A nemzetközi piaci folyamatok ismét kedvezőtlen hatást gyakorolnak a hazai üzemanyagárakra, ami végső soron a benzin drágulásához, illetve a gázolaj árának stagnálásához vezethet. Miközben a tőzsdei jegyzés literre és forintra átszámítva előbbi esetében 3,9 százalékos emelkedést takar, addig a dízel kapcsán alig 0,8 százalékos a szárnyalás, amit még a kiskereskedelmi egységek palástolni lehetnek…
Alig néhány napja az autós élet apraja-nagyja lélegzetvisszafojtva várta, hogy a Volkswagen Golf hetedik generációs példányairól lehullhasson a lepel. A premiert követően persze azonnal világossá vált, hogy az újdonsággal továbbra is a jól kitaposott utat kívánja járni a gyártó, így jelentős formai megújulásra aligha számíthatunk attól a típustól, ami közel 30 milliós eladott példányszámával…
A Mitsubishi a Párizsi Autószalon alkalmával mutatja be a komótos Outlander plug-in hibrid átiratát, ami a tökéletesen elektromos modellekkel gyűjtött tapasztalatokat a négyhengeres benzinmotor erényeivel igyekszik ötvözni.
Sok esetben előre, szinte látatlanban ítélkezünk, pedig nem árt az élet minden területén elegendően mélyre ásni ahhoz, hogy végül tisztességes képet alkothassunk. Nincs ez másképp a Citroën Berlingo esetében sem, amely a többség tudatában kisáruszállítóként szilárdult meg, noha képes több szemszögből is előnyös tulajdonságokat felmutatni.

Az Autó Pultnál nap, mint nap autókat tesztelünk, leírjuk tapasztalatinkat, megosztjuk Önökkel a különböző modellek összes fontos adatát/tulajdonságát, tehát burkoltan, vagy sokkal inkább szánt szándékkal vásárlói tanácsokat, segítséget igyekszünk nyújtani, hogy Önök megtalálják azt az autót, ami igényeiknek leginkább megfelel, s mellyel remélhetőleg sokáig boldogok lesznek.
Megjelent kétheti táblamagazinunk legújabb száma, amelyet természetesen ezúttal is ingyenesen letölthetnek. Szokásunkhoz híven igyekeztünk érdekes tartalommal megtölteni a színes magazint.
Teljesen elektromos hajtású kisáruszállító gyártását jelentette be a Peugeot a minap: a Partner lemezei alá építenének hatékony villanymotoros hajtást, ami a városi forgatagban kifejezetten jó használhatóságot biztosítana. A Partner Electric 2013 második negyedévében kerül a szalonokba.