Szinte már nem is tudjuk tartani a lépést az utóbbi időben történt üzemanyagár-emelésekkel. Karácsony után egy hét alatt kétszer is növelték a töltőállomások az árakat, de múlt héten is 6-6 forintos drágulásról kellett sajnálatosan beszámolnunk. Szerdától viszont brutális emelés viszi újabb csúcsokra az árakat: 10-10 forinttal drágul a benzin és a gázolaj is hazánkban.
Nem Fernando Alonso, hanem Felipe Massa tesztelheti először a Scuderia Ferrari vadonatúj versenyautóját a dél-spanyolországi Jerezben, február elején. Tovább »
A mai napon az Egyesült Államok leghíresebb autószalonja felé fordítja a világ fejét, hiszen a napokban debütál az európaiak számára Mondeo néven ismert típus negyedik generációja. A kinti Fusion a Ford elmondása szerint gyökeres megújuláson esett át, így a középkategória elismert képviselője újult erővel indulhat harcba a vásárlók kegyeiért.
Egyre valószínűbb, hogy a Francia Nagydíj visszatérésével 2013-tól kezdődően csupán minden második évben rendeznek majd Forma-1-es versenyt a versenyzők és a rajongók egyik kedvenc pályáján, Spában. Tovább »
A 2012-es Bahreini Nagydíj bojkottjára szólították fel emberjogi szervezetek a Forma-1 csapatait, így továbbra is kétséges, hogy a királykategória mezőnye visszatérhet a szigetországba. Tovább »
Valencia után Katalónia kormánya is felülvizsgálja, megéri-e a tartománynak Forma-1-es versenyt rendezni a jövőben, miután az egyre nehezebb gazdasági körülmények közepette a jogdíjak is folyamatosan növekednek. Tovább »
Mióta többszázezer évvel ezelőtt az emberiség először lépte túl határait, már tudhatjuk: lehetetlen nem létezik, bármely távoli is a cél, annak elérése, csak pénz, idő és akarat kérdése. Ez a három erőforrás mindannyiunk életét meghatározza, a hétköznapi dolgoktól a világtörténelem alakulásáig. És hogy jön ez a Volkswagen Touranhoz?
A vadonatúj 208-as két generációval korábbi elődje, a 206-os legendává vált, sőt, a 205-öst is a kisautók egyik legjobbjaként tartották számon idejében. A 207-es aztán hiába sikerült korrektül, s keltett minőségi benyomást, már nem volt képes akkorát robbantani, mint a fent említett két típus. A Peugeot viszont most azért küldik harcba a dögös és fiatalos, bár eléggé femininre sikeredett 208-ast,…
Szinte már nem is tudjuk tartani a lépést az utóbbi időben történt üzemanyagár-emelésekkel. Karácsony után egy hét alatt kétszer is növelték a töltőállomások az árakat, de múlt héten is 6-6 forintos drágulásról kellett sajnálatosan beszámolnunk. Szerdától viszont brutális emelés viszi újabb csúcsokra az árakat: 10-10 forinttal drágul a benzin és a gázolaj is hazánkban.
A mai napon az Egyesült Államok leghíresebb autószalonja felé fordítja a világ fejét, hiszen a napokban debütál az európaiak számára Mondeo néven ismert típus negyedik generációja. A kinti Fusion a Ford elmondása szerint gyökeres megújuláson esett át, így a középkategória elismert képviselője újult erővel indulhat harcba a vásárlók kegyeiért.
A vadonatúj 208-as két generációval korábbi elődje, a 206-os legendává vált, sőt, a 205-öst is a kisautók egyik legjobbjaként tartották számon idejében. A 207-es aztán hiába sikerült korrektül, s keltett minőségi benyomást, már nem volt képes akkorát robbantani, mint a fent említett két típus. A Peugeot viszont most azért küldik harcba a dögös és fiatalos, bár eléggé femininre sikeredett 208-ast,…
Mióta többszázezer évvel ezelőtt az emberiség először lépte túl határait, már tudhatjuk: lehetetlen nem létezik, bármely távoli is a cél, annak elérése, csak pénz, idő és akarat kérdése. Ez a három erőforrás mindannyiunk életét meghatározza, a hétköznapi dolgoktól a világtörténelem alakulásáig. És hogy jön ez a Volkswagen Touranhoz?
Természetesen az idei év sem zajlik le a híres, s immár több mint 40 éves európai Év Autója választás (Car of the Year) nélkül: a 23 ország 59 tagú zsűrije (kishazánkat Gajdán Miklós és Surányi Péter képviseli) jelenleg is azon dolgozik, hogy a 35 benevezett autó közül kiválassza 2012 legígéretesebb újdonságát.
