2012. április 20. péntek

ápr. 20
11:45
Beckham öngólja - egyedi Range Rover készül Victoria vezetésével (Auto Pult)
Noha a Range Rover Evoque az első beharangozók alapján igencsak feminin modellnek tűnt, az Audi üdvöskéjével szemben helytálló dízel, és az utcafiús megjelenésű benzines kupé tesztjei alapján kijelenthetjük, hogy a divatos terepjáró nem csak sokoldalú, de unisex is.
ápr. 20
11:47
Sorok között olvasva - bizonyosan lesz BMW M135i (Auto Pult)
A BMW M részlegének feje a napokban sokat sejtető nyilatkozatot adott a sportosabb modellek jövőjét illetően.
ápr. 20
11:49
Hétszemélyes átiratával is bemutatkozik a Suzuki Swift (Auto Pult)
A Suzukit gyakorta éri kritika hazai üzleti stratégiájának árnyalt mozzanatairól, hiszen az új Swift kezdeti árképzése, és a minőségi fejlődéssel járó szükségszerű drágulása sokakat elidegenített a márkától.
ápr. 20
11:51
Terepen az öltönyös Land Rover Defender (Auto Pult)
Korábbi bemutatónkban részletesen megemlékeztünk az utolsó vérbeli terepjáróról, a Land Rover Defenderről, s egyben arra is céloztunk, hogy hosszútávú terveink között szerepel, hogy a puritán járművel magunk is kalandra induljunk.
ápr. 20
18:39
Hét életre való – Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI aut. teszt (Auto Pult)
Akárhogy is nézzük, az Opel Zafira kategóriát teremtett, ugyanis személyében ismerhettük meg az első használható hétszemélyes kompakt buszlimuzint, melynek belső kialakítását nem kisebb névnek, mint a Porschének köszönhetjük. Az első generáció debütálása óta már eltelt majd' egy emberöltő, jöttek-mentek a ráncfelvarrott darabok, ám a kisebb módosítások dacára forradalmi kiugrás nem történt. Az…
ápr. 20
20:27
A jövő héten befejezi a VAZ a kocka Ladák gyártását (Auto Pult)
Bár sokan nem tudják, az oroszországi AutoVaz még mindig gyártja a hazánkban oly nagy kultusszal rendelkező, és mind a mai napig komoly népszerűségnek örvendő kocka Ladákat, amelyek jó ideig nagyban meghatározták a magyarországi utcaképet is.
ápr. 20
20:45
Vasárnap számos útlezárással találkozhatnak az autósok Budapesten (Auto Pult)
A vasárnap délután zajló, több tízezer fős Critical Mass kerékpáros felvonulás idején az autóval közlekedőknek érdemes elkerülniük Budapest belvárosát a komoly forgalmi korlátozások végett. A villamosok menetidejében jelentős csúszás nem várható, de a buszok lassabban, helyenként kerülő úton járnak majd, így érdemes inkább a villamos- és metróvonalakon utazni. A rendezők elsősorban a…
ápr. 20
21:57
A Lamborghini is beadta derekát: gyári fotókon a közel 600 lóerős SUV (Auto Pult)
A Lamborghini illetékesei már a hét közepén bejelentették, hogy a jövő hétfőn startoló Pekingi Autószalonon újra régen elfeledett vizekre eveznek: a kínai nagyközönség előtt az olaszok egy sportos kupéterepes koncepcióról rántják le a leplet. Az autóról máris kiszivárogtatták a gyáriak az első képeket.

