2024. március 5. kedd

márc. 5
11:00
Környezetvédők foglalták el a Tesla gyár melletti erdőt (Villanyautósok)
Megakadályoznák a fák kivágását.
márc. 5
11:18
Sea-Doo állatbarát jet-ski nap lesz idén a Tisza tónál és Dunaharasztiban (Autószektor)
A Bombardier szabadidős termékeit a hazai piacon immáron több mint negyedszázada forgalmazó és szervizelő cég kereskedelmi igazgatója elmondta: ezzel az akcióval elsősorban reagálni szeretnének arra a világszerte és hazánkban is terjedő jelenségre, hogy a társállatok (elsősorban, kutyák, de macskák és törpemalacok is) egyre gyakrabban társai, aktív
márc. 5
11:36
Megújult külsőt és belsőt kap Hyundai Ioniq 5 (autopro)
Először csak Dél-Koreában kerül forgalomba.
márc. 5
12:06
Kevesebb csillag járhat a törésteszten az érintőképernyők miatt (Autónavigátor)
Félreértés ne essék, az Euro NCAP csapatának nem magukkal a képernyőkkel van problémája, hanem azzal, amit eredményeznek: rengeteg új autóban
márc. 5
12:18
Kiszámoltuk, meddig tart ki a céges e-autó támogatás kerete (Villanyautósok)
Négy hét alatt 8,7 milliárd forint értékben nyújtottak be pályázatot a cégek.
márc. 5
12:24
A Vitesco Technologies az előzetes adatok alapján sikeres pénzügyi évet tudhat maga mögött (Autószektor)
Andreas Wolf vezérigazgató elégedettségét fejezte ki az eredményekkel kapcsolatban: "A globális kihívások ellenére 2023 sikeres év volt, és szilárd alapot biztosít számunkra a következő évekre." A nyereségesség és a cash flow meghaladja a vállalat várakozásait A Vitesco Technologies 2023-ban – a folyamatos kihívásokkal teli piaci környezet ellenére
márc. 5
12:30
A Tesla németországi üzemében leállt a termelés (autopro)
Nem mindennapi oka van.
márc. 5
13:30
Gyújtogatás miatt áll a Tesla berlini gyára (Villanyautósok)
A Tesla valakinél nagyon kihúzta a gyufát.
márc. 5
13:36
Forradalmi: gyémántokat használnak a gyorstöltéshez (autopro)
A Fraunhofer kutatói gyémántokat használnak a gyorstöltéshez.
márc. 5
14:00
Koreai beruházó érkezik Szlovákiába (Autószektor)
Az autógyártó cégek lassan, de biztosan felkészülnek az elektromos autók iránti növekvő keresletre. A koreai Mobis cég éppen ezért döntött úgy, hogy új gyártócsarnokot hoz létre Novákyn, ahol elektromos autók meghajtásához szükséges alkatrészeket gyártanak majd. "A tervezett tevékenység összhangban van az Európai Unió elektromobilitás területén érv
márc. 5
14:30
Új, hatékonyabb dízelmotor mutattak be (autopro)
Haszongépjárművekhez fejlesztették ki az erőforrást.
márc. 5
14:30
Tűzeset miatt kellett evakuálni a Tesla berlini gigagyárát (Autónavigátor)
Az Automotive News Europe értesülései szerint ki kellett üríteni a Tesla berlini gyárát, miután egy közeli tűzeset miatt áram nélkül
márc. 5
15:00
Magyar vállalkozó az Eu 33 under 33 Entrepreneur listáján (Autószektor)
A "33 Under 33" elnevezésű uniós kampány keretein belül szervezett "Európai KKV-k Hete" rendezvényen egy győri fiatal vállalkozót, Bártfai Pétert is beválasztották a legfigyelemreméltóbb, 33 év alatti vállalkozók közé. Bártfai Péter az informatikai szektorban tevékenykedik, vállalkozása az Enlight Digital Studio. A cégével kifejlesztettek egy viss
márc. 5
15:36
Informatikai központot nyit a BMW (autopro)
Romániában tervezik a nyitást.
