2020. június 13. szombat

jún. 13
9:18
Vége a kijárási korlátozásnak, ám az autózás egyre veszélyesebb (Autónavigátor)
Már az ország egyetlen pontján sincs kijárási korlátozás, azaz immár végre ismét annyit autózhatunk, amennyit csak akarunk, illetve amennyit a
jún. 13
14:48
Személyes villanyos: íme a Citroën ë-SpaceTourer (Autónavigátor)
Már évek óta lehetett tudni, hogy a PSA közös EMP2 platformjára épülő kisbusz-családja elektromos verzióban is érkezik, Opelként és Toyota
jún. 13
16:00
Százezerrel is a világ egyik legjobb élményautója – Porsche 981 Boxster S (2012) használtautó teszt (Auto Pult)
A Porsche Boxster harmadik, 981-es kódjelű generációja 2012-ben jelent meg, és mindössze négy év után már érkezett is az utódja, a 982-es számú negyedik generációs Boxster – vagyis a 718-as – személyében. Apropó, a 718 névvel a kétszeres Targa Florio-győztes versenyautó előtt tiszteleg a tradíciókat híresen nagy becsben tartó stuttgarti sportautógy
jún. 13
16:18
Már csak hetek kérdése, és érkezik az új Mazda pickup (Autónavigátor)
A hazai utakat nem árasztották el a pickup Mazdák, pedig régre nyúlnak vissza a platós gyökerei, a Hirosimában székelő vállalat
jún. 13
18:48
Az új Hilux hajtásláncával erősít a hétüléses Toyota (Autónavigátor)
A Toyota a kilencvenes évek közepén az önhordó karosszériás RAV4 bevezetésével forradalmasította a szabadidőautók műfaját. A tervezők pontosan tudták, mit

2020. június 14. vasárnap

jún. 14
8:12
Demonstráció felsőfokon – 20 éves az Opel Speedster (Autónavigátor)
Időről-időre felbukkannak érdekes autók az Opelnél, hogy a márka ne csak azoknak jusson eszébe, akik racionális választást keresnek a mindennapi
jún. 14
9:18
5,69 milliótól elérhető az új Seat Leon (Auto Pult)
Ami a vadonatúj Volkswagen Golf és Škoda Octavia párosnak nem sikerült, az összejött a Seat Leon esetében: már a forgalmazás kezdetén létezik igazi beszálló modell, amelyet a gyári kedvezménnyel megspékelve akár még kombi karosszériával is beférünk a 6 milliós ár alá. Ugyanakkor ez csak a mérleg egyik nyelve. Ha ugyanúgy felszerelve vizsgálódunk, v
jún. 14
11:42
Ma sem maradsz F1-es verseny nélkül! (F1világ)
Ezen a hétvégén rendeznék a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat, a koronavírus-járvány miatt azonban természetesen ezt a futamot sem tudják megrendezni. Nem maradnak azonban száguldás nélkül a sportág szerelmesei!
jún. 14
12:18
Nem lesznek dobogós ünnepségek a Forma-1-ben (F1világ)
A 2020-as Forma-1-es szezonban nem láthatjuk a jól megszokott dobogós ünnepségeket – erősítette meg Ross Brawn sportigazgató.
jún. 14
12:30
Akár két F1-es verseny is lehet idén Portugáliában! (F1világ)
Nagyon komoly tárgyalásokat folytatnak a Forma-1 vezetőségével a portimaói versenypálya vezetői – a versenypálya jó eséllyel pályázik arra, hogy 2020-ban vendégül lássa a száguldó cirkusz mezőnyét.
jún. 14
14:00
Fényezni az oroszok is tudnak, ha akarnak (Autónavigátor)
A Fekete-tengertől alig száz kilométerre, a Krasznodarszk vidékén fekvő Armavir városában immár 17 éve alkotja megosztó optikai kitjeit az SCL
jún. 14
18:42
Milyen olajat kapjon a közepes távokra használt Honda Accord? (Autónavigátor)
Kedves Sándor, Az üzemeltetési körülmények optimálisnak mondhatóak, hiszen az ingázás során biztosan bemelegszik a motor (ill. olaj). Én sima 5W30-at
jún. 14
18:48
Élő közvetítés az utolsó virtuális F1-es futamról (F1világ)
Három hét múlva rajtol a 2020-as Forma-1-es bajnokság, így ma az utolsó virtuális versenyre kerül sor – a helyszín ezúttal Montreal lesz!
jún. 14
19:18
Ismét elképesztő mutatványokat láttak a rendőrautók kamerái (Autónavigátor)
Bár az autóforgalom még mindig kisebb, mint normál időben, az utakon így is bőséggel találkozni szabálytalanul közlekedőkkel. Simán lehet, hogy

