2020. január 7. kedd

jan. 7
14:06
Ennyi időt töltünk a reggeli indulással egy évben (Autónavigátor)
A reggeli készülődés sokszor elhúzódhat, főként, ha gyerek is van a családban. A SEAT kutatása alapján nem kevesebb, mint 4 napot töltünk évente a gyerekek autóba ültetésével.
jan. 7
16:54
Az elektromos autózás megváltója – íme, a Mercedes-Benz Vision AVTR koncepció (Auto Pult)
Egyik szemünk sír, a másik pedig nevet: sajnos nagyon úgy tűnik, hogy az autózás a teljes önvezetés irányába tart, de mindeközben nagyon is kíváncsiak vagyunk, hogy vajon mi valósul meg abból, amit most elképzelnek a gyártók. Elég csak rápillantanunk a Mercedes-Benz legújabb koncepciójára, és máris beindulhat a fantáziánk – a Vision AVTR ráadásul t
jan. 7
17:06
A Fisker is beszáll az elektromos SUV-k csatájába (Autónavigátor)
A 2020-as években az egyik legjövedelmezőbb kategória az elektromos szabadidő-autó lehet, erre a vonatra pedig minél több gyártó szeretne időben jegyet váltani.
jan. 7
17:24
Jelzésértékű? – a semmiből mutatta be elektromos autóját a Sony (Auto Pult)
Nem meglepő, hogy egyre több autógyártó vesz részt a világ egyik legnagyobb szórakoztatóelektronikai kiállításán Las Vegasban. Az pedig mondhatni elvárható, hogy olyan cégek is képviseltetik magukat, mint a Sony. Azonban az már igencsak megdöbbentő, hogy a Sony egy autóval állt elő, ami a nem éppen fantáziadús Vision-S nevet kapta – de ennek ellené
jan. 7
17:30
Így mérünk mi 3.0 (Auto Pult)
Visszanézve szinte csak néhány pillanatnak tűnik, de az Autó Pult idén már 10 éve létezik. Fennállásunk óta egyetlen dolog maradt változatlan az autóiparban: a folyamatos változás. Éppen ezért követve korábbi gyakorlatunkat, megújítjuk mérési eljárásunkat, különös tekintettel a normafelszereltségre. Az alábbiakban pedig betekintést adunk a munkánkb
jan. 7
19:06
Érkezik egy újabb Bugatti, a lepel alatt már az van! (Autónavigátor)
Hamarosan megérkezhet az a modell, amit a Bugatti emberei régóta emlegetnek. Azt beszélik, a Chiron mellé érkezhet még egy modell, ám egyelőre nem tejesen tiszta, hogy valóban ez történik-e.

