2024. június 10. hétfő

jún. 10
7:15
Részeg politikus okozott balesetet (Autószektor)
Nem sokkal éjfél előtt Bécsben az Északi hídon történt balesethez riasztották a bécsi rendőrséget. Egy fehér elektromos autó – Tesla - hátulról belehajtott egy másik járműbe. Az elektromos autón csak az alumínium felni maradt. A rendőrség szerint egyelőre nem tudni, hol és hogyan veszett el az abroncs. Az orf.at cikke. Képernyőfotó Az ellenőrzés s
jún. 10
7:21
Rekordon a megújuló energia aránya Németországban (Villanyautósok)
Kisebbségbe szorult a fosszilis energia, és 42 százalékkal esett az áram ára Németországban.
jún. 10
7:33
Ez a szivacs képes elnyelni a szén-dioxidot a levegőből (autopro)
A módszer hasonlít az akkumulátor töltéséhez.
jún. 10
8:21
Új eljárással új ötvözet született az Elte Ttk-n (Autószektor)
A díjat minden évben a European Academy of Surface Technology (EAST) szervezet ítéli oda egy-egy fiatal kutatónak, aki kiemelkedő tudományos eredményeivel hozzájárult a felülettechnológia fejlődéséhez. Az elismerést idén a 11th European Pulse Plating Seminar konferencián Bécsben adták át, a díjátadón Nagy Péter Processing and characterization of an
jún. 10
8:21
Ez a villanyautó már útlevéllel érkezik hozzánk (Villanyautósok)
Nincs több titok arról, milyen utat járt be az akkumulátor.
jún. 10
8:33
Csúcsberendezésekkel látja el a piacot a Losonczi Innovation (autopro)
A sorozatgyártásban érdekelt legnagyobb autóipari vállalatokat szolgálja ki a Losonczi Innovation két díjnyertes mérőberendezése.
jún. 10
8:51
Kanadában is autót tört az F1 fekete báránya (Autónavigátor)
Egyre több sajtóhír szól Logan Sargeant menesztéséről, amely egyes híresztelések szerint még a szezon befejezte előtt megtörténhet. Az amerikai versenyző
jún. 10
9:21
A kisebb településeken kiváló megoldást jelenthet az elektromos mini- és midibuszok beszerzése a Humda közreműködésével (Autószektor)
A kényelmesebb és fenntarthatóbb mobilitási megoldások keresésében több mint egy éve indította el együttműködését a HUMDA és a hatezer fős Bács-Kiskun megyei Izsák városa. Weingartner Balázs, a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatóságának elnöke és Lakatos Tamás izsáki polgármesterjelölt találkozóján elhangzott, hogy a jövőben
jún. 10
9:33
Brutálisan megsarcolják a kínai autókat a törökök (autopro)
Jelentősen növeli a kínai autókra kivetett vámokat Törökország.
jún. 10
10:21
Elsüllyedt egy hajó a pozsonyi kikötőben (Autószektor)
"A hajót kihúzták, a víz minőségének nem ártott a baleset. A hajót a parton rögzítik, és belső vizsgálatot folytatnak a süllyedés okának felderítése érdekében" – jegyezte meg. A BD Vepor hajó elsüllyedése után megkezdődtek a mentési munkálatok. Ezeket az SVP alkalmazottai és búvárok végezték. Szombaton délelőtt is folytatódott a munka, a Slavín dar
jún. 10
10:21
Villámteszt: Peugeot e-2008 (54 kWh) (Villanyautósok)
Nagyobb akkuval is kipróbáltuk a franciák városi crossoverét.
jún. 10
10:39
Kényszermunka miatt kerülhet feketelistára a CATL (autopro)
Egyes jelentések szerint beszállítói láncukban kényszermunkát alkalmaznak.