márc. 5
15:36
Kemény sportverzió készülhet a Lexus elektromos szabadidőjárművéből (Autószektor)
Amikor a Lexus 2023-ban bemutatta, és a világ több jelentős autószalonjában kiállította az RZ Sport tanulmányautót, az első pillantásra nem tűnt többnek figyelemfelkeltő ujjgyakorlatnál. Nem mintha a Lexus történetében ne játszottak volna kulcsszerepet a nagyteljesítményű modellek, modellváltozatok, de a négy darab kagylóüléssel és dupla hátsó szár
márc. 5
16:00
Ismét áll a Volkswagen egyik villanyautó gyára (Villanyautósok)
Elvileg most nem a kereslettel van probléma.
márc. 5
16:18
Tudta-e? Egy Cupra 1.5-ös motorral is nagyon élvezetes (Autószektor)
.
márc. 5
16:36
E-mobilitás roadshow-t indít a HUMDA (autopro)
Debrecenben kezdődik az eseménysorozat.
márc. 5
17:18
A Continental első helyezést ért el az Adac nyári gumiabroncs tesztjén (Autószektor)
"A Continental PremiumContact 7 száraz és vizes úton egyaránt megállja a helyét, ezzel elnyerve a legjobb minősítést" – írták a szakértők. A kopási teszten az abroncs nagyon jó futásteljesítményt és csekély kopást mutatott. Az általános környezetvédelmi értékelésben a termék a vizsgált autógumik felső harmadába került – a fenntarthatósági teljesítm
márc. 5
17:30
Új telephelyre költözött a Kirchhoff Automotive (autopro)
A változás 2024 elejétől érvényes már.
márc. 5
18:18
Miért kerül 17 millióba ez a 22 éves BMW? Mutatjuk! (Autónavigátor)
Minden részletét tekintve a legértékesebb E46 a rajongók szemében az a BMW M3, amelyet 16,99 millió forintért találtunk a használtautó.hu
márc. 5
18:18
A "kínai Maybach" lerázza magáról a havat (Autószektor)
Az autó a téli tesztelés alkalmából mutatta be eme tulajdonságát. A róla készült videó tanúskodik arról, hogy a jármű hidraulikus felfüggesztése nemcsak arra képes, hogy megemelje az autót, hanem arra is, hogy ide-oda billegtesse. Meghökkentő látványt nyújt, amint az elektromos luxusmonstrum elkezd ide-oda rángatózni, de a kínai gyártó szerint ez n
márc. 5
19:00
Megnyíltak a Shell első Tescós töltői (Villanyautósok)
Minden helyszínen négy AC és két DC csatlakozót alakítottak ki.
márc. 5
19:18
Csütörtökön kezdődik a Humda Zöld Életre Valók roadshow Debrecenben (Autószektor)
Debrecenben a Kossuth téren március 7. és 10. között várják a szervezők az érdeklődőket óvodás kortól egészen az idős korosztályig. A HUMDA Zöld Életre Valók országos e-mobilitási és technológiai roadshow küldetése az ismeretterjesztés a hidrogén-technológiáról, az energiatárolásról és az elektromos járművekről, azok előnyeiről, működéséről, illetv
márc. 5
20:18
Tudatos átverés, vagy szimpla tévedés? (Autószektor)
Kilencmillió forint kiadása nem kevés. Akkor sem, ha az ember egy korszerű, tisztán elektromos, nemegész hároméves autót szeretne vásárolni. Ezért fordult ügyfelünk hozzánk, hogy a kiszemelt 2021-es Volkswagen ID.3 autót vásárlás előtt átvizsgáljuk. Példás hozzáállás Ügyfelünk nagyon résen volt. Felkészült volt a modell sajátosságaiból, látszott, h

2024. március 6. szerda

márc. 6
4:30
Megkezdődhet a légi taxik sorozatgyártása Európában (autopro)
A Volocopter zöld utat kapott az eVTOL-ok európai sorozatgyártásának megkezdésére.
