2012. augusztus 29. szerda

aug. 29
10:00
Formás hatékonyság – az új Mazda6 bemutatkozik (Auto Pult)
A szeptember 9-én kezdődő Moszkvai Autószalon előtt rántották le a leplet a gyáriak a Mazda6 új generációjáról, amely a SKYACTIV technológia gyümölcsét kamatoztatva páratlan hatékonysággal és még nagyobb vonzerővel száll harcba a vásárlók kegyeiért.
aug. 29
10:57
Button szerint Hamilton a McLarennél marad (F1világ)
Jenson Button, a McLaren világbajnok versenyzője szerint 2013-ban is Lewis Hamilton lesz a csapattársa a wokingi alakulatnál, noha a brit versenyző még nem egyezett meg az istállóval szerződésének kiterjesztéséről. Tovább »
aug. 29
11:12
Kabrió, terep, világűr - megjelent az új táblamagazin (Auto Pult)
Megjelent kétheti táblamagazinunk legújabb száma, amelyet természetesen ezúttal is ingyenesen letölthetnek. Szokásunkhoz híven igyekeztünk érdekes tartalommal megtölteni a színes magazint.
aug. 29
11:48
Genfre élesíti az Infiniti a Mercedes motorkkal szerelt, új G modellt (Auto Pult)
Noha még korainak tűnhet a 2013-as Genfi Autószalon újdonságairól beszélni, az Infinti mégis fontos bejelentéssel élt a tavasz eleji eseményt illetően, ugyanis az ígéretes G széria teljes egészében új generációja teszi tiszteletét a svájci fővárosban. A Nissan prémium márkája tehát már jó előre fokozza az izgalmakat, főként, hogy a G modellek a kupéval az élükön eddig sem okoztak csalódást.
aug. 29
12:03
Bahar beperli a Lotust (F1világ)
A bíróságon próbál érvényt szerezni igazának Dany Bahar, a Group Lotus korábbi ügyvezető-igazgatója, akit állítása szerint ez év júniusában jogtalanul távolítottak el pozíciójából. Tovább »
aug. 29
12:42
Genfre élesíti az Infiniti a Mercedes motorkkal szerelt, új G modellt (Auto Pult)
Noha még korainak tűnhet a 2013-as Genfi Autószalon újdonságairól beszélni, az Infinti mégis fontos bejelentéssel élt a tavasz eleji eseményt illetően, ugyanis az ígéretes G széria teljes egészében új generációja teszi tiszteletét a svájci fővárosban. A Nissan prémium márkája tehát már jó előre fokozza az izgalmakat, főként, hogy a G modellek a kupéval az élükön eddig sem okoztak csalódást.
aug. 29
12:44
Kabrió, terep, világűr - megjelent az új táblamagazin (Auto Pult)
Megjelent kétheti táblamagazinunk legújabb száma, amelyet természetesen ezúttal is ingyenesen letölthetnek. Szokásunkhoz híven igyekeztünk érdekes tartalommal megtölteni a színes magazint.
aug. 29
12:46
Formás hatékonyság – az új Mazda6 bemutatkozik (Auto Pult)
A szeptember 9-én kezdődő Moszkvai Autószalon előtt rántották le a leplet a gyáriak a Mazda6 új generációjáról, amely a SKYACTIV technológia gyümölcsét kamatoztatva páratlan hatékonysággal és még nagyobb vonzerővel száll harcba a vásárlók kegyeiért.
aug. 29
13:09
Zanardi: Massa Alonso akart lenni (F1világ)
A volt Forma-1-es versenyző, Alex Zanardi szerint eljött az idő, hogy a Ferrari lecserélje Felipe Massát – véleménye szerint a brazil helyére Lewis Hamilton lenne a legalkalmasabb, de Paul di Restát és Nico Hülkenberget is el tudná képzelni Fernando Alonso csapattársaként. Tovább »
aug. 29
14:15
Alonso: Készen állunk Spára (F1világ)
A Ferrari azzal a céllal érkezik Belgiumba, hogy Fernando Alonsót továbbra is a világbajnoki tabella élén tartsa, valamint a lehető legtöbb pontot gyűjtse a spanyol csapattársa, Felipe Massa segítségével. Tovább »
aug. 29
14:30
Turbós lesz az MX-5 és nem hal ki a Wankel - izgalmas hírek a Mazdától (Auto Pult)
A Mazda háza táján a napokban maximális fordulatszámon pörög az élet: a japánok épphogy bemutatták vadonatúj, rendkívül ígéretes középkategóriás modelljüket, a Mazda6 harmadik generációját (részletesen itt olvashatnak a 6-osról), máris további érdekes híreket szivárogtatnak ki az illetékesek. Ezúttal a következő MX-5-ről és a Wankelmotoros tervekről tudtunk meg egyet, s mást.
