A Nemzetközi Tengerészeti Hivatal (Imb) a tengeri incidensek, a kalózkodás és a fegyveres rablások globális növekedéséről számolt be. Az Imb éves kalózkodásról és fegyveres rablásról szóló jelentése szerint 2025-ben 137 hajó elleni incidenst regisztráltak, szemben a 2024-es 116-tal és a 2023-as 120-nal. A jelentésből kiderül, hogy 121 hajót támadta
Olaszországban nem csupán a nagyvárosok és a híres tengerpartok számítanak értéknek: legalább ilyen fontosak azok az apró települések is, amelyek évszázadok óta őrzik az olasz mindennapok ritmusát. Ezt a szemléletet képviseli az I Borghi più belli d’Italia (Olaszország legszebb falvai) nevű nonprofit szervezet is, amely 2002 óta vizsgálja és minősí
A divathetek világa sokszor távolinak tűnik a hétköznapi nő számára. Extrém szabások, nehezen értelmezhető összeállítások, különleges anyagok, mind látványosak, de ritkán érezzük azt, hogy ezek valóban nekünk szólnának. Mégis minden szezonban akadnak olyan irányok, amelyek finomított, hétköznapokra szabott formában, lassan beszivárognak a mindennap
2023 tavaszán egy olyan titkosszolgálati jelentés került a miniszterek asztalára, amely szerint a gödi Samsungban a korábban ismertnél jóval súlyosabb mérgezések történtek. Volt olyan dolgozó, akit a határértéket 510-szeresen meghaladó, rákkeltő vegyi anyag belégzésének tettek ki. A kormányülésen több miniszter, köztük Rogán Antal a gyár működéséne
Ha rajongsz A Bridgerton család romantikus világáért, most nem csak a képernyőn élheted át a sorozat hangulatát. Fedezz fel öt Airbnb-t, ahol valósággá válhat a Bridgerton-élmény.
Az Artemis-program célja már nem a Hold elérése, hanem a hosszú távú ott‑tartózkodás, amihez az embernek kell alkalmazkodnia az extrém elszigeteltséghez.
A legmagasabb közlekedési bírság majdnem eléri a fél millió forintot, viszont ehhez nagyon gyorsan kell menni. Mindenesetre van még jó pár extrém büntetés.
A farmer az egyik leguniverzálisabb ruhadarab, amit bármikor viselhetünk. Nézzük, mely trendek teszik 2026-ban is frissé és divatossá a farmeres összeállításokat.
Valentin-nap közeledtével sokan azon töprengenek, hogyan érdemes összehangolni a sminket és az öltözéket. A megfelelő árnyalatok és kombinációk amellett, hogy kiemelik a stílusunkat, a romantikus hangulatot is fokozzák. Éppen ezért mutatunk tíz inspiráló sminkötlet, amellyel garantáltan elbűvölhetjük a párunkat.
Marguerite de La Rocque de Roberval igencsak útjában volt pénzsóvár rokonának. Ezért, amikor kiderült, hogy gyereket vár, szeretőjével együtt kitették egy baljóslatú szigeten, ahol a férfi halála után egyedül kellett boldogulnia: megküzdeni faggyal, éhséggel, vadállatokkal.
Az idei Super Bowl nemcsak az amerikai foci szerelmesei számára volt érdekes, hiszen az esemény alatt mutatkozott be a The Adventures of Cliff Booth című mozi első kedvcsinálója.
A száraz január egyre nagyobb népszerűségnek örvend, ami érthető, hiszen 30 nap alkohol nélkül a mentális és fizikai állapotunkra is jótékony hatással van. De mit tehetünk akkor, ha februárban is folytatnánk az alkoholmentes mindennapokat? Az év első hónapja után lassan visszajönnek a régi helyzetek: baráti találkozók, stresszes napok, unalmas hétk
Bad Bunny új szintre emelte a Super Bowl félidei show fogalmát. Alig egy héttel azután, hogy a Grammy-gálán elnyerte az év albuma díjat, a Puerto Ricó-i világsztár minden idők egyik legemlékezetesebb fellépését hozta el a sportesemény legnagyobb színpadára. Ráadásul történelmet is írt: ő lett az első férfi latinó előadó, aki önálló headlinerként ve
Az almás pite hosszú évszázadok óta az egyik legnépszerűbb sütemény, ami sokaknak gyerekkori desszert, másoknak vasárnapi klasszikus, vagy generációk óta használt recept, amelyről könnyű azt gondolni, hogy mindig is része volt az európai és az amerikai konyhának. A legkorábbi fennmaradt almáspite-recept azonban meglepően pontosan beazonosítható hel
Több mint hatezer üveg, fogyasztókra kockázatosnak minősített, gyógyhatásúnak hirdetett terméket találtak a pénzügyőrök egy budapesti raktárban - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Sokan bosszankodnak azon, hogy a frissen vásárolt sajt néhány nap alatt megpenészedik vagy veszít az ízéből. Nos, a megoldás nem drága, nem bonyolult, csak kevesen tudnak róla.
A kutyákat nem véletlenül hívjuk az ember legjobb barátjának: több mint tizenötezer éve élnek mellettünk, segítettek vadászni, őrizni, túlélni a hideget, de ami igazán különlegessé teszi őket, az a feltétlen ragaszkodásuk. A történelem során volt néhány kutya, akik ezt a hűséget olyan végletekig vitték, hogy példájuk máig megindítja az embereket.
Az idő múlásával egyre inkább visszatértem azokhoz a szokásokhoz, amiket a mai generációk gyakran bélyegeznek boomernek. Ezek a rutinok megnyugvást és kiszámíthatóságot adnak, amit most már értékelek.
Az elmúlt hetekben egyre több találgatás látott napvilágot Kim Kardashian és Lewis Hamilton kapcsolatáról, miután együtt utaztak az Egyesült Királyságba és Franciaországba. Most azonban úgy tűnik, a találgatások új szintre léptek, a két világsztár ugyanis együtt jelent meg a Super Bowlon, ahol a kamerák sem kerülték el őket.
A dél-koreai Hyundai járműgyártó mintegy 265 ezer autó gyártását tervezi az idén csehországi gyárában, Nosovicében, a teljes gyártás hozzávetőlegesen 50 százalékát a villamosított modellek teszik ki.
Az eddigi beszámolók szerint a Meta "boszorkánykonyhájából" érkező új közösségi oldal leginkább a TikTokra hajazhat majd, de mégis teljesen más jellegű platform lesz, mint azt a nagyközönség gondolná.
Aki krónikus fájdalom szindrómával (KFSZ) küzd, meglehetősen nagy kihívásokkal néz szembe. Nemcsak a diagnosztizálás tarthat sokáig, de bizonyos körülmények miatt fokozódhatnak is a panaszok.
A máj az egyik legfontosabb, mégis leginkább túlterhelt szervünk, amely csendben dolgozik értünk éjjel-nappal. Ha működése megbillen, annak az egész szervezet megissza a levét.
A február 6-i Aranykulcs szakmai napon, szállodaipari szakemberek előtt mutatkozik be a forradalmian új, mesterséges intelligencia alapú megoldás, a Hotelmentor.ai. A jövőt már nem a filmvásznon nézzük, hanem a szállodai…
Jó állapotban fennmaradt római kori hajóroncsot azonosítottak Dél-Olaszország partjainál, a Puglia régióhoz tartozó Salento-félsziget Jón-tengeri oldalán, Gallipoli közelében. A lelet egy nagy méretű római kereskedelmi hajó, amely hosszú távú tengeri áruszállításra szolgált, és jelenleg is a tengerfenéken nyugszik, rakományával együtt.