Russell Crowe 2010-ben Ridley Scott Robin Hood‑filmjében játszotta a főszerepet, ám a látványos produkció a nagy nevek ellenére is megbukott a mozikban.
Gwyneth Paltrow az elmúlt évtizedek során megannyi szenzációs ruhakölteménnyel kápráztatott el bennünket, az egyik legikonikusabb darabját pedig most új szintre emelte.
Itt a tavasz, ami egy remek indok arra, hogy kicsit felfrissítsd az otthonodat. Hoztunk néhány inspiráló ötletet, ha behoznád az első napsugarak, a virágos rétek és a friss levegő hangulatát az otthonodba. Te mit szoktál évszakváltáskor átalakítani a lakásban?
A kínai újév alkalmából ezúttal humanoid robotok kerültek reflektorfénybe. A Unitree Robotics több mint negyven G1-es modellje összehangolt koreográfiát mutatott be, majd felülnézetből is olvasható újévi üzenetet formált – mindezt emberi beavatkozás nélkül.
Februárban a Netflix-újdonságok között akadnak vadonatúj sorozatok, trendi slágerek és elismert rejtett gyöngyszemek is. Íme az öt legérdemesebb sorozat, amit egy hétvége alatt megnézhetünk.
Mentalitásunk nagyban függ személyiségünktől. De mitől függ a személyiségünk? Minden körülmény, közvetlen tényező formálja és alakítja, így az is befolyásolja, mikor születtünk. Az aszcendensen, bolygók állásán felül ilyen a horoszkóp is. Lássuk, születési hónapod és napod alapján te milyen főnök és beosztott vagy!
Sok nő életében visszatérő probléma a hüvelyi fertőzés. A kezdetben ártalmatlannak tűnő tünetek – enyhe viszketés, szokatlan folyás, kellemetlen szag – idővel rendszeressé válhatnak, és egyre nagyobb bizonytalanságot, kényelmetlenséget okoznak a mindennapokban. Sokan ilyenkor házi praktikákhoz vagy vény nélkül kapható készítményekhez nyúlnak, bízva
Utolsó frissítés: 2026-02-20 Az asztrológiai hatások szerint március 1-től négy csillagjegy olyan időszakba lép, amelyben a boldogság, a könnyedség és a pozitív fordulatok kerülnek előtérbe. A hónap első napjától kezdve olyan energiák érkeznek, amelyek új lehetőségeket és váratlan örömöket hozhatnak. A tél lassan visszahúzódik, a fény egyre hosszab
A napi 10 ezer lépés mára szinte aranyszabállyá vált az egészséges életmód hívei körében. A legfrissebb kutatások azonban azt mutatják, hogy nem mindenkinek ugyanennyi a valóban ideális mennyiség.
Összeszedtünk tíz olyan jelenetet, melyekben nem voltak művégtagok, bábuk vagy Cgi, csak hús-vér színészek, akik tették a dolgukat, még ha ez azt is jelentette, hogy a kamerák előtt kell egymásnak esni.
Nemrégiben nagy port kavart a hír, hogy egy érdi iskolában kézigránátról szóló filmet néztek meg a diákok. Az orosz–ukrán háború kitörése után több európai országban, például a balti államokban is kötelezővé tették és bővítették a honvédelmi oktatást. Lengyelországban például a tanulók lézerfegyverekkel tanulnak lőni.
"Öngyújtó kattan, és lángra kapnak a sűrűn teleírt papírlapok. Az utolsó pillanatban, mielőtt teljesen szétfoszlana a történet, a két főhős ziláltan kiugrik a sorok közül. Fiatal férfi és nő. Szerelemnek indult, de merő unalom lett belőle, amit csak a függés mámora tudott néha feloldani." Olvasónk, Gábor novellája.
Két csillagjegy elképesztő fordulat előtt áll. Hétvégén olyan meglepetés érkezik, mint még soha. Két csillagjegy számára különleges meglepetés közeledik, amely átalakítja életüket. A Kos és Skorpió jegy szülöttei készüljenek fel, hiszen a következő napok jelentős fordulatokat hoznak. Ezek az asztrológiai események nem csupán váratlanok, hanem mélye
Ingyenes, egész napos lakossági szűrőnapra hívja a térség lakóit a Gödöllői Semmelweis Egészségközpont február 28-án 9 és 16 óra között, ahol a regisztrációt követően akár tetőtől talpig kivizsgáltathatják magukat a jelentkezők
Egy új ország felfedezésekor sokak számára legalább olyan nagy élmény megkóstolni a helyi ízeket, mint felkeresni a legismertebb látnivalókat. Ugyanakkor Európa gasztronómiai kínálata nemcsak stílusában, hanem áraiban is jelentősen eltérhet. Egy friss lista összeszedte azokat az európai országokat, ahol a legolcsóbb, vagy éppen a legdrágább egy hár
Az arcmaszkok sokak számára az arcápolási rutin elengedhetetlen részét jelentik, de azt kevesen tudják, hogy valójában milyen gyakran érdemes őket feltenni. A kérdés több tényezőből áll össze, éppen ezért most megosztjuk, pontosan milyen időközönként ajánlott maszkot használnunk ahhoz, hogy valóban a bőrünk javát szolgálja, ne pedig túlterhelje azt
Az IWC Schaffhausen és a Mercedes-AMG PETRONAS Formula One Team együttműködése új fejezethez érkezett. A schaffhauseni manufaktúra 2026. február 5-én bejelentette első közös karóráit a csapat brit pilótájával, George Russell-lel.
Nem véletlenül fedezik fel (újra) egyre többen. A cirok (Sorghum) az egyik olyan növény, ami éppen most éli a reneszánszát, sokfelé újra felfedezték. Gyakran nevezik a „növényvilág tevéjének”, mert elképesztő
A Volkswagen Bogarat azok is felismerik, akik nem tudják, mi a típusneve. Ebben a kvízben viszont nem becenevekhez kell autókat párosítani, hanem autókhoz sokak által használt beceneveket.
Különleges, finom és rendkívül egészséges. Nem mindennap találkozunk olyan gyümölccsel, ami egyszerre különleges, egzotikus és kimagaslóan egészséges. A csirimojó (Annona cherimola, magyarul még: krémalma, fehéralma) most mégis éppen ezzel hívta
A mesterséges intelligencia és a nagy nyelvi modellek korában egyre inkább érezni, amint sodródunk a technológiai szingularitás felé – ahhoz a ponthoz, amelytől sem felfogni, sem előre jelezni nem leszünk képesek érdemben, hogy mit hoz a drágalátos holnap.
Most bárki átélheti a valódi szabadság és a természet nyújtotta luxus élményét: a svéd turisztikai hivatal ugyanis öt privát szigetet sorsol ki egy évre. A nyertesek egy teljes éven át élvezhetik a sziget nyugalmát, kempingezhetnek, úszhatnak és feltöltődhetnek a természet közelségében, miközben megtapasztalhatják, mit jelent a svéd szemlélet a sza
A vércsoportot legtöbben csak akkor emlegetik, amikor véradásról vagy transzfúzióról van szó, pedig több kutatás szerint összefügghet azzal is, milyen egészségügyi problémákra lehetünk fogékonyabbak. Nem arról van szó, hogy a vércsoport előre megírja a sorsodat, viszont jó kapaszkodó lehet ahhoz, hogy komolyabban vedd a megelőzést, a szűréseket és
Nem kell lemondani a reggeli kávéról, sőt: egy friss, évtizedeken át futó amerikai vizsgálat alapján a koffeines kávé és a tea rendszeres, de mértékletes fogyasztása együtt járhat a lassabb szellemi hanyatlással és a demencia ritkább megjelenésével.
Ha idén tavasszal egy olyan manikűrre vágysz, ami egyszerre friss, elegáns és teljesen hordható a hétköznapokban, akkor ez a körömtrend lesz az új kedvenced. A vastag, feltűnő körömvégek korszakát most a finom részletek váltják fel: egy hajszálvékony vonal, amely éppen csak keretezi a természetes körmöt, mégis azonnal kifinomultabbá teszi az összha
Volt idő, amikor a stukkó poros, nagypolgári maradványnak számított. Most új formában, letisztult vonalakkal és meglepően modern hangulattal hódítja vissza a lakásokat.
Legyen szó reggeliről, salátáról vagy egy gyors nassolnivalóról, a főtt tojás minden étkezéshez remek választás. Pláne, ha tökéletesen van elkészítve. A főtt tojás sokak kedvence, de a hámozása gyakran igazi