2009. szeptember 18. péntek

szept. 18
14:03
Piquet már tavaly szólt az FIA-nak a csalásról (F1világ)
Az idősebbik Nelson Piquet elárulta, hogy már a tavalyi szezonzáró Brazil Nagydíjon értesítette az FIA-t a szingapúri csalásról, azonban elmondása szerint az illeték addig nem tudtak vizsgálatot indítani, amíg fia nem tett hivatalos vallomást az ügyben.
szept. 18
16:15
A Lotus a szezon elején leváltja csapatfőnökét (F1világ)
A Lotus F1 Team csapatfőnöke, Tony Fernandes elárulta, hogy nem tervez hosszú távon pozíciójában maradni, és miután megbizonyosodott arról, hogy minden a helyére került, valamikor a következő szezon elején átadja posztját egy arra alkalmas kollégájának.
szept. 18
19:00
Terjengő füst okozhat gondot Szingapúrban (F1világ)
A Szingapúri Nagydíj szervezői szerint a Renault tavalyi csalásügye nem lesz kihatással a jövő hétvégi versenyre, azonban a szomszédos régiókban zajló erdőirtás miatt terjengő füst komolyan veszélyt jelenthet, ami akár a futam lefújását is eredményezheti.

2009. szeptember 19. szombat

szept. 19
16:27
Dél-Korea egyre közelebb a Forma-1-hez (F1világ)
Bár a hetekkel ezelőtt kiszivárgott előzetes versenynaptárban nem szerepelt, Dél-Korea minden megtesz azért, hogy már jövőre bemutatkozhasson a Forma-1-ben, amire egyre jobbak az esélyei, miután a szervezők megszerezték a helyi kormány támogatását.
szept. 19
17:00
Nakajima félti versenyzői ülését a Williamsnél (F1világ)
A Williams japán pilótája, Kazuki Nakajima tisztában van azzal, hogy sürgősen javítania kell teljesítményén, és pontszerző helyeken kell végeznie a szezon hátralévő részében, ha jövőre is a mezőny tagja akar maradni az F1-ben.
szept. 19
21:24
Garcia: Hiba volt vádalkut kötni Piquet-vel (F1világ)
A Spanyol Motorsport Szövetség elnöke, Carlos Garcia kritikus szavakkal illette az FIA-t, amiért védettséget biztosított Nelsinho Piquet-nek, aki ennek fejében mindent kipakolt, és megerősítette, hogy csapata utasítására törte össze autóját tavaly Szingapúrban.

2009. szeptember 20. vasárnap

szept. 20
11:09
Vettel reméli, hogy elkerülheti a büntetést (F1világ)
Sebastian Vettel elárulta, hogy csapata továbbra is azt a taktikát folytatja, hogy megpróbálja kímélni motorjait az edzéseken, ahelyett, hogy egy szándékos motorcserével bevállalná a rajthely büntetést egy olyan pályán, ahol amúgy sem vár túl jó eredményt.
szept. 20
21:33
Alonsót is beidézték a hétfői meghallgatásra (F1világ)
Bár a szövetség illetékesei ártatlannak találták, Fernando Alonsónak mégis meg kell jelennie a Motorsport Világtanács hétfői rendkívüli ülésén, ahol felelnie kell néhány, a Renault csalásügyével kapcsolatos, eddig még tisztázatlan kérdésre.