aug. 29
14:48
Jövőre már a Marussia is használja a KERS-et (F1világ)
A 2013-as idénytől kezdődően használni fogja a kinetikus energia-visszanyerő rendszert (KERS) a Marussia csapata. Tovább »
aug. 29
14:48
Turbós lesz az MX-5 és nem hal ki a Wankel - izgalmas hírek a Mazdától (Auto Pult)
A Mazda háza táján a napokban maximális fordulatszámon pörög az élet: a japánok épphogy bemutatták vadonatúj, rendkívül ígéretes középkategóriás modelljüket, a Mazda6 harmadik generációját (részletesen itt olvashatnak a 6-osról), máris további érdekes híreket szivárogtatnak ki az illetékesek. Ezúttal a következő MX-5-ről és a Wankelmotoros tervekről tudtunk meg egyet, s mást.
aug. 29
17:00
Semmit sem vesz biztosra a McLaren (F1világ)
Jonathan Neale, a McLaren ügyvezető-igazgatója a csapat hivatalos weboldalán közzétett videóinterjúban elismerte, a wokingi alakulat a vártnál rosszabb ütemben fejlesztette MP4-27-es versenyautóját. Tovább »
aug. 29
18:24
Elmaradó extázis - Mazda MX-5 1.8 Takumi teszt (Auto Pult)
Egy íróasztalhoz láncolva ülök, miközben papírjaim felett görnyedve számok, képletek, határidők cikáznak a fejemben. A felettem lebegő óra mutatójának minden ketyegésére úgy rándulok össze, mintha bomba robbanna mellettem, a kezeim rácsokat próbálnak szétfeszíteni, s mélyen, legbelül némán ordítok. A hétköznapok szürkeségének és monoton munkámnak rabja vagyok, amikor verejtékezve ébredek álmomból,…
aug. 29
19:00

20:30
Előnyére változik a Chevrolet Spark – frissül a városi törpe (Auto Pult)
Épp tegnap számoltunk be olvasóinknak arról, hogy a Chevrolet Orlando a lagymatag 1,8 literes 141 lóerős szívó benzinmotor helyett végre megkapja az Opel 1,4 literes, szintén 140 lovas turbós négyhengeresét, amely alacsony fordulatszámokon érkező magas nyomatékával (a csúcs különben 200 Nm) és hatsebességes váltójával nem csak sokkal jobban vezethetővé és dinamikusabbá, de jóval takarékosabbá is…

2012. augusztus 30. csütörtök

aug. 30
9:42
Hobbiterepjáróval kap egységes arculatot a Lada (Auto Pult)
Hazánkban a Lada egyet jelent a szocializmus kissé puritán járművével, amit persze hatalmas megbecsülés övezett, hiszen a családok izgatottan várhatták, hogy a kocka végül begördülhessen a ház elé. Sokan nosztalgikus szemlélettel emlékezhetünk a pozitív példaként emlegetett 2107-esre, melynek első volán mögött megtett lépéseinket köszönhetjük, míg mások a hátsókerékhajtás adottságait kihasználva…
aug. 30
10:03
Salazar bíráskodik hétvégén, Belgiumban (F1világ)
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szerdán hivatalos közleményben jelentette be, hogy Eliseo Salazar volt Forma-1-es versenyző lesz majd a versenybírók segítségére a hétvégi Belga Nagydíjon. Tovább »
aug. 30
10:18
Szeptemberben frissül a legkisebb terepes, a Fiat Panda 4x4 (Auto Pult)
Sok hobbiterepjáró boncolgatása közben választási lehetőségként merül fel a Fiat Panda határozottabb fellépésű változatának neve, azonban a típus hiába népszerű a papírforma szerint, ha drágább konkurensei mellett az utcaképet valahogy mégsem gazdagítja. Ezen kíván változtatni a Párizsi Autószalonon debütáló frissített generáció, ami gyakorlatilag az A-szegmens egyetlen négykerékhajtású típusának…
aug. 30
10:54
Az orosz szívek meghódításával tenne szert előnyre a Seat (Auto Pult)
