Rubens Barrichello végzett az élen a Szingapúri Nagydíj első szabadedzésén, ahol meleg idő fogadta a mezőnyt. A Brawn brazil pilótáját csapattársa, Jenson Button követte, aki mögött Mark Webber, és a tavalyi botrányos futam győztese, Fernando Alonso végzett.
A Campos Grand Prix csapatfőnöke, Adrian Campos megerősítette, hogy bár a tervek szerint haladnak a felkészüléssel, versenyzői felállásukról majd csak valamikor november közepén, az idei szezon vége után döntenek.
A Ferrari egyszeres, és a Renault kétszeres világbajnoka sem tudja, hogy hol folytatja pályafutását jövőre, bár sokan már tényként kezelik, hogy Fernando Alonso veszi át Kimi Raikkönen helyét, aki pedig visszatér a McLarenhez.
A Renault ideiglenesen kinevezett vezérigazgatója, Jean-Francois Caubet elmondta, hogy veszélybe került a francia cég márkaneve, és komolyan fontolóra vették, hogy év végén távoznak a Forma-1-ből, amit végül nem tesznek meg, de drasztikus változások lesznek.
Sebastian Vettel végzett az élen a Szingapúri Nagydíj második edzésén, ahol már teljes sötétség, és kivilágított pálya fogadta a versenyzőket. A Red Bull Racing német pilótája mögött Fernando Alonso és Heikki Kovalainen végzett az első háromban.
Lewis Hamilton egyelőre nincs megelégedve versenyautója teljesítményével, ám bízik abban, hogy az éjszaka folyamán elvégzett módosításokkal, sokkal eredményesebbek lesznek majd a hétvége további részében Szingapúrban.
A BMW Sauber főmérnöke, Willy Rampf szerint csapatának még sokat kell dolgoznia, hogy kihozza a maximumot vadonatúj javítócsomagjából, melyet pénteken vitt először pályára, a hétvégi versenynek helyet adó Szingapúrban.
Sebastian Vettel bízik abban, hogy nem csak az üzemanyagszintek miatt végzett az élen a pénteki második szabadedzésen, hanem mindez azt vetíti előre, hogy a Red Bull Racing visszatért nyerő formájához, és harcban lesz a győzelemért Szingapúrban.
A jövőre bemutatkozó Manor Grand Prix leendő névadó szponzora, a Virgin cáfolta azon híreszteléseket, melyek szerint versenyzői ülést kínálnának Nelsinho Piquet-nek, és jelezte, hogy olyan versenyzőt biztosan nem alkalmaznak, aki vétett a szabályok ellen.
A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali szerint eddig tudták tartani magukat, és a szezon hátralévő négy futamán drasztikusan visszaesik majd teljesítményük a többiekével szemben, ami egyenes következménye annak, hogy már egy ideje nem fejlesztik idei autójukat.
Ha úgy érzed, a Te irányításod alatt csapatod könnyedén megnyerhetné a világbajnoki címet, ne habozz, nevezz, és mutasd meg, mire vagy képes! Elindult menedzser játékunk, ahol Te lehetsz a főnök.
A Red Bull Racing egy fémlemezt szerelt sebességváltói alá, hogy elkerülje MarkWebber tavalyi furcsa meghibásodását, ami versenyének végét jelentette Szingapúrban, árulta el Christian Horner csapatfőnök.
Robert Kubica továbbra is komolyan fontolgatja, hogy átigazol a Renault-hoz a jövő évben, miután a francia alakulat megúszta a totális kizárást, és minden erejével azon van, hogy rajthoz állhasson 2010-ben a Forma-1-ben.
A Ferrari csapatvezetője Stefano Domenicali pénteken elárulta, hogy változott a helyzet az elmúlt napokban, így hamarosan bejelentést tesznek versenyzői fronton, amire az olaszok elnöke, Luca di Montezemolo is célzott egy nappal korábban.
Lewis Hamilton végzett az élen a Szingapúri Nagydíj harmadik edzésén, ahol ismét meleg fogadta a mezőnyt. A McLaren brit világbajnokát Sebastian Vettel követte a második helyen, aki mögött Nico Rosberg sorakozott fel. Fisichella csak az utolsó a Ferrarival.
A Forma-1 többségi tulajdonosa, a CVC Capital igazgatótanácsának tagja, Sir Martin Sorrell kritikus szavakkal illette a sportág kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone-t, amiért támogatásáról biztosította Flavio Briatorét.
