A szankciók miatt súlyos kihívásokkal küszködő orosz autópiacra visszatérhetnek az egykoron itt már forgalmazott iráni Iran Khodro (IKCO) autók. Ám, ha az irániak valóban ismét Oroszországban akarnák értékesíteni autóikat, ez meglehetősen hosszú történet lesz. A homologizációt és más engedélyeztetési eljárásokat ugyanis újra végig kell vinni, ami O
- Miután az M-Sport Ford World Rally Team lélegzetelállító teljesítménnyel debütált a januári Monte Carlo Rallyn, az M-Sport most megerősítette a hírt, hogy Loeb és navigátora, Isabelle Galmiche újra magukra öltik az M-Sport színeit, és Portugáliában rajthoz álljak a Puma Hybrid Rally1 versenyautóval. Loeb januárban tért vissza a FIA Rally Világbaj
Hírkoktélunkba kevertünk kettő, három és négykerekű gépeket, sőt, repülőt is, de van amelyik úgy nyújtja a vezetési élményt, a száguldás élvezetét, hogy ki sem kell mozdulni otthonról. A világ legszebb autóverseny szimulátortárát ígéri a motorsportból ismert Prodrive, melynek elnöke David Richards szerint ez nemcsak technikájában, de megjelenésben
Kőkeményen dolgozik a Mercedes Forma-1-es csapata azon, hogy mihamarabb versenyképesebbé tegye 2022-es versenyautóját. Toto Wolff ugyanakkor hangsúlyozta, pontosan tudják, egyik napról a másikra nem fognak a Ferrari és a Red Bull elé kerülni.
Sokak szerint gyengülnek, mondhatni elsorvadnak az egykor legendás köznapi sportmodellek, ezt legtöbben az egyre szigorodó kibocsátási normáknak tudják be. Egy
Vajon elnézi majd a piac a COVID miatti nehézségeket? A teljes anyag 3,3 milliárd dollár nyereség a Teslánál, de ez most senkit nem érdekel címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Biró Balázs.
Több újítást is pályára visz majd a hétvégi Emilia-Romagna Nagydíjon az AlphaTauri Forma-1-es csapata, Pierre Gasly pedig nagyon reméli, hogy ezek az újítások a várt javulást hozzák majd az istállónak.
Az AUA szóvivője szerda reggel hangsúlyozta, hogy a Bécsbe tartó OS94-es járat személyzete lekapcsolta a bal hajtóművet. A gép biztonságosan landolt Washingtonban, nem kényszerleszállásról volt szó. Több légiközlekedési portál jelentése szerint 163-an voltak a fedélzeten. A fotó csak illusztráció. Forrás: Austrian Az OS94-es járatot ezt követően t
A kerek sorszámot egy "éjféli szürke" Duster SL Extreme hobbiterepjáró - az 54 éves román autómárka eddigi legdrágább változata - kapta. A jubileumi autót nem értékesítik, hanem kiállítják a cég járműtörténeti emlékei közé. Az első Dacia személygépkocsi 1968 augusztus 20-án gördült ki a mioveni-i autógyár szerelőcsarnokából. A kommunizmus ide
Hatalmas, világító vesékkel és osztott első lámpákkal, valamint kívül-belül Swarovski kristályokkal és elegáns fényjátékkal érkezik a BMW új zászlóshajója, a
Innovatív technológiák ide, előremutató szolgáltatások oda, egy családi autó használati értékét a mai napig nagyban meghatározza, hogy mennyi és milyen tárolási megoldást kínál az utasok személyes tárgyainak elhelyezésére. A különböző rekeszek, tálcák és zsebek száma, mérete és hozzáférhetősége a mindennapokban sokak számára legalább olyan fontos r
Teljesen digitális kormánykerékkel, elektromos összkerékhajtással, új generációs stílusjegyekkel és átdolgozott ergonómiával debütál a Lexus RZ, a prémiummárka első olyan típusa, amelyet kifejezetten akkumulátoros elektromos hajtásra terveztek. Az UX 300e akkumulátoros elektromos városi szabadidőjármű bevezetésével a Lexus megtette az első lépést
Folytassa az alábbi sorozatot: Skysphere, Grandsphere, …sphere. Tízezer forintos kérdés lehetne egy műveltségi vetélkedőben, a válasz pedig nem más, mint az Urbansphere. Az Audi eredetileg a Pekingi Autószalonon mutatta volna be az elektromos tanulmányt, az esemény elhalasztása miatt végül online premier keretein belül lépett színre az autó.
Egyedülálló módon oldották meg az első csomagtér kérdését. A teljes anyag Lincoln csillaga: elektromos luxustanulmány Amerikából címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Simon Zsolt.
Az olasz Forma-1-es csapat az idei első hazai nagydíján jelentette be a hírt, miszerint további két évre aláírt a spanyol pilótával. Carlos Sainz jövője így 2024 végéig biztosított a Ferrari kötelékében.
Az ünnepek alatt nem változtak az üzemanyagárak, ám holnaptól ismét emelkedés jön a nagykereskedelmi árak tekintetében. Igaz, ezúttal csak a gázolajat érinti a drágulás, ám a piaci áron tankoló felhasználók – azaz a 3,5-7,5 tonna közötti külföldi rendszámos, illetve minden 7,5 tonna feletti jármű fenntartója – számára ez igen rossz hír, és persze a
A 2022-es Forma-1-es szezonra minden eddiginél nehezebbé váltak a versenyautók, ezért az istállók mindent megtesznek a spórolás érdekében. Többen festéket is eltávolítanak az autókról, hogy néhány száz grammot megspóroljanak.
