Digitális kijelzés és véletlenszerű mintázat dobja fel a De Bethune elegáns DB25 kollekcióját. Ha digitális órára gondolunk, akkor szinte biztos, hogy egy LCD kijelzős kvarcóra jut az eszünkbe, pedig az
A kasvirág hálás, könnyen nevelhető évelő, de a megfelelő visszavágási idő sokat számít a növény egészségének és a kert téli látványának is. Mutatjuk, miért nem mindegy, hogy ősszel vagy tavasszal nyúlunk hozzá a kasvirághoz.
Egy hároméves kisfiú ritka májdaganata a kezelések ellenére újra kiújult, és a kemoterápiára sem reagált. A történet azonban váratlan fordulatot vett: két kísérleti sejtterápia után a vizsgálatok már nem mutattak ki aktív daganatot.
Ugyanaz a gerezd fokhagyma lehet édeskés, lágy, aromás vagy kifejezetten csípős attól függően, hogyan készítjük elő. A fokhagyma szinte minden konyhában alapdarab, mégis kevesen gondolnak arra, hogy már az előkészítés
Bár sok gyártó az ajtóra tervezi a tojástartót, az a legrosszabb hely a tojásnak. Sok hasonló tévhit létezik még a hűtőben való tárolással kapcsolatban. A hűtőajtón tárolt élelmiszerek vannak leginkább
A rajongók régi vágya teljesült! A Burger Kingnek természetesen nincs titkos étlapja, a rajongók azonban az évek során több olyan rendelési trükköt is kitaláltak, amelyekkel a megszokott alapanyagokból egészen új
Az Abb technológiai partnerként csatlakozott a Ferrari Hypersail óceáni projektjéhez. Az együttműködés célja a 100 láb hosszú, egytestű szárnyashajó 800 Vdc-s energiaellátásának és fedélzeti elektromos rendszerének kialakítása, amely a megújuló forrásokból előállított energiát hasznosítja a szélsőséges tengeri körülmények között is. A Ferrari Hyper
György herceg az Eton College-ban folytatja tanulmányait, ahol korábban édesapja, Vilmos herceg és nagybátyja, Harry herceg is tanult. Az iskola alapvetően önállóságot vár el a diákoktól, a 13 éves herceg helyzete azonban több szempontból eltér társaiétól. A következő évek egyik fő kérdése az lesz, hogyan tud beilleszkedni úgy, hogy közben a magáné
Az élmények Multiverzuma – partnerek és márkarajongók közös Ünnepe Egyedülálló eseménnyel ünnepelte a Toyota Central Europe – Hungary Kft- hazai jelenlétének 35. évfordulóját: több száz kiemelt partner, a hazai autós
A dió nemcsak finom, hanem valódi tápanyagbomba is: növényi omega-3 zsírsavakban, antioxidánsokban és gyulladáscsökkentő vegyületekben gazdag. Szakértők szerint rendszeres fogyasztása támogathatja a szív- és agyműködést, miközben hozzájárulhat a krónikus betegségek kockázatának mérsékléséhez.
Rossz lett a dolgozat. Nem sikerült a felelés. Hiába gyakorolta, megint elrontotta ugyanazt a feladatot. Ilyenkor többnyire arra figyelünk, hogyan éli meg a kudarcot a gyerek. Egy friss kutatás azonban megfordította a kérdést: mi történik ilyenkor a gyerek körül – és mit visz magával abból, amit a felnőttektől lát?
Évekig minél bővebb volt a farmerünk, annál divatosabbnak számított. Most azonban fordulni látszik a trend, hiszen 2026 őszén ismét előkerülnek a test vonalát jobban követő fazonok. Mutatjuk, milyen fazonról van szó, és hogyan érdemes viselni. Sokáig úgy tűnt, minél lazább és bővebb egy farmer, annál jobb. 2026 őszén azonban ismét változik a nadrág
70 felett ez a vitamin a legfontosabb. Legalábbis, ha egyetlen mikrotápanyagot kellene kiemelni, amelynek pótlására időskorban különösen érdemes figyelni, a D-vitamin erős jelölt. Az egészségügyi ajánlások 71 éves kor felett napi 20 mikrogramm, azaz 800 NE D-vitamint határoznak meg ajánlott mennyiségként, a magyar orvosi konszenzus pedig télen napi
Mélyvénás trombózis esetén az érintett végtag bőre feltűnően melegebbé is válhat, és ezt a tünetet különösen akkor érdemes komolyan venni, ha csak az egyik lábon jelentkezik.
Egy fekete hátterű képen mindössze annyit üzent vasárnap a színésznő, hogy viszlát. A baljós bejegyzés hetekkel azután érkezett, hogy a testszégyenítő kommentek miatt letörölte a fotóit.