2020. január 8. szerda

jan. 8
5:42
Szép mentés! – BMW 120d (Autónavigátor)
Ne ítéljünk túl elhamarkodottan a BMW új kompaktja felett. A 118i valóban nem sikerült túl jól, ahhoz, hogy megértsük, mi a jó ebben az „új” koncepcióban, érdemes a 120d-vel ismerkedni először.
jan. 8
8:24
Mozgásban az Audi kompakt elektromos tanulmányautója (Autónavigátor)
Az Audi AI:ME követi a szemünket, magától vezet, és a VR szemüvegekkel oda varázsol minket, ahova csak szeretnénk.
jan. 8
11:54
Nem a vezetés, hanem az utazás élményére koncentrál a BMW (Autónavigátor)
Dübörög a 2020-as Szórakoztató Elektronikai Kiállítás, amin évről évre egyre nagyobb szerepet kapnak az autógyártók. A BMW több érdekességgel is készült a vezetés élményének teljes kizárásával.
jan. 8
12:54
A MINI már a tavaszra készül – különleges kivitelt kapott a Cabrio (Auto Pult)
Az új évtized első telének kellős közepén járunk, vágyakozással tekintve a közelgő tavasz elé. Nincs ezzel másként a MINI sem, amely a nyitott tetős vezetési élmény páratlan intenzitásának ígéretével csempész meleget a vezetni imádó rajongók szívébe: bemutatkozik az új MINI Cabrio Sidewalk, amely exkluzív stílusjegyeivel és rendhagyó felszereltségé
jan. 8
13:30
Az Aston Martin sem maradhat ki – ízelítőn a V12 Speedster (Auto Pult)
Manapság szinte bármit és bármennyiért el tudnak adni a sportautó-gyártók. Jó példát jelentenek erre a Ferrari Monza SP1 és SP2, vagy éppen a McLaren Elva, melyeknek használati értéke speedster felépítésüknek köszönhetően igen korlátozott – ellenben értékük limitált példányszámukra tekintettel szinte felbecsülhetetlen. Úgy tűnik, hogy az egyre gyor
jan. 8
13:54
Így képzeli el a jövő városát a Toyota, a Hyundai és az Uber (Autónavigátor)
Közlekedni márpedig kell, de nem mindegy, hogyan oldjuk meg a helyváltoztatást. A Hyundai és a Toyota városa nem csak új közlekedési eszközöket kínál, hanem szemléletváltást is szorgalmaz, a két gyártó hasonlóan képzeli a jövőt.
jan. 8
14:30
Limitált szériás Volkswagen Arteon érkezett – íme, az R-Line Edition (Auto Pult)
A Volkswagen Arteont mindenki nagy örömmel fogadta: a Passat minőségi, megbízható technikáját és praktikus méreteit egy jóval látványosabb külsőbe csomagolta. Azóta eltelt már pár év, és a németek úgy gondolták, eljött az ideje annak, hogy ismét előtérbe kerüljön az Arteon, ezt pedig egy limitált szériás kiadással igyekeznek elérni, ami az R-Line E
jan. 8
14:54
Kivégzi csúcsmotorjait a BMW (Auto Pult)
Immáron nem csupán a hatóságok követelik meg a környezetkímélőbbnek mondott hajtásláncokat, de a vevők is fogékonyabbak a hatékony erőforrásokra, amit természetesen minden gyártó megérez. Ezúttal a BMW-ről kell hírt adnunk, hiszen a bajorok jelentőségteljes lépésre szánták el magukat: a négyturbós dízelmotor és a V12-es benzines is elbúcsúzik.
jan. 8
17:03
Még egy kompakt SUV-t hoz a Skoda, de nem nekünk (Autónavigátor)
Indiában a Skoda felel a Volkswagen-konszernért, a csaknem kontinensnyi piac számára pedig kevéssé meglepő módon dedikált modelleket is készítenek, új kompakt SUV-juk lesz a Vision IN.
jan. 8
17:39
Második felvonás – Mercedes-Benz CLA 200 7G-DCT (2020) teszt (Auto Pult)
A hazai gyártás okán a szívünk egyik büszke csücskében csücsült, de valljuk be, az első generációs Mercedes-Benz CLA koránt sem volt hibátlan autó. A látványos, de nem feltétlenül szépen öregedő formák szűk belső teret rejtegettek, de az indokolatlanul feszes futómű és a nem éppen fényes ár-érték arány sem szólt az időközben annyira nem is szépen ö
jan. 8
18:15
Háborús gyermek az első elektromos Peugeot (Autónavigátor)
Bár szinte futótűzként terjed, hogy az új e-208 a Peugeot első elektromos autója, messze nem az, de még csak nem is az útjainkon már több száz példányban futó iOn.

