberének végén átlépte a tízmilliót a BMW-csoport azon modelljeinek száma, amelyekben elérhetővé tették a távolról telepíthető rendszeres szoftverfrissítések technológiáját (BMW Remote Software Upgrades). E szoftverfrissítések online eszközölhetők az arra alkalmas modellek fedélzeti operációs rendszerében, telepítés után pedig azonnal ha
febr. 15
18:36
A Volkswagen beperelte Indiát (Autószektor)
Wolfsburg, VW-központ. Fotó: Volkswagen A bírósági dokumentumok szerint a Volkswagen-csoport több mint egy milliárd dolláros adókövetelés miatt indított pert az indiai kormány ellen. Az 1,4 milliárd dolláros (1,35 milliárd eurós) követelés hihetetlenül magas, ellentmond az indiai importadó-szabályoknak, és veszélyezteti a cég üzleti terveit – derül
febr. 15
18:42
A Tesla eladásai zuhantak, a BYD viszont nagyot ment Kínában (Autónavigátor)
A Tesla januárban 63 238 autót szerelt össze Kínában, de ennek csak egy részét adta el helyben (valószínűleg a többségét),
febr. 15
19:24
Virágba borult egy villámgyors Volkswagen Valentin-napon (Autószektor)
Egy Volkswagen ID.3 GTX Performance-t mintegy 3000 rózsával borítottak be, és Londonban, a híres South Bankon parkoltak le február 14-én. Ez a helyszín a szerelmesek szinonimája, miután olyan filmek hátterét adta, mint az Igazából szerelem vagy a Négy esküvő és egy temetés. A Steph Lovell Flowers virágüzlet alkalmazottainak kilenc órájába telt, mir
febr. 15
20:24
Miért jó télen motort, vagy kabriót venni? (Autószektor)
Az áresés legendája ma is él Ha valaki folyamatosan monitorozza a piacot, akkor észre vehet 10-20 százalékos árcsökkenést a téli időszakban a motorkerékpárok, illetve a nyitott tetejű autók piacán. Mi okozhatja ezt az időszakos árcsökkenést? Nos, több dolog is. Ha egy idényjárműről beszélünk, akkor azt nem lehet teljes mértékben kihasználni egész é

2025. február 16. vasárnap

febr. 16
4:36
A technológia lehet a klímakrízis kulcsa? (autopro)
Környezetünk megóvása és a fenntarthatóság korunk legsürgetőbb és legösszetettebb problémája, amiről bőven van még mit tanulnunk.
febr. 16
4:36
Szobrot és dokumentumfilmet kap Sanyi, az ország legismertebb kakasa (Drive)
Sanyit, a békéscsabai kakast a legtöbben furfangos szökési akcióiról és harcias természetéről ismerhetik, miután a madár rendszeresen megjelent a magyar sajtóban. Az állat azonban tavaly végső elgyengülésben elpusztult, ezért emlékére szobrot emelnének Békéscsabán. Mi több, egy holland stáb dokumentumfilmet is forgatna róla.
febr. 16
6:42
Vigyázz! Újabb légitársaság szállt rá a kézipoggyászokra (Drive)
Korábban már beszámoltunk róla, hogy az időszakos lazulást követően az elmúlt hónapokban egyre több légitársaság szigorított poggyászszabályain. A Wizz Air és a Ryanair intézkedéseit követően egy másik fapados légitársaság is változtatott szabályzatán, melynek értelmében megdrágul a túlsúlyos bőröndök esetén fizetendő pótdíj.
febr. 16
7:42
Erdély mesebeli tava, amely időről időre más színben tündököl (Drive)
Erdély északi részén, a magyar határtól nem messze terül el Románia egyik legszebb tava, a Kék-tó. Az egykori bányászterületen az 1920-as években jött létre a különleges víztömeg, ami napjainkban közkedvelt túrahelyszínné vált.
febr. 16
7:54
Radarral figyeli az utasokat a Tesla (Villanyautósok)
A legújabb Model Y már a szívverést és a légzést is figyeli majd.
febr. 16
8:24
Az életéért küzd a Renault hidrogénfurgonos cége (Villanyautósok)
Nincs kereslet az üzemanyagcellás kisteherautókra Európában.