jún. 10
11:21
Hogyan digitalizálja ellátási láncát a Volkswagen? (Autószektor)
A globális konfliktusok, a szállítási kapacitás hiánya és az infláció csak néhány kihívás, amellyel az autóipari ellátási lánc Mexikóban szembesül, de Koltai szerint ezek hatásait a digitalizációval enyhíteni lehet. Koltai úgy véli, hogy ezek a kihívások, valamint a kevés szállítási alternatíva és az ipari forrásokkal szembeni magas igény, kockázat
jún. 10
11:39
Így kerülgeti a bójákat a BMW iX2! (Autónavigátor)
Némi meglepetést okozott a szlalompályán az iX2, hiszen mindössze 22,8 másodperc alatt ért körbe, ezzel kevesebb mint másfél szekundumot kapott
jún. 10
12:27
Ezek a platósok élményt szállítanak (Autószektor)
A közelmúltban négyről ötre bővítette pickupkínálatát a Toyota. Az elsősorban észak-amerikai piacokra szánt Tacoma és Tundra, valamint a világ első számú kompakt platósa, a Hilux mellett régóta ott van a csak bizonyos piacokon kapható, évtizedek alatt szinte semmit nem változott Land Cruiser 70-es széria. Ehhez az illusztris csapathoz csatlakozott
jún. 10
12:33
Bukhat az európai e-üzemanyagos projektek jelentős része (autopro)
A hajózásban használt e-üzemanyagokkal kapcsolatos projektek kétharmada veszélybe került.
jún. 10
13:21
Fókuszban a hazai harcjárműgyártás (Autószektor)
Fotó: Facebook/Rába Az esemény fókuszában a hazai harcjárműgyártás állt, célja pedig az érdekelt felek egymásnak való bemutatkozása és kapcsolatépítése volt. Az eseményre meghívást kaptak a harcjárműiparban érintett vállalatok, köztük a Nurol Makina Hungary Kft. is, amely velünk együtt képviselte a Gidrán Kft.-t. A programok során részletes betekin
jún. 10
13:33
Több százezer autót hív vissza a Stellantis márkája (autopro)
Szoftverproblémák adódtak a Chrysler számos autójával.
jún. 10
13:39
Videó: így szaggatta darabokra az MKIF járművét egy autós! (Autónavigátor)
Vitán felül áll, az autópályán dolgozó munkások állandó veszélyben végzik feladatukat. Néhány éve az útkezelő speciális ütközéselnyelőket vásárolt, amelyek az
jún. 10
14:03
Letarolta a vihar az országot (Autószektor)
Helyszínről helyszínre haladva számolják fel a tegnapi és ma reggeli viharok okozta károkat az ország hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltói. A legtöbb segélyhívás Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Győr-Moson-Sopron vármegyében érkezett a műveletirányítási ügyeletekre. A tűzoltókat jellemzően kidőlt fák, leszakadt ágak,
jún. 10
15:33
Leállítja kokszoló üzemeit a Dunaferr (autopro)
Míg a Dunaferr megmaradt, addig a kohó munkahelyei közül mind nem.
jún. 10
15:39
A Leadec Kft. 30 éve támogatja szolgáltatásaival a magyar ipart (Autószektor)
Markus Glaser-Gallion, a Leadec Csoport vezérigazgatója a jubileum alkalmából rendezett ünnepségen hangsúlyozta: "a Leadec Kft. megalakulásakor küldetésünk volt, hogy felkészült, elkötelezett szakembereinkkel a magyar gyáripar gerincévé váljunk. Ezt a célt három évtizedes folyamatos növekedésünknek köszönhetően valóra váltottuk". "Köszönjük elköte
jún. 10
15:39
Afrikában is akkugyár épül (Villanyautósok)
Kezdetben 20, de teljes kiépítettség esetén akár évi 100 GWh készülhet majd az új üzemben.
jún. 10
16:33
Harminc éve támogatja szolgáltatásaival a magyar ipart a Leadec (autopro)
A Leadec Kft. megalapításának 30. évfordulóját ünnepli.
jún. 10
16:45
Lakkossági Cyberpunk – Hyundai Ioniq 6 Awd teszt (Autószektor)
Eljött ez a pillanat is: boldogan álltam be egy Hyundai modellel a parkolóba, közvetlen egy Porsche Taycan mellé, hogy összefotózzam őket. Egyszerűen ennyire működik a Hyundai Streamliner formavilága, ami éppen a tesztautómon, egy vörös Ioniq 6 kupén csúcsosodik ki leginkább. Kecses, dögös, karakteres, és mer futurisztikus lenni. A koreaiak az aszt
jún. 10
17:33
Sokrétű és magas színvonalú fejlesztőmunka Győrből! (autopro)
A munkatársak folyamatosan új ismeretek elsajátításán dolgoznak.
