Nyilvánosságra hozta a Hyundai a hamarosan érkező, értesüléseink szerint 8 millió forint alatti árcédulával támadó, tisztán elektromos Inster első fényképeit.
A modell legújabb fejlesztése – amely a világ minden piacán elérhető lesz – a Ford Pro 2024-es Transit digitális produktivitási frissítéseire épül, és jelentős mértékben bővíti az E-Transit potenciális vásárlókörét. Az új modellben egy 89 kWh hasznos kapacitású akkumulátor működik, amivel az autó hatótávolsága eléri a 402 kilométert, ráadásul mind
A magyar válogatott sorrendben harmadszor játszik az idén 17. alkalommal megrendezésre kerülő labdarúgó-Európa-bajnokságon, melynek ezen a nyáron Németország ad otthont. Június 14-én veszi kezdetét az eseménysorozat, amit négyévente szervez az UEFA azért, hogy a kontinens legjobb férfi labdarúgói megmérettessék magukat. A mérkőzések tíz német város
A tájékoztató szerint a tisztán elektromos járműveknél is az örökranglista ezüstérmese a május. Az 1881 darabos mutatót szintén csak a márciusi rekord előzi (2108). A zöld rendszámmal újonnan felszerelt gépjárművek közül a legerősebb hónapokban tízből hét tartozott a leginkább környezetbarát kategóriába, a kizárólag elektromos hajtásúak közé. Kiem
A személygépkocsi két utasa, egy férfi és egy nő nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett - közölte Sipos-Kácsor Andrea. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság korábban azt írta, hogy a személyautóban hárman ültek, beszorultak a roncsba, a törökszentmiklósi önkormányzati és a szolnoki hivatásos tűzoltók szabadították ki őket. Tová
A személyautó márkák versenyében már a Suzuki vezet (2637 személyautó, 96,64 százalékos kiugrás 2023-hoz képest), a japán márka piaci részesedése 14,05 százalék, mögötte a Toyota a második (2410 személyautó, 16,06 százalékos csökkenés), harmadik a Skoda (2023 autó, 82,42 százalékos megugrás), negyedik a Volkswagen (1171 személyautó, 21,93 százaléko
Magyarország 2021-ben értesítette az uniós testületet, hogy 43,76 millió euró összegű állami támogatást kíván nyújtani a Rubin NewCo Kft. részére az észak-magyarországi régióban, Felsőzsolcán tervezett új gépjárműalkatrész-gyár megépítéséhez. Az üzemben féltengely és kardántengely gyártása valósulna meg. Az Európai Bizottság 2022-ben vizsgálatot in
A nyaralási előkészületekről, a helykímélő és praktikus csomagolásról, a bőröndök bepakolásáról számtalan link, blog és vlog szól. A ruhák összehajtásától kezdve a tisztálkodási szerek mini flakonjainak elrendezésén át minden részletre kiterjedő tanácsokat kaphatunk. Ha érdekel minket ez a téma. Vagy ha magunk nem vagyunk kellően praktikus vénával
A Heute című osztrák lap cikke. Képernyőfotó. Heves viharok több ezer vendég utazási örömét akadályozzák Palma de Mallorca repülőtéren. Mivel a repülés jelenleg szóba sem jöhet, további értesítésig minden fel- és leszállást felfüggesztenek. A heves esőzések gyorsan elöntötték az egész kifutópályát. 45 liter eső egy óra alatt Mint a Bild című újság
Veres Pál polgármester a minapi átadón az MTI-nek elmondta, a vármegyeszékhely identitása és történelme szempontjából nagyon fontos, hogy a város megőrizze a hagyományait, emlékeit. Hozzátette, az eredeti építményt már több mint negyven éve lebontották, de mintegy tíz évvel ezelőtt civilek, lokálpatrióták és várostörténettel foglalkozók kezdeménye
FRT premier a BME aulájában Fotók: Boros Jenő Bánki Donát és Zipernowsky Károly szobra előtt, a Budapesti Műszaki Egyetem patinás K épületének aulájában mutatta be legújabb modelljét az Formula Racing Team. A közel száz egyetemistából álló budapesti autóépítő versenycsapat idei Formula Stu
A Toyota a jövőben az elektrifikáció iránt hasonlóan elkötelezett Subaruval és Mazdával közösen fejleszti majd új generációs villanyos, vagy villanyhajtással kombinált motorjait.
