A Széchenyi István Egyetem kiemelkedő szerepet játszik a járműipar kihívásaira válaszolni tudó, a nemzetközi piacon is versenyképes szakemberek gyakorlatorientált képzésében. Az intézmény olyan unikális, nemzetközi érdeklődésre is számot tartó mesterképzéssel bővítette oktatási palettáját, amely a közép-európai térségben egyedülálló lehetőséget kín
Célirányos fejlesztésekkel és innovációval fel lehet venni a kesztyűt a szerszámiparban – véli Chlebik Roland, a Tungaloy Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.
A Ferrari csapatfőnöke, Frederic Vasseur szerint a Forma-1 csapatai elkerültek egy jelentős „káoszt”, miután egyértelművé vált, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szigorúbb hajlékony szárnytesztjei a júniusi Spanyol Nagydíjtól életbe lépnek.
Velence minden évben álarcosbállá változik a farsangi időszakban, hiszen ilyenkor tartják a híres karnevált, amit idén február 14. és március 2. között rendeznek. Az idei ünnepség ugyan már kezdetét vette, mégis érdemes felidézni a karnevál lenyűgöző történetét is.
Lewis Hamilton szerint kétség sem fér hozzá, hogy helyesen döntött, amikor a Ferrarihoz szerződött. A hétszeres világbajnok első alkalommal tesztelte a csapat 2025-ös versenygépét egy fioranói bejáratás során, és elmondása szerint minden napot élvez az olasz istállónál.
Charles Leclerc szerdán pályára vitte a Ferrari új versenyautóját, az SF-25-öst, amelyet először a fioranói tesztpályán próbálhatott ki. A monacói versenyző a londoni bemutatót követően hajnalban érkezett vissza Maranellóba, majd néhány óra pihenés után már az új autó volánja mögé ült. Az első tapasztalatai szerint a Ferrari jó úton jár ahhoz, hogy
A Ferrari új versenygépe, az SF-25-ös szerdán pályára gurult Fioranóban, és az autón látottak nagyjából megegyeznek a csapat által korábban kiadott számítógépes látványtervekkel. Ennek ellenére nincs garancia arra, hogy a szezon előtti teszteken, Bahreinben is pontosan ezt az autót láthatjuk majd.
A NAV az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta, hogy a pénzügyőrök egy török kamionost ellenőriztek az M5-ös autópályán, amikor a jármű műszerfalának tároló rekeszében egy távirányítót találtak. Az eszköz egyik gombjának lenyomásával a tachográf pihenőidőt rögzített vezetés helyett, a másik gombbal pedig újra üzembe lehetett helyez
Már a második Mérnöki Karrierhetét rendezte a február közepén a Szegedi Tudományegyetem, a helyszín a Mar téri "A" épület volt. Az intézmény számos olyan programmal várta az érdeklődőket – jelenlegi és végzett hallgatóit –, mely segíthet karrierjük elindításában és annak fejlesztésében. Az SZTE Mérnöki Kar a már hagyománynak számító Duális és Koop
Lewis Hamilton világossá tette, hogy a Ferrarihoz igazolása után nem egy rekorddöntő nyolcadik világbajnoki cím lebeg a szeme előtt, hanem az első trófea az olasz istálló színeiben.
Max Verstappen kijelentette, hogy nem fogja megváltoztatni a vezetési stílusát annak ellenére, hogy mindössze négy büntetőpont választja el az egy futamról való eltiltástól.