febr. 16
8:30
Mit keres egy Koenigsegg Jesko a vietnámi porban? (Autószektor)
Emlékszünk még a Lamborghini Diablo replikára, ami valahol a magyar vidéken volt letámasztva a csirkék közé? Teljesen szokatlan látvány volt, és hasonló a helyzet azzal a Koenigsegg Jesko másolattal is, ami lelkes vietnámi youtuberek alkottak meg, és megszólalásig hasonlít az igazi hiperautóra. Persze a vietnámi vörös homokon ritkán fogunk bármilye
febr. 16
8:42
Miért terjednek villámgyorsan a kobotok? (autopro)
A kollaboratív robotok (kobotok) egyre nagyobb szerepet kapnak az ipari automatizációban.
febr. 16
9:00
Afrika legrégebbi alagútja már csak egy elfeledett történelmi ereklye (Drive)
A dél-afrikai hegyekben elrejtett 149 éves alagút története és látványa egyaránt rendkívüli. Több mint 35 éve azonban nem üzemel, manapság már csak a legkalandvágyóbb turisták látogatják meg.
febr. 16
9:06
Autóba csapódott egy Bécsbe tartó EuroCity (Autószektor)
Képünk illusztráció Fotó: MÁV Korábban azt írták: a balesetben érintett szerelvény a helyszínelés befejezése után, jelentős késéssel közlekedik tovább a Keleti pályaudvarig, ahonnan utasai előreláthatólag egy következő EuroCityvel vagy railjettel utazhatnak tovább Bécs felé. Arról nem adtak hírt, történt-e személyi sérülés a balesetben.   Tovább
febr. 16
9:42
Terepjárónak szeretne látszani az apró Hyundai Casper (Autónavigátor)
Nálunk viszonylag friss, Dél-Koreában már inkább az életciklusa felénél jár a Hyundai Casper. A típus 2021 óta készül, hozzánk tavaly
febr. 16
10:42
High-tech megoldásokkal segít a mozgáskorlátozottaknak az autóipar (Autószektor)
A franciaországi Vichy városával, annak agglomerációjával, valamint a helyi CREPS-központtal karöltve innovatív projektet kezdeményezett a Toyota Mobility Foundation (TMF). A projekt három start-up vállalkozás bevonásával igyekszik javítani a mozgásukban korlátozott személyek mobilitási lehetőségeit a helyi lakosság körében. A projekt alapvetően eg
febr. 16
11:24
Ezt a hibát sose kövesd el, ha alagútban autózol (Autószektor)
Magyarország nem bővelkedik hosszú közúti alagutakban, de az utóbbi hetekben két megdöbbentő és balesetveszélyes eset is történt a nemrégiben átadott M85-ös autóút Bécsi-dombi alagútjában.  Először egy fiatalokból álló csapat gondolta jó ötletnek, hogy megállnak, és fotókat, videókat készítenek az autójukról. Később egy másik, hasonlóan felelőtlen
febr. 16
12:24
Elengedi az A7 Sportback kezét az Audi? (Autónavigátor)
Tizenöt évvel ezelőtt döntöttek úgy a németek, hogy szükség van egy látványosabb vonalvezetésű, némileg sportosabb A6-ra. Ezt nem csak a
febr. 16
12:24
Lehetetlen megelőzni a Ford Ranger-t (Autószektor)
Európában tavaly 60 400 Rangert vásároltak, ami 4 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Négy piacon a szegmensben meghaladta az 50 százalékot a modell részesedése. A Ranger 2024-ben az összes európai pickup-eladás közel felét adta, 43,6 százalékos szegmensrészesedést elérve. Ez 1,3 százalékpontos növekedést jelent az előző évhez képes
febr. 16
13:30
Akkugyártás: így csökkentik a selejt mennyiségét (Autószektor)
Az előrejelzések alapján 2030-ra az elektromos járművek részesedése a globális járműértékesítésben elérheti a 40 százalékot. Ez egyben azzal is jár, hogy tíz év alatt tízszeresére bővül az akkumulátorok iránti kereslet. Ezzel párhuzamosan azonban az elektromos autókba szánt akkumulátorok gyártóinak meg kell küzdeniük azzal a kihívással, hogy úgy fu