Vehemensen cáfolta a híreszteléseket Luca de Meo, a Renault-csoport vezérigazgatója, mi szerint bármilyen terve lenne, hogy megszabaduljon a jelenleg förtelmesen teljesítő Alpine F1 csapatuktól. Talán még sosem volt ennyire nehéz éve az Alpine-nak. Megannyi csapatvezető és pilótacsere után a 2024-es szezonban mindössze két darab tizedik hellyel sik
A múlt héten sem csak drága sportautókkal lehetett komoly gyorshajtást összehozni, erről tanúskodnak a legújabb Bács-Kiskun vármegyéből közzétett fotók. A
Költségprés, megrendelés-visszaesés, munkaerőhiány, fejlesztési kényszer - nehéz helyzetbe került vállalata? A Techtogether+ három az egyben rendezvénye – járműipari konferencia, mérnökhallgatói verseny, szakmai kiállítás – segíthet cégén! Vegyen részt október 17-én az eseményen, ahol jelen és jövő találkozik!
Június első hetében megint lezúzták az autósok az MKIF két ütközéselnyelőjét. Erről a két balesetről osztott meg most videókat az útkezelő társaság. Tanulságos lesz! Ezek a balesetek odafigyeléssel elkerülhetők lettek volna. Nem beszélve az okozott torlódásokról... Munkatársaikat kizárólag az ütközéselnyelő védi, hiszen annak a takarásában dolgo
A közlemény szerint az Építési és Közlekedési Minisztérium a vasúti társaságok, képzőszervek igényeihez is jobban igazodó, rugalmasabb és a modern oktatási eszközök lehetőségeit kihasználó képzéseket alakított ki, amelyek vonzóbbá tehetik a fiatalok számára a vasutaspályát, csökkentik a szektorban meglévő munkaerőhiányt, és fokozzák a vasút verseny
Hatalmas fejlesztést hajtott végre a horvát rendőrség idén, miután évek óta folyamatosan fejleszti a közúti sebességmérőkamera-rendszereit. Az elmúlt években 1700 készüléket üzemeltek be mintegy 500 helyszínen – írta a VG.hu. Idén minden eddiginél okosabb eszközöket telepítettek az utakra. A modern, két irányban is mérő traffipaxok nemcsak a sebess
A Bugatti, mint minden luxusmárka, hajlamos arra, hogy termékeiből rengeteg különkiadást és speciális darabot dobjon piacra, ezt korábban megtette a Veyronnal és a Chironnal is. Szinte meg sem lehet számolni, hány féle Chiron látott már napvilágot, a legutóbbi nem különkiadású modell a Profilée volt, 2022-ben, amelyből egyetlen egy készült a Chiron
Az ORB/ORC és Mitropa Kupa mezőnyét összesen 60 páros alkotja, közülük 16-an indulnak csúcskategóriás Rally2-es autóval. A bajnokságot vezető Turán Frigyes (VW Polo GTi R5) mellett Csomós Mixi is rajthoz áll, így itt mutatkozik be az új Skoda Fabia RS Rally2 autója (a pilóta eredetileg a svédországi ERC futamon indult volna, de nem jött össze a büd
A Toyota bZ4X testvérmodelljének tekinthető RZ-t először dupla motoros modellként mutatta be a Lexus 2023-ban, ami nem csoda, ugyanis a tekintélyes, 313 lóerős rendszerteljesítmény, a 435 Nm-es rendszernyomaték, valamint a tapadáscsökkenésre villámgyorsan reagáló Direct4 elektromos összkerékhajtás tökéletesen passzolt az elektromos luxus SUV karakt
A brüsszeli közlemény szerint az Európai Bizottság felvette a kapcsolatot az illetékes kínai hatóságokkal, hogy megvitassák a feltárt aggályokat és azoknak a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) vonatkozó szabályozásaival kompatibilis megoldása lehetséges módjait. Kilátásba helyezték, amennyiben a kínai hatóságokkal folytatott megbeszélések nem vezetn