A Magyar Honvédség (MH) újonnan vásárolt, német gyártmányú PZH 2000-es önjáró lövegeinek első éles lövészete az MH Központi Gyakorlóterén Bakonykúti közelében 2022. szeptember 7-én. MTI/Vasvári Tamás A közlemény szerint az MH 5. Bocskai István Lövészdandár és az MH 25. Klapka György Lövészdandár a Brave Warrior 2022 elnevezésű gyakorlaton történő r
Az üzemanyagcellák a hidrogént elektromos árammá alakítják - a keletkező hulladék csupán vízgőz. Ez a környezet szempontjából ideális megoldás, és sok autóipari és logisztikai szakértő már régóta ezt az eljárást tartja a jövő hajtási technológiájának. Ráadásul az üzemanyagcellás ipari járművek a mindennapi használat során nagyon könnyen karbantarth
Egy 39 éves baki férfi közlekedett egy személygépkocsival 2022. április 10-én 0 óra 40 perc körül Zalaegerszegen, a Kossuth Lajos utcán. Amikor a Göcseji út kereszteződéhez ért, egy járművezető figyelmen kívül hagyta az „elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblát és autója elé hajtott, majd összeütköztek. A balesetet okozó jármű pedig egy útpadkának ütköz
A Duna Autó vállalatcsoporthoz tartozó Duna Motors Disztribúció Kft. nemrégiben nyerte el az MG (Morris Garrages) márka importőri feladatait. A márkát tulajdonosa, a kínai SAIC Motor Corporation újra kívánja pozícionálni Európában, ennek keretében az MG 2022-ben expanziós stratégiája részeként Közép-Kelet-Európa felé fordul, és az elsők között Magy
Az "eCar-Service" szolgáltatással a Bliesgau-Garage kibővíti szolgáltatásainak körét. A vállalat minden márkához biztosítja műhelyszolgáltatását az elektromos járművekhez. Az új „eCar-Service” kiegészítő tábla átadása a Bliesgau-Garage-nak: Werner Steber, Martin Bitsch, Jutta Bitsch, Jeffrey Kilian és Niklas Burmester A Bliesgau-Garage az első oly
Elfolyt a magzatvize és indulnia kellett annak a 44 éves helyi asszonynak, aki egy Szigethalom, Mű úti parkolóban kért rendőri segítséget. Férjével keltek útra 2022. szeptember 16-án 23 óra körül, miután fájásai sűrűsödtek, orvosa pedig azt tanácsolta, haladéktalanul üljenek autóba és meg se álljanak a kórházig. Eleget tettek az orvosi utasításnak,
Az új változathoz a Nissan azt a jól bevált DNS-t használta, amely az X-Trail mindhárom korábbi generációját jellemzi: erőteljes dizájn, rugalmas használhatóság és fejlett összkerékhajtás. Az új X-Trail öt- és hétüléses változatban is elérhető lesz, kényelmes lehetőséget kínálva a nagy családos vagy barátokkal való kirándulásokhoz. Az Alliance új C
A Peugeot az 1950-es évek elején válaszúthoz ért. Elérkezettnek látták az időt az európai terjeszkedéshez, és rendelkeztek az ehhez elengedhetetlen, fejlett műszaki tartalommal, ugyanakkor tudták, hogy egy sokszínű kulturális közegben csak egy tökéletesen pozicionált formatervvel érvényesülhetnek. A megoldás kézenfekvő volt: olyan független partner
Az A70, avagy a harmadik generációs Supra, amely lényegében megalapozta az utódja sikerét, sőt, egyes aspektusaiban még többet is nyújtott annál. Az 1986-ban bemutatott változat ugyanis a szögletes, letisztult formatervet bukólámpákkal egészítette ki, ráadásul akár 232 lóerős is lehetett a 3,0 literes, 7M-GE kódú sorhatossal. Sőt, Japánban még a 24