márc. 6
6:06
Kínai elektromos autó gyártásába kezdhet Torinóban a Stellantis (Zöldjárműipar)
A kínai Leapmotor autógyártóval kötött megállapodás keretében a Stellantis évi akár 150 ezer olcsó elektromos autót gyártana a torinói Mirafiori üzemben az Automotive News Europe autóipari szakportál beszámolója alapján.
márc. 6
6:18
A Nissan mentheti meg a csőd felé tartó Fiskert (Villanyautósok)
A Nissan cserébe megkapná a Fisker platformját.
márc. 6
6:24
Ne ítélj a külső alapján! – Toyota bZ4X offroad menetpróba (Autónavigátor)
A bZ4X több fronton is korszakalkotó a Toyota életében, hiszen ez az első, kimondottan villanyautónak épült típus a márka háza
márc. 6
6:30
Száz legendás Mercedes lesz egy helyen Szegeden (Autószektor)
A Szegeden, április 20-án és 21-én látható egyedülálló kiállítás, a Classic Car Show & Expo elhozza a Mercedes stuttgarti centrumának egy kis szeletét, bemutatja az autózás velünk élő történelmét, felsorakoztatva a legizgalmasabb példányokat és a bennük rejlő történeteket. Ötezer négyzetméteren, száz legendás járgány, igazi ritkaságok, szebbnél sze
márc. 6
6:36
Akkugyártó leányvállalatot vett a Toyota (autopro)
A Panasonic-kal közös vegyesvállalatát veszi meg a japán OEM.
márc. 6
7:06
Jogsibevonás, ha mobilozik vezetés közben (Autószektor)
Megszokott jelenség, már egyáltalán nem ütközünk meg azon, hogy sokan egy kézzel vezetnek, a másikkal a mobiljukat tartják, a szemük pedig csak hébe-hóba téved az útra. Hát ezen a roppant balesetveszélyes habituson kívánnak most változtatni. Olaszországban. Korábban azt tervezték, hogy a vezetői engedélyt bevonják 1-3 hónapra, ha a sofőrt mobilozás
márc. 6
7:24
500 kW-os töltőket kapcsoltak be Amerikában (Villanyautósok)
320 km hatótáv 5 perc alatt, jól hangzik?
márc. 6
7:36
Miért fognak eltűnni a kézi váltós autók? (autopro)
Ez nem csak az üzleti szempontok miatt van így.
márc. 6
8:06
Így gyártják az elektromos Mini Countryman modellt - sok fotó! (Autószektor)
A zéró emissziójú BMW i3 leköszönése után új modellsorozattal tért vissza az elektromos mobilitás Lipcsébe, ahol egyazon gyártósoron már két márka háromféle hajtáslánc-változatban elérhető négy különböző modellje lát napvilágot: a BMW 1-es sorozat, a BMW 2-es Active Tourer (plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával kiegészítve), a BMW 2-es Gran Coup
márc. 6
8:12
Íme az elektromos Dodge Charger (Villanyautósok)
Kétajtós és négyajtós változat is lesz az elektromos izomautóból.
márc. 6
8:30
Perelik a Volkswagent az elsüllyedt autószállító hajó ügyében (Autónavigátor)
Körülbelül 401 millió dollárnyi, tehát több, mint 126 milliárd forintnyi új autó, főként Volkswagen, Porsche, Audi, Bentley és Lamborghini veszett
márc. 6
8:30
Újabb autógyártó viszi a pénzt Brazíliába (autopro)
Ők lesznek az újabb nagy gyártó a VW után.