Az új BMW M5 jött, látott és meggyőző lett. Bár a hírek szerint őt is sújtja a bajor gyártó új kormányműveinek érzéketlensége, ezúttal a hamarosan megjelenő kézi váltónak köszönhetően mégis szorosabbra fűződhet a vezető és a gép közötti viszony.
Megható részletet tett közzé az Infiniti a márciusi Genfi Autószalonon bemutatkozó tanulmányáról. Persze jelen pillanatban még tombol a Detroiti Autószalon, úgy tűnik, a japán prémium gyártó ezúttal Európát célozta be. Az elektromos sportautó koncepció svájci bemutatója előtt ízelítő képekkel jelentkezik a gyártó.
E hónap végén újra Forma-1-es autót vezethet a királykategóriába idén visszatérő Kimi Räikkönen – igaz, a finn klasszis a Renault 2010-es versenygépével róhatja csak a köröket. Tovább »
Járt már szerkesztőségünk garázsában a Hyundai stílusteremtő sportos kompaktja, a Veloster, és bár az első pillanatokban kissé idegenkedtem tőle, a teszthét végére mégis igazán hozzám nőtt. Viszont egy csipetnyivel több erő úgy hiányzott belőle, mint egy falat kenyér, de ezt a gyártó is tudta - épp ezért nem is vártak túl soka a turbóval ízesített változat bemutatásával.
2010-ben az F-csatorna, tavaly a fújt diffúzor, idén pedig egy trükkös, rendkívüli fékstabilitást biztosító rendszer lehet az év technikai vívmánya – külföldi lapértesülések szerint ugyanis a Kimi Räikkönent foglalkoztató Lotus Renault GP újabb innovációval készül. Tovább »
Természetesen az idei év sem zajlik le a híres, s immár több mint 40 éves európai Év Autója választás (Car of the Year) nélkül: a 23 ország 59 tagú zsűrije (kishazánkat Gajdán Miklós és Surányi Péter képviseli) jelenleg is azon dolgozik, hogy a 35 benevezett autó közül kiválassza 2012 legígéretesebb újdonságát.
Az új BMW M5 jött, látott és meggyőző lett. Bár a hírek szerint őt is sújtja a bajor gyártó új kormányműveinek érzéketlensége, ezúttal a hamarosan megjelenő kézi váltónak köszönhetően mégis szorosabbra fűződhet a vezető és a gép közötti viszony.
Megható részletet tett közzé az Infiniti a márciusi Genfi Autószalonon bemutatkozó tanulmányáról. Persze jelen pillanatban még tombol a Detroiti Autószalon, úgy tűnik, a japán prémium gyártó ezúttal Európát célozta be. Az elektromos sportautó koncepció svájci bemutatója előtt ízelítő képekkel jelentkezik a gyártó.
Járt már szerkesztőségünk garázsában a Hyundai stílusteremtő sportos kompaktja, a Veloster, és bár az első pillanatokban kissé idegenkedtem tőle, a teszthét végére mégis igazán hozzám nőtt. Viszont egy csipetnyivel több erő úgy hiányzott belőle, mint egy falat kenyér, de ezt a gyártó is tudta - épp ezért nem is vártak túl soka a turbóval ízesített változat bemutatásával.
A Toyota már régóta szórja az információmorzsákat legfrissebb büszkeségéről, a hibrid Yarisról, ám mindeddig alig tudtunk bármi lényegeset/biztosat az autóról. A mai nap folyamán a japánok azonban végre elárultak jó néhány részletet a kisautóról, amely a Toyota ígérete szerint Európában, s így hazánkban is a legolcsóbb teljes hibridmodell lesz. A végleges bemutatkozásra március elején, a Genfi…
A márciusi Genfi Autószalonon mutatkozik be az Opel legújabb üdvöskéje, a Mokka. A Meriva alapjaira épített mini-SUV produkciójától sokat várnak a németek, ami nem is csoda, hiszen jóformán lakatlan területre merészkedik a Mokka - jelenleg egyedül a MINI Countryman vagy maximum a Nissan Juke zavarhatja a rüsselsheimi modell eladásait.
A Detroiti, avagy az Észak-Amerikai Autószalon már javában fogadja a látogatókat, a korábbi éveknél még gazdagabb kínálattal. Rengeteg újdonsággal találkozhatunk a forgatagban; mi most utat mutatunk, és márkákra lebontva közelebb hozzuk Önöknek a tengerentúli premiereket - természetesen főképp azokat, amelyek az európai piacot, s így minket is érintenek.

Érdekes stratégiát választottak az autógyártók. Bár az óceán túlsó oldalán a Detroiti Autószalon egyébként is újdonságokkal árasztja el az autós világot, sokan eközben a genfi összejövetelre izzítanak. Így tesz a Kia is.
