2021. június 7. hétfő

jún. 7
0:23
Minden FIAT modell elektromos lesz 2030-ra (Autószektor)
"2025 és 2030 között fokozatosan átállunk, és a termékkínálatunk csak elektromos autókból áll majd” - ezt Olivier François, a Fiat márka vezérigazgatója és a Stellantis marketing menedzsere jelentette be a Környezetvédelmi Világnap előestéjén. Közölte: a néhány hónappal ezelőtt bemutatott elektromos Fiat Nuova 500 volt az első tisztán elektromos mo
jún. 7
0:27
Áldozatok nélkül miért nem megy? (Autószektor)
Hatásosak és tényleg megdobogtatják a szívet a Business Superbrands díjas Magyar Közút plakátjai, mert sugárzik róluk a szeretet, amit csak egy igazi családban lehet érezni. Apa gyermekeivel mosolyog a képen, ami csodás dolog, de sajnos nem mindegyik kollégával van már ez így, mert egyre több az olyan baleset, amelyben az utakon dolgozó szakember s
jún. 7
5:45
Pihentető vízgyártás – Kipróbáltuk a Hyundai hidrogénautóját (Autónavigátor)
Megjelent az első hidrogénkút Magyarországon, és máris érkeznek az tüzelőanyag-cellás járművek a piacra. Ami nagyon örvendetes, hiszen a vásárlók csak
jún. 7
6:24
A dizájnban is a fenntarthatóságot hangsúlyozza az Audi (autopro)
Erről szól a regeneratív dizájn, ami a Design Shanghai 2021 vásár fő tematikája.
jún. 7
7:09
Milyen kocsikkal járnak a legagresszívabb autósok? (Autószektor)
Az oroszok autósok szerint a LADA és a BMW márkájú járművek tulajdonosai a legagresszívabb sofőrök az utakon. A legagresszívabb sofőrök német és orosz márkájú autókat vezetnek, a leghiggadtabb sofőrök pedig azok, akik svéd, francia és japán autók volánja mögött ülnek Ez az Avto.ru friss közvélemény-kutatásának eredménye, amelyben több mint 4 ezer e
jún. 7
7:24
Átadták az első magyarországi hidrogénkutat – ez történt a 22. héten (autopro)
Összeszedtük, milyen hírek határozták meg az autóipar világát a múlt héten.
jún. 7
8:15
Megvan, mikortól működik a villamos felsővezeték a Balaton északi partján (Autószektor)
Homolya kifejtette: "A Balatonnál egyre jobb helyzetben vagyunk, hiszen a Budapest-Székesfehérvár, valamint a déli parti vonalat a közelmúltban korszerűsítették, és az itt közlekedő gördülőállomány is az átlagnál jobbnak mondható, gondoljunk a FLIRT motorvonatokra vagy az IC+ kocsikra. Ehhez párosul a versenyképes menetrendi kínálatunk, amely szept
jún. 7
8:21
Megújulnak a BMW zászlóshajói, lencsevégen a furcsa lámpák (Autónavigátor)
Repül az idő, hamarosan frissülnek a BMW bálnái - merthogy nem olyan régóta többesszámban beszélhetünk a zászlóshajókról, az X7-es megjelenésével
jún. 7
8:24
Jelentős támogatással fokoznák a vasúti áruszállítást (autopro)
Szabadot jelez a szemafor, elindulhat a vasúti áruszállítás támogatási programja, melynek keretében a szektor szereplői vissza nem térítendő hozzájárulást igényelhetnek az úgynevezett egyes kocsi szolgáltatás biztosításához.
