2022. október 5. szerda

okt. 5
9:09
Elképesztő ütemben nőtt a Tesla európai töltőhálózata (Villanyautósok)
Három hónap kellett az újabb mérföldkőhöz.
okt. 5
9:11
Villanyautós offenzívába kezd az egyik legnagyobb amerikai autógyártó (Villanyautósok)
A GM egyre több villanyautót készül gyártani.
okt. 5
9:21
Októberben 300 általános iskolás ismerkedhet a motorozással a Talmácsi Ringen (Autószektor)
Forrás: Talmácsi-ring Facebook A szervezők keddi közleménye szerint a projekt a Nemzeti Tehetség Program keretein belül, a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával valósul meg, célja pedig az, hogy a gyermekeket bevezessék a motorsport világába, megmutassák nekik a sportból fakadó előnyöket, valamint hogy felfedezzék és a sportág számára
okt. 5
9:36
Új hibrid hajtásokat mutatott be a Peugeot (autopro)
Jövő évtől kezdve minden Peugeot modell kap elektrifikált verziót.
okt. 5
10:15
Ismét igényelhető támogatás elektromos teherszállító kerékpárokra (Autószektor)
Steiner Attila a TIM közleményében kiemelte, megnyílt az elektromos teherszállító kerékpárok beszerzését támogató pályázat hatodik szakasza, amelynek köszönhetően akár többszörösére növekedhet a számuk Magyarországon.   Az államtitkár emlékeztetett, a közlekedésben használt megújuló energiaforrások részarányát illetően Magyarország már most a régió
okt. 5
10:30
Hosszabb távon jót is tehet az energiaválság (autopro)
Ez persze most aligha nyugtat meg bárkit.
okt. 5
10:42
Hétvégétől visszatérnek a Honda logói a Forma-1-be! (F1világ)
Tovább erősíti együttműködését a Red Bull és az AlphaTauri Forma-1-es csapataival a Honda – a japán gyártó ugyan tavaly hivatalosan is kivonult a száguldó cirkuszból, hétvégén újra megjelennek logói a fent nevezett két csapat versenyautóin.
okt. 5
11:00
Tovább drágulnak az üzemanyagok pénteken, nem is kicsit! (Autónavigátor)
Újabb üzemanyagár-emelkedésről számolt be a Holtankoljak.hu, a pénteken érvénybe lépő változás a benzin és a gázolaj piaci árát is érinti.
okt. 5
11:33
Minden idők legkelendőbb kabriói – 1. rész (Autószektor)
A puhatetős változatok általában drágábbak, és nyilvánvalóan sokkal ritkábbak, mint a hagyományos változataik, de léteznek olyan modellek is, amiket a kezdetektől kizárólag nyitható tetővel képzeltek el a mérnökök. Ennek ellenére néhány kabriót sikerült meglepően nagy darabszámban értékesítenie a gyártóknak. Ezekből szemezgetünk most, kicsit vissza
okt. 5
11:36
Íme az első képek a modernkori Renault 4-ről (autopro)
A Párizsi Autószalonon bemutatkozó e-autóról már most megosztott néhány képet a Renault.
okt. 5
12:06
Komoly elemzések folytak a Mercedesnél a szingapúri gyengélkedés után (F1világ)
A kiábrándító szingapúri szereplés után szeretné visszanyerni lendületét a hétvégi Japán Nagydíjon a Mercedes Forma-1-es csapata. Toto Wolff azt mondja, nem lesz egyszerű dolguk ezzel az autóval, ugyanakkor reméli, több pontot gyűjthetnek, mint a legutóbbi versenyen.
okt. 5
12:15
Videó arról, hogyan akadályozzák az autósok a siető kéklámpásokat (Autószektor)
Ha egy autó száz méteren két másodpercnyit hátráltatja a szirénázó mentő, tűzoltó- vagy rendőrautót, akkor száz autó tíz kilométeren hány perccel lassítja a haladást? Ha az életed egy percen múlik, akkor ki a hibás, ha bármelyikük nem ér oda idejében segíteni? Ezeket kérdezi a rendőrség. Amikor félrehúzódsz az úton, ugye eszedbe jut, hogy hálát adj
okt. 5
12:36
Felvásárolta a Renault Hungáriát az AutoWallis (autopro)
Októbertől az AutoWallis és partnere a Renault importőre Magyarországon.
okt. 5
12:51
Lenyűgöző hatótávot villantott a Hyundai Ioniq 6 Streamliner (Villanyautósok)
Az új Ioniq méltó utód lehet.