“Taigo? Az melyik?” Oh, igen. Egyre nehezebb követni a Volkswagen SUV-offenzíváját, amit ráeresztett az európai piacra, úgyhogy szokatlanul sokszor megkaptam az előbb említett kérdést a teszthét alatt. „Hát, tudod, a Taigo az a kupésított SUV, ami a T-Cross és a T-Roc közé érkezett, de utóbbinál azért nagyobb. Ja! És brazil!” Tessék??? Rengeteg itt
Jelenleg 12 SEAT kereskedés található Magyarországon, ezek fele már CUPRA-val is foglalkozik. Az importőr hálózatstratégiája szerint 2025-ig valamennyi helyszínen elérhető lesz a sportos márka is. Az elmúlt napokban Debrecenben nyílt meg az új CUPRA Garage koncepció első eleme a Debrecen Autóház beruházásában. A Volkswagen konszern több márkáját is
A vegyipari munkák eddig alig képviseltették magukat az autógyártóknál. A VW „Salzgiga” akkumulátorgyárában ez a jövőben drasztikusan megváltozik. VW akkumulátorcella gyár Salzgitterben Fotó: Volkswagen Az e-mobilitás felfutása új szakmai csoportok számára kínál lehetőséget a VW-nél és más autógyártóknál. Saját akkumulátorcellák fejlesztése és épí
A BMW Group 2023-ban tervezi bemutatni első olyan modelljeit, amelyeket teljes egészében vegán utastérrel szerel. A jövőbe mutató innováció világpremierjét elsősorban a bőrhöz hasonló tulajdonságokkal bíró, innovatív anyagok kifejlesztése teszi lehetővé. A forradalmi megoldás ráadásul a kormánykerekek prémium tapintású, rendkívül ellenálló bevonásá
Galamb József apja, aki szintén József volt, 1854 februárjában született, 1878 januárjában nőül vette a szintén makói Putnoki Erzsébetet. Házasságukból hét gyermek született, de ketten korán meghaltak. Az első gyermek, dr. Galamb Sándor ügyvéd Makó közéletének ismert alakja volt a két világháború között. Szerkesztette a Makói Friss Újságot is, 195
Amikor kiderült, hogy villanyautóként érkezhet az utódja a legendás LFA-nak, akkor a rajongók lelkesedése jelentősen megcsappant. Újraéledni látszik viszont azóta, amióta kiszivárgott, hogy két verzióban is piacra dobhatják a japánok a különlegességet: a villanyautó mellett egy hagyományos, belső égésű motoron alapuló hajtáslánccal is. Sajnos ezeke
Halálra gázoltak egy férfit Pusztamonostor külterületén szombat éjszaka, nem sokkal éjfél előtt - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon. A baleset a 32-es főút 17-es kilométerénél történt. Egy személygépkocsi ütötte el a gyalogost. A rendőrök teljes útlezárás mellett helyszíneltek, a forgalmat elterelték - o
Fának csapódott egy gépkocsi a Berhidát és Pétfürdőt összekötő út 18-as kilométerszelvényénél. A baleset következtében a jármű kettészakadt. A két utast a pétfürdői hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt kiemelték a kocsiból. A balesethez a társhatóságok is kiérkeztek, többek között egy mentőhelikopter is leszállt a helyszínre, ahol teljesen lezárták
Rendkívül drága autók, például Porschék, Bentleyk sorakoznak Finnország fővárosának, Helsinkinek a repterén. Önmagában ez a hír nem lenne furcsa, hiszen a skandináv országnak is megvan a maga tehetős rétege, ugyanakkor ezek közül a luxusautók közül egyre több az orosz rendszámú. Így próbálják ugyanis az orosz állampolgárok kikerülni az Európai Unió
A Sindri nevű alkalmazás az autótulajdonosoknak és a szerelőknek is könnyebbé teszi a járműátvételt a diagnosztika segítése által, miközben a szervizeket új bevételforrásokhoz is juttathatja.