2012. április 21. szombat

ápr. 21
1:33
A jövő héten befejezi a VAZ a kocka Ladák gyártását (Auto Pult)
Bár sokan nem tudják, az oroszországi AutoVaz még mindig gyártja a hazánkban oly nagy kultusszal rendelkező, és mind a mai napig komoly népszerűségnek örvendő kocka Ladákat, amelyek jó ideig nagyban meghatározták a magyarországi utcaképet is.
ápr. 21
1:37
Vasárnap számos útlezárással találkozhatnak az autósok Budapesten (Auto Pult)
A vasárnap délután zajló, több tízezer fős Critical Mass kerékpáros felvonulás idején az autóval közlekedőknek érdemes elkerülniük Budapest belvárosát a komoly forgalmi korlátozások végett. A villamosok menetidejében jelentős csúszás nem várható, de a buszok lassabban, helyenként kerülő úton járnak majd, így érdemes inkább a villamos- és metróvonalakon utazni. A rendezők elsősorban a…
ápr. 21
1:41
A Lamborghini is beadta derekát: gyári fotókon a közel 600 lóerős SUV (Auto Pult)
A Lamborghini illetékesei már a hét közepén bejelentették, hogy a jövő hétfőn startoló Pekingi Autószalonon újra régen elfeledett vizekre eveznek: a kínai nagyközönség előtt az olaszok egy sportos kupéterepes koncepcióról rántják le a leplet. Az autóról máris kiszivárogtatták a gyáriak az első képeket.
ápr. 21
1:45
Hét életre való – Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI aut. teszt (Auto Pult)
Akárhogy is nézzük, az Opel Zafira kategóriát teremtett, ugyanis személyében ismerhettük meg az első használható hétszemélyes kompakt buszlimuzint, melynek belső kialakítását nem kisebb névnek, mint a Porschének köszönhetjük. Az első generáció debütálása óta már eltelt majd' egy emberöltő, jöttek-mentek a ráncfelvarrott darabok, ám a kisebb módosítások dacára forradalmi kiugrás nem történt. Az…
ápr. 21
14:27
Újabb sarc az autósoknak – jelentősen emelik a műszaki vizsga árát (Auto Pult)
Úgy tűnik, az autós társadalom egy olyan réteg, amelyet szinte vég nélkül lehet adóztatni. Ezúttal ugyan nem újabb adónemmel sújtják az autósokat, azonban a műszaki vizsgáztatás árának jelentős emelésével ismét sokak kerülhetnek nehezebb helyzetbe. Emellett a motorosok és a pótkocsit vizsgáztatók is rosszabbul járnak.
ápr. 21
15:21

2012. április 23. hétfő

ápr. 23
13:15
Szerdától végre csökken a benzin ára, stagnál a gázolaj (Auto Pult)
Az utóbbi hetek temérdek árduzzasztása után végre-valahára kicsit szusszanhatnak az autósok, ugyanis a hazai töltőállomásokon szerdától 4 forinttal csökken a benzin ára a korábbi történelmi csúcs alá, miközben a gázolaj literjéért elkért összeg marad a régiben.
ápr. 23
13:33
20,11 millió forintért kelt el a 13,6 milliót érő, első hazai Mercedes (Auto Pult)
A kecskeméti Mercedes-Benz gyárat bemutató cikkünkben beszámoltunk arról Olvasóinknak, hogy a Mercedes az első hazai gyártású 'ügyfélautót' (tehát nem tesztmodellt) elárverezi, és a teljes összeget jótékony célra fordítja; az első B-osztály licitára a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat munkáját támogatja.

14:29
Szerdától végre csökken a benzin ára, stagnál a gázolaj (Auto Pult)
Az utóbbi hetek temérdek árduzzasztása után végre-valahára kicsit szusszanhatnak az autósok, ugyanis a hazai töltőállomásokon szerdától 4 forinttal csökken a benzin ára a korábbi történelmi csúcs alá, miközben a gázolaj literjéért elkért összeg marad a régiben.
ápr. 23
15:21
Beérett gyümölcsök - kipróbáltuk a frissített Renault modelleket (Auto Pult)
Szépen csendben frissült a Renault kínálata: ráncfelvarrás áldozata lett nemrégiben a Scénic páros, a Genfi Autószalonon pedig a Mégane is. Noha a hajtásláncokat illetően újdonságot egyelőre nem próbálhattunk ki, az üde tavaszi napra szervezett menetpróbán a Renault tanúbizonyságot tett arról, hogy az ízlés és a stílus sem idegen tőle.
ápr. 23
17:27
Már jövőre bemutatkozhat a Peugeot 208 SUV, a kis városi Crossover (Auto Pult)
A Peugeot 208-as nagy izgalmakat okozva hazánkba is megérkezett, így aztán a héten már a tesztautók képviselte értékrenddel is megismerkedhetünk, ám arra nem számíthattunk, hogy mindezzel párhuzamosan a Pekingi Autószalonon a típus hobbiterepjárós leszármazottja is debütál.
ápr. 23
17:45
Minimálplasztika – szinte észrevétlenül frissül az Audi Q5 (Auto Pult)
A markánsabb ráncfelvarrások mellett elvétve találkozunk egy-egy olyan modellfrissítéssel, ahol alig nyúlnak a meglévő konstrukcióhoz vagy látványhoz a mérnökök. Ezúttal viszont pont ilyen esettel van dolgunk, ugyanis Ingolstadtban csak simogatták a Q5 vonalait a frissítőkúra alkalmával.
ápr. 23
18:21