2020. január 9. csütörtök

jan. 9
5:33
Nem is látszik rajta, hogy mennyire jó! Renault Clio 1.33 teszt (Autónavigátor)
Nem csak sportos köntössel, R.S. Line néven vásárolható a Clio (jelenlegi) csúcs benzinese, hanem kényelemre hangolt felszereltséggel is, de csakis EDC, duplakuplungos automata váltóval.
jan. 9
7:21
Amire még senki nem gondolt – aktív napellenzőt fejlesztett ki a Bosch (Auto Pult)
Számtalan technológiát lehetne felsorolni az autózás kapcsán, melyek villámgyorsan fejlődnek, de mégis vannak olyan apróságok, amelyek gyakorlatilag már a kezdetektől változatlanok. Mi lehet az, ami szinte ugyanolyan egy jó öreg Trabantban, mint egy Rolls-Royceban? Például a napellenző: persze lehet bőrrel borítani vagy formásabbra tervezni, a műkö
jan. 9
7:51
Még idén bemutatkozhat az Audi Q palettájának zászlóshajója, a Q9 (Auto Pult)
Az Audi a nagy SUV versenyben ugyan kissé lemaradt a konkurensekhez képest, de mostanra szépen lassan kezdik ledolgozni a hátrányukat a négykarikások. Hamarosan pedig végleg felzárkózhatnak, hiszen a pletykák szerint még idén bemutatkozhat a Q paletta zászlóshajója, amely Q9 néven olyan ellenlábasoknak mehet neki, mint a BMW X7 és a Mercedes-Benz G
jan. 9
8:33
Ezek a legbiztonságosabb autók az Euro NCAP szerint (Autónavigátor)
Kategóriákba rendezve mutatta meg az Euro NCAP szervezet a tavalyi év legbiztonságosabb autóit.
jan. 9
10:51
Két új Faraday Future modell jön (Autónavigátor)
A Las Vegas-i CES-en a Faraday Future vezérigazgatója, Carsten Breitfeld két új, kisebb, elektromos modell érkezését jelentette be, de továbbra is az FF91 fejlesztésére fókuszálnak.
jan. 9
11:27
Továbbra is vezeti a hazai prémium szegmenst a Mercedes-Benz (Auto Pult)
A Datahouse hivatalos adatai szerint 2019-ben rekordszámú, összesen 4503 Mercedes-Benz személygépjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon. Tavaly a legsikeresebb modell az E-osztály limuzin változata volt, melyből 574 darabot értékesítettek. Továbbra is népszerűek a Kecskeméten gyártott modellek, hiszen az elmúlt évben összesen 830 Mercedes-Ben
jan. 9
14:03
Benzinmotor került egy Tesla orrába a szomszédban (Autónavigátor)
Az eredeti koncepcióhoz képest visszalépésnek tűnhet a hibrid Tesla, ám a fejlesztők szerint nem csak olcsóbb, hanem a tisztán elektromos verziónál környezetkímélőbb is a hibrid Tesla.
jan. 9
16:45
Érkezett két hibrid Renault, az egyik plug-in! (Autónavigátor)
Megérkezett az a két modell a Renualt palettájára, amikre már régóta vártunk. A két hibrid különbözik, de mindkettőben hajt is a villanymotor, az egyik konnektorról tölthető.
jan. 9
17:03
Sikeres 2019, kérdéses jövő: az autóipar helyzetének elemzése a Ford szakértőivel (Auto Pult)
A Ford tegnapi sajtótájékoztatója egy szokványos évindító sajtóeseménynek indult, amit számos forgalmazó tart minden év elején és amely általában nem túl izgalmas, hiszen az importőrök kielemzik az óév eredményeit, az idei terveket és megköszönik a sajtó munkáját. Ám ez az unalmasnak várt esemény végül igencsak elgondolkodtató, amolyan interaktív s
jan. 9
19:03
Földönkívüliek ihlették a Mercedes új tanulmányautóját (Autónavigátor)
A James Cameron rendezte Avatar brutális kasszasikernek bizonyult annak idején, bár főleg az akkor még egyedülállónak számító látványvilág és 3D megjelenítés miatt. A Mercedes most hasonlóan formabontó tanulmányautóval rukkolt elő, amit a film ihletett.