Palkovics László kiemelte, az elmúlt években megkétszereződött kutatásfejlesztésre és innovációra fordított összeg. Ezzel párhuzamosan a kutatók száma is megduplázódott - írja az MTI. Kitért arra is, hogy a bruttó nemzeti össztermék 13-15 százaléka a 740 magyarországi autóipari gyártó és beszállító munkájának eredménye. Az ágazatban dolgozók szám
Eddig tisztázatlan okból és körülmények között 2022. szeptember 18-án 8 óra körül Vásárosdombón, a József Attila utcai vasúti átjáróban egy személyautó és egy vonat összeütközött. A baleset során az autóban egy férfi és egy nő életét vesztette. Azt írták: a balesetkor a fénysorompó jól működött. A baleset miatt nem közlekednek a szerelvények Vásáro
A Budapest Airport tájékoztatása szerint folyamatosak a fejlesztések annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány negatív hatásai még mindig érzékelhetők a légiközlekedésben, és az utas-forgalom legjobb esetben is csak a járvány előtti szint 75 százalékát érheti el az év végére. A cég felidézte, hogy júliusban megnyitott Budapest belvárosában az Uni
Szeptember 16-án, pénteken kezdődött a mobilitás hét, Európa legnagyobb közlekedéssel kapcsolatos kampánya. Országszerte több mint 180 településen kezdődnek programok, ezzel Magyarországon a negyedik legmagasabb a résztvevők száma Európában. Az Európai Mobilitási Héten az európai városok és nagyvárosok a fenntartható közlekedési megoldásokat népsze
Aki biciklizik, annak sem tankolnia, sem parkolnia nem kell, és megússza a dugóban veszteglést. A rendszeres testmozgás fitten tart, ha az autó sofőrülése helyett ülünk nyeregbe, a tisztább levegővel, csendesebb utcákkal a többiek egészségéért is tekerünk. Rövidebb utazásokhoz nemigen találni olcsóbb és gyorsabb megoldást a bringázásnál. A folyamat
A magyar olajtársaság az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében arról is beszámolt, hogy a karbantartás második fázisa a tervek szerint október 9-én kezdődik. Emlékeztettek: a Mol eredetileg áprilisra időzítette a 11 üzemet érintő karbantartást, de az üzemanyagpiacon kialakult helyzet miatt csak július végén kezdett hozzá a munkálatokhoz, hogy
A világ egyik legtapasztaltabb autópiaci fogyasztóvédelmi szervezete, a J. D. Power a legváltozatosabb nézőpontokból elemzi az autógyártók, illetve azok termékeinek
Bár a balesetben csak az autóban ülő sofőr és utasa sérült meg könnyebben, sokkal nagyobb tragédia is történhetett volna, ha a gyalogosnak nem sikerült elugrani az ütközés után járdára sodródó, vagy mondhatni repülő Mercedes elől. A szürke személyautó szeptember 12-én délután a Keresztúri út és a Kerepesi út kereszteződésénél hajtott a H9-es
Szerző: Heimer György Ha ez megvalósul, akkor minden idők legnagyabb járműgyártó gigásza jönne létre: egymaga uralná a világ autópiacának 20 százalékát, a VW és a Toyota együttes méretével lenne azonos, továbbá a következő nyolc év során hozzávetőleg 400 milliárd dollárt kellene fordítani új jármű-összeszerelő és akkugyártó üzemek építésére, és még
Az eladások szerény növekedése ellenére a kereskedők bevételei továbbra is csökkennek. Ennek oka, hogy a vásárlók az olcsóbb gépkocsikat részesítik előnyben, illetve egyre többen importálnak járműveket az autókereskedők megkerülésével. Ez utóbbi tendenciát erősíti, hogy a moszkvai kormányzat - a magánimporton keresztül - gyakorlatilag korlátozás né
Az Év Magyar Autója 2022 közönségdíjas Suzuki S-Cross vezet, a kompakt autó mögött második a szintén esztergomi, immár full hibrid hajtáslánccal is kapható Vitara. Az idén forgalomba helyezett, 12 tonna fölötti buszok több mint harmada magyar gyártmány. Top 13 magyar jármű 2022 (I-VIII. hónap) Suzuki S-Cross 4470 autó Suzuki Vitara 2657 Mercedes-B