febr. 16
14:18
2024-ben újra emelkedett az "idegenhibás" vasúti balesetek száma (Autószektor)
Fotó: MÁV A 2022-ben elindított Érj haza biztonságban! kampány részeként a vasúttársaság újabb ismeretterjesztő, figyelemfelkeltő podcastban hívja fel a figyelmet a vasút veszélyeire. A közlemény szerint tavaly 55 halálos áldozatot követelt a figyelmetlenség és a szabályok megszegése, míg 46-an szenvedtek súlyos sérülést. A figyelmetlen közlekedés
febr. 16
14:24
Svéd-rali: Evans megőrizte a minimális előnyét szombaton (Autószektor)
Evans, aki a szezonnyitó Monte-Carlo-rali második helyezettje volt, Svédországban a szombati napot szűk 0,6 másodperces előnnyel kezdte Kacutával szemben. A páros szinte elválaszthatatlan volt a délelőtti, nagy sebességű, jeges szakaszokon Umeå közelében, de délután a walesi 8,6 másodpercre növelte az előnyét – részben a japán rivális hibája miatt,
febr. 16
15:30
Ganz motoros busz Baján? Igen! Már mehetsz is kipróbálni! (Autónavigátor)
A bajai GTKB Ganz Transelektro Közlekedési Berendezéseket Gyártó Kft. magyar-cseh együttműködésben fejlesztett, elektromos meghajtású midibuszát, a GANZ-SOR EBN8 típusú járművet
febr. 16
15:36
Nagy újítások jönnek a fővárosi tömegközlekedésben! (Autószektor)
Fotó: BKK A közlemény szerint az elmúlt pár hónapban a Fővárosi Közgyűlés több hálózati témában kérte a BKK szakmai javaslatát, ezeket egyben kezelve, és átfogó javaslattá kiegészítve viszi a BKK a szakbizottság rendes februári ülésére. A metróbuszok kapcsán azt közölték, hogy mintegy 150 ezer budapesti kényelmesebb és gyorsabb utazását szolgálhatj
febr. 16
15:42
Mozog a magma Szantorini alatt: eddig nem látott jelenség zajlik (Drive)
Február eleje óta a szigeten tapasztalható földrengések miatt rendkívüli állapotot hirdettek Szantorinin. A bő két hete tartó rengéssorozat hatására több mint 10 ezer helyit evakuáltak, a veszély a közeli Amorgószt is érinti. Mostanra az adatokat is sikerült feldolgozni, amelyek azt mutatják, hogy az eseményt a magma mozgása okozhatja – a szakember
febr. 16
16:24
Búcsúzhat az Audi A7 Sportback (Autószektor)
Globális viszonylatban a német autógyártók továbbra is széles palettával várják vásárlóikat. A BMW, a Mercedes-Benz és a Volkswagen Csoport is rengeteg kivitelű és méretű modellt kínál. Viszont ez a trend visszaesőben van és hasonlóan a japán, európai vagy éppen amerikai gyártókhoz, egyre kevesebb új modellt dobnak piacra a németek. Ennek fő oka pe
febr. 16
16:36
Járműipar a háború árnyékában (autopro)
Az ukrán járműipar agóniáját betetézheti a háború.
febr. 16
17:36
Ingyenmilliók e-autóra: ötezernél több cég zöldíti flottáját (Autószektor)
Felidézték: a tavaly februárban indult program 30 milliárd forintos keretösszeggel ösztönzi a tiszta és csendes gépkocsik beszerzését. A teljes forrásmennyiség háromnegyedére futott be eddig kérelem. 4100 pályázóval már a támogatási szerződéseket is megkötötték 18,5 milliárd forint értékben. A kétezret közelíti a kifizetések száma is, összegük 7,8
febr. 16
18:30
Nagyot hasít a Huawei és a Chery új crossovere (Autószektor)
A világ egyik legnagyobb okostelefon-gyártója és a negyedik legnagyobb kínai autóipari vállalat közös erejével épült, fényűzően kinéző crossover két változatát szeptemberben, majd decemberben dobták a kínai piacra, és az idei év első hónapjában már vezette a SUV-ok eladási listáját. A helyi sajtó szerint januárban 11 418 darabot adtak el belőle Kín

Keresés