2009. szeptember 21. hétfő

szept. 21
10:12
A Red Bull nem áll le idei autója fejlesztésével (F1világ)
A Red Bull Racing csapatvezetője, Christian Horner elárulta, hogy nem állnak le idei autójuk fejlesztésével, jóllehet egyre kisebb az esélyük arra, hogy befogják a bajnokság élén álló Brawnt a szezon hátralévő részében.
szept. 21
12:24
Megkezdődött a Renault-ügy tárgyalása Párizsban (F1világ)
Megérkeztek a résztvevők, és már javában zajlik az FIA Motorsport Világtanács rendkívüli ülése Párizsban, ahol arról fognak dönteni, hogy milyen büntetést kapjon a Renault, amely nem csak a csapat, de a Forma-1 jövőjére is kihatással lehet.
szept. 21
14:03
Sutil maradni szeretne a Force Indiánál (F1világ)
A Force India német pilótája, Adrian Sutil elmondta, hogy jövőre is maradni szeretne jelenlegi csapatánál, amin nyilvánvalóan senki nem csodálkozik, hiszen az utóbbi időben egyre jobban teljesít az indiai kiscsapat.
szept. 21
14:36
A Renault két év felfüggesztett eltiltást kapott (F1világ)
A Renault két év felfüggesztett eltiltást kapott, amiért egy előre eltervezett balesettel, megmanipulálta a tavalyi Szingapúri Nagydíj végeredményét. A csapattól azóta már menesztett Flavio Briatorét és Pat Symondst eltiltották az FIA összes bajnokságától.
szept. 21
16:15
Az FIA kiadta a 2010-es versenynaptárat (F1világ)
Az FIA Motorsport Világtanács nyilvánosságra hozta a jövő évi forma-1-es versenynaptárat, melyben Kanada és Dél-Korea is helyet kapott, így ha minden a tervek szerint alakul, akkor 19 futam lesz 2010-ben.
szept. 21
16:48
A Renault elfogadja az FIA döntését (F1világ)
A Renault teljes mértékben elfogadja az irányító testület döntését, miszerint két év felfüggesztett eltiltásra ítélték forma-1-es csapatát, és elnézést kért a szingapúri csalásüggyel okozott kárért, illetve kellemetlenségért.
szept. 21
17:21
Az FIA engedélyezi a motorok kiegyenlítését (F1világ)
A Nemzetközi Automobil Szövetség megállapodott abban, hogy a tavalyi évhez hasonlóan, idén is engedélyezni fogja a motorok teljesítményének kiegyenlítését, de csakis oly módon, hogy lefojtják a legjobb erőforrásokat.
szept. 21
19:00
Piquet: Mindent a nulláról kell kezdenem (F1világ)
Nelson Piquet tisztában van azzal, hogy nem számíthat az emberek azonnali megbocsájtására, miután hivatalosan is bizonyosságot nyert, hogy utasításra törte össze versenygépét a tavalyi Szingapúri Nagydíjon. A brazil versenyző bevallotta, a nulláról kell újraépítenie karrierjét.

2009. szeptember 22. kedd

szept. 22
9:48
Mosley: A Renault kemény büntetést kapott (F1világ)
Az FIA elnöke, Max Mosley szerint igazságos büntetés született, és a Renault nem úszta meg olcsón a csalásügyet. A brit szakember úgy érzi, nem lett volna helyénvaló kizárni a csapatot, és örül, hogy a valódi bűnösök bűnhődnek.
szept. 22
11:27
Head: Az újoncoknak járna a harmadik autó (F1világ)
Bár korábban úgy tűnt, hogy teljesen elzárkózik a harmadik autó indításának lehetőségétől, a Williams mégis hajlandó lenne támogatni a Ferrari ötletét, de csak abban az esetben, ha az extra autókat újonc pilótáknak tartanák fenn.
szept. 22
12:00
Ausztrália elégedett a második hellyel (F1világ)
Az Ausztrál Nagydíj szervezői elégedettek azzal, hogy a második helyre kerültek a jövő évi versenynaptárban, jóllehet az elmúlt években szinte kivétel nélkül ők adtak otthont a szezonnyitónak, amit mindig hatalmas érdeklődés övezett.
szept. 22
13:06
A Williams jövőre bevetné hibrid rendszerét (F1világ)
Bár a FOTA tagjai már megegyeztek abban, hogy teljesen száműzik a hibrid rendszert a jövő évtől a Forma-1-ből, a Williams megerősítette, hogy tovább folytatja az eszköz fejlesztését, ugyanis használni szeretné azt 2010-ben.
szept. 22
15:18
Hill: Szégyen, hogy a Renault ennyivel megúszta (F1világ)
A Forma-1 egykori világbajnoka, Damon Hill kritikus szavakkal illette az FIA-t, amiért nem állt a sarkára, és mindössze egy szimpla felfüggesztett eltiltással büntette a Renault-t a szingapúri esetért, amit egyébként a sport történetének legsúlyosabb kihágásaként emlegetett.
szept. 22
16:24
Raikkönen dobogóra állna a szingapúri éjszakában (F1világ)
A Ferrari finn versenyzője, Kimi Raikkönen tovább folytatná sorozatát, és ismét a dobogót célozza meg a hétvégi Szingapúri Nagydíjon, ám elmondása szerint csak akkor lesz esélyük az első háromban végezni, ha tökéletesen végzik a dolgukat.
szept. 22
17:30
Alonso magabiztosan érkezik Szingapúrba (F1világ)
Fernando Alonso bízik abban, hogy a dobogós helyezésekért harcolhat a hétvégi Szingapúri Nagydíjon, miután kiderült, hogy tavalyi győzelmét nem önerőből, hanem csapattársa segítségével szerezte meg a villanyfényes versenyen.
szept. 22
18:03
A Brawn számos újítást vet be Szingapúrban (F1világ)
Ross Brawn úgy gondolja, hogy csapata újabb lépést tehet a világbajnoki cím megszerzése felé a hétvégi Szingapúri Nagydíjon, ahol újabb fejlesztéseket vetnek be. A csapatfőnök szerint autóiknak jobban fog feküdni az utcai ring, mint a rivális Red Bull gépeinek.