2020. január 10. péntek

jan. 10
5:33
Dízel a hibrid ellen? Melyik a jobb a családoknak? (Autónavigátor)
Mindketten hétülésesek, itthon támogatottak, kuplungmentes kényelmet adók, kvázi egy célt szolgálnak. Persze nagyon másként teszik, és tulajdonképp másra is valók. Mutatjuk, mik az eltérések.
jan. 10
8:57
14 hibrid mellett 2 villanyautó is lesz idén a Ford palettáján (Autónavigátor)
Nehéz helyzetben van az autópiac: az európai szabályzás erőteljes emissziócsökkentést vár el, nem úgy az autóvásárlók - a Ford viszont egy egész érdekes ösvényt választott.
jan. 10
10:33
Szmogriadó Budapesten: érdemes felkészülni a korlátozásra! (Autónavigátor)
Nyugalom, még csak tájékoztatási fokozatában van a szmogriadó Budapesten, mivel azonban tavaly szigorodott a rendelet korlátozása, ha lesz riasztási fokozat, az szokatlanul sok autónak parancsol megálljt. Mutatjuk, melyeknek!
jan. 10
13:45
Ez nem csak álom – 261 lóerővel jött meg a Toyota GR Yaris (Auto Pult)
A Toyotát korábban sok olyan vád érte, hogy unalmas autókat gyárt, melyek teljesen nélkülözik az érzelmeket. A japánok pedig meghallották a kritikus hangokat, és a C-HR-rel kezdődően egyre mutatósabb, izgalmasabb típusokat dobnak piacra – említhetnénk a RAV4-et, a Corollát, a Suprát vagy az új Yarist is. A formáknál azonban nem álltak meg: a BMW te
jan. 10
14:15
BKV kék színt kapott a friss Honda Civic Type R (Autónavigátor)
Erősebb nem, de egy picit még versenyautósabb lett a Honda Civic Type R a frissítés után.
jan. 10
14:33
Sportos hatékonyság – íme, a konnektoros hibrid BMW X2 xDrive25e (Auto Pult)
A BMW mondhatni teljes mértékben elkötelezte magát az elektromos jövő mellett, amire egyre bővülő konnektoros hibrid palettája is kiváló példa. Mostanra már a legtöbb modelljük elérhető ilyen hajtáslánccal, és a kínálat most ismét tovább bővül: az X1 még szeptemberben kapta meg az xDrive25e névre keresztelt konnektoros hibrid rendszert, most pedig
jan. 10
14:57
Háborúban született az első elektromos Peugeot (Auto Pult)
A Peugeot első villanyautóját nem környezetvédelmi megfontolások hívták életre, és méreteit sem megalapozott közlekedésdinamikai kutatásoknak köszönhette. A történelem viharában mégis egy igen érdekes és szerethető jármű született.
jan. 10
15:33
Háromhengeres motorokat kapott a friss Opel Insignia – benzinessel újult meg a GSi (Auto Pult)
A frissített Opel Insignia még tavaly év végén mutatkozott be, ám a villámosok akkor még nem osztották meg velünk, hogy milyen változások történtek a motorpalettán. Most végre erre is fény derült, ráadásul a sportos GSi kivitel megújult verzióját is megmutatták nekünk, ami sokak örömére ismét elérhető lesz egy izmos benzinmotorral.
jan. 10
16:51
Jönnek a hibrid Fiatok! (Autónavigátor)
A Fiat kisautóinak túléléséhez elengedhetetlen a hibridek megjelenése.
jan. 10
18:21
Új fejezet nyílt a szentgotthárdi Opel gyár életében (Autónavigátor)
Néhány hete már felkészült a szentgotthárdi gyár és személyzete az új motorok gyártására, ám a próbaüzemet követően a héten kezdődött az igazi sorozatgyártás.