A 14. PwC Magyarországi Vezérigazgató Felmérésben megkérdezettek 1,8%-os GDP-növekedést és 415 forintos euróárfolyamot jósolnak 2025-re 4,8%-os infláció mellett. A mesterséges intelligenciával kapcsolatos eddigi üzleti eredmények elmaradnak ugyan a tavaly mért várakozásoktól, de a vezérigazgatók kétötöde számít arra, hogy a jövedelmezőségét növeli
Somogyi Klára az Ayvens Magyarországhoz több mint 15 éves HR területen szerzett szakmai tapasztalattal érkezett. Ezt megelőzően az RTL Magyarország HR igazgatójaként ő felelt a vállalat újonnan létrehozott HR igazgatóságának felépítéséért, majd fejlesztéséért és működtetéséért. Irányítása alá tartozott többek között a HR kontrolling, a teljesítmény
"Megosztani az adakozás örömét ügyfeleinkkel mindig különleges élmény számunkra" - mondta el Ján Hrivnák, az OMV Hungária ügyvezető igazgatója. "Ez a kampány nemcsak azt tette lehetővé, hogy támogassuk a Máltai Szeretetszolgálat felbecsülhetetlen értékű munkáját, de bemutatta a kollektív jóakarat erejét is. Minden egyes adományozott forint közvetle
A BNP Paribas bankcsoport tulajdonában álló Arval autólízing és flottakezelő bemutatta legfrissebb tanulmányát a kereskedelmi flottakezelés energetikai átállásának kihívásairól és lehetőségeiről. A dokumentum minden olyan piaci szereplő számára hasznos lehet, amely céges autóval rendelkezik és érdeklődik az elektromos kishaszongépjárművekre való zö
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret érintő fejlesztések következő állomásaként a felújítják a 2. terminálhoz vezető hidat, valamint a komplexum előtti felső szintet, amit általában a taxik, a személyautók és a transzferbuszok szoktak használni. Emiatt február 20-tól egészen június végéig az utasok nem hajthatnak fel az indulási sávokba, az alsó s
A 2024-es év finoman szólva is borzasztóan sikerült az Audinak. Globális szinten 1 671 218 modellt adott át újdonsült tulajdonosoknak, ami önmagában nem hangzik olyan rosszul, de ez a 2023-as évhez képest 11,8 százalékos visszaesést jelent, ami viszont nem is egy, hanem két lépés hátrafelé. Emiatt a Tesla a történelemben először meg is előzte a né
A középdöntőbe az első forduló eredménye alapján kerültek be csapatok. Az országot a verseny szempontjából 7 régióra bontották, a régióban található szakképzési intézményekből kerülnek ki a saját régió középdöntőjébe a csapatok. Az első forduló eredményei alapján minden iskolából maximum egy, minden régióból két csapat juthatott tovább a középdöntő
Tavaly ősszel röppent fel az a hír, hogy a Ryanair komoly változtatásokat tervez az utazások lebonyolításában. Az új politika hatással lesz az utasok bejelentkezésére, poggyászkezelésére, sőt a repülőtérre érkezésére is. A több, mint 400 repülőgépet üzemeltető, 1200 pilótát és 8500 légiutas-kísérőt foglalkoztató ír cég módosítási szándékai több mil
A járőrök február 7-én 23 óra 40 perckor Nagykanizsán, a Hevesi Sándor utcában figyeltek fel egy gyorsan haladó személyautóra, amely egyszerre több járművet előzött. A sofőrt az sem érdekelte, hogy eközben dupla záróvonalat lépett át, forgalomtól elzárt területen haladt, illetve még a járdaszigetet is balról – a szembejövők sávjában – kerülte. Cs
A böngésződ nem támogatja a hanglejátszást. Kérjük, próbáld másik böngészővel. A HangZóna korábbi adásait itt találja, a legújabbal pedig jövő héten csütörtökön várunk minden kedves hallgatónkat! Kérdéseket, észrevételt, témajavaslatot a hangzona@autoszektor.hu email címre várjuk. További autós tartalmakért kövesse
Magyarország rengeteg gyógyvizes és termálvizes fürdővel rendelkezik, amelyeknek előnyeit mind a magyarok, mind pedig a külföldiek előszeretettel használnak ki. Nem is csoda, hiszen a vizek összetétele számos egészségügyi problémára jótékonyan hat, ám van egy tévhit, aminek sajnos sokan bedőlnek.
Lewis Hamilton szerint a Ferrari készen áll arra, hogy 2025-ben ismét harcba szálljon a Forma–1-es világbajnoki címért. A hétszeres világbajnok az elmúlt hetekben több korábbi Ferrari-modell tesztelésével ismerkedett az olasz csapat rendszereivel, majd szerdán, Fioranóban először vezette a 2025-ös szezonra épített SF-25-öst.
Frederic Vasseur szerint a Ferrari fejlesztési stratégiáját a 2025-ös szezon elején elért eredmények fogják meghatározni. A csapatfőnök a Scuderia SF-25-ös versenyautójának bemutatója után beszélt arról, hogy az istállónak mikor és milyen mértékben kell a 2026-os projektre fókuszálnia.
Az elmúlt években Oroszországban reneszánszát éli a sbiten nevezetű forró ital, melyet a középkorban napi szinten fogyasztottak. Leginkább a teához és a forralt borhoz hasonlít, ám meglepő módon lekvárból és mézből készül. Mutatjuk, hogy készül az édes ital, ami a leghidegebb időben is pillanatok alatt felmelegít.
Bár Magyarország össze sem hasonlítható azzal a brazil szigettel, ahova senki sem meri betenni a lábát a halálos kígyók miatt, de azért itthon is akad pár faj, amivel jobb nem összefutni. De mit lehet tudni róluk és mennyire veszélyesek az emberekre nézve?
A Sorento negyedik generációja éppen a hagyományos, szögletes, egyszerű, mondhatni visszafogott formatervével hódított a 2020-as megjelenésekor. Éppen ezért lep meg,