jún. 7
9:15
Kia Rio 120 Hybrid 48V GT Line DCT teszt - A füstje meg a lángja (Auto Pult)
Kedves szülők! Gyermekük nem jelent meg a mai kémia órán, helyette autós kalandjait közvetítette élőben az ismert közösségi médiás felületen. Ezért nem tudom elítélni. Én is hasonlóan tettem volna, ha anno egy Kia Rio GT Line-t kaptam volna a tizennyolcadik születésnapomra a kémcső szett helyett. Önöket viszont nem értem: Gerzsonka a családi hagyom
jún. 7
9:15
Michelisz bosszús, amiért kilökték a Nürburgringen (Autószektor)
Nagy izgalmakat hozott az idény első hétvégéje a WTCR-ben a Nürburgring-Nordschleifén, kiszámíthatatlan időjárási körülmények között várták a csapatot az első futamot. Az Eifel-hegységben fekvő pályára egyébként is jellemző, hogy egyik pillanatról a másikra eleredhet az eső, de a verseny előtt fenyegető felhők és sűrű köd fokozták a bizonytalanságo
jún. 7
9:30
Új akkumulátorgyárat építene Sanghajban a CATL (autopro)
Meg akarja őrizni piacvezető pozícióját a kínai vállalat.
jún. 7
10:09
Újabb üzemanyagár-emelés: a dízel kétszeres áremelést kap (Autónavigátor)
Miután május második felében némi árcsökkenést is tapasztalhattunk az üzemanyagáraknál, június első hetében már megkezdődött a drágulás. Ahogyan arról beszámoltunk,
jún. 7
10:09
Ittasan vezetett, aztán egy udvarba becsúszva tetőre rakta az autót (Autószektor)
Egy nyergesújfalui férfi június 5-én 19 óra 55 perc körüli időben személygépkocsival és két fő utassal közlekedett Neszmély belterületén. Haladása során nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg a jármű sebességét, melynek következtében az egyik ingatlan kerítésének, majd a kapubejárón keresztül egy másik épületnek ütközött, ahol az ud
jún. 7
10:30
Átalakítja a gyógyszergyártást a mesterséges intelligencia (autopro)
Az elmúlt egy év rámutatott, mennyire fontos a gyógyszeripar megújítása.
jún. 7
11:09
Érzékelők, szenzorok 2. rész – Parkolást segítő rendszerek (Autószektor)
Mára teljesen megszokottá vált, és még a legszerényebb járművekben is elérhető a köznyelvbe csak tolatóradarként beépült rendszer, amely abban segíti a járművezetőt, hogy ágaskodás nélkül is tudja, meddig mehet el például egy parkolásnál. A téma összefoglalásában most is a Volkswagen oktatói voltak segítségünkre. A tolatóradar nem is radar Papp Lás
jún. 7
11:24
Legnagyobb piacán tovább növeli gyártókapacitását a Daimler (autopro)
Közel a felével növeli gyártási kapacitását a Daimler kínai közös vállalata a honlapján publikált dokumentum alapján.
jún. 7
11:27
Tíz éven belül eltűnnek a benzines Fiatok (Auto Pult)
A Fiat véglegesen elköteleződött a villanyhajtás mellett. Mostantól számított kilenc éven belül teljes mértékben átállnak az akkumulátoros autókra. A teljes átállás céldátuma 2030, a belsőégésű motorok kivezetése viszont már korábban, 2025-től elkezdődik. A jelenlegi palettán büszkén feszít a Fiat 500 elektromos változata – de mint tudjuk, a népsze
jún. 7
11:33
Ogier nyerte a Szardínia-ralit is, érik a 8. vb-címe (Autószektor)
Sébastien Ogier révén megszerezte első győzelmét a Toyota Szardínián. Ráadsául kettős győzelmet, a második helyre ugyanis Elfyn Evans is behozott egy Yaris WRC-t (46 másodperc lemaradással), a Hyundai-nak meg kellett elégednie egy harmadik hellyel Thierry Neuville révén. Ogier már a harmadik futamgyőzelmét szerezte idén, Monte Carlo és Horvátország
jún. 7
11:45
Hongkongban kelt el a világ legdrágább parkolóhelye (Auto Pult)
Hongkongban a hétköznapi dolgok is meglehetősen drágák. Az ingatlanpiacon számunkra elképzelhetetlen nagyságú összegek mozognak. Több száz millió forintot érhet akár egyetlen parkolóhely is. És valaki tényleg kifizetett 1,3 millió dollárt egy egyetlen autó leállítására szolgáló térdarabkáért.
