A magyar pilóta az eddigi öt versenyhétvégén 11 futamon győzött, legutóbb Mostban is kétszer állhatott a dobogó legmagasabb fokára, és tovább növelte a különbséget Jochen Hahn és Sascha Lenz előtt. A cseh verseny után a kamiont nem hozta haza a csapat, hanem Zolderbe vitték, ahol pénteken a szabadedzésekkel kezdődik a versenyhétvége. Fontos volt Cs
Lando Norris szerint az autó teljesítményét látva sokkal nagyobb előnyben kellene, hogy legyen az Alpine Forma-1-es csapata a McLarennel szemben – a francia istálló azonban „elég rossz munkát” végez hozzájuk képest.
Az eredetileg tervezett 1,29 helyett immár 3,8 milliárd dollárt fordít hatalmas észak-amerikai akkumulátorgyárának felépítésére és beindítására a Toyota, derült ki a cég augusztus végén kiadott közleményéből. A beruházás megháromszorozása jól jelzi, hogy a Toyota mekkora szerepet szán villamosított járműveinek az elkövetkező évek során. A Toyota M
Nem tervezi még a visszavonulást a Forma-1 hétszeres világbajnoka, Lewis Hamiltont, így rossz hírekkel szolgált Daniel Ricciardo számára, akit a minap összeboronáltak a Mercedes csapatával.
Renault logó Fotó: Renault A szaúd-arábiai Saudi Aramco olajgyártó cég láthatóan részesedést készül venni a francia Renault autógyártó belsőégésű motorok üzletágában. Amint a "Le Monde" francia napilap és a Reuters hírügynökség a héten beszámolt róla, a kínai Geely csoport és az Aramco is részesedést szerezhet az üzletág kiválása esetén. Az év elej
A Forma-1-hez 2026-ban csatlakozni szándékozó Porsche péntek délelőtt sajtóközleményben jelentette be, nem fog szövetségre lépni a Red Bull-lal, a királykategóriás szereplésről azonban nem mondott le.
A Siemens chemnitzi üzeme nagy hagyományokkal rendelkezik a szerszámgépek, valamint az általános gép- és üzemmérnöki iparágak széles köre számára készült vezérlőszekrények gyártásában. Ide tartoznak a logisztikai és az autóipari projektek is. A szolgáltatások köre az alkalmazásmérnökségtől, az anyaglogisztikától és az elektromos berendezések összes
A Red Bull Forma-1-es csapatát irányító Christian Horner azt mondja, azért nem vezettek eredményre a Porschéval folytatott egyeztetéseik, mert a két vállalat alapvetően „nagyon eltérő DNS-sel” rendelkezik.
Pénteken megkezdődik a világbajnokság második felvonása, 6 versenyhétvége elteltével még ugyanennyi van hátra a bajnokságból, a VB egyetlen magyar résztvevője pedig magabiztosan várja a soron következő kihívásokat: „A szezon első felét a vállsérülésem és az ebből adódó lépéshátrány nagyon frusztráltá tette. Keményen dolgozom és a csapat is, de neh
Fotók: TIM/Facebook A méréssel a járművek teljesítményét és végsebességét állapítják meg, így dönthető el, hogy segédmotoros kerékpárnak vagy motorkerékpárnak minősülnek-e. Ennek gyakorlati jelentősége leginkább abban áll, hogy előbbiek rendszámtábla nélkül közlekedhetnek. Ha azonban a jármű teljesítménye alapján valójában motorkerékpárnak számít,
A márka YouTube csatornáján (https://www.youtube.com/thejeepchannel) ismertetett tervek szerint a márka 2025-ig négy tisztán elektromos szabadidőjárművet vezet be Észak-Amerikában és Európában. A jelenleg is zajló, átfogó termékterv értelmében 2030-ra a Jeep márka eladásai az Egyesült Államokban 50, Európában pedig 100 százalékban tisztán elektromo
A világbajnoki éllovas Max Verstappen is azon versenyzők között van, akik rajtbüntetést kapnak a hétvégi Forma-1-es Olasz Nagydíjon – erősítette meg a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) pénteken.
Már régóta tudjuk, hogy a Stellantis égisze alá tartozó márkák bizony nagy erőkkel fordultak az elektromos átállás felé, és ez alól bizony a Jeep sem kivétel. A már régóta olasz kézben lévő amerikai márka nemrég megtartott rendezvényén rögtön három tisztán elektromos modellről is lerántotta a leplet – igaz, csak részben.
Charles Leclerc vezetésével a két Ferrari végzett az élen a Forma-1-es Olasz Nagydíj pénteki nyitóedzésén, Monzában. A 3. pozícióban George Russell zárt a Mercedesszel, míg a világbajnoki éllovas Max Verstappen csak 5. lett.
Eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött két autó Kecel és Kiskőrös között 2022. szeptember 9-én 11 óra 54 perc körül. A balesetben egy személy a helyszínen életét vesztette, további hárman megsérültek.
