Ha ma limonádéra gondolunk, egy hűsítő nyári ital jut eszünkbe, amely a nagy melegben egyszerre frissít és élénkít. A 18. században azonban a citromos ital jóval többet jelentett egyszerű szomjoltásnál. A limonádé egyszerre volt divatos társasági ital, hétköznapi frissítő és – nem ritkán – gyógyírként használt készítmény.
Hétfőn 10 órakor elindult az Otthoni Energiatároló Program pályázati szakasza, a jelentkezők 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak korszerű akkumulátor telepítéséhez.
Megtanulhatták, hogy mennyi idő a gyújtó időzítése, milyen típusai vannak. De lövészgyakorlaton is voltak már a honvédelmi alapismeretek tárgy tanóráján.
Tavaly összesen 96,7 millió külföldi látogató érkezett Spanyolországba, ami 3,2 százalékos emelkedést jelent 2024-hez képest. A beutazó turisták száma ezzel sorozatban harmadik éve döntött csúcsot – tudta meg a Spabook.net…
A kritikus gondolkodás segít, hogy ne a leghangosabb vélemények, hanem a valódi érvek alapján döntsünk, és elkerüljük azokat az állításokat, amelyek később komoly következményekkel járhatnának.
Lemondott a brit parlament felső kamarájában, a Lordok Házában viselt tagságáról és az ezzel járó címekről kedden Peter Mandelson, a kormányzó brit Munkáspárt egyik legbefolyásosabb veterán politikusa és egykori főidelógusa, Nagy-Britannia volt washingtoni nagykövete.
Kevés izgalmasabb fordulat létezik a sztárvilágban, mint amikor egy hosszú barátság váratlanul romantikus irányt vesz. Kim Kardashian és Lewis Hamilton esetében úgy tűnik, erre több mint egy évtizedet kellett várni.
Az elmúlt években szinte mindent megtanultunk a párkapcsolatokról, amit tanfolyamokon, könyvekben vagy a közösségi médiában hallani lehet. De ez vajon elég a boldogsághoz?
A Papa nemcsak a társadalom perifériájára szorult idősekről szól, hanem rólunk is. Arról a középosztályos illúzióról, hogy az öregkorunk majd "rendezett" lesz, mert dolgoztunk, mert adóztunk, mert családunk van. És arról a kijózanító tapasztalatról, amit Papa mond ki a filmben: "amikor az ember megöregszik, mán akkor baj van".
A Rekviem egy álomért és a Fekete hattyú rendezője új, MI‑fókuszú produkciós cégével egy amerikai függetlenségi háború idején játszódó sorozatot készített.
Sportolhatunk akkor is, ha épp meg vagyunk fázva? Mi ilyenkor a teendő? A betegséggel mit sem törődve folytatni az edzést vagy inkább a meleg takaró alatt pihenni?
Utolsó frissítés: 2026-01-30 A szezonális betegségek időszakában sokan keresik azt, ami természetes módon támogathatja a szervezet működését. Februárban különösen fontos odafigyelni az étrendre, hiszen a hideg, a fáradtság és a vírusok együtt terhelik a mindennapokat. A jó hír az, hogy három olyan alapélelmiszer is van, amelyet szinte mindenki isme
Utolsó frissítés: 2026-01-31 Egyszerű, mégis meglepően beszédes személyiségteszt: egy lépcsős kép, amelyről mindenkinek más jut eszébe. A kérdés látszólag ártatlan: szerinted a lépcső felfelé vagy lefelé vezet? A válasz azonban sokak szerint rávilágít arra, hogyan látod az életet, a jövőt és a saját lehetőségeidet. A teszt t néhány másodperc alatt
Miért tilos és miért praktikus elfogyasztani egy állat vérét? Hogyan lesz a véres hurkából komplex étel egy több száz éves német recept alapján, ami fontos szerepet kap a Csendes barát című filmben?
Valami furcsa van a városi közlekedésben, és nem csak a forgalmi dugók miatt. Ha megkérdezel egy parkolóőr kollégát, egy taxisofőrt vagy csak azokat, akik naponta járnak be a belvárosba, gyakran egy név fog elhangzani: BMW. Nem véletlenül terjedt el ez a szóvivés sztereotípia. A tapasztalatok azt mutatják, hogy bizonyos BMW modellek körében gyakrab
Utolsó frissítés: 2026-02-03 A tejallergia nem egyszerű kellemetlenség, hanem komoly immunreakció, amely akár percek alatt súlyos tüneteket okozhat. Mégis rengetegen nincsenek tisztában azzal, milyen sok helyen rejtőzhet tejfehérje. Ez a cikk összegyűjti azt a 10 legfontosabb dolgot, amire egy tejallergiásnak kiemelten figyelnie kell a mindennapokb
Reed Jobs Yosemite nevű tőkealapja a gén- és immunterápiákra fókuszál. Gyerekként végignézte apja harcát a rákkal, emiatt döntött úgy, hogy erre fordítja a pénzét és tudását.
