Egyre több olyan történetre figyelnek fel Hollywoodban, amelynek komoly autós vonatkozásai vannak. Elég csak a Lauda és Hunt F1-es bajnoki csatájáról szóló „Hajsza a győzelemért” című filmre gondolni, de ott volt a Ford és a Ferrari Le Mans-i csatározásait testközelbe hozó alkotás, „Az aszfalt királyai” is. Most pedig a hírek szerint újabb mozifilm
Egyelőre kevés az infó, de még idén többet megtudunk az autóról. A teljes anyag Még idén bemutatkozik az új DeLorean címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Simon Zsolt.
Az igazi autót még nem láthattuk, 2022-es fényezését azonban kedden megmutatta a Williams Forma-1-es csapata. Mutatjuk a brit csapat által közzétett fotókat!
Az M-Sport előzetes montés nevezésén négy autó szerepelt, és a csapat, a pilóta és a Red Bull közötti tárgyalásokat követően nem sokkal a futam előtt vált hivatalossá, hogy Loebé lesz a negyedik Puma. A francia legenda így egy csapatban versenyezett Gus Greensmith-szel, Craig Breennel és Adrien Fourmaux-val. Ez már az ötödik Monte-Carlo-i kiruccan
Autóbemutatót tartott kedden a Williams Forma-1-es csapata, és bár a valódi versenygépet még nem mutatta meg a csapat, azt már tudhatjuk, milyen köntösben tündökölnek idén a patinás istálló versenygépei. Mutatjuk videón is az új fényezést!
Nem volt feszültség az F1 Bizottság hétfői ülésén a Mercedes és a Red Bull csapatfőnökei közt: Toto Wolff és Christian Horner konstruktívan tudtak beszélni a felmerült témákról – erről beszélt Mohammed Ben Sulayem, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke.
Íme, a felirat szövege: „A kormány azt a döntést hozta, hogy a Diesel üzemanyagot ráfizetéssel értékesítsük. Emiatt azt a döntést hoztuk, hogy a továbbhaladás érdekében 5 liter Diesel üzemanyagot tudunk biztosítani. Egyben kérjük önöket, hogy az intézkedés megszüntetéséig az állami tulajdonú MOL töltőállomásokon tankoljanak Kérjük szíves megért
Carlos Tavares: "Csak 10 vagy 15 év múlva tudjuk meg, hogy az elektromosítás milyen eredményeket hoz az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésében." (Fotó: Stellantis) A Stellantis autógyártó cég főnöke, Carlos Tavares élesen bírálta az EU elektromos autós stratégiáját. A politikai irányelvek nem adnak kreatív szabadságot a gyártóknak, hogy
Tavaly nyáron a vállalatnak fel kellett függesztenie ezeknek az autóknak a gyártását az akkumulátorok gyártási hibája miatt, mert tüzet okozhattak - közölte a The Wall Street Journal. Július végén a GM egyben bejlentette, hogy visszahívja az elmúlt öt évben gyártott mind a 142 ezer Chevrolet Bolt elektromos járművet. Szeptemberben a GM már arról s
John Zachary DeLorean 1925. január 6-án született, bevándorlók gyermekeként és Detroit keleti részén, egy elsősorban munkásosztálybeli negyedben nőtt fel. Apja, Zachary szakszervezeti szervező és öntödei munkás volt a Fordnál. Tanulmányait megszakította a második világháború, szolgált is a hadseregben de végül autómérnöki diplomát, majd M.B.A. foko
Az idei szezonban már nem lesz látható a Williams versenyautóin az a logó, mellyel a csapat Ayrton Senna előtt tisztelgett a brazil versenyző 1994-es tragikus kimenetelű balesete óta.
A közbeszerzés nyertese, a Főmterv Zrt. nettó 850 millió forintért vállalta a munkát, amelynek célja a Duna alatti vasúti alagút és kapcsolódó szakaszai környezetvédelmi engedélyének megszerzése - közölte Vitézy Dávid. A projekt európai uniós társfinanszírozással valósul meg - tette hozzá. Azt írta: a sikeres pályázat nyomán az Európai Hálózatfinan
Kedden bejáratta 2022-es Forma-1-es versenyautóját a Williams csapata: Silverstone-ban Nicholas Latifi mellett az istálló újonnan szerződtetett versenyzője, Alexander Albon is lehetőséget kapott.
Nagyobb eséllyel mennek gyártásba Fisker autói így, hogy sikerült gyártópartnert találni. A teljes anyag Foglalható a Fisker és a Foxconn közös villanyautója címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Simon Zsolt.
Sokkal több feladatra alkalmas lesz, mint most. A teljes anyag Megduplázódik a Mercedes eSprinter hatótávja címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Simon Zsolt.