A világbajnoki pontversenyben második pilóta mögött márkatársa, a spanyol Carlos Sainz Jr. végzett a második helyen kevesebb mint egy tizedmásodperces hátránnyal. A harmadik időt a brit George Russell (Mercedes) autózta, míg csapattársa, a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton negyedik lett. A címvédő és idén is éllovas Max Verstappen (Red Bull) ötö
2022. július 6. óta az EU/EGT piacra bevezetett személygépkocsik, kisteherautók, teherautók és buszok új modelljeit alapfelszereltségként fel kell szerelni néhány új járműbiztonsági technológiával. Az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC – European Transport Safety Council) üdvözli ezt a mérföldkövet, de szerinte két új technológia szabványa t
Még csak pénteken vált hivatalossá, hogy a Porsche mégsem lép szövetségre a Red Bull Forma-1-es csapatával, az osztrák istálló máris kapott megkereséseket más gyártóktól – erről Dr. Helmut Marko, az energiaital-gyárosok tanácsadója beszélt.
Az egyterűek szegmense kétségkívül haldoklik, a prémium egyterűek kategóriája pedig sosem létezett igazán. Persze ezt kikérhetné magának a BMW, még ha jó eséllyel a nemrég második generációjába lépő 2-es Active Tourer lesz is az utolsó egyterű modelljük – ahogyan a Mercedes-Benz is beszántja majd a három generációt megélt B-osztályt. A 2-es Active
A Ford még májusban mutatta meg a vadonatúj, tisztán elektromos E-Transit Custom modelljét, amely a fizikával szembe menve igyekszik helyi károsanyag-kibocsátás nélkül kiszolgálni a „zöld” áruszállítóra vágyók igényeit. Az egyébként kifejezetten mutatósra sikerült modellről akkor még nem osztottak meg részletes adatokat a gyáriak, ám most megérkezt
A rendezvényen Palkovics László technológiai és ipari miniszter hangsúlyozta, hogy a villamosenergia-rendszer egyensúlyának fenntartásához és a csúcsidőszaki fogyasztás kiszolgálásához elengedhetetlen az energiatárolási kapacitás fejlesztése, vagyis "az irány jó és egyezik a kormányzati szándékkal". Ennek megfelelően a több mint egymilliárd forinto
A Ferrari versenyzője, Carlos Sainz érte el a legjobb köridőt a Forma-1-es Olasz Nagydíj második szabadedzésén, pénteken. A spanyol pilóta mögött a világbajnoki pontversenyt toronymagasan vezető Max Verstappen lett a 2., míg a másik Ferrarival köröző Charles Leclerc a 3. pozícióban zárt.
Max Verstappent az évek során bármelyik Forma-1-es istálló szívesen elcsábította volna a Red Bulltól, a holland világbajnok azonban hűséges maradt az őt felkaroló csapathoz. Szerinte ennek köszönhetőek a jelenlegi sikerei.
Dél-Korea legrégebbi autógyártója számára nem ismeretlen a sportszponzoráció: ahogy számos európai piacon, Magyarországon is támogatja a sportéletet. Az ETO patronálásával mostantól nem csak a lovassport, de a futball világában is jelen lesz. „Fontosnak tartjuk, hogy ne csak márkakommunikációt folytassunk, hanem a célközönségünk számára fontos egy
A hetvenes évek elejére visszatért a csúcsra a Peugeot. Huszonöt év alatt újraépítették a második világháborúban szétzilált modellkínálatot, a cég technológiai és pénzügyi szempontból egyaránt sikeresnek és stabilnak számított. Ideje volt új távlatok felé nyitni, ezért az 1971-ben útjára indított ’J’ fejlesztési program egy igazán különleges, közép
Súlyos kritikák érték az idei Forma-1-es szezon során a Ferrari istállóját, de vajon veszélyben van a Mattia Binotto csapatvezető helye? Charles Leclerc szerint a felvetés is badarság.
A Forma-1-es Olasz Nagydíj mindkét pénteki szabadedzésén a Ferrari bizonyult a leggyorsabb autónak, ám Max Verstappen szerint a Red Bullnak nincs mitől tartania.
BMW i3 A BMW részéről nagy dobás volt a i3. Szokatlan volt, elektromos és igen népszerű is. Viszlát i3, helló iX. A BMW új és továbbfejlesztett elektromos autójának piacra kerülésével a cég hivatalosan is leállította az i3-ast az idei évtől. Mai elektromos autókhoz kevés volt a hatótáv és úgy összességében az egész autó megérett a leváltásra. Mind
A Mercedes mindkét Forma-1-es pilótáját meglepte a csapat pénteki monzai teljesítménye. Az Olasz Nagydíj első szabadedzése ígéretesen alakult Lewis Hamilton és George Russell számára, de aztán jött a váratlan visszaesés.
Bár az Olasz Nagydíj második szabadedzésén a negyedik helyet szerezte meg, Lando Norris nem sok jót vár a hétvégétől. Szerinte az sem segít sokat a McLarenen, hogy több élmenő pilóta rajtbüntetést kap.
Optimistán tekintett előre az olaszországi Forma-1-es hétvégére Fernando Alonso. Az Alpine kétszeres világbajnoka mindkét pénteki szabadedzést az első tízben zárta, a második gyakorláson hét tizedmásodperces hátránnyal a hetedik helyen végzett.
Remek formában kezdte a Forma-1-es Olasz Nagydíjat a Ferrari spanyol pilótája, Carlos Sainz, a rutinos versenyző ugyanis a legjobb köridővel zárt a nyitónapon.