A biszexuálisok számára a női és férfi párkapcsolatok különböző kihívásokat és előnyöket rejtenek. Míg a férfiakkal való kapcsolatok gyakran egyszerűbbek, a nőkkel mélyebb érzelmi kötelék alakulhat ki.
A hetedik kontinens. Időgép a múltba. A jövő laboratóriuma. Hihetetlen emberi történetek jégbe fagyott könyvtára. Egy hely, ahol a szél hangtalanul fúj, a Nap fél évig nem kel fel, és még az árnyék is megfagy. Próbára teszi az embert, mégis vonzza. Hiszen Antarktika valósága egyszerre hideg, könyörtelen – és végtelenül gyönyörű.
1976. január 12-én hunyt el Agatha Christie, akinek könyveit az egyik legnagyobb példányszámban adták el a világon. A krimi királynőjeként is emlegetett írónő úttörő szemléletet hozott be a krimi műfajába, történetei a mai napig inspirációt szolgáltatnak a filmes iparnak is. Művei nem feltétlenül a gyilkosságok kegyetlen módjára, hanem a mögöttük l
A hideg időszak beköszöntével sokan tapasztalják, hogy emelkedik a vérnyomásuk, különösen idősebb korban. Az elmúlt évek kutatásai azonban pontosabban megmutatták, hogy a hideg időjárás önálló, klinikailag is jelentős rizikófaktor, főként 65 év felett.
A személyiségünk alakulását régóta próbáljuk megérteni, és sokszor merül fel a kérdés: a gének vagy a nevelés határozza meg jobban, hogy kik leszünk? A modern kutatások új megvilágításba helyezik ezt a vitát.
A telített álláspiacon egyre nagyobb előnyt jelent az AI ismerete, mert a technológia felgyorsítja a toborzást és láthatóvá teszi azokat a jelölteket is, akik korábban háttérbe szorultak.
A mexikói esküvői édesség igazi ünnepi klasszikus: egy omlós, vajas, porcukorba forgatott aprósütemény, amely tökéletesen passzol egy csésze kávé vagy tea mellé.
A világ legnagyobb ismert koggéjának maradványait hozták felszínre a dániai Viking Hajómúzeum munkatársai. A 15. századi teherhajó roncsa évszázadokon át nyugodott a Dániát és Svédországot elválasztó Øresund fenekén. A maradványokat a koppenhágai Lynetteholm kerület építésével kapcsolatos tengerfenék-felmérések során találták meg. Miután a szakembe
Ön kap fizetésemelést idén? Biztosan nem akkorát, mint egy képviselő. A HVG nemrégiben számolta ki, hogy márciustól kb. 180.000 forinttal nőhet az egyébként sem csekély összeg, na meg persze ott vannak az egyéb juttatások. És ez csak a jéghegy csúcsa: hogy mennyit keres egy országgyűlési képviselő, az attól is függ, benne van-e valamilyen bizottság
Sok feleség érzi úgy, hogy a férje is ugyanannyi gonddal jár, mint egy gyerkőc, de ezen lehet változtatni. Íme néhány gyakori probléma és megoldási javaslat.
Mire az ember eljut élete közepére, már sok mindenen túl van: megél hullámvölgyeket és sikereket. A sokféle élmény közé bekúszhat az életközepi válság, amelyet nem is olyan egyértelmű felismerni, hiszen néha egészen meglepő módon mutatja meg magát. Nézzük a leggyakoribb jeleket!
Egyszer végignézni is sokkoló élmény Skye Borgman új true crime filmjét. A főszereplő Jodi Hildebrandt életvezetési tanácsadó és terapeuta, akit a mormon közösség hívői jó szívvel ajánlottak egymásnak. Tavaly ítélték el őt és üzlettársát, Ruby Franke-t, miután kiderült: a két nő a démoni erőkre hivatkozva kínzott ártatlan gyerekeket.
Szüleink tanítanak meg minket bringázni, főzni, vezetni, de vannak olyan nem szokványos dolgok, amik szintén hasznosnak bizonyulnak. Az internet népe szívmelengető válaszokat adott arra a kérdésre, hogy az ő esetükben mik voltak ezek.
Kate Hudson a minap a W Magazine hagyományos Best Performances eseményén tette tiszteletét, méghozzá egy lenyűgöző, fehér, izgalmas szabással elkészített csipkeruhában.
Van, hogy valaki azért marad benne egy rossz kapcsolatban, mert fél az egyedülléttől. Olvasónk is így volt ezzel – egészen addig, amíg a szorongás már nem engedte tovább hallgatni. Számára a válás végül nem menekülés volt, hanem önvédelem. És a lánya védelme. Olvasónk, Bori írása.
A Semmelweis Egyetem klinikáján megnőtt a betegek száma, több pácienst újra kellett éleszteni. Az orvosok arra intenek, hogy kerüljük a megerőltető kinti munkát a dermesztő fagyban.
A karácsonyi díszek dobozba, a fényfüzérek pedig már gondosan összetekerve a tárolószekrény aljába kerültek, sőt már lassan a szilveszteri dekoráció is emlékké fakult. Az ünnepi önfeledt hangulat átváltott egy mélyebb belső számvetésbe, ami sokakban döntő felismerések megszületését eredményezte. Az új év kezdete egy rég fontolgatott változást ígér,
Az öregedés, noha sokak számára ijesztő, a felnőttek többségének nem okoz különösebb aggodalmat – tudtuk meg a Forbes Health által készített kutatásból. De akkor kik aggódnak leginkább az ősz hajszálak miatt?
Tetoválást készíteni kifejezetten népszerűvé vált. Az önkifejezés ezen módszere lehetőséget ad a viselőnek, hogy jelentőségteljes üzeneteket hordozzon a bőrén, legyen ez egy emlék vagy tanulság. A tetoválások egészségügyi velejárójukról azonban már jóval kevesebb szó esik, pedig ezeket is figyelembe kéne vennünk, mielőtt időpontot foglalunk.
Te is jártál már úgy, hogy a barátaiddal egy este iszogattatok, és nagyjából ugyanannyit fogyasztottatok, de te másnap reggel rosszul voltál, míg közülük volt, aki teljesen frissnek és üdének tűnt? Akár fordítva is történhetett, de mégiscsak furcsa, nemde? Az igazság az, hogy néhány ember elég jól és gyorsan képes metabolizálