2009. június 21. vasárnap

jún. 21
8:36
A Ferrari lassabban fejleszt, mint riválisai (F1világ)
A Ferrari finn versenyzője, Kimi Raikkönen úgy érzi, hogy csapata alulmaradt riválisaival szemben a fejlesztések terén, és ennek köszönheti, hogy az utóbbi időben megtorpant a fejlődésben, sőt mi több, egyre nagyobb a különbség közte és az élen állók között.
jún. 21
12:27
Button: Csak látszólag nagy a Red Bull előnye (F1világ)
Jenson Button úgy gondolja, hogy nem olyan nagy a Red Bull Racing előnye csapatával szemben, mint azt sokan gondolják az időmérőt követően, ahol Vettel jól megtankolt autóval szerezte meg a pole pozíciót a Brit Nagydíjon.
jún. 21
13:00
A BMW végleg leállítja a KERS fejlesztését (F1világ)
A BMW Sauber vezetése szombaton hivatalosan is megerősítette döntését, miszerint teljesen leállítja KERS programját, miután úgy ítélte meg, hogy a hibrid rendszer nélkül sokkal hatékonyabban tudja fejleszteni versenygépét.
jún. 21
13:33
A Virgin szakíthat a Brawnnal (F1világ)
A Virgin birodalom vezére, Sir Richard Branson elárulta, hogy jelen állás szerint nagyon úgy tűnik, hogy cége nem lesz a Brawn istálló névadó szponzora a következő idényben, ugyanis attól tart, hogy az idei sikerek után egekbe szöknek az árak.
jún. 21
15:45
Vettel fölényes győzelmet aratott a Brit Nagydíjon (F1világ)
Sebastian Vettel parádés vezetést bemutatva, rajt-cél győzelmet aratott a Brit Nagydíjon, ahol csapattársa, Mark Webber futott be a második helyen, mellyel a Red Bull immáron második kettős győzelmét ünnepelhette az idei évben. A harmadik Barrichello lett.
jún. 21
16:18
Bourdais mérges Kovalainenre a baleset miatt (F1világ)
Sebastien Bourdais Heikki Kovalainent hibáztatja kettejük balesetéért, mert elmondása szerint a finn versenyző háromszor is irányt váltott, mielőtt összeértek volna, ezért sem tudta elkerülni az ütközést.
jún. 21
16:51
Webber az időmérőn bukta el versenyt (F1világ)
Mark Webber úgy gondolja, hogy sokkal nagyobb nyomás alatt tarthatta volna csapattársát, a rajt-cél győzelmet arató Sebastian Vettelt a Brit Nagydíjon, ha a harmadik helynél előrébb kvalifikálja magát a szombati időmérőn.
jún. 21
17:24
Button úgy érzi, a rajtnál úszott el a versenye (F1világ)
Jenson Button már az első körben tudta, hogy esélye sem lesz harcba szállni a dobogós helyekért hazai versenyén, ugyanis borzalmasan kapta el a rajtot, és egy szempillantás alatt a kilencedik pozícióban találta magát.
jún. 21
17:57
A FOTA hozzálát a szakadár széria felállításához (F1világ)
A Forma-1-es Csapatok Szövetsége (FOTA) már a jövő héten megkezdi az új bajnokság megszervezésének hivatalos előkészítését, miután Ross Brawn kijelentette, hogy a csapatok sokkal inkább a rivális szériára, mintsem a békekötésre fókuszálnak.
jún. 21
18:30
Alonso ismét figyelmeztette a Renault-t (F1világ)
Fernando Alonso az elmúlt időben szinte minden futam után parancsot ad csapatának, hogy mielőbb lépjen a sarkára és javítson autója teljesítményén, ugyanis a jelenlegi technikával még a pontszerző helyek megszerzése sem egyszerű.
jún. 21
19:03
A McLaren nem lát esélyt a győzelemre 2009-ben (F1világ)
A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh úgy gondolja, hogy csapatának egyre kisebb az esélye arra, hogy még az idei évben visszatérjen a dobogó legmagasabb fokára, bár jelezte, hogy továbbra is keményen dolgoznak az idei autó fejlesztésén.
jún. 21
20:06
Vettel keményen megdolgozott a győzelemért (F1világ)
Sebastian Vettel elmondta, hogy csak látszólag aratott könnyed győzelmet a Brit Nagydíjon, ahol az utolsó etapig nagyon keményen hajtott. A német pilóta boldog lehet, hiszen élete első mesterhármasát ünnepelhette Silverstone-ban.
jún. 21
20:39
A Ferrari milliókat költött a semmire (F1világ)
A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali elmondta, hogy hatalmas hiba volt a kinetikus energiatároló rendszer bevezetése a Forma-1-ben, és a csapatok csak időt, energiát, és rengeteg pénzt pazaroltak el annak fejlesztésére.
jún. 21
22:18
Mosley tárgyalna, a csapatok kivárnak (F1világ)
Az FIA elnöke, Max Mosley megerősítette, hogy jelezte a FOTA csapatai felé, hogy a szövetség készen áll tovább folytatni a tárgyalást a kettejük közti vita mielőbbi lezárása érdekében, ám úgy tűnik, a tagok egyelőre nem kérnek belőle.

Keresés