A szerkesztőség parkolójában még ki sem hűlt a Hyundai Genesis Coupé tesztautó helye, a ráncfelvarrott változat már napvilágot is látott, amely immáron jobban passzol a Hyundai jelenlegi arculatához és rengeteget fejlődött technológiailag.
Hosszú évek óta szomjazunk. Kiszáradt a szánk, miközben a sivatagban már négykézláb igyekszünk kapaszkodni az utolsó törékeny gallyakba, mert a ’90-es évek eleje óta jóformán egyetlen gyártó sem akadt, akinek eszébe jutott volna, hogy a fiataloknak egy vonzó, jól kihasználható, kedvezően üzemeltethető, mégis megfizethető autót kínáljon. Szerencsére „Autógyártók, ébresztő!” című fohászunk végre…

Egy hónapon belül tisztázná a Belga Nagydíj jövőjével kapcsolatos kérdéseket a spái versenypálya fenntartásáért felelős Wallon régió kormánya. Tovább »
Hosszú évek óta szomjazunk. Kiszáradt a szánk, miközben a sivatagban már négykézláb igyekszünk kapaszkodni az utolsó törékeny gallyakba, mert a ’90-es évek eleje óta jóformán egyetlen gyártó sem akadt, akinek eszébe jutott volna, hogy a fiataloknak egy vonzó, jól kihasználható, kedvezően üzemeltethető, mégis megfizethető autót kínáljon. Szerencsére „Autógyártók, ébresztő!” című fohászunk végre…
Az Audi rögtön két irányból zúdít információt az érdeklődők felé: Detroitban az új A3 belső terét, és azon belül is az új központi rendszert láthatják a látogatók, míg a Genfi Autószalonra hajrázva a márka bemutatta az A6 Allroad-ot.
A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali a maranellói gárda olaszországi sajtórendezvényén szerdán elárulta, leszerződtették a Bridgestone korábbi motorsport-igazgatóját, Hirohide Hamashimát, aki tudásával nagyban hozzájárulhat majd a gárda idei teljesítményéhez. Tovább »
A ’70-es évek második fele sötét korszak volt az autóipar számára, hiszen az olajválság olyan gaztetteket váltott ki, mint a legendás Mustang kis hengerűrtartalmú motorral való társítása, a japán autók Egyesült Államokban való térnyerése, illetve egyáltalán a ’takarékos’ szó tengerentúli értelmező szótárakba való bejegyzése.
A Honda már régóta ördögi játékot űz a rajongókkal, hiszen a japánok a várva-várt sportautó ígéretével egyre-másra húzzák el előttünk a mézesmadzagot, ami aztán rendre el is szakad egy ponton. A Detroitban bemutatott NSX koncepció azonban minden hivatalos forrás szerint a sorozatgyártás felé vezető úton jár, s legkésőbb 2015-ben állítólag már a kereskedésekben kelleti magát.
Ahogyan arra számítani lehetett, a Ferrari alakulata a mai napon megerősítette, hogy 2012-es versenyautóját február 3-án, maranellói főhadiszállásán mutatja be a nagyközönségnek. Tovább »
Felipe Massától komoly javulást vár, Fernando Alonsótól azonban nem kérhet többet a tavalyinál a Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali – árulta el a szakember a csapat olaszországi médiarendezvényén. Tovább »
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) válaszára vár a Lotus Renault GP radikális, fékstabilitást elősegítő rendszerével kapcsolatban a Ferrari alakulata – árulta el az olasz gárda csapatfőnöke, Stefano Domenicali. Tovább »
Az új Opel Zafira Tourer a menetpróba alkalmával meggyőzött minket képességeiről. Így már előre féltünk, hogy az óriási fejlődésen és növekedésen átment modell árcédulája meglehetősen borsos összegeket mutat. Félelmeink szerencsére alaptalannak bizonyultak.
A Forma-1-es csapatoknak bízniuk kell a Nemzetközi Automobil Szövetségben (FIA), és a hivatalos szervekben, ha azok azt állítják, mindenféle kockázat nélkül elutazhat a mezőny ez év áprilisában a Bahreini Nagydíjra. Tovább »
Legálisnak minősítette a Lotus Renault GP innovatív, fékstabilitást elősegítő fejlesztését a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA), így a rivális csapatok még a szezon kezdete előtt lemásolhatják azt. Tovább »
Valljuk be, nemzetünk nem épp a legszebb hagyományokkal rendelkezik a használtautók adás-vétele terén. Sokan és sokszor megírták már, hogy itthon milyen szokások a jellemzőek, azonban egy dolog állandó jelleggel szerepelt: a kilométerórák tekergetése. Ha minden igaz, hamarosan búcsút inthetünk ennek a kisördögnek.