jún. 7
12:30
2030-tól csak elektromos autókat gyárt a Fiat (autopro)
2025-től gyorsul fel az átállás, 2030-tól pedig csak elektromos modellek alkotják majd az olasz gyártó kínálatát.
jún. 7
12:33
Időzített bomba: 20 hónapja lejárt forgalmis autók közlekedhetnek hazánkban legálisan (Autószektor)
Egyre több olyan autó jár az utakon, amelynek lejárt a forgalmi engedélye, ugyanis a veszélyhelyzet ideje alatt a hivatalos okmányok érvényessége – ideértve a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényességi időt is – automatikusan meghosszabbodik, mégpedig az aktuálisan elrendelt veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig. Ez az időszak most no
jún. 7
13:09
A kiszabható maximális büntetést kapta a 17 éves autótolvaj (Autónavigátor)
A rendőrségi beszámoló szerint egy fiatalkorú 2020. november 12-én 6 óra körül az egyik karancslapujtői ingatlan előtt parkoló személygépkocsit a
jún. 7
13:24
Most kell biztosítania a gyártóknak a munkaerő-utánpótlást (autopro)
A koronavírus-járvány alatt és után rég nem látott figyelem irányult a gyártásra.
jún. 7
13:45
A Continental 4,2 milliárd forintból bővíti magyarországi kutatás-fejlesztési központjait (Autószektor)
Szijjártó Péter hozzátette, a beruházással Budapesten és Veszprémben együttesen 70 új, kifejezetten magas hozzáadott értékű munkahely jön létre, és több száz eddig létrehozott munkahely jövője válik biztossá. A német tulajdonú Continental a világ valamennyi nagy autóipari gyártója számára magas minőségben állít elő a menetbiztonsági rendszerekhez k
jún. 7
14:27
Sztárpilótákat szerződtetett az Audi a jövő évi Dakarra (Autószektor)
Az Audi nagy meglepetést okozott az év elején azzal, hogy bejelentette, kilép hat év után a Formula-e-ből, és inkább a Dakar-ralin indít majd gyári csapatot, mégpedig egy elektromos hajtású, de hatótávnövelő belső égésű motorral is ellátott új versenyautókkal. Most már az is kiderült, hogy egy igazi all-star csapatot sikerült verbuválni, ugyanis S
jún. 7
14:30
A BorgWarner elektromos motorjai kerülnek a Hyundai kisautóiba (autopro)
A Hyundai kisebb elektromos autóiban a BorgWarner integrált erőátviteli rendszerét – beleértve a villanymotort – fogja használni.
jún. 7
15:09
Mozgásképtelen hajón segítettek a balatoni vízirendőrök (Autószektor)
A siófoki vízirendőrök 2021. június 5-én 15 óra 40 perckor az Balatonlelle előtti vízterületen járőrözve észlelték, hogy egy kishajóból a segítségüket kérik. A bajba jutott férfi és nő elmondták, hogy elektromos hajójuk akkumulátora lemerült, és önerőből pedig nem tudnak biztonságosan kikötni. Az egyenruhások a 49 éves pécsi nőt, és a 42 éves budap
jún. 7
15:24
Gigaberuházás keretében bővíti K+F központjait a Continental (autopro)
Bővíti kutatás-fejlesztési központjainak kapacitását a Continental Automotive Hungary Kft. A 4,2 milliárd forintos beruházáshoz a kormány egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít - mondta a külgazdasági és külügyminiszter.
jún. 7
16:15
Mégsem készül el az extra hatótávú Tesla Model S Plaid+ (Auto Pult)
A Tesla néha nem érzi át bejelentéseinek súlyát. A Model S csúcsverziójaként emlegetett Plaid+ például annak ellenére sem készül el, hogy még a magyar árlistára is felkerült.