2009. szeptember 23. szerda

szept. 23
7:48
A Renault besúgója okozta Briatore vesztét (F1világ)
Az FIA által kedd éjszaka közzétett hivatalos dokumentumok szerint a Renault egy titokzatos alkalmazottja szolgáltatta azokat az információkat, amik azt bizonyították, hogy Flavio Briatore is tudott az összeesküvésről.
szept. 23
9:27
Symonds: Ennyi volt egy élet munkája (F1világ)
A Renault múlt héten menesztett egykori főmérnöke, Pat Symonds végtelenül sajnálja, hogy nem akadályozta meg a tavaly Szingapúrban történteket, amivel lerombolta mindazt, amit 33 kemény munkájával felépített.
szept. 23
11:06
Schumacher: Buttont már nem lehet befogni (F1világ)
Minden idők legsikeresebb autóversenyzője, Michael Schumacher szerint Jenson Button be fogja tudni osztani előnyét a szezon hátralévő részére, és minden különösebb probléma nélkül bezsebeli élete első vb-címét a Forma-1-ben.
szept. 23
11:39
Williams lobbizott a Renault-ért az FIA-nál (F1világ)
Az FIA kedd éjszaka közzétett közel száz oldalas dossziéjában felfedezhető egy rivális csapat vezetőjének levele, aki teljes támogatásáról biztosította a vizsgálat alatt álló Renault-t, és enyhe büntetésért lobbizott az illetékeseknél.
szept. 23
12:45
Hamilton szerint Piquet visszatérhet az F1-be (F1világ)
Bár maga az érintett úgy érzi, mindent a nulláról kell újraépítenie, miután a sport történetének egyik legnagyobb csalásügyébe keveredett, Lewis Hamilton szerint egykori riválisának, Nelsinho Piquet-nek van még jövője a Forma-1-ben.
szept. 23
14:24
Magazin: Elemzés az Olasz Nagydíjról (F1világ)
A Brawn GP feltámadása, Hamilton végtelen akarása, Raikkönen erőn felüli szereplése, a Force India varázslatának folytatása: ezek a kulcsszavak.
szept. 23
14:57
Prost lehet a Renault új csapatfőnöke (F1világ)
Francia lapértesülések szerint a Forma-1 négyszeres világbajnoka, Alain Prost veszi át a motorsporttól élete végéig eltiltott Flavio Briatore helyét a Renault-nál. A korábbi csapattulajdonos már a hétvégén új tisztségében mutatkozhat Szingapúrban.
szept. 23
16:36
Veszélyben van Raikkönen jövője a Ferrarinál (F1világ)
A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo utalást tett arra, hogy Kimi Raikkönen jövője még koránt sem biztos a csapatban, ami azokat a feltételezéseket erősíti, miszerint Fernando Alonso lesz Felipe Massa csapattársa jövőre.
szept. 23
20:27
Bob Bell a Renault ideiglenes csapatfőnöke (F1világ)
A Renault szerda este kiadott közleményében bejelentette, hogy a múlt héten menesztett Flavio Briatore helyét a csapat korábbi technikai igazgatója, Bob Bell veszi át a 2009-es szezon hátralévő részében.