Hosszú távon biztonságosabban vezet majd az autó, mint az ember, de vajon jobban is tanít? A teljes anyag A vezetésoktatók munkájára pályázik az önvezető technológia címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Simon Zsolt.
Néhányan talán emlékeznek még a durván egy hónapja leleplezett, születésnapi Mercedes-AMG G 63 Edition 55 kivitelre, amely az AMG részleg megalakulásának 55. évfordulóját ünnepelte. Már akkor tudtuk, hogy nem ez volt az utolsó ilyen modell, és ennek megfelelően meg is érkezett az A 35 és a CLA 35 – bár utóbbiról nem kaptunk fotókat, de el tudjuk ké
Azt is fontos megemlíteni, hogy akik megálltak, rögtön a szalagkorláton túl indultak el a lángoló autó felé. A hatóságokat rögtön értesítették, a @katasztrofavedelem_hivatalos munkatársai pedig bár rövid időn belül kiértek, de már nem tudták megmenteni a járművet. Az autó teljesen kiégett és még a burkolatban is több százezeres kár keletkezett, így
Budapesten is egyre erősebb a TEA. töltőhálózata. A teljes anyag Már 50 töltőből áll a TEA. villanyautó-töltő hálózata címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Szűcs Gábor.
Viharos időszakot él az emberiség, ami kétségkívül a Forma-1 működését is jelentősen befolyásolja. Kollektíven nézünk szembe a Coviddal, egy szomszédban dúló háborúval, nyersanyaghiánnyal és az élet minden területén emelkedő költségekkel.
Már több mint száz elektromos motorkerékpár kapott zöld rendszámot. A teljes anyag Egyre népszerűbbek az elektromos motorkerékpárok Magyarországon címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Szűcs Gábor.
Continental-gyár Kalugában Fotó: Continental A Continental a termelés újraindítását a telephelyen dolgozó alkalmazottakkal kapcsolatos gondoskodási kötelezettségével indokolja. Az autóipari beszállító és abroncsgyártó Continental újraindította a termelést Oroszországban. A cég kedden megerősítette a "Frankfurter Allgemeine Zeitung" jelentését, ame
Sajtóértesülések szerint a hétszeres F1-es világbajnok tízmillió fonttal támogatná az egyik ajánlatot, amit a legendás angol futballklub megvásárlására tesznek. A klub akár 2,5 milliárd fontot is érhet.
A 2021-es F1-es szezon során számos kritika érte Max Verstappent a túl agresszívnak tartott vezetési stílusa miatt. Sokan arra számítottak, hogy a Red Bull pilótája mindenki ellen így fog versenyezni, de az aktuális idény nem ezt tükrözi.
A munkavégzés idején előfordulhatnak kiesések az Ionity töltőknél A teljes anyag Fejlesztik a magyar Ionity töltők mérési rendszerét címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Szűcs Gábor.
Lewis Hamilton Forma-1-es pilótával és Serena Williams teniszezővel két sportsztár együtt indul az FC Chelsea-ért folytatott versenyben. Az osztrák lap cikke. Képernyőfotó. A közelmúltban eltöltött néhány csendes nap után csütörtökön ismét megmozdul a Chelsea FC eladási folyamata. A „Sky Sports” brit műsorszolgáltató jelentése szerint a hétszeres
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján április 21-én 13 óra 45 perc körül az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalának 87. kilométerszelvényében – eddig tisztázatlan körülmények között – egy személyautó és egy kamion ütközött össze. A rendőrök a helyszínelés és műszaki mentés idejére a külső sávot lezárták, a forgalom a belső sávon halad
Sebastian Vettel korábbi főnöke, a Red Bull motorsport-tanácsadója, Helmut Marko biztos benne, a négyszeres világbajnok nem fog a szezon közepén hátat fordítani a Forma-1-nek.
Érkezik a márka második elektromos haszongépjárműve. A teljes anyag Új kisbuszt mutat be a Ford májusban címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Simon Zsolt.
Sorozatban hetedszer csökkent a kerékpárlopások száma tavaly. Az Osztrák Belügyminisztérium adatai szerint 17.595 kerékpárlopást jelentettek – közölte az Osztrák Közlekedési Klub (VCÖ). A felderítési arány alacsony, kilenc százalék. Kerékpárlopások Ausztriában: hetedik éve csökken. Grafika: VCÖ/Osztrák Közlekedési Klub 2021-ben több mint 490.000 k
A DS 9 a már ismert EMP2 platform továbbfejlesztett változatára (EMP2 V2.3) épül. A platform ezen változata a rekord tengelytávnak köszönhetően rendkívül tágas hátsó utasteret eredményez. A DS 9 egyedi módon válaszol a prémium ügyfelek által támasztott magasabb igényekre. A hangszigetelt üvegezés és a speciális akusztikai megoldások tovább fokozzák
Reagált Carlos Sainz szerződéshosszabbításának hírére a jelenleg a Haas színeiben versenyző, ám természetesen a Ferrari ülésére ácsingózó Mick Schumacher.