Rubens Barrichello bevallotta, hogy egyelőre még maga sem tudja, mi lesz vele a jövő évben, ami tovább erősíti azokat a híreszteléseket, melyek szerint Nico Rosberg váltja a Brawn GP-nél 2010-ben.
A Brawn istálló megerősítette, hogy váltót kellett cserélni Rubens Barrichello autójában a mai időmérő edzést megelőzően, így a brazil pilóta öt rajthelyes büntetéssel vág majd neki a vasárnapi Szingapúri Nagydíjnak.
Lewis Hamilton végzett az élen a Szingapúri Nagydíj szombati időmérőjén, melyet Rubens Barrichello balesete miatt fél perccel a vége előtt le kellett állítani. A McLaren brit pilótája mellől Sebastian Vettel rajtolhat, míg a második sorban Rosberg és Webber foglal majd helyet.
A Brawn GP csapatvezetője, Ross Brawn szerint ennél rosszabbul nem is alakulhatott volna számukra az időmérő edzés Szingapúrban, ahol Rubens Barrichello a 10., csapattársa, Jenson Button pedig csak a 12. helyen végzett.
Sebastian Vettel elárulta, hogy egyelőre még maga sem tudja, hogy harcba tud-e szállni a győzelemért a vasárnapi Szingapúri Nagydíjon, miután az első sorból várhatja a verseny rajtját.
Lewis Hamilton úgy gondolja, hogy akkor is az első helyek egyikén végzett volna, ha Rubens Barrichello balesete miatt nem szakítják meg az időmérőt Szingapúrban. A McLaren versenyzője szerint sok volt még az autójában.
Giancarlo Fisichella csalódottan nyilatkozott a mai időmérő edzést követően, ahol csak a 18. helyet sikerült megszereznie. A Ferrari olasz pilótája úgy érzi, még nincs meg a megfelelő önbizalma, így a kelleténél óvatosabban vezet, ami jól látszik az eredményeken.
Fernando Alonso szerint minden esélye megvan arra, hogy harcba szállhasson a dobogós helyezésekért a vasárnapi Szingapúri Nagydíjon, miután az ötödik helyről vághat neki a versenynek, jóllehet elsődleges célja a pontszerzés lesz.
Kimi Raikkönen a fejlesztések korai befejezését okolja azért, hogy nem tudott bekerülni az időmérő utolsó körébe, és csak a 13. helyről vághat neki a holnapi Szingapúri Nagydíjnak, ahol nehéz lesz pontokat szerezniük.
Az idei évtől az FIA minden futamhétvégén nyilvánosságra hozza az autók időmérő utáni tömegét, melyből következtetni lehet arra, ki mennyi üzemanyaggal kezdi meg a futamot.
A sportfelügyelők figyelmeztetésben részesítették Giancarlo Fisichellát, amiért feltartotta a Force India német versenyzőjét, Adrian Sutilt az időmérő edzés első etapjában.
A BMW Sauber főmérnöke, Willy Rampf szerint a csapat új javítócsomagja kiválóan vizsgázott az első két napon Szingapúrban, és versenyzői sokkal előrébb is végezhettek volna az időmérőn, ha Rubens Barrichello nem töri össze autóját, és nem szakítják meg az edzést.
A forma-1-es csapatvezetők találkozóra hívták a sportág kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone-t, hogy átbeszéljék vele a hét elején jóváhagyott jövő évi versenynaptárat, mert néhány logisztikai probléma felmerült a menetrenddel kapcsolatban.
A BMW Sauber német versenyzője, Nick Heidfeld úgy gondolja, hogy a forma-1-es gumik sokkal, de sokkal jobbak is lehetnének, ha több beszállító lenne a sportban, és a szabályok nem kreálnának mesterséges versenyt a gumifronton.
A BMW Sauber megerősítette, hogy Nick Heidfeld a boxutcából kezdi meg a mai Szingapúri Nagydíjat, miután egy rossz ballaszt miatt, a minimum súlyhatár alá került az autója az időmérőt követően.
A Renault információi szerint a vihar úton van a Szingapúri Nagydíj helyszíne felé, és ha a szélirány nem változik, a verseny valamely pontján leszakadhat az ég, ami igencsak megkavarhatja a kártyákat, nem beszélve arról, hogy veszélyessé is válhat a villanyfényes körözés.
Lewis Hamilton idei második győzelmét aratta a Szingapúri Nagydíjon, ahol csak a kiállások alkalmával engedte ki a kezéből az első pozíciót. A McLaren világbajnoka mögött Timo Glock végzett, akit Fernando Alonso követett a harmadik helyen.