18:23
Már jövőre bemutatkozhat a Peugeot 208 SUV, a kis városi Crossover (Auto Pult)
A Peugeot 208-as nagy izgalmakat okozva hazánkba is megérkezett, így aztán a héten már a tesztautók képviselte értékrenddel is megismerkedhetünk, ám arra nem számíthattunk, hogy mindezzel párhuzamosan a Pekingi Autószalonon a típus hobbiterepjárós leszármazottja is debütál.
ápr. 23
18:25
Lassú víz partot mos? - itt az új Seat Ibiza Cupra (Auto Pult)
Bizonyítékul arra, hogy a SEAT háza táján az idő malmai igen lassan őrölnek, a Pekingi Autószalonon az új Ibiza felpaprikázott Cupra változata is csak tanulmányként tudott bemutatkozni. Miközben a Volkswagen óriásának legtöbb leányvállalata dübörögve sanyargatja a konkurenseket, addig a SEAT látszólag ötlettelenül és sorsára hagyottan igyekszik bizonyítani rátermettségét.
ápr. 23
18:27
Beérett gyümölcsök - kipróbáltuk a frissített Renault modelleket (Auto Pult)
Szépen csendben frissült a Renault kínálata: ráncfelvarrás áldozata lett nemrégiben a Scénic páros, a Genfi Autószalonon pedig a Mégane is. Noha a hajtásláncokat illetően újdonságot egyelőre nem próbálhattunk ki, az üde tavaszi napra szervezett menetpróbán a Renault tanúbizonyságot tett arról, hogy az ízlés és a stílus sem idegen tőle.
ápr. 23
18:39
Lassú víz partot mos? - itt az új Seat Ibiza Cupra (Auto Pult)
Bizonyítékul arra, hogy a SEAT háza táján az idő malmai igen lassan őrölnek, a Pekingi Autószalonon az új Ibiza felpaprikázott Cupra változata is csak tanulmányként tudott bemutatkozni. Miközben a Volkswagen óriásának legtöbb leányvállalata dübörögve sanyargatja a konkurenseket, addig a SEAT látszólag ötlettelenül és sorsára hagyottan igyekszik bizonyítani rátermettségét.

2012. április 24. kedd

ápr. 24
8:09
Ázsiának mást kínál a Škoda Rapid (Auto Pult)
A Škoda határozott tervekkel tekint a jövőbe, hiszen a cseh márka 2018-ra nem kevesebb, mint évi 1,5 millió járművet kíván értékesíteni. A nagyszabású tervek valóra váltásához persze nem csak a keleti piacok irányába való nyitásra, de a modellpaletta szélesítésére is szükség van.
ápr. 24
9:39
Férfias Range Rover Victoria Beckham tollából (Auto Pult)
A Land Rover nem maradhatott a Pekingi Autószalonra sem újdonság nélkül, így aztán a cég ismét a divattervezésben is nagyratörő Victoria Beckhamhez fordult, hogy ugyan már segítsen az ihlethiányban szenvedő autóipari szakembereknek egy limitált széria összeállításában.
ápr. 24
10:33
Újra zúg a Volga - bemutatkozott a Hongqi L7 (Auto Pult)
A Hongqi gyakorlatilag az egyetlen olyan kínai gyártó, amely a helyi kormányzat számára valódi luxuslimuzint tud kínálni. Az értékrendjét egy percig sem titkoló, szabad fordításban „vörös zászló” elnevezésű vállalat persze nem is rejti véka alá azon törekvését, hogy ismét az ország vezetőit kívánja kiszolgálni, ám az még ezzel együtt is letaglózó, hogy az L7 elnevezésű tanulmányukból is hiányzik…
ápr. 24
11:45
Hibrid rendszer kúszik a nagyobb Audikba is – az A6 L e-tron Kínában (Auto Pult)
Az Audi a Pekingi Autószalonon megmutatta, hogy nem csupán a BMW és a Mercedes-Benz rendelkezik hibrid törekvéssel és megoldással a felsőbb kategóriákban. Az ingolstadtiak a kínai piacra gyártott, hosszú tengelytávú A6 L-be építették hibrid hajtásláncukat, amely akár 80 km-t is megtehet csupán az elektronokból táplálkozva.
ápr. 24
12:03