okt. 5
13:15
Az AutoWallis és partnere lesz októbertől a Renault importőre Magyarországon (Autószektor)
Kiemelték: azt tervezik, hogy a Renault és a Dacia piaci részesedését 10 százalék fölé növelik 2023-ban a 2021-es 9-ről. Az importőri tevékenységet továbbra is a Renault Hungária csapata végzi, ugyanakkor az új tulajdonosok meglévő tapasztalataikra, tőkeerejükre és innovációs képességeikre alapozva kívánják növelni a márkák piaci pozícióját és néps
okt. 5
13:30
Kiváló fémipari gépekre lehet licitálni (autopro)
Árverés egy neves fémmegmunkáló vállalatnál fizetésképtelenség miatt.
okt. 5
14:06
Újabb csokor drága fotót lőttek a rendőrök, íme a legdurvábbak! (Autónavigátor)
A borsodi rendőrök a napokban a 37-es számú főúton mértek, majd megmutatták a három legfelháborítóbb eset fotóját. Jól látszik, hogy
okt. 5
14:36
A hidrogén felé is nyit a Techtogether 2022 (autopro)
Regisztráljon a Techtogether 2022 konferenciára és a hozzákapcsolódó szakkiállításra, és ismerje meg a járműipar legújabb trendjeit!
okt. 5
14:39
Mild-hibridel dolgozó dízelmotor a Bmw 7-es sorozatában (Autószektor)
A 7-es szám most minden eddiginél ékesebben szimbolizálja a vezetés élményét, a hosszútávú menetkomfortot és az iránymutató technológiát: 2022 novemberében, a tisztán elektromos meghajtású BMW i7 világpremierje után néhány hónappal az új BMW 7-es sorozat modellpalettája újabb opciókkal bővül. A soros hathengeres benzinmotor és a továbbfejlesztett e
okt. 5
15:30
Újabb gyár épül a chiphiány ellen (autopro)
A Micron 100 milliárd dollárért chipgyártó üzemet épít New York közelében.
okt. 5
15:45
Következik a 25. Jubileumi Csabai Kolbászfesztivál (Autószektor)
Idén október 20-23. között Békéscsabán, a Gyulai úton, a CsabaParkban rendezik meg a 25. Jubileumi Csabai Kolbászfesztivált. A legnagyobb attrakciók idén is a különböző gyúróversenyek lesznek, ugyanakkor a szórakoztatásban is a csúcsra törnek a szervezők. Már a nyitónapon ajándékkal kedveskednek mindenkinek, ugyanis október 20-án, csütörtökön ingye
okt. 5
16:09
Megalakult a Magyar Elektromobilitás Egyesület (Villanyautósok)
Nem csak villanyautósokat, elektromos kerékpárosokat, motorosokat, rollereseket, hajósokat is várnak.
okt. 5
16:15
Eljött az e-dizájn ideje (Autószektor)
Vajon miért hasonlított lovas hintóra az első autó? Mert abba épített be benzinmotort alkotója, Gottlieb Daimler. A korai gépkocsikat még egy darabig ezzel a módszerrel építették, alvázuk, felső részük, tömör gumis kerekük fából készült, ülésük bőrből, tehát csupa természetes anyagból – élettartamuk végén nyomtalanul tűntek el, leszámítva a primití
okt. 5
16:30
Rossz hónapja volt az e-autóknak Olaszországban (autopro)
A teljesen elektromos és plug-in hibrid autók augusztusi eladásai drasztikusan csökkentek az olasz piacon.
okt. 5
16:33
Gondolatjel - Eljött az e-dizájn ideje (Autószektor)
Vajon miért hasonlított lovas hintóra az első autó? Mert abba épített be benzinmotort alkotója, Gottlieb Daimler. A korai gépkocsikat még egy darabig ezzel a módszerrel építették, alvázuk, felső részük, tömör gumis kerekük fából készült, ülésük bőrből, tehát csupa természetes anyagból – élettartamuk végén nyomtalanul tűntek el, leszámítva a primití
okt. 5
16:54
Beárazta a Mercedes az új, konnektoros hibrid GLC modelleket! (Autónavigátor)
Két új plug-in hibrid modell bővíti ki innentől a Mercedes-Benz GLC kínálatát: a 300 e 4Matic változat alapára 28 040
okt. 5
17:03
Videón, ahogy életveszélyes előzést úszott meg az Astra sofőrje (Autószektor)
Ismét egy olyan sofőrt látható, akinek nem valószínű, hogy kellene vezetnie. - A kedves közlekedőtárs annak ellenére, hogy jól belátható az útszakasz, úgy döntött, előzésbe kezd, a többit meg majd a szembejövők megoldják - fűzte hozzá a videóhoz a beküldő. A képre kattinva megnézheti a videót. A felvételt jól megnézve látni, hogy bőven lett volna h
okt. 5
17:30
Creo CAD-rendszer csereajánlattal áll rendelkezésre az S (autopro)
Az S&T Consulting Hungary Kft. garantálja, hogy csökken a szoftver tulajdonlási költsége és nő a hatékonysága.