2020. június 15. hétfő

jún. 15
5:30
13 villanyautó, amit mától 2,5 milliós támogatással kaphatunk (Autónavigátor)
Május 20-án ismerhettük meg, hogy milyen lesz az . A korábbi 1,5 milliós dotálást 2,5 milliós követi, legalábbis a 11
jún. 15
7:30
Bottas: A fordított rajtrács piszkos játszmákhoz vezetne (F1világ)
Csapatához hasonlóan Valtteri Bottas, a Mercedes versenyzője sem örülne, ha idén fordított rajtrácsos sprintfutamokat vezetnének be a Forma-1-ben.
jún. 15
8:00
Russell lett a Forma-1 virtuális bajnoka! (F1világ)
Sorozatban negyedszer is győzött vasárnap, így abszolút megérdemelten lett a Forma-1 virtuális bajnoka George Russell!
jún. 15
8:12
Érdekes koncepcióval indulhat az Extreme E (Auto Pult)
Ahogyan arról három hónapja már hírt adtunk, elektromos autókkal teljesítendő terepralis bajnokság indul: az Extreme E név az alkotógárda első gyermekére, a Formula E-re utal, és a formula autós versenysorozathoz hasonlóan olyan helyekre visz el minket, ahol eddig még nem láthattunk egymással versengő négykerekűeket.
jún. 15
8:42
A volt csapattárs szerint Vettel kihagy egy évet (F1világ)
A korábbi Forma-1-es versenyző, Mark Webber szerint egykori csapattársa, Sebastian Vettel 2021-ben nem áll rajthoz a száguldó cirkuszban, ám jó eséllyel visszatér majd a versenyzéshez.
jún. 15
9:06
Elcsípték a frissített Nissan X-Trailt: mutatjuk a kiszivárgott képeket (Auto Pult)
A várakozások szerint akár már ma bemutathatják a frissítésen átesett Nissan X-Trailt, de amíg nem teszik közzé a hivatalos adatokat, barátkozzunk az újdonsággal a kiszivárgott képek alapján. Érdemes, ugyanis a típus a Juke által diktált karakteresebb vonalat képviseli.
jún. 15
9:24
27 éve hunyt el az F1 playboya (F1világ)
27 éve, 1993. június 15-én hunyt el a Forma-1 1976-os világbajnoka, James Hunt.
jún. 15
10:00
Aston Martin: Vettel nem is keresett minket (F1világ)
Nem tárgyalt Sebastian Vettellel a jövőre már Aston Martin néven szereplő Racing Point csapatfőnöke, Otmar Szafnauer.
jún. 15
12:00
Kínában is két F1-es verseny lehet (F1világ)
A legfrissebb hírek szerint nem kizárt, hogy Ausztriához és Nagy-Britanniához hasonlóan Kínában is két Forma-1-es versenyt tartanak majd 2020-ban.
jún. 15
13:48
Ha megúsznád a drága eurót, készletről vásárolj autót! (Autónavigátor)
Mindenki számára kemény volt az elmúlt 3 hónap, az autópiac szereplőinek talán különösen, hiszen márciusban ízelítőként 14,3, majd áprilisban 50,3,
jún. 15
13:50
Újra léghajó lesz látható a sporteseményeken! (Autónavigátor)
1972 júniusában emelkedett fel a Goodyear Europa névre keresztelt léghajója. A Zeppelin NT típusú impozáns légi járműből a főként gumiabroncsairól
jún. 15
14:30
Csinosítottak a SEAT Atecán (Autónavigátor)
Csupán a szokásos trükköket vetették be az Ateca frissítésekor, szóval óriási változásokat nem érdemes keresni az autó külsején. Elöl átrajzolták
jún. 15
15:36
Már rendelhető a frissített Mercedes-Benz E-osztály, mutatjuk az árakat (Auto Pult)
Márciusban mutatkozott be a Mercedes-Benz E-osztály modellfrissítése, azóta pedig már rendelhetővé váltak a ráncfelvarrott modellek. Ennek megfelelően az árlistáról is fellebbent a fátyol, de nagy akciókról és káprázatos árakról most sem tudunk beszámolni: ahogy azt beharangoztuk és vártuk, itt is vastagabb összegekkel találkozunk, amit a jócskán 1
jún. 15
16:36
Hogy kerülhet 15,5 millióba egy régi Civic? (Autónavigátor)
Hallottuk már a kifejezést, hogy ritka, mint a gyári Calibra, vagy az érintetlen Supra, de mondhatnánk akár a Civicet is.
jún. 15
19:06
25 autót loptak el a Wallistól hátborzongató trükkel (Autónavigátor)
Eltűnt 25 autó a Wallis Könyves Kálmán körúti telephelyéről összesen 301,322 millió forint értékben. A lopás jelen esetben nem a
jún. 15
19:12
Divatbelépő a prémium világba – Mercedes-Benz GLA 200d (2020) teszt (Auto Pult)
Manapság egyre-másra jelentkeznek be a középmárkák prémium törekvésekkel, s valóban egyre szebb példákat láthatunk a felfelé törekvésre… ám akármennyire is igyekeznek, egy valódi prémiumba cseppenve érti meg az ember igazán, miért nem is érdemes másoknak ezt a kategóriát ostromolni. Ezúttal a Mercedes-Benz 'crossover-vonalon' mozgó beszállókártyájá