12:05

12:07

12:09
Újra zúg a Volga - bemutatkozott a Hongqi L7 (Auto Pult)
A Hongqi gyakorlatilag az egyetlen olyan kínai gyártó, amely a helyi kormányzat számára valódi luxuslimuzint tud kínálni. Az értékrendjét egy percig sem titkoló, szabad fordításban „vörös zászló” elnevezésű vállalat persze nem is rejti véka alá azon törekvését, hogy ismét az ország vezetőit kívánja kiszolgálni, ám az még ezzel együtt is letaglózó, hogy az L7 elnevezésű tanulmányukból is hiányzik…

2012. április 25. szerda

ápr. 25
9:21
Kínai alapokból építi hibrid autóit a Toyota (Auto Pult)
A Toyota igazi keményvonalas japán márka, azonban az ésszerűség érdekében sokszor érdemes kompromisszumokat kötni. Kínában népszerűek a hibrid modellek, a Toyota presztízse pedig egyértelmű, ám a hatékony gyártás megköveteli, hogy a kínai piacra szánt modelleket a helyi elemekből építse fel a japán óriás.
ápr. 25
10:33
Pekingben nyit egyedülálló szalont az AMG (Auto Pult)
Manapság már senki számára nem újdonság, hogy a kínai autópiac egyre meghatározóbb a gyártók számára, abban rejlik jelen pillanatban a legtöbb lehetőség, potenciál. A Mercedes AMG is ennek tudatában döntött úgy, hogy a G63 AMG premierjével AMG Performance Centert nyit a kínai fővárosban.
ápr. 25
14:09

14:11

16:51
Büntetés járhat a lejárt, vagy hiányzó elsősegélydobozért (Auto Pult)
Bár a Rendőrség (pontosabban az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője) cáfolja, és "internetes rémhírnek" nevezi a napokban elterjedt elsősegélydoboz-ellenőrzésekre vonatkozó információkat, mi azért a biztonság kedvéért minden kedves Olvasónknak nagyon ajánljuk, hogy nézzenek utána autóik elsősegélydobozának. Mindenekelőtt fontos, hogy mindig velünk legyen az autóban az elsősegélydoboz, másrészt…
ápr. 25
19:15
Új V6-os motorok és 4 hengeres XJ zászlóshajó a Jaguartól (Auto Pult)
A Jaguar a Pekingi Autószalonon több újdonságot is bejelentett a márka háza tájáról. A kínai kiállításon a márka vezetősége teljesen friss fejlesztésű, kompresszoros V6-os erőforrásokról (amelyek a jelenlegi, 385 lovas 5-literes V8-as benzineseket váltják majd), egy rövidesen bevezetésre kerülő, Fordtól származó négyhengeres egységről, de egyéb újdonságokról beszélt.
ápr. 25
19:33
Hivatalossá vált a Mercedes SLS AMG kistestvére, az SLC sportautó (Auto Pult)
A Pekingi Autószalonon a Mercedes-Benz vezérigazgatója - aki nemrégiben a kecskeméti gyár felavatásán is tiszteletét tette – a Pekingi Autószalonon hivatalosan megerősítette egy teljesen új Mercedes sportautó piacra kerülését. A márka vezetősége szerint az egyelőre SLC néven emlegetett kupét (amiből később kabrió is készülhet) többek között a Porsche 911 és a Jaguar XK-sorozat ellen kívánják…
ápr. 25
20:09
Mindenki egyért - megjelent ingyenes táblamagazinunk legújabb száma (Auto Pult)
Szemfüles Olvasóink már bizonyosan értesültek arról, hogy nemrégiben megjelent számítógépen, és tableteken is böngészhető magazinunk legfrissebb kiadványa, melynek örömére szerkesztőségünk is pezsgőt bontott.
ápr. 25
20:45
Túllőtt a célon - Hyundai i30 1.6 CRDi aut. teszt (Auto Pult)
Legtöbbször egy-egy tesztautót hosszabb etapokon is kipróbálunk, hiszen a legapróbb részletekig érdemes ilyen mélységekbe merülni, így pedig jelen tesztünk tárgyával különösen közeli barátságba kerülhettünk. A Hyundai i30 legerősebb dízelmotorral szerelt változata ugyanis vállalta, hogy elvisz minket Brnóba, hogy az egyik legközvetlenebb közúti sportautót próbálhassuk ki.