okt. 5
18:09
Nem jósolnak nagy jövőt az oroszok a kínaiak elektromos minijének (Autószektor)
A Kínából származó elektromos járművek fokozatosan megjelennek az orosz piacon. A Chinese Cars portál a GameBoy verziójú Wuling Mini EV autóról osztott meg képeket, melyeket Oroszországban fotóztak. Azok az oroszok, akik éltek az előrendeléssel, hamarosan birtokba is vehetik gépkocsijaikat. A Wuling Mini EV egy nagyon kompakt és olcsó elektromos au
okt. 5
18:24
Hétfőig nem derül ki, szabályt szegett-e a Red Bull (F1világ)
Bár szerdára ígérte, nem hozta nyilvánosságra a Forma-1 irányító testülete, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA), mire jutott a csapatok tavalyi költségbeszámolóinak vizsgálatával. Sajtóhírek szerint két csapat is túlköltekezett 2021-ben, ám, hogy valóban így történt-e, azt leghamarabb hétfőn tudjuk majd meg.
okt. 5
19:15
Feketéző benzinkutast értek tetten a Dél-Dunántúlon (Autószektor)
Kuperczkó Adrienn, a szervezet dél-dunántúli bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense szerdai, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a kutas - aki ellen adatvagyonán alapuló kockázat-elemzés eredményeként kezdtek el nyomozni - megszüntette a dízelkút és a pénztárgép közötti kommunikációt, és feketén szolgálta ki üzemanyaggal egyes vevőit. Az eg
okt. 5
19:48
Kecskeméti gyártású Mercedesek kapnak ráncfelvarrást (Autónavigátor)
Jól bevált a recept, így nem változik sokat az A-oszstály külleme. Enyhén átdolgozták azért a fényszórókat és az autó orrát,
okt. 5
19:57
Halogén, Led, Mátrix, Lézer - Autólámpa kisokos (Autószektor)
A halogén fényszóró a legszélesebb körben használt fényszórótípus, amely szinte minden autóban megtalálható. A halogén izzó úgy működik, hogy a halogéngázzal töltött üvegkapszulába helyezett volfrámszálon keresztül áramot bocsát ki. A gáz rendkívül hőálló, így az izzószál, miután elektromos árammal látják el, felmelegszik és izzik. Ez az oka annak,

2022. október 6. csütörtök

okt. 6
4:30
Egyre jobban marginalizálódnak a dízelek a briteknél (autopro)
Nagy-Britanniában 4,6 százalékkal nőtt az új autók eladása szeptemberben.
okt. 6
5:48
Helyreállt a rend, jönnek a friss Focusok! (Autónavigátor)
Körülbelül egy évvel ezelőtt érkezett a hír, hogy plasztikai sebészhez küldték a Ford Focust, megújult a modell, úgy kívül, mint
okt. 6
6:24
Leclerc elárulta, mikor mondott le végleg a vb-címről (F1világ)
Öt versennyel a világbajnokság vége előtt 104 pontos hátrányban van az összetettben élen álló Max Verstappenhez képest Charles Leclerc, és bár matematikai esélye még van a vb-címre, a monacói elárulta, valójában már hetekkel ezelőtt lemondott a végső győzelemről.