jún. 10
17:51
Két versenyautóhoz szállít motort és hibrid hajtást is fejleszt a Széchenyi István Egyetem hallgatói csapata (Autószektor)
A Formula Student egy világméretű versenysorozat, ahol hallgatók által tervezett és épített autók vetélkednek egymással. A járművekbe általában gyári motorokat építenek be, a Széchenyi István Egyetem csapata, az Arrabona Racing Team azonban különleges helyzetben van: ők a SZEngine Team által egyedileg fejlesztett erőforrást használják, amely mindmá
jún. 10
18:45
Egy német gyártó már a kormány közepére is képernyőt tenne (Autónavigátor)
Évtizedek óta elfogadott szabvány, hogy a kormánykeréken a légzsák középre kerül, így az autógyártók a két szélen tudják elhelyezni a
jún. 10
18:45
A Hyundai uralja a kazah piacot, s nem a Lada (Autószektor)
Míg az orosz autópiacon a kínai "autóinvázió" ellenére a Lada továbbra vezető szerepet tölt be az  értékesítések terén, a kazah piac más mintát követ. A volt szovjet tagköztársaság autópiacát ugyanis a Hyundai - illetve a hozzá erősen kötődő Kia - uralja, amely autói iránt messze a legnagyobb a kereslet. A legnépszerűbb opciója a Hyundai Tucson. A
jún. 10
19:15
Vészhelyzet: jégeső verte szét a Bécsbe tartó járatot (Autószektor)
Fotó: Olvasóriporter/Kronen Zeitung A Palmából kis késéssel 15 óra 30 perc körüli indulás után kezdetben kisebb turbulencia volt. Körülbelül fél órával a Bécs-Schwechatban való leszállás előtt nagyon heves helyzet alakult ki: az "Arlberg" nevű A320-as jégesőbe került, és vadul megrázta - jelentették az utasok a "Krone"-nak. Ekkor a pilóta bejelente
jún. 10
20:57
Kvázi luxus családi autó? - 2013 Peugeot 308 Sw használtteszt (Autószektor)
Annyiszor hallottam már a 3 F szabályról: Fordot, Fiatot és franciát soha ne vegyek. Két éve van Fordom, csak a baj van vele, de hozzá kell tenni, hogy egy 1984-es modellről van szó. Ha megszerelik, megállíthatatlan. Előtte tíz évig volt Fiestánk, semmi problémája nem volt, kifutott a világból is. Ismerősömnek van egy tizenegy éves Fiat Qubója. Mun

2024. június 11. kedd

jún. 11
4:33
A napenergia mentheti meg Ukrajnát? (autopro)
Egy új tanulmány szerint Ukrajna ötször több napenergia-kapacitást tudna telepíteni, mint a kormány jelenlegi terve.
jún. 11
6:09
Ez Európa kedvenc kisméretű szabadidő-autója! (Autónavigátor)
Trónfosztás történt a kompakt SUV-ok mezőnyében 2024 első negyedévében - derült ki a Datahouse friss elemzéséből. A korábbi listavezető Volkswagen
jún. 11
6:21
Gyártásra kész a Cybertruck rendőrautó (Villanyautósok)
Egy kaliforniai cég alakítja át taktikai járművé az elektromos pickupot.
jún. 11
6:33
Jön a BYD második európai gyára (autopro)
Törökország lehet a nyerő?
jún. 11
6:33
Frontális karambollal, teljes útzárral indult a kedd, mentők a helyszínen (Autószektor)
A személykocsiban hárman ülnek, beszorultak a roncsba, a törökszentmiklósi önkormányzati és a szolnoki hivatásos tűzoltók szabadították ki őket. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták, és egy időre megállították a vasúti forgalmat is, mert a baleset a sínektől csupán néhány méterre történt. Az Útinform azt írta, hogy a baleset Töröksz
jún. 11
7:15
Németország ellenzi a kínai importvámot (Autószektor)
"A német autóipar hasznot húz a kínai üzletekkel és képes lesz az ázsiai autógyártókkal felvenni a versenyt, ha a kereskedelem fair és szabad marad." – nyilatkozta Németország kancellárja, Olaf Scholz szombaton, amikor arról beszélt, hogy az Európai Unió egyre közelebb kerül ahhoz, hogy erős vámot vessen ki a Kínából importált elektromos autókra. M
jún. 11
7:21
Újabb elektromos autóját hozza Európába a kínai Hongqi (Villanyautósok)
Egy újabb kínai jövevény.