2020. június 16. kedd

jún. 16
0:06
Távozik a Mercedes F1-es motorfőnöke! (F1világ)
Távozik a Mercedes motorrészlegének vezérigazgatói posztjáról Andy Cowell, így a német gyártó jelentős strukturális változásokat jelentett be hétfőn.
jún. 16
0:10
Bahrein meglepődött, de a „majdnem ovál” készen áll az F1-re! (F1világ)
A bahreini versenypálya üzemeltetőit is meglepte a Forma-1 sportigazgatója, Ross Brawn azon nyilatkozata, mely szerint a szahíri versenypálya különálló, ovál-jellegű vonalvezetését is használhatják majd a 2020-as idény végén.
jún. 16
0:14
Filmbemutató: A nagy randevú – Charles Leclerc-rel! (F1világ)
Nemrég bemutatták azt a Charles Leclerc főszereplésével készült rövidfilmet, amit még május végén forgattak le Monte-Carlo utcáin Claude Lelouch francia rendezővel.
jún. 16
7:36
Megnyugtató vagányság – Toyota Corolla Trek 1.8 Hybrid teszt (Autónavigátor)
Miként arról , az idei évben a sportos GR Sport és a terepkombis Trek kivitellel bővült a tavaly is és
jún. 16
8:00
Készülj a szezonra a FORMA-1 RAJT 2020 magazinnal! (F1világ)
A Forma–1 világbajnoki sorozat 2020-ban ünnepli fennállása 70. évfordulóját. Ebből az alkalomból jelent meg a G-ADAM sportkiadó gondozásában, Simon István autósport-szakíró szerkesztésében a FORMA–1 RAJT 2020 magazin, amely 68 oldalon és egy bónusz kitölthető versenynaptárral mutatja be a szezon újdonságait.
jún. 16
8:18
Megbízhatóbb és erősebb motorral készül a szezonrajtra a Ferrari (F1világ)
Továbbfejlesztett motorral érkezik majd a szezonnyitó Osztrák Nagydíjra a Ferrari Forma-1-es csapata.
jún. 16
8:42
Jön az új Nissan X-Trail, de először Rogue néven mutatkozott be (Auto Pult)
A várakozások helyesnek bizonyultak, a Nissan bemutatta az új, közepes méretű SUV modelljét. A márka elsősorban az amerikai piacra koncentrál, (ne feledjük, az ott Rogue-nak hívott típus a kategóriájának harmadik legnépszerűbb képviselője) ezért az Európának szánt X-Trail részleteit nem tisztázták. De a hajtáslánc kivételével nagy eltérésekre nem s
jún. 16
8:48
Sainz megmutatja, milyen egy F1-es kerékcsere a pilótafülkéből (F1világ)
Gőzerővel készül a 2020-as Forma-1-es szezonra a McLaren Forma-1-es csapata.
jún. 16
9:00
Todt: Lesznek még ötleteink a fordított rajtrácson kívül is (F1világ)
Jean Todt, az FIA elnöke úgy gondolja, szükség lesz az innovatív ötletekre a 2020-as F1-es szezonban – a fordított rajtrács mellett vannak további lehetőségek is.
jún. 16
9:12
Bemutatkozott, de valójában régi maradt az új Lexus IS (Auto Pult)
Mennyit változott a világ egy évtized alatt! Míg korábban a Lexus csakis hátsókerékhajtású prémium szedánokkal tudta elképzelni (joggal) az érvényesülést, addig Európában most már egy elsőkerékhajtású szedán a sláger, a SUV paletta pedig remekül boldogul az egykori sikermodell IS nélkül – annak új változatát ugyanis felénk nem forgalmazzák majd.