Amikor az ideális partnert keressük, hajlamosak vagyunk elmerülni a külsőségekben, a magasságban, a stílusban vagy éppen a karrierbeli sikerekben. Bár a fizikai vonzalom és az anyagi biztonság kétségtelenül szerepet játszik a párválasztásban, egy friss kutatás szerint van egy olyan belső tényező, amely mindennél erősebben meghatározza a vonzalmat é
2025-ben hatalmas sikerrel debütált az Rs-Event – The Cream, amely ritka és látványos épített autókat, szupersportautókat, egyedi motorokat, valamint olyan legendás oldtimereket hozott el Budapestre, amelyeket csak ritkán láthat a
A te külsődre is szóltak már be úgy, hogy a mai napig bánt? Olvasóink megosztották azokat a testszégyenítő mondatokat, amelyek gyerekkorukban érték őket – és amelyek nyomait egy életen át hordozzák.
Vannak úti célok, amelyek kellemes kikapcsolódást kínálnak – és vannak olyanok, amelyek egy életre szóló élménnyé válnak. Kenya kétségtelenül az utóbbiak közé tartozik. Kenya – ahol a vadon és az Indiai-óceán találkozik Itt egyetlen utazás alatt láthatja Afrika legendás állatvilágát, megismerheti a maszájok különleges kultúráját, majd pálmafákkal s
A cukorbetegség nem csak fokozott szomjúsággal, gyakori vizeléssel vagy fáradtsággal járhat. A bőrön is megjelenhetnek olyan elváltozások, amelyek összefügghetnek a betegséggel – ilyenek lehetnek a lábszáron kialakuló barnás foltok is.
Költő, zenész, az előadóművészetek rajongója és több száz nő férje volt Vadzsid Ali Sah, Avadh utolsó királya. Az 1847 és 1856 között uralkodó férfi élete még az indiai királyok között is különlegesnek számított: a brit királyi gyűjtemény szerint élete során feltehetően több mint 375 nőt vett feleségül. Szerelmi életét ráadásul maga is megörökített
Volt már olyan, hogy egy stresszes helyzet után azért nyugodtál le, mert épp jókor láttál egy rád nagyon is rezonáló mémet? A mémek a modern kori kommunikáció szerves részévé váltak. Egyre komplexebb világunkban egyszerű képekkel és rövid mondatokkal mesélnek a közös tapasztalatokról, szorongásokról és örömökről. De vajon ezek csupán gyorsan feledé
Ahogy közeledik az ősz, teljesen természetes, hogy egy egyszerűbb életmód felé húz az ember – és az idei őszi frizuratrendek is pontosan ezt tükrözik. Könnyedek, puhák és a lehető legkényelmesebbek, mégis ugyanolyan igényes hatást adnak, mint a kedvenc kasmírpulóvered.
Lángra lobbantak a közösségi fórumok a hazai nagyvárosok megváltozott utcaképe miatt, ahol a lakosok tapasztalatai szerint az 50 forintos visszaváltási rendszer bevezetése óta sokkal szembetűnőbbé vált a hajléktalanok jelenléte.
Ahogy a hőmérséklet tartósan 15 fok alá süllyed, a poloskák tömegesen indulnak meg a meleg lakások felé, hogy védett rejtekhelyet találjanak a közeledő téli hónapokra az ablakok és redőnyök környékén.
A mediterrán étrend ősszel sem veszít a varázsából: a szezonális alapanyagokkal, például kelkáposztával, édesburgonyával és kelbimbóval készült ételek nemcsak táplálóak, hanem változatosak és laktatóak is.
40 év felett a menstruáció megváltozásának leggyakoribb oka a hormonális változás, ezen belül a perimenopauza, vagyis a menopauzát megelőző átmeneti időszak.
A földangyalok olyan lelkek, akik nem a megszokott újjászületési körforgásból érkeztek, hanem egy magasabb, finomabb rezgésű síkról jöttek le a Földre, hogy segítsenek, gyógyítsanak, tanítsanak.
A budapesti Rákóczi tér a világ 19. legmenőbb városnegyede lett a Time Out frissen megjelent 2026-os rangsorában. A nemzetközi magazin 40 városrészt válogatott össze Szöultól Rómán és Stockholmon át Amszterdamig,…
Sötétzöld, krémes sárgája, áttetsző, barnás-fekete fehérje és meglehetősen karakteres illat: a kínai "százéves tojás" első pillantásra nem feltétlenül tűnik étvágygerjesztőnek. A pidan néven ismert különlegesség azonban régóta része a kínai gasztronómiának, és a neve ellenére egyáltalán nem kell száz évig várni arra, hogy elkészüljön.
Anyának lenni tele van pillanatokkal, amelyekről valószínűleg senki nem készít Instagram-posztot. Ezek azok az apró, hétköznapi dolgok, amiket rengeteg anya csinál, mégsem beszélünk róluk soha.
A Félszigetkerülő Széchenyi István Emlékversenyen Király Dávid csapata, a René Raffica diadalmaskodott, 2 óra 41 perc 46 másodperces idővel szelte át elsőként a balatonfüredi célvonalat. Változatos körülmények és komoly taktikai feladatok jellemezték a szombati futamot. A rajtnál még gyenge, 2–3 csomós déli, délnyugati szél fújt, ám a tó hamar megm
A szeptember tökéletes alkalom arra, hogy ne csak a ruhatárunkat, hanem az otthonunkat is felkészítsük a hűvösebb hónapokra: néhány gyakran elfelejtett textília különösen megérdemli ilyenkor a kitüntetett figyelmet.