márc. 6
9:06
Az AutoWallis új részvényeit bevezették a Budapesti Értéktőzsdére (Autószektor)
A tájékoztatás szerint a Wallis Tőkeholding Zrt. az általa kapott (46 416 938 darab) részvényekre vonatkozóan vállalta, hogy az új részvények megkeletkeztetésének értéknapját követő 12 hónapon belül azokból egyáltalán nem értékesít és nem ad kölcsön - sem tőzsdei, sem tőzsdén kívüli ügyletben. Az AutoWallis részvények darabszáma az újak bevezetésév
márc. 6
9:36
Több mint felére csökkent a Cruise értéke (autopro)
Egy e-mailből derült ki az értékcsökkenés.
márc. 6
9:54
Több mint kétezer gyorshajtó kap hamarosan csekket, ön is köztük lesz? (Autószektor)
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 2664-en lépték át; ez a szám hétről-hétre erősen növekvő tendenciát mutat annak ellenére, hogy a jogsértések elkövetőinek legalább 39.000 forint közigazgatási bírságot kell fizetniük. Az egyik heti top-gyorshajtót Kecskeméten mérték be: a sofőr az 5-ös számú főút belterületi részén 105 k
márc. 6
10:36
A Samsung SDI teljesen kifordíthatja magából az akkuipart (autopro)
A Gödön is aktív akkugyártó olyan technológiát vezethet be hamarosan, ami új szintet nyit az elektromobilitásban.
márc. 6
10:48
Ellentétes irányba mozdulnak az üzemanyagárak pénteken (Autónavigátor)
Pénteken a benzin és a gázolaj ára is változik a Holtankoljak.hu információi szerint. A nagykereskedelmi árak tekintetében a benzin bruttó
márc. 6
11:00
Élményfürdő a Balatonnál tömény M-es Bmw-kkel (Autószektor)
Annyi inger ért ezalatt a hat óra alatt, hogy szövegben alig, képekben sokkal inkább képes vagyok elmesélni. Számos újdonságnak volt Balatonfőkajáron a hazai premierje, de azért még világpremier is jutott nekünk: itt láthattuk élőben először az egyik új, teljesen megváltozott BMW-t, amelybe be is ülhettünk. Fotót róla nem készíthettünk, a nyilvános
márc. 6
11:36
Egy hajótűz miatt perelik a Volkswagent (autopro)
Egy Porsche akkumulátorával volt a gond.
márc. 6
11:42
Júniusban elkezdi belső égésű modelljei kivezetését a Jaguar (Villanyautósok)
Történelmi jelentőségű lépést hajt végre a brit márka.
márc. 6
12:06
Az Opel is bevezeti a hibrid Puretech motorokat, íme az árak! (Autónavigátor)
Már hibrid hajtással is rendelhető az Opel Corsa, a népszerű városi kisautó kedvezményes indulóára 7 890 000 forint az új
márc. 6
12:12
Hamarosan új trolibuszok állnak üzembe Szegeden (Autószektor)
A városfejlesztési alpolgármester az első járművet bemutató sajtótájékoztatón azt mondta, az önkormányzat a fenntartható közlekedés támogatását tekinti egyik legfontosabb céljának, ezért valósulnak meg a kerékpározást segítő fejlesztések és ezért igyekeznek magas színvonalú szolgáltatást nyújtani a közösségi közlekedésben. Ennek érdekében az önkorm
márc. 6
12:36
A Waymo zöld utat kapott a terjeszkedésre (autopro)
Nem volt zökkenőmentes az idáig vezető út.
márc. 6
12:42
Halálos baleset mellett több helyen is torlódások nehezítik a közlekedést (Autószektor)
Az egyik járműbe beszorult egy ember. Őt feszítővágóval szabadították ki, majd kiemelték és átadták a mentőknek a műszaki mentést végző szegedi hivatásos és algyői létesítményi tűzoltók. A gépkocsikat egy szabadnapos tűzoltó áramtalanította - írta a katasztrófavédelem honlapja. A helyi rádió szerint egy ember meghalt, a 47-es főút érintett szakaszá

Keresés