2012. április 26. csütörtök

ápr. 26
1:51
Büntetés járhat a lejárt, vagy hiányzó elsősegélydobozért (Auto Pult)
Bár a Rendőrség (pontosabban az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője) cáfolja, és "internetes rémhírnek" nevezi a napokban elterjedt elsősegélydoboz-ellenőrzésekre vonatkozó információkat, mi azért a biztonság kedvéért minden kedves Olvasónknak nagyon ajánljuk, hogy nézzenek utána autóik elsősegélydobozának. Mindenekelőtt fontos, hogy mindig velünk legyen az autóban az elsősegélydoboz, másrészt…
ápr. 26
1:55
Hivatalossá vált a Mercedes SLS AMG kistestvére, az SLC sportautó (Auto Pult)
A Pekingi Autószalonon a Mercedes-Benz vezérigazgatója - aki nemrégiben a kecskeméti gyár felavatásán is tiszteletét tette – a Pekingi Autószalonon hivatalosan megerősítette egy teljesen új Mercedes sportautó piacra kerülését. A márka vezetősége szerint az egyelőre SLC néven emlegetett kupét (amiből később kabrió is készülhet) többek között a Porsche 911 és a Jaguar XK-sorozat ellen kívánják…
ápr. 26
1:59
Új V6-os motorok és 4 hengeres XJ zászlóshajó a Jaguartól (Auto Pult)
A Jaguar a Pekingi Autószalonon több újdonságot is bejelentett a márka háza tájáról. A kínai kiállításon a márka vezetősége teljesen friss fejlesztésű, kompresszoros V6-os erőforrásokról (amelyek a jelenlegi, 385 lovas 5-literes V8-as benzineseket váltják majd), egy rövidesen bevezetésre kerülő, Fordtól származó négyhengeres egységről, de egyéb újdonságokról beszélt.
ápr. 26
2:03
Mindenki egyért - megjelent ingyenes táblamagazinunk legújabb száma (Auto Pult)
Szemfüles Olvasóink már bizonyosan értesültek arról, hogy nemrégiben megjelent számítógépen, és tableteken is böngészhető magazinunk legfrissebb kiadványa, melynek örömére szerkesztőségünk is pezsgőt bontott.
ápr. 26
2:07
Túllőtt a célon - Hyundai i30 1.6 CRDi aut. teszt (Auto Pult)
Legtöbbször egy-egy tesztautót hosszabb etapokon is kipróbálunk, hiszen a legapróbb részletekig érdemes ilyen mélységekbe merülni, így pedig jelen tesztünk tárgyával különösen közeli barátságba kerülhettünk. A Hyundai i30 legerősebb dízelmotorral szerelt változata ugyanis vállalta, hogy elvisz minket Brnóba, hogy az egyik legközvetlenebb közúti sportautót próbálhassuk ki.
ápr. 26
10:51
Munkás a versenypályán – DTM Safety Car lesz a C63 AMG Coupéból (Auto Pult)
Bár közútra teremtette a Mercedes-Benz a C63 AMG Coupe Black Seriest, a versenypályákon is minden bizonnyal több ízben találkozhatunk vele, ugyanis a német túraautó bajnokság, a DTM hivatalos biztonsági autójává választották. A csillagos kupé és egy M3-as BMW váltja majd egymást versenyről versenyre.
ápr. 26
11:27
2012-ben a Range Rover Evoque lett az év női autója (Auto Pult)
A Land Rover újdonságának férfi felhasználói számára talán kevésbé szívmelengető a hír, de a Range Rover Evoque nem csupán a legjobb luxusautónak járó díjat, de az összesített első helyet is elnyerte a 2012. Év Nemzetközi Női Autója versenyen. Az Evoque ezen legújabb sikere pedig kiválóan példázza a modell kimagasló népszerűségét, hiszen immár több mint 110 elismerést és díjat is igazol. Az újabb…

Keresés