okt. 6
6:27
Éjszakai tragédia: halálos balesettel zárult a szerda (Autószektor)
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2022. október 5-én 22 óra 45 perckor Gamás külterületén halálos közúti közlekedési baleset történt. Egy gépkocsivezető – eddig tisztázatlan körülmények között – letért a földútról és fának ütközött. A baleset következtében a járműben négyen megsérültek, valamint az egyik utas olyan súlyos sérüléseket sze
okt. 6
6:36
Holnaptól ismét emelkednek az üzemanyagok piaci árai (Auto Pult)
Nem elég a hazai helyzet, még az olaj ára is emelkedik, így természetesen menetrendszerűen érkezik az üzemanyagok piaci árának emelkedése is pénteken. A 95-ös benzin esetében literenként bruttó 7, a gázolajnál pedig 16 forinttal számolhatunk, így ismét egy combosabb drágulásnak lehetnek elszenvedői azok, akikre nem vonatkoznak a december 31-ig érvé
okt. 6
6:36
Van, ahol már a trolibuszok is leálltak az energiaárak miatt (autopro)
A jelenlegi árak mellett jobban megéri dízelbuszokat közlekedtetni.
okt. 6
7:15
Bérelhető és cserélhető akkumulátorokkal venné be Európát a Nio (Autószektor)
Mára nem kérdés, hogy a villanyos átállásból rendkívül előnyösen jönnek ki a kínai autógyártók, és már azt sem rejtik véka alá, hogy szeretnék bevenni ez európai piacokat termékeikkel. Ugyanakkor eddig a legtöbb márkának ebbe beletört a bicskája, ezért a legnagyobbak újfajta módszerekkel próbálkoznak. Itt van például a Nio stratégiája, ami jól péld
okt. 6
7:21
A jövő hidrogéngazdaságát építik Koreában (Villanyautósok)
A szigetek általában kiváló helyszínek az ilyen demonstrációs projektekhez.
okt. 6
7:24
Verstappen tudja, tökéletes hétvégére lesz szüksége a bajnoki címhez (F1világ)
A hétvégi Japán Nagydíjon újabb lehetőség kínálkozik Max Verstappen számára ahhoz, hogy bebiztosítsa második világbajnoki címét. A holland azt mondja, nem lesz egyszerű dolga, főleg azért, mert az időjárás is beleszólhat majd a szuzukai küzdelmekbe.
okt. 6
7:36
Új szabályozással terjedhetnek el igazán a kobotok (autopro)
Sokan nem kobotként használják a kobotokat, ráadásul jelenleg még ezen eszközök szabályozása sem teljesen világos. Ebben hamarosan változás jöhet.
okt. 6
7:51
Megint eltűnik egy fontos alkatrész a Teslákból (Villanyautósok)
Bátor húzás mindent a kamerákra bízni?
okt. 6
8:09
Megugrott az új autók eladása Nagy-Britanniában (Autószektor)
A dízelüzemű autók értékesítése éves összevetésben 3,1 százalékkal, 10 ezer 330-ra csökkent, piaci részesedésük 4,6 százalékra zsugorodott a tavaly szeptemberi 5 százalékról. Szeptemberben 91 ezer 679 új benzinüzemű autót adtak el, ez 2,8 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbihoz képest, a piaci részarányuk 43,8 százalékról 40,7 százalékra csökk
okt. 6
8:09
Tévhitek a villanyautókról, a hidrogénről, az akkuk jövője és az autók töltése (Villanyautósok)
Gyöngyösön a Kutatók Éjszakáján járt a Villanyautósok.hu csapata.
okt. 6
8:24
Perez: Ha hibázol Szuzukában, gyorsan rosszra fordulhatnak a dolgok (F1világ)
Szingapúrban aratott győzelme után nagy lendülettel érkezik meg a hétvégi Japán Nagydíjra Sergio Perez, a mexikói pilóta viszont eddig soha nem állt dobogón Szuzukában, így reméli, ezúttal sikerül jó eredményt elérnie.
okt. 6
8:30
Az új GranTurismóval kezdődik a Maserati elektromos korszaka (Autónavigátor)
Három év kihagyás után megújulva tér vissza a Maserati GranTurismo, ami a benzinmotorok mellett bődületesen erős elektromos meghajtást is kínál.
okt. 6
8:30
Nem tervez teljes elektromos átállást a Toyota (autopro)
A gyártó széles ügyfélkört akar kiszolgálni miközben megfelel a környezetvédelmi előírásoknak.
okt. 6
8:51
Vezető nélküli fogaskerekűt szállít a Stadler Svájcba (Autószektor)
Az új vonat forgalomba helyezését az üzemeltető vasúttársaság 2026-ra tervezi. A tájékoztatás szerint ez lesz az első alkalom, hogy a Stadler hegyi vasúti járművet szerel fel saját fejlesztésű CBTC (Kommunikáció alapú Vonatvezérlő Rendszer) megoldásával, amely lehetővé teszi az automatizált és vezető nélküli működést. A közleményben kiemelték, a R

Keresés