2009. szeptember 24. csütörtök

szept. 24
10:12
Ideiglenesen elvették Spa működési engedélyét (F1világ)
A Belga Nagydíjnak is helyet adó Spa-Francorchamps ismét megnyithatta kapuit, miután felfüggesztették azt a rendeletet, amely folytán ideiglenesen elvették a pálya működési engedélyét, ugyanis a helyi lakosok panasszal éltek a nagy zajártalom miatt.
szept. 24
10:45
A Renault nem száll ki a Forma-1-ből (F1világ)
A Renault biztosította az FIA-t afelől, hogy a szingapúri csalásügy ellenére sem tervezi elhagyni a sportot, és hosszú távra tervez a Forma-1-ben. A francia cég továbbá ígéretet tett arra, hogy átszervezéseivel biztosítani fogja, hogy többé ne történhessen ilyen eset.
szept. 24
11:51
Tippelj a Szingapúri Nagydíj befutójára! (F1világ)
Csütörtök éjfélig lehet leadni a szavazatokat a hétvégén megrendezésre kerülő Szingapúri Nagydíjra. Az F1világ.hu nagyszabású ingyenes tippverseny játékában te is kipróbálhatod magad.
szept. 24
13:31
Alonso vakon bízott a Renault-ban (F1világ)
Fernando Alonso elmondta, hogy abszolút megbízott csapatában, és fel sem merült benne, hogy miért választottak egy kissé szokatlan versenystratégiát számára, amit inkább agresszívnek, mintsem gyanúsnak tartott tavaly Szingapúrban.
szept. 24
14:03
Webber már nem gondol a bajnoki címre (F1világ)
Mark Webber úgy gondolja, hogy az idei bajnokság már elúszott számára, sőt véleménye szerint a hétvégén megrendezésre kerülő Szingapúri Nagydíj után már matematikai esélyük sem lesz a vb-cím megszerzésére.
szept. 24
14:36
Viharos idő várható a Szingapúri GP-n (F1világ)
Az idei szezon 14. állomásának helyet adó Szingapúri Nagydíjon a tavalyinál hűvösebb idő fogadja majd a mezőnyt, és a meteorológusok előrejelzései szerint a hétvége folyamán bármelyik pillanatban lecsaphatnak a kisebb viharok.
szept. 24
15:42
Fisichella tudja, mi volt a gond Monzában (F1világ)
Giancarlo Fisichella bevallotta, hogy túlzottan ideges volt két héttel ezelőtt Olaszországban, és ezért nem tudott eredményesebb lenni hazai közönsége előtt. A Ferrari újdonsült pilótája viszont úgy gondolja, sokkal magabiztosabb lesz Szingapúrban.
szept. 24
15:44
Pilótacserére kényszerülhet a Renault (F1világ)
A Renault vezetése bízik abban, hogy Romain Grosjean részt tud venni a hétvégi Szingapúri Nagydíjon, miután csütörtökön rosszullétre panaszkodott, és idő előtt el kellett hagynia a pályát.
szept. 24
16:48
A Ferrari lesz a BMW utód motorszállítója (F1világ)
A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen megerősítette, hogy a hinwili bázisú gárda Ferrari erőforrásokat fog használni a jövő évben, amennyiben lehetőséget kap az indulásra az új tulajdonosi háttérrel.
szept. 24
17:54
Montezemolo: Túl kemény Briatore büntetése (F1világ)
A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo sajnálja Flavio Briatorét, akit élete végéig eltiltottak a motorsporttól, amiért részt vett a Renault szingapúri csalásügyében. Az olasz szakember úgy érzi, hogy túlságosan kemény büntetést kapott honfitársa.
szept. 24
18:27
Szerződést bont Alonso szponzora a Renault-val (F1világ)
A Mutua Madrilena spanyol biztosítótársaság jelezte, hogy azonnali hatállyal fel kívánja bontani szerződését a Renault-val a csalásügy miatt.
szept. 24
21:12
Webber nem keres új menedzsert magának (F1világ)
Mark Webber kijelentette, hogy saját maga veszi kezébe karrierjét, miután szakítania kellett egykori menedzserével, Flavio Briatorével, akit a Renault csalásügyében való részvétel miatt, élete végéig eltiltottak a motorsporttól.
szept. 24
21:45
Az ING felbontotta szerződését a Renault-val (F1világ)
A Renault névadó szponzora, az ING csütörtök este bejelentette, hogy a szingapúri csalásügy miatt felbontja év végén lejáró szerződését, és azonnali hatállyal elhagyja a francia alakulatot, amely így főszponzor nélkül fejezi be a 2009-es bajnokságot a Forma-1-ben.

2009. szeptember 25. péntek

szept. 25
10:24
Massa novemberben visszatér a pályára (F1világ)
Felipe Massa elmondta, hogy részt vesz a november végén megrendezésre kerülő florianapolisi gokartversenyen, ahol először áll majd rajthoz július végi balesete óta, melyben koponyasérülést szenvedett és jelenleg is otthonában lábadozik.
szept. 25
12:36
Briatore nem törődik bele az eltiltásba (F1világ)
A Renault egykori csapatfőnöke, Flavio Briatore minden erejével azon van, hogy visszavágjon azoknak, akik elárulták, és belekeverték a szingapúri csalásügybe, ami miatt élete végéig eltiltották minden motorsporttól.
szept. 25
12:38
Grosjean vállalni tudja a versenyzést (F1világ)
Annak ellenére, hogy csütörtökön rosszullétre panaszkodott, és emiatt idő előtt vissza kellett térnie hotelszobájába, Romain Grosjean vállalni tudja a szereplést a hétvégi Szingapúri Nagydíjon, ugyanis már sokkal jobban érzi magát.
szept. 25
13:09
Liuzzit adócsalással gyanúsítják (F1világ)
A Force India versenyzője, Vitantonio Liuzzi ellen vizsgálatot indítottak adócsalás gyanúja miatt, adta hírül a <i>Reuters</i>.

Keresés