jún. 7
16:15
Csak csigatempóban lehet majd menni a spanyol településeken (Autószektor)
A spanyol utcák többségében 30 km/órára csökkentik a megengedett legnagyobb sebességet. A spanyol állami közlekedési hatóság (DGT) becslése szerint az új intézkedés az utak 60-70%-át érinti. A kormányzat 2020 novemberben hagyta jóvá az ezt megalapozó királyi rendeletet. Az új szabályozás a településen belüli egysávos utakat érinti, mindkét haladási
jún. 7
16:21
Nem készül el a villámcsapásszerű Tesla Model S Plaid+ (Autónavigátor)
Hosszú gyártási periódusra számíthat a Tesla Model S. Az amerikai márka első saját modelljét kilenc évvel ezelőtt mutatták be, de
jún. 7
16:24
Később érkezik a Nissan elektromos SUV-ja (autopro)
Az Ariya forgalmazásának megkezdését a chiphiány és a világjárvány miatt halasztják el.
jún. 7
17:30
Új sztenderdet állít fel a Bosch frissen átadott chipgyára (autopro)
A drezdai üzem az első AIoT technológiával rendelkező gyára a vállalatnak.
jún. 7
17:57
Azeri Nagydíj - Verstappenék kudarcát taglalja nemzetközi sajtó (Autószektor)
Anglia:     -------     The Guardian: "Eddig elképzelhetetlen volt, hogy Lewis Hamilton akár csak az ujját rosszul helyezze a kormányra, mert mindig biztos csuklómozdulatokkal kormányozta autóját. De Bakuban egy pici hiba is drágának bizonyult. A pilótát és a Mercedest sokkolta az eset, mivel jelentős előnyre tehettek volna szert a vb-pontversen
jún. 7
17:59
Tovább növeli gyártókapacitását Kínában a Daimler (Autószektor)
Eszerint a Daimler AG és a kínai BAIC Motor közös vállalkozása, a Beijing Benz Automotive Co (BBAC) két pekingi üzemében egy új műszak hozzáadásával és a munkanapok számának növelésével 45 százalékkal tervezi növelni a névleges gyártókapacitást. A két pekingi üzem gyártási kapacitását nem adta meg a közlemény, de korábbi beszámolók alapján együttes
jún. 7
19:15
BMW i8-assal menekültek a drogdílerek a rendőrök ellen (Autószektor)
Egy BMW i8 sofőrjét letartóztatták és kábítószerkereskedelem vádjával börtönbe juttatták az angol rendőrök. A járőr akkor figyelt fel a sportkocsira, amikor az elhúzott mellette az M6-os autópálya leállósávjában. Ezután hosszas üldözés vette kezdetét, a BMW 39 éves sofőrje nem ritkán 90 mérföld/h feletti tempóval száguldott ott, ahol csak 30-cal le
jún. 7
19:33
Te észrevennéd? Végsebességteszt a többi autós szemszögéből! (Autónavigátor)
Amikor oldalunkon szóbakerül az Autobahn - avagy a sebességkorlátozás nélküli németországi pályaszakaszok - legtöbbször egy eszement végsebességtesztet hozunk, hihetetlen értékekkel,
jún. 7
20:09
A Suzuki Jimny teherautóként is jó móka (Autószektor)
Nagy hiányzó tér vissza a hazai Suzuki kereskedésekbe: megérkezett a Suzuki népszerű, kompakt és könnyű terepjárójának, a Jimnynek új, kétüléses haszonjármű-változata. A Jimnyt négy kompromisszummentes tulajdonsága teszi komoly haszongépjárművé: masszív létraalváz, kiváló terepszögek, háromkaros merev hidas felfüggesztés tekercsrugókkal és összkeré
jún. 7
20:21
BMW i8-assal menekültek a drogdílerek a rendőrök elől (Autószektor)
Egy BMW i8 sofőrjét letartóztatták és kábítószerkereskedelem vádjával börtönbe juttatták az angol rendőrök. A járőr akkor figyelt fel a sportkocsira, amikor az elhúzott mellette az M6-os autópálya leállósávjában. Ezután hosszas üldözés vette kezdetét, a BMW 39 éves sofőrje nem ritkán 90 mérföld/h feletti tempóval száguldott ott, ahol csak 30-cal le
jún. 7
23:51
Halálos baleset a Balaton közelében: 26 éves motoros az áldozat (Autószektor)
Illusztráció police.hu Veszprém közelében, a 77-es számú főút 1. kilométerszelvényében egy motoros elvesztette uralmát a járműve felett és árokba csúszott június 7-én, hétfőn 22 óra 14 perckor. A baleset során a motorkerékpárt vezető 26 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A helyszíni szemle és a műsza

2021. június 8. kedd

jún. 8
4:30
A chiphiány nyomása alatt roskadozik az autóipar (autopro)
A koronavírus-járvány első hulláma alatt megingó autóiparba optimista elképzelések szerint 2020 karácsonyára egy gyors hajrával visszatért volna a rend. Sajnos más tényezők közrejátszása miatt azonban mikrochiphiány keletkezett az ágazatban, amit az iparág talán 2023-ig nem lesz képes kiheverni.