Már korábban is cikkeztünk arról, hogy a Volkswagen óriásának szinte nincs is terve a spanyol Seat leányvállalattal, melyet látszólag csupán a konkurencia legyőzése végett olvasztottak a tégelybe. Mindezt persze a konszern vezetősége is elismeri, akik mindeddig talán erőforrásaik hiányában, vagy éppen egyéb hódító teendőik árnyékában nem szenteltek kiemelt figyelmet a perifériára húzódott…
aug. 30
11:09
Kétéves szerződést kap Schumacher? (F1világ)
A volt Forma-1-es versenyző, Christian Danner szerint, bár bejelentés még nem történt, a döntés már megszületett arról, folytatja-e pályafutását a száguldó cirkuszban Michael Schumacher. Tovább »
aug. 30
11:48
Éledező legenda - Roadster készül az Aston Martin V12 Vantage-ből (Auto Pult)
A Virage debütálásával a nemzetközi szaksajtó szinte egyhangúlag kijelentette, hogy a Vantage és a DBS közé pozícionált újdonsággal megszületett a valaha létezett legteljesebb és legjobb Aston Martin, mely nem lépi túl sem a méretbeli, sem a teljesítménybeli arany középút által megszabott határokat.
aug. 30
12:15
Sokat vár Belgiumtól a Williams párosa (F1világ)
Magabiztosan, a pontszerzés reményében várják a Forma-1-es Belga Nagydíjat a Williams versenyzői. Tovább »
aug. 30
13:00
Előnyére változik a Chevrolet Spark – frissül a városi törpe (Auto Pult)
Épp tegnap számoltunk be olvasóinknak arról, hogy a Chevrolet Orlando a lagymatag 1,8 literes 141 lóerős szívó benzinmotor helyett végre megkapja az Opel 1,4 literes, szintén 140 lovas turbós négyhengeresét, amely alacsony fordulatszámokon érkező magas nyomatékával (a csúcs különben 200 Nm) és hatsebességes váltójával nem csak sokkal jobban vezethetővé és dinamikusabbá, de jóval takarékosabbá is…
aug. 30
13:02
Szeptemberben frissül a legkisebb terepes, a Fiat Panda 4x4 (Auto Pult)
Sok hobbiterepjáró boncolgatása közben választási lehetőségként merül fel a Fiat Panda határozottabb fellépésű változatának neve, azonban a típus hiába népszerű a papírforma szerint, ha drágább konkurensei mellett az utcaképet valahogy mégsem gazdagítja. Ezen kíván változtatni a Párizsi Autószalonon debütáló frissített generáció, ami gyakorlatilag az A-szegmens egyetlen négykerékhajtású típusának…
aug. 30
13:04
Az orosz szívek meghódításával tenne szert előnyre a Seat (Auto Pult)
Már korábban is cikkeztünk arról, hogy a Volkswagen óriásának szinte nincs is terve a spanyol Seat leányvállalattal, melyet látszólag csupán a konkurencia legyőzése végett olvasztottak a tégelybe. Mindezt persze a konszern vezetősége is elismeri, akik mindeddig talán erőforrásaik hiányában, vagy éppen egyéb hódító teendőik árnyékában nem szenteltek kiemelt figyelmet a perifériára húzódott…
aug. 30
13:06
Hobbiterepjáróval kap egységes arculatot a Lada (Auto Pult)
Hazánkban a Lada egyet jelent a szocializmus kissé puritán járművével, amit persze hatalmas megbecsülés övezett, hiszen a családok izgatottan várhatták, hogy a kocka végül begördülhessen a ház elé. Sokan nosztalgikus szemlélettel emlékezhetünk a pozitív példaként emlegetett 2107-esre, melynek első volán mögött megtett lépéseinket köszönhetjük, míg mások a hátsókerékhajtás adottságait kihasználva…
aug. 30
13:08
Éledező legenda - Roadster készül az Aston Martin V12 Vantage-ből (Auto Pult)
A Virage debütálásával a nemzetközi szaksajtó szinte egyhangúlag kijelentette, hogy a Vantage és a DBS közé pozícionált újdonsággal megszületett a valaha létezett legteljesebb és legjobb Aston Martin, mely nem lépi túl sem a méretbeli, sem a teljesítménybeli arany középút által megszabott határokat.