A Maserati látszólag már nem nagyon bír magával: szinte minden hónapban újabb és újabb ízelítőket osztottak meg vadonatúj közepes méretű SUV modelljükről. A Grecale bemutatójának dátumát azonban nem árulták el, egészen mostanáig. A március 22-i dátum bejelentése pedig olyannyira jól sikerült, hogy a hozzá mellékelt képeken kis túlzással teljes mért
A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint Nyergesvontatóval ütközött egy személyautó a 68-as főút 34-35-ös kilométere között, Nagyatád és Lábod között. A nyergesvontató az ütközés következtében az árokba hajtott. Egy embert a nagyatádi hivatásos tűzoltók feszítővágó segítségével szabadítottak ki a járműből, és átadták őt a mentőknek. A balesettel
Aki Svájcban olyan járművel találkozik, amelyen teljesen piros alapon a jól ismert fekete felirat látható, az nem tévedt el. Ez akkor lép életbe, ha a tényleges fehér rendszámtáblát a jármű hátulján lévő kiegészítő alkatrészek takarják. A német portál cikke. Képernyőfotó Klasszikus alkalmazás a hátsó kerékpártartó felszerelése, amely úgy blokkolja
Biztonsági őrök kíséretében járt a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj után a Williams versenyzője, Nicholas Latifi, a kanadai versenyző viszont elárulta, Lewis Hamilton üzenetben biztosította őt támogatásáról.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálatának közleménye szerint a ROADPOL Operational Group (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoport) ellenőrzési terve alapján tartottak akciót a rendőrök. Február 7. és 13. között Magyarország közútjain 4175 tehergépkocsit és 473 autóbuszt ellenőriztek – írták. A teherg
Az idei év első hónapjában a két román járműgyártó, a francia Renault tulajdonában levő Dacia és az amerikai Ford összesen 35 171 járművet gyártott a tavalyi év első hónapjában jegyzett 38 431 járműhöz képest, ami 8,5 százalékos csökkenés. Ebből 15 816 járművet a Dacia állított elő, 19 355-öt a Ford. Az újság felhívta a figyelmet arra, hogy először
2030-ra a Genesis 100%-ban zéró kibocsátású márkává válik. A teljes anyag Európába jön az elektromos Genesis GV60 címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Szűcs Gábor.
Az ABB energiaátalakító technológiája stabil áramellátást biztosít azoknak a gyorstöltő egységeknek, amelyek az Északi-tengeri-csatorna amszterdami szakaszán a nap 24 órájában közlekedő öt új elektromos kompot szolgálják ki. Az új kompokat a város tömegközlekedési vállalata, a Gemeentelijk Vervoerbedrijf (GVB) rendelte meg, mely egy fontos lépés a
Az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost attól tart, hiába a jelentős szabályváltozások, a 2022-es versenyautókkal is nehezen tudják majd követni egymást a Forma-1-es versenyzők a nagy tempójú kanyarokban.
Az utóbbi évek két legjelentősebb változása az autóiparban nem az iparág egy-egy szereplőjének váratlan lépése volt, hanem globális történések okoztak felfordulást. Kezdődött az egész a koronavírus okozta problémákkal, majd részben előbbi miatt a chiphiánnyal folytatódott. Jelenleg ott tartunk, hogy nagyon hosszú időt kell várni egy új autóra és ez
Március 11-én érkezik majd a Netflix gondozásában készülő Forma-1-es dokumentumsorozat, a Hajsza a túlélésért (Drive to Survive) negyedik évada – erősítette meg a száguldó cirkusz szerdán.
A Mercedes-AMG az EQS 53 képében már bemutatta első tisztán elektromos autóját, de nem kellett sokat várni, és máris itt van a következő két villanyos sportmodell: az EQS-nél egy mérettel kisebb EQE kapott rögtön két AMG variánst is, méghozzá 43 és 53 jelöléssel – ahogyan a belső égésű motorral szerelt modelleknél megszokhattuk, természetesen ezútt
Újabb elképesztő üzletet hozott tető alá a Red Bull Racing Forma-1-es csapata: az osztrák istálló egy 150 millió dollár értékű megállapodást kötött a szingapúri érdekeltségű Bybit nevű kriptovaluta platformmal.
Belefutott néhány komolyabb akadályba 2022-es versenyautójának fejlesztése során a Red Bull Forma-1-es csapata – erről beszélt nemrég egy interjúban az energiaital-gyárosok motorsport-tanácsadója, Helmut Marko.
Sokaknak még mindig furcsa lehet, hogy a Volvo az egyik legsikeresebb modelljét, az XC90-et már idén, 2022-ben tisztán elektromosra cseréli, amikor a teljes átállást csak 2030-ra teszik. Bevalljuk, mi is gondoltunk már arra, hogy a svédek talán túl nagyot kockáztatnak azzal, hogy az akár hétüléses, családi használatra is alkalmas prémium mindenest