2020. január 11. szombat

jan. 11
6:09
A Skodánál a kicsi is nagy – Skoda Kamiq 1.0 teszt (Autónavigátor)
Lényegében a Scala szabadidő-autó változata a Kamiq, ami a SUV-őrületre tekintettel akár még nagyobb sikerre is számíthat, mint a Scala. Vajon tényleg többet ad?
jan. 11
10:00
Visszatér a japán túraautó-bajnokságba a Toyota Supra (Autónavigátor)
Ideje versenyzői történelmet írni az új Toyota Suprának is, japán legerősebb bajnokságába neveznek a modell versenyváltozataival.
jan. 11
12:30
Együtt fejleszthet motort a Volvo és a Mercedes (Autónavigátor)
Úgy tűnik, hogy a teljesen elektromos modellpalettát még nem látja reálisnak sem a Volvo, sem a Mercedes, ezért a következő években is maradhatnak a belső égésű motorok.
jan. 11
15:42
Mi alapján választanak közlekedési eszközt a budapestiek? (Autónavigátor)
Mik a legfontosabb szempontok a Budapesten közlekedők számára? Mennyire nyitottak a budapestiek az elektromobilitás elterjedésére? Hogyan tud egy közlekedési vállalat fenntartható maradni? A Főtaxi a felmérésében ezekre a kérdésekre kereste a választ!
jan. 11
18:24
Hallottál már a Toyota Hummerjéről? (Autónavigátor)
25 évvel ezelőtt a Toyotát is megihlette a Hummer, ami a vagány elnevezésű Mega Cruiser megszületéséhez vezetett.

2020. január 12. vasárnap

jan. 12
6:06
Mit adott nekünk a hibridség? – Suzuki Swift Hybrid teszt (Autónavigátor)
A lágy hibrid Ignis után a Swift is nálunk járt ugyanazzal a hajtáslánccal, amelyben a 12 voltos lítium-ion akksi és az ISG segíti a benzinmotor dolgát. Vajon megéri a felárat?
jan. 12
9:06
Kék füstöt ad a VW Bora, csörög is a motorja – mi lehet a baja? (Autónavigátor)
Aggasztó tüneteket írt olvasónk autójáról, majd feltette a kérdést: "mi lehet a probléma?" Lássuk!
jan. 12
15:24
Plug-in hajtással még csábítóbbak a kis X-es BMW-k (Autónavigátor)
A BMW elektromosítási offenzívájához most két közönségkedvenc modell érkezett. Az X1 és X2 xDrive25e hajtáslánca akár 57 kilométeres elektromos hatótávolságot is kínálhat.
jan. 12
15:26
Újra vehetsz gyári alkatrészeket a régi Toyota Suprához (Autónavigátor)
A Toyota 17 év után újra gyártja a Supra legújabb generációját, ami új lendületet adott a korábbi modellek felújításához. Ezt támogatja a Toyota néhány alkatrész gyártásával.
jan. 12
17:30
Szerethető kompromisszum zöld rendszámmal – BMW 330e (2020) teszt (Auto Pult)
Nem tudatosan történt és gyorsan hozzátenném, hogy kicsit sem bánom, de úgy alakult, hogy kinevezett tesztelője lettem az új 330-as BMW-knek: nálam kötött ki a 330i szedán tesztautó, aztán az ünnepek előtt a 330d Touring, most pedig a konnektoros hibrid 330e is, aminek jelentős szerepe lesz az idei évtől a gyártó széndioxid-kibocsátásának csökkenté
jan. 12
18:06
A Bosch feltalálta az átlátszó napellenzőt (Autónavigátor)
A Las Vegasban megrendezett CES-en a Bosch átlátszó napellenzője vitte el az autós szórakoztatási és biztonsági innovációs fődíjat. Megoldás egy valós problémára.

2020. január 13. hétfő

jan. 13
5:36
Hivatalból túlélők – Octavia 1,6 és 1,8 turbó (Autónavigátor)
Rendszerint rá kell döbbennünk arra, hogy van néhány olyan autó, amik úgy szolgálnak 10-20 éveket, hogy észre sem vesszük őket, az Octavia tipikusan ilyen, ez a két példány pedig csak céges autó volt, nem is akárhol.
jan. 13
8:24
Íme a legújabb – rendőrségi videó a hazai közlekedőkről (Autónavigátor)
A rendőrség továbbra is készíti és közzé is teszi mindazt, amit az utcákon lát, meg persze "díjazza", azaz bírságolja is a renitenseket.

Keresés