A Mercedes Forma-1-es csapatának műveleti igazgatója, Rob Thomas részletesen elmeséli, a világbajnok istálló hogyan kezelte a koronavírus-járvány miatt kialakult rendkívüli helyzetet, és milyen intézkedésekkel igyekezett meggyőződni arról, hogy amellett, hogy biztonságban tudja dolgozóit, a lehető leghatékonyabban folytatja a munkát gyáraiban.
Két év szünet után visszatér a franciák kompakt modellje: a Citroën C4 harmadik modern kori generációja (ne feledjük, 1928-1934 között szerepelt már C4 nevű típus a gyártó kínálatában) a benzines és gázolajos motorok mellett teljesen elektromos hajtással is elérhető lesz.
A Forma-1 sportigazgatója, Ross Brawn reméli, az év későbbi részében már látogathatják rajongók a versenyeket, azt azonban leszögezte, nem fogják elsietni az ezzel kapcsolatos döntést.
Követve a BMW 5-ös sorozatának általános megújulását megérkeztek a friss csúcsmodellek is. A megújult M5 és M5 Competition elsősorban modernebb és okosabb lett, de nem felejtett el élvezetes autó lenni.
Időnként mellbevágó érzés az idő múlásával szembesülni. A Range Rover például kerek évfordulóhoz érkezett: immár 50 éves a britek büszkesége. A jubileumokat illik megünnepelni, így a gyár is elkészíti a modell születésnapi kiadását. Az első Range megjelenésének évére utalva 1970 darabot gyártanak le a különleges változatból.
Március 17-én jelent meg az Autónavigátor.hu magazin legutóbbi, 56 oldalas tavaszi lapszáma, amellyel így éppen a koronavírus miatti karantén/home office/digitális
Gyártókat veszített volna el a Forma-1 a koronavírus-járvány következtében, ha nem vezetik be a jelentős mértékben csökkentett költségvetési plafont 2021-re – mondja a száguldó cirkusz sportigazgatója, Ross Brawn.
Vannak autók, amelyeket sokszor használnak. Az anyataxik reggel elviszik öcsit az óvodába, a nagyobbat iskolába, a délutáni edzésre és egyéb foglalkozásokra. A két idősáv között elcipelik a szülőket ügyes-bajos dolgaik intézésére. Lehet, hogy egy nap csak 20 kilométert tesznek meg az autóval, de számtalan ki- és beülés, idegindítás, gumiradírozó pa
A legfrissebb információk szerint egyre biztosabb, hogy a 2020-as Forma-1-es szezonban két versenynek ad majd otthont Olaszország: Monza mellett Mugello is futamot rendezhet.
A Racing Point lett az első olyan Forma-1-es csapat, mely idei autójával kezdhetett el körözni a koronavírus-járvány miatti leállást követően: a brit székhelyű istálló Silverstone-ban rója ma a köröket.
Mihamarabb döntést várnak a Forma-1 vezetőitől a hockenheimi versenypálya üzemeltetői – a német aszfaltcsík szívesen fogadná a királykategória mezőnyét idén, a végtelenségig azonban nem várhatnak.
Többhónapnyi kihagyás után ismét pályára gurult a Racing Point Forma-1-es csapata: az istálló pár héttel az idénykezdet előtt Silverstone-ban tartott filmforgatási napot.
Úgy tűnik, komoly feszültség alakulhat ki a Ferrari háza táján a csapatvezetés, valamint a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel között. Az istálló csapatfőnöke, Mattia Binotto az olasz sajtónak nyilatkozva a minap utalt arra, a koronavírus-járvány idején a német versenyző nem ment bele a fizetéscsökkentésbe.
A McLaren fontolóra veszi a versenycsapat 30 százalékos részesedésének eladását annak érdekében, hogy a következő F1-es szezonban növelni tudja versenyképességét.