jún. 11
7:33
Magyar elektromos buszt tesztelnek Győrben (autopro)
Helyben gyártott, egyedülálló elektromos Credobust tesztel a Volánbusz Győrben.
jún. 11
8:09
A magyaroknak tartottak űrhajós kiképzési programot a Wizz Airnél (Autószektor)
A több fotóval is illusztrált bejegyzés szerint a kutatóűrhajósok egy kombinált elméleti és szimulációs képzés során sajátíthatták el a pilóták által használt kritikus módszerek és eszközök alkalmazását, emellett pedig gyakorolhatták a biztonságos és hatékony kommunikációs- és döntéshozási protokollokat is. Az űrhajósoknak az űrrepülésre specializ
jún. 11
8:21
Musk a Model Y frissítéséről beszélt (Villanyautósok)
Nagyon nem szeretnék, ha a potenciális vásárlók az újdonságra készülve kivárnának.
jún. 11
8:39
A vámháború ellenére Európában harc megy a kínai autógyárakért (autopro)
Magyarország ebben az élen jár.
jún. 11
8:51
Ferrarira vágysz? 18 millióért hirdetnek egyet a Használtautón! (Autónavigátor)
Minden verziót figyelembe véve összesen 6149-et készített a Mondialból a Ferrari, viszont a szóban forgó modellből csupán 1145 gurult ki
jún. 11
9:09
Közel háromszáz gyorsható kap hamarosan levelet a bírságról - itt mértek (Autószektor)
A BRFK XVIII. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársai 2024 huszonharmadik hetében a Gyömrői úton mérték a sebességet autóból, állványon elhelyezett sebességmérő eszközzel. 280 gépkocsiról készült felvétel, amely mindegyike túllépte a megengedett sebességhatárt. A Gyömrői úton a leggyorsabb autó 50 km/h helyett 124 km/h-val ment, amiért 260 000 forin
jún. 11
9:39
A Volvo Belgiumba menekül a vámok elől (autopro)
Áthelyezik az elektromosautó-gyártást.
jún. 11
10:21
Bmw M 25 év után tér vissza a Le Mans-i 24-órás csúcskategóriájába (Autószektor)
Június 15-én, szombaton a BMW M WRT csapat két BMW M Hybrid V8 versenyautóval és hat pilótával vág neki a motorsport minden bizonnyal legkeményebb megmérettetésének. Az év hosszútávú futamának "Hypercars" kategóriájába kilenc gyártó összesen huszonhárom versenyautót regisztrált. A 15-ös rajtszámmal induló BMW M Hybrid V8 versenyautó volánja mögött
jún. 11
10:33
Újabb akkugyártási beruházást vontak vissza (autopro)
Még sincs szüksége kapacitásbővítésre az akkugyártónak.
jún. 11
10:57
Ha használt hibrid kell, akkor a magyarok Toyotát vesznek? (Autónavigátor)
A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben is lefedő Használtautó.hu adatai szerint a Toyota 6 különböző modellel is jelen van
jún. 11
11:21
Herczig Norbert ma is tanul 20 éves autóversenyző fiától (Autószektor)
A jelenlévők szelfizhettek Herczig Norberttel és természetesen betekintést nyerhettek az autóversenyzés világába. Az első és legélelmesebb szelfizőnek a 13 éves Bicskei Bendegúz bizonyult, aki autogram gyűjtőként is érdekelt volt. Miután érkezésének mindkét célját teljesítette, szépen elköszönt, már nem várta meg a beszélgetést. Bicskei Bendegúz ny
jún. 11
11:21
Az Inster lehet a Hyundai válasza az olcsó kínai elektromos kisautókra (Villanyautósok)
Június végén mutatják be a kis SUV-t.

Keresés