aug. 30
13:18
Domenicali: Sokat árt a tesztkorlátozás (F1világ)
A jelenleg érvényben lévő tesztkorlátozások miatt nincs lehetőség arra, hogy új, feltörekvő csillagok mutatkozzanak be a Forma-1-ben – véli Stefano Domenicali, a Ferrari csapatfőnöke. Tovább »
aug. 30
13:51
Vettelnek javulnia kell az időmérőn (F1világ)
Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója szerint szükség van arra, hogy Sebastian Vettel, a csapat regnáló világbajnoka következetesebben teljesítsen az időmérőkön. Tovább »
aug. 30
14:48
Visszaváltáskor már kézi váltónál is automatikusan duplakuplungol a Porsche (Auto Pult)
A vezetés igazi élményének elengedhetetlen eleme a technikailag is indokolt gázfröccsel történő visszaváltás, ami bizony a vezető részéről begyakorolt rutinmunkát igényel. Az izmok és a mechanika kellemes, precízen illesztett összjátéka ellenben nehéz feladat; az ő számukra jelent tökéletes és igényes megoldást a Porsche új rendszere.
aug. 30
14:57
Alonso örülne egy esőfutamnak (F1világ)
Az időjárás-előrejelzések szerint jó esély van arra, hogy eső nehezíti a Forma-1 mezőnyének dolgát a hétvégi Belga Nagydíjon, a Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso azonban nem is bánja ezt. Tovább »
aug. 30
16:00
Visszaváltáskor már kézi váltónál is automatikusan duplakuplungol a Porsche (Auto Pult)
A vezetés igazi élményének elengedhetetlen eleme a technikailag is indokolt gázfröccsel történő visszaváltás, ami bizony a vezető részéről begyakorolt rutinmunkát igényel. Az izmok és a mechanika kellemes, precízen illesztett összjátéka ellenben nehéz feladat; az ő számukra jelent tökéletes és igényes megoldást a Porsche új rendszere.
aug. 30
16:03
Még nincs, de lehet csapatsorrend a McLarennél (F1világ)
Bár ennek még nem érkezett el az ideje, a McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh elismerte, elérkezhet a pillanat, amikor arra kérik Jenson Buttont, támogassa csapattársát a világbajnoki címért folytatott küzdelemben. Tovább »
aug. 30
16:36
Whitmarsh: Egyelőre nincs dupla DRS (F1világ)
Martin Whitmarsh, a McLaren csapatfőnöke cáfolta a pletykákat, melyek szerint Belgiumban használni fogják a dupla DRS-t – azt azonban nem tagadta, hogy idén még kipróbálják a rendszert. Tovább »
aug. 30
18:15
Grand Prix of America - Ízelítő (F1világ)
A Red Bull Racing alakulata nemrégiben ismét az Egyesült Államokba látogatott, ahol újabb kalandban vett részt Forma-1-es versenyautójával. Tovább »
aug. 30
18:17
Perez: Semmi okom arra, hogy elhagyjam a Saubert (F1világ)
Továbbra sem született döntés arról, hol folytatja Forma-1-es pályafutását 2013-ban Sergio Perez. Tovább »
aug. 30
18:24
40 éves a BMW M-részlege – eltitkolt ínyencségek a színfalak mögül (Auto Pult)
Sokan nem is sejtik, hogy a piacra kerülő szériaautók milyen rögös úton haladnak végig, ameddig végleges formájukban megvásárolhatóak lesznek a kereskedésekben. A legfontosabb típusok általában még sorozatgyártásba kerülésük előtt bemutatkoznak koncepció formában, a márkák pedig sokszor a híres nemzetközi autószalonokon begyűjtött fontos visszajelzések alapján alakítják tovább a tervezők kemény…
aug. 30
21:00
Alonso meglepő kijelentést tett (F1világ)
Fernando Alonso úgy gondolja, hogy a Ferrari a leglassabb azon csapatok közük, melyek még harcban vannak a bajnoki címért az idei évben, jóllehet jelenleg 40 ponttal vezeti a bajnokságot a szezon felét elhagyva. Tovább »
aug. 30
22:54
40 éves a BMW M-részlege – eltitkolt ínyencségek a színfalak mögül (Auto Pult)