jún. 8
5:09
Folytatódik az üzemanyagok júniusi drágulása (Auto Pult)
Végre megjött az igazi, nyárias jó idő, vele pedig minden eddiginél több lehetőségünk van, hogy alternatív közlekedési eszközök (pl. kerékpár) nyergébe pattanjunk, ha rövid távokra megyünk. Ehhez racionális okot az üzemanyagok drágulása is szolgáltat.
jún. 8
5:45
Családi szedánt keresel félmillióig? Megnéztük, mi fér bele! (Autónavigátor)
Rendszeresen "szomorkodunk" rajta, hogy a hazai autópark egyre öregszik, aztán valahogy mégis mindig idekerülnek az oldalra húszéves, filléres, Euro 2,
jún. 8
6:24
Logisztikai megapark jön létre Pátyon (autopro)
Az M1-es autópálya mellett, Pátyon 400 ezer négyzetméteres logisztikai megaparkot fejleszt több fázisban a Futureal Csoporthoz tartozó HelloParks ipari ingatlanfejlesztő vállalat.
jún. 8
7:03
Az élet újrajátszotta az ikonikus magyar reklámfilmet (Autószektor)
Akik a nyolcvanas évek közepénél korábban születtek, alighanem emlékeznek az 1993-as év díjnyertes magyar reklámfilmjére, amelyben Kovács úr negyed évszázadon át használt autóját egy ugyanolyan márkájú, de modernebb típusra cseréli. Ugyanez játszódott le most a valóságban, csak a világ másik felén, Los Angelesben, ahol a helyi közkönyvtár 26 évnyi
jún. 8
7:09
Mészárlás az Eiffel-hegységben (Auto Pult)
Először is elnézést kérünk a bulvárosan kattintásvadász címválasztásért a Kedves Olvasóinktól, de aki látta a hétvégén rendezett nürburgringi 24 órás versenyt, különösen annak az első óráját, annak minden bizonnyal ugyanez a véleménye alakult ki, mint nekünk. Már-már közhely, hogy egy 24 órás versenyen bármi előfordulhat, az is ismert, hogy a több
jún. 8
7:30
Minden szakkiállítás megtartására talál megoldást a Hungexpo (autopro)
Interjú Baranyai Gergővel, a Hungexpo Zrt. kiállításigazgatójával arról, hogy milyen rendhagyó megoldásokkal készül megtartani idei rendezvényeit a Hungexpo.
jún. 8
8:09
Kamion a buszmegállóban, részeg román a kormányon (Autószektor)
Az orf.at beszámolója szerint a teherautó pótkocsija körülbelül másfél méterre lógott ki az útra, és nem volt megvilágítva. A 48 éves férfi a vezetőülésben aludt a kormányra dőlve, amikor a rendőrök rátaláltak.  Az alkoholpróba 2,34 ezreléket mutatott. Jogosítványát elvették, és megtiltották a vezetés folytatását. További autós tartalmakért kövess
jún. 8
8:24
Tizennyolcmilliárdos beruházásba kezd a Hanon Magyarországon (autopro)
A beruházással a Hanon Systems Hungary Kft. az elektromos autókba kerülő klímarendszerek gyártási kapacitását bővíti, egyben 40 új munkahelyet is teremt.

Keresés