Ismét jobb hely lett a világ: az új modellévben továbbfejlesztett Mercedes-AMG E 63 vásárlására adhatja a fejét az, aki még napjainkban is hajlandó sok pénzt áldozni egy hagyományos kialakítású autóért.
Igazán kellemetlen helyzetbe hozta magát a Forma-1 hatszoros világbajnoka, Lewis Hamilton, aki egészen konkrétan rasszizmussal vádolta meg a Red Bull tanácsadóját, Helmut Markót egy olyan nyilatkozat miatt, ami valójában el sem hangzott.
Daniel Ricciardo után szerdán a csapattárs, Esteban Ocon is pályára gurult a Red Bull Ringen. A francia pilóta a Renault 2018-as autójával róhatta a köröket.
Noha évekkel ezelőtt még megmosolyogtuk az elektromos turbókról szóló pletykákat, mára már valósággá vált a korábban elképzelhetetlennek tartott megoldás a jóval nagyobb teljesítményű elektromos rendszerek révén. Ezúttal a Mercedes-Benz teljesítményre fókuszáló divíziója adta hírül, hogy következő generációs modelljeibe villamos rásegítésű feltöltő
Forma-1-es versenyautó motorbőgésére ébredt csütörtök hajnalban Maranello! A Ferrari ifjú titánja, Charles Leclerc ugyanis a Scuderia gyárából „lábon” vitte el idei versenyautóját a közeli Fioranóba, hogy felkészüljön a hamarosan kezdődő F1-es idényre!
A Budapesti tűzoltók YouTube csatornáján közzétették a videót, amelyen a soroksári úti baleset mentési folyamatából láthatunk részleteket. Sokan csak kattintásvadászatnak
Természetesen a járványveszélyre tekintettel online árverésről van szó, amelyen legendás versenyzők védőfelszerelései mellett a Toyota jóvoltából egy igazi versenyautóra is
A Forma-1 1996-os világbajnoka, Damon Hill szerint igazán izgalmas világbajnokság vár a Forma-1 rajongóira, ha ugyanis valóban kevesebb versenyt rendeznek meg idén, a versenyzők nem engedhetnek meg maguknak egy-egy gyengébb eredményt.
Miközben lapértesülések szerint a Ferrari egy új, továbbfejlesztett erőforrással készül a 2020-as szezon ausztriai nyitányára, partnercsapata, a Haas ugyanazt a motort kapja majd, amellyel Ausztráliában versenyzett volna.
Sokan elképedtünk az új BMW 4-es Coupé első fotóin: az autó látványos vesenagyobbodása vegyes fogadtatásban részesült. Két hét alatt sokat szelídült az élmény, még akár a Bangle-érához hasonló pályát is befuthat a formaterv. Illetve ez szinte biztos. Mivel a Chris Bangle által tervezett E65-ös kódjelű 7-es formatervéért viszonylag kevesen rajongtak
Soha nem állt még ennyire közel a Forma-1-es versenyrendezéshez Mugello – ezt nyilatkozta a minap Firenze polgármestere, aki nagyon bízik abban, hogy az Olasz Nagydíj után vendégül láthatják majd a királykategória mezőnyét.
Jelentős változásokra kell számítaniuk a Forma-1-es csapatoknak a versenyhétvégéken a koronavírus-járvány miatt bevezetett óvintézkedések hatására: egy motorcsere például kétszer annyi ideig is tarthat, mint korábban.
Motorhome-ok nélkül, teljesen szokatlan környezetben rendezik egy hónap múlva a 2020. évi Forma-1-es világbajnoki sorozat harmadik versenyét, a Magyar Nagydíjat. A zárt kapus verseny komoly kihívás elé állítja a mogyoródi szervezőket.
Miközben az Országgyűlés döntéseivel összhangban a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) nemrég visszavonta a hazai futballmérkőzésekre vonatkozó korlátozásokat, így mostantól megnyitnak a stadionok lelátói, a Forma-1-es Magyar Nagydíjat biztosan zárt kapuk mögött rendezik meg.