A Renault kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso egykori csapatfőnökének, a csalásügyben való részvételéért élete végéig eltiltott Flavio Briatorénak ajánlotta a Szingapúri Nagydíjon szerzett dobogós helyezését.
Jenson Button teljes mértékben elégedett azzal, hogy az ötödik helyen fejezte be a Szingapúri Nagydíjat, mellyel tovább növelte előnyét márkatárásval, Rubens Barrichellóval szemben, így magabiztosan várhatja a folytatást.
Sebastian Vettelt meglepte, hogy gyorshajtáson kapták a boxutcában, ami miatt egy áthajtásos büntetést kapott, mellyel minden esélye elszállt arra, hogy harcba szálljon a győzelemért a vasárnapi Szingapúri Nagydíjon.
A stewardok figyelmeztetésben részesítették, és 20 000 dolláros pénzbüntetést róttak ki Adrian Sutilra, aki összeütközött Nick Heidfelddel a Szingapúri Nagydíjon, ami miatt pályára kellett küldeni a biztonsági autót.
A Ferrari akár már a jövő hétvégén megrendezésre kerülő Japán Nagydíjon pontot tehet a hosszú hónapok óta tartó találgatások végére, és bejelentheti Fernando Alonso érkezését, amit sokan már egy ideje tényként kezelnek.
Annak ellenére, hogy csak a kiállások alkalmával engedte ki a kezéből az első pozíciót, Lewis Hamilton elmondta, hogy egyáltalán nem volt könnyű számára a Szingapúri Nagydíj, ahol immáron második győzelmét aratta az idei évben.
Rubens Barrichello továbbra is optimistán tekint a jövőbe és bízik a bajnoki cím megszerzésébe, jóllehet tovább nőtt lemaradása Jenson Buttonnal szemben, aki egy hellyel előrébb végzett a Szingapúri Nagydíjon.
A Ferrari csapatvezetője, Stefano Domenicali a hétvégi versenyt követően nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy Felipe Massa még az idei évben visszatér a Forma-1-be.
A Renault ideiglenesen kinevezett csapatfőnöke, Bob Bell elmondta, hogy a francia gárda kitörő örömmel fogadta idei első dobogós helyezését, főleg azután, hogy egy borzalmasan nehéz héten vannak túl.
Brit lapértesülések szerint már csak napok kérdése, és bejelentésre kerül, hogy Kimi Raikkönen lesz Lewis Hamilton csapattársa a McLarennél jövőre, mellyel egy időben Fernando Alonso érkezését is megerősítik a Ferrarinál.
Annak ellenére, hogy már bajnok lenne az év elején leszavazott éremrendszer szerint, Jenson Button nem bánja, hogy még harcolnia kell a végső trófeáért a szezon hátralévő versenyein, ahol már a dobogóra sem kell felállnia ahhoz, hogy megszerezze a bajnoki címet.
Az ötszörös rali-világbajnok, Sebastien Loeb részt vesz az október elején megrendezésre kerülő GP2-es tesztprogramon, hogy a lehető legjobban felkészülhessen a forma-1-es szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjra, ahol a Scuderia Toro Rosso színeiben bemutatkozhat.
Bár hangsúlyozta, hogy nem kívánja megerősíteni a váltást, a Mercedes-Benz sportigazgatója, Norbert Haug nyíltan beszélt Kimi Raikkönen érkezéséről, aki jövőre Lewis Hamilton csapattársaként folytathatja pályafutását a McLarennél.
A Renault ideiglenesen kinevezett vezérigazgatója, Jean-Francois Caubet úgy gondolja, hogy idei első dobogós helyezésük sokat segíthet abban, hogy a francia gárda bebiztosítsa jövőjét a Forma-1-ben.
Kimi Raikkönen nem számít javulásra a hétvégi Japán Nagydíjon, miután egyetlen pontot sem tudott szerezni Szingapúrban. A finn versenyző úgy gondolja, hogy csapata a középmezőnyt fogja erősíteni Suzukában.
A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh úgy gondolja, hogy Jenson Button már be tudja osztani 15 pontos előnyét a szezon hátralévő három versenyén, és mindenkit maga mögé utasítva, megszerzi élete első világbajnoki címét a Forma-1-ben.
Nelson Piquet újabb támadást intézett fia egykori csapata, a Renault ellen, és egyszerűséggel kijelentette, hogy a motorsporttól élete végéig eltiltott Flavio Briatore megpróbálta "megölni" fia karrierjét a Fernando Alonso vezette csapatban.