Sokan nem is sejtik, hogy a piacra kerülő szériaautók milyen rögös úton haladnak végig, ameddig végleges formájukban megvásárolhatóak lesznek a kereskedésekben. A legfontosabb típusok általában még sorozatgyártásba kerülésük előtt bemutatkoznak koncepció formában, a márkák pedig sokszor a híres nemzetközi autószalonokon begyűjtött fontos visszajelzések alapján alakítják tovább a tervezők kemény…

2012. augusztus 31. péntek

aug. 31
9:06
Schumacher: Októberben derül ki, merre tovább (F1világ)
Októberre derül majd ki, folytatja-e pályafutását Michael Schumacher 2013-ban is a Forma-1-ben – jelentette ki ismét a Mercedes hétszeres világbajnoka. Tovább »
aug. 31
9:08
Massa tudja, többre képes ennél (F1világ)
Felipe Massa, a Ferrari brazil pilótája úgy érzi, többre képes annál, mint amit a 2012-es szezon első felében láthattunk tőle, és reméli, megtarthatja ülését jelenlegi csapatánál. Tovább »
aug. 31
9:24
Újabb EuroNCAP töréstesztek - a Volvo V40 mindent vitt (Auto Pult)
Összesen hat modellt tört össze nemrégiben az EuroNCAP, amelyek eredményeit a minap közölte a töréstesztekkel foglalkozó független szervezet. Ezúttal a kompakt kategóriából az új Audi A3, a Volvo V40 és a Kia C’eed mutatta meg tudását, mellettük pedig a Ford B-Max, az Isuzu D-Max és a Renault Clio vizsgázott, egy kivételével mind öt csillagot elérve.
aug. 31
9:39
Räikkönen szerint van esélye a bajnoki címre (F1világ)
A világbajnoki tabella ötödik helyén álló Kimi Räikkönen úgy érzi, igenis van esélye arra, hogy 2012-ben a végső győzelemért szálljon harcba. Tovább »
aug. 31
10:00
Hibrid alumínium karosszériával és hátsókerékhajtással jön az új Audi A8 (Auto Pult)
Ahogy a prémium márkákhoz illik, úgy az Audi sem akar lemaradni a versenyben, épp ezért a csúcstechnológiában is igyekszik minél előrébb járni. A négykarikások az innováció egyik legfontosabb pilléreként a szerkezetek anyagfelhasználását kezelik, ami a következő A8-as esetében szintén főszerepet játszik.
aug. 31
10:12
Igazságtalanul büntették meg Schumachert (F1világ)
Charlie Whiting, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) versenyigazgatója elismerte, a Hungaroringen jogtalanul kapott bokszutca-áthajtásos büntetést a Mercedes pilótája, Michael Schumacher. Tovább »
aug. 31
10:18
Érdemi változás nélkül frissül a Suzuki Grand Vitara (Auto Pult)
Miután a Suzuki Grand Vitara frissített változatai már a nyár folyamán meghódították a japán piacot, a Moszkvai Autószalonon az Európának szánt átiratokat is bemutatta a gyártó. A beavatkozások persze külső és belső módosításokat is érintenek, melyek bizony a legutóbbi 2005-ös megújulás óta bizony időszerűnek is tűnnek.
aug. 31
10:54
A Citroën már a DS3 kabrióval hangol Párizsra (Auto Pult)
A Citroën DS3 teszjeinken már benzines, és sportosságot sugalló dízelmotorral is bizonyította rátermettségét, azonban a franciák palettájáról még hiányzott egy igazán dögös kabrió. Ezt pedig a stílusmini derékra vetkőzött verziójával orvosolják a franciák, s a típusról már meg is jelentek az első hivatalos fotók.
aug. 31
11:12
Elektromos felsőbbrendűség – Opel Ampera teszt (Auto Pult)
Az erdő sötétjét fák örökmozgó árnyékával eleveníti meg a sápadt holdfény. Egyetlen társam – zseblámpám – már alig pislákol, miközben igyekszem legyűrni az eltévedés plusz kilométereit, a bérbe vett vidéki lak irányába törtetve. A sötétség és ez erőd titokzatos hangjai mentén csontjaimig kúszik a félelem. Achluofóbia – pecsételtek meg a pszihológusok, pedig ez több annál, mint hogy megijedek, ha…

Keresés