Február különleges energiákat hoz. Három csillagjegy számára most érkezik el az áttörés pillanata. A hónap olyan lehetőségeket nyit meg előttük, amelyekre régóta vártak, és amelyek végre kézzelfoghatóvá teszik a vágyaikat. A kérdés csak az: köztük vagy-e? A február mindig hordoz magában valami titokzatos pezsgést. De idén ez a vibrálás három csilla
Utolsó frissítés: 2026-02-04 Sokan tapasztalják azt a zavarba ejtő helyzetet, hogy orvosi vizsgálataik szerint minden rendben van, mégis úgy érzik, mintha az agyuk nem a megszokott módon működne. Lassabb gondolkodás, gyorsabb mentális kifáradás, csökkent fókusz. Ezek a tünetek különösen frusztrálóak lehetnek, amikor nincs rájuk egyértelmű magyaráza
A szódabikarbóna titka: miért foglalkoztatja még mindig az orvosokat? A konyhaszekrények mélyén lapuló, fehér porra legtöbben csak süteményalapanyagként vagy makacs vízkő elleni szerként gondolunk. A szódabikarbóna, vagyis a nátrium-hidrogén-karbonát azonban ennél sokkal többet tud: évtizedek óta az orvostudomány egyik legmegbízhatóbb és legszélese
A német lüften szokás, azaz az ablakok rövid időre történő kinyitása, különösen télen hasznos a friss levegő beengedésére. Ez a gyakorlat segít a beltéri levegő minőségének javításában és az egészségügyi előnyök elérésében.
Sokan azt hisszük, hogy a figyelmünk délután fogy el, amikor már túl sok volt a munka, az értesítés és a feladat. Valójában a koncentrációnk sorsa jóval korábban eldől, gyakran már azelőtt, hogy felnyitnánk a laptopot.
A legtöbben rettegnek a vécétől, és ösztönösen fertőtlenítenek mindent, ami ahhoz köthető, miközben van egy hétköznapi tárgy az otthonainkban, amely jóval alattomosabb veszélyt jelent. Naponta használjuk, mégsem gondolunk rá úgy, mint potenciális baktériumforrásra.
A legtöbben elrontják a muskátli időzítését, pedig a virágözön kulcsa egy februári lépés. Ha ezt most megteszed, májusra már virágba borul az erkélyed, és még spórolsz is.
Régóta tudjuk, hogy csillogó érmek azon is múlnak, mit esznek a sportolók. Ma dietetikusok serege dolgozik azon, hogy a legjobb formába lendüljenek, régen pedig az olimpiákra neves szakácsokat fogadtak.
Retró hangulat, walesi hagyományok és kifinomult elegancia: Katalin hercegné ismét bebizonyította, hogy nemcsak a divathoz, hanem annak kulturális gyökereihez is mesterien nyúl. A hercegné legújabb megjelenése egyszerre tisztelgés a brit textilipar előtt és stílusos időutazás a ’60-as évekbe.
Parádsasváron az asszonyok veszik át az uralmat, míg Mohán a legények korommal támadnak a lányokra. De miért kell a rábavidéki hajadonoknak egy fenyőrönköt húzniuk, és mi a büntetésük a végén?
Átfogó útmutatónkban részletesen bemutatjuk a hasi CT-vizsgálatok 2026-os magán- és állami finanszírozási lehetőségeit, az aktuális piaci árakat, valamint azokat a kritikus laboratóriumi paramétereket és technológiai újításokat, amelyek elengedhetetlenek a biztonságos és pontos diagnózishoz.
Az autóvásárlásnál nemcsak a futott kilométer és az esztétika számít, hanem az is, mennyire könnyű utána alkatrészt szerezni. Van néhány típus, amiről a használtautó-piac és a bontók is legtöbbször azt mondják, hogy könnyen csapda lehet. Ezeknél a kocsiknál az apró meghibásodás is hónapokra földhöz kötheti a járművet, és a javítás végül sokkal több
A Dyson Beauty bemutatja a Dyson Amino™-t, egy leave-in, habos fejbőrápolót, amelyet úgy terveztek, hogy minden fejbőr- és hajtípus esetén segítse a védelem, a hidratálás és az erősítés folyamatát. Klinikai vizsgálatok igazolják, hogy a formula akár 63%-kal csökkenti a hajhullást, és akár 62%-kal mérsékli a felesleges faggyútermelést, miközben azon
Az egészséges csontozat megtartásához három dologra van szükség: rendszeres testmozgásra, megfelelő mennyiségű kalciumra és megfelelő mennyiségű D-vitaminra, amely a kalcium felszívódásához nélkülözhetetlen.
A fürdőkultúra, a nyugodt környezet és a jól kiépített szálláskínálat együtt adják azt az élményt, ami miatt a város hosszú évek óta biztos pont a hazai pihenőtérképen.
Spanyolországról többnyire a túlzsúfolt városok, a turisták tömegei és az egyre nehezebben élhető nagyvárosi mindennapok jutnak eszünkbe. Pedig létezik egy másik Spanyolország is, amely épp az ellenkező irányba halad. Egy ország az országon belül, ahol nem a túl sok ember, hanem épp az elnéptelenedés a fő probléma.