jún. 16
9:18
Versenyt futottak a vásárlók az új villanyautó-támogatásért (Autónavigátor)
Miként arról - többszörösen - , tegnap startolt a villanyautók (és elektromos robogók) új, növelt összegű támogatási rendszere. Az MTI
jún. 16
11:12
Az F1 most nem akarja új csapatokkal bővíteni a mezőnyt (F1világ)
A közeljövőben nem kívánja bővíteni a csapatok számát a Forma-1 – erről Ross Brawn, a száguldó cirkusz sportigazgatója beszélt egy interjúban.
jún. 16
13:36
Még a Mercedesnek is problémát okoz a tartalékalkatrészek gyártása (F1világ)
Komoly kihívásokat jelent majd a Forma-1 csapatai számára a 2020-as idény a tartalékalkatrészek szempontjából is – erről a Mercedes műveleti igazgatója, Rob Thomas beszélt nemrég.
jún. 16
13:36
Igényesebb és biztonságosabb lett a frissített Seat Ateca (Auto Pult)
Frissítőkúra kívül, finom újítások belül, a biztonság, hatékonyság, valamint a komfort növelése: jellemző fogások, amelyekkel egy ráncfelvarráskor élhetnek az autógyártók. A Seat Ateca esetében mindegyik területen beavatkoztak a tervezők – és még a fedélzeti rendszerre is jutott energiájuk.
jún. 16
13:39
Átplasztikázták a Lexus IS-t (Autónavigátor)
Az alapok tehát változatlanok, az IS limuzin maradt hátsókerék-meghajtású, és a sziluett sem változott. Jelentősen átszabták viszont az autó orrát,
jún. 16
15:36
Eddz úgy, mint Sebastian Vettel! (F1világ)
A Ferrari Forma-1-es csapatának legújabb videójával most te is úgy edzhetsz, mint egy igazi bajnok! Sebastian Vettel trénere, Antti Kontsas bemutat néhány gyakorlatot, melyeket minimális eszközzel akár otthon is elvégezhetsz!
jún. 16
16:12
Marko kiakadt azon, hogy a Renault a Red Bull Ringen tesztelhet (F1világ)
A Red Bull motorsport-tanácsadója, Helmut Marko nem igazán örül annak, hogy a Renault Forma-1-es csapata ezen a héten a szezonnyitó versenyeknek otthont adó Red Bull Ringen tesztelhet.
jún. 16
16:21
Izgalmas formával és elektromosan is jön a vadonatúj Citroën C4 (Autónavigátor)
Csak június 30-án debütál, de már most megmutatta a Citroën, hogy milyen is lesz a vadonatúj, harmadik generációs C4. A
jún. 16
17:33
Ennyi volt, kész vége, kiürült a villanyautó-támogatás kerete (Autónavigátor)
Ahogyan arról , váratlan érdeklődés fogadta a tegnap startolt új fajta, május 20-án bejelentett elektromos jármű (autó és segédmotoros kerékpár)

2020. június 17. szerda

jún. 17
0:06
Todt reméli, Vettel nem marad F1-es ülés nélkül (F1világ)
Jean Todt, az FIA elnöke nagyon bízik benne, hogy Sebastian Vettel talál versenyzői ülést a 2021-es szezonra, és folytatni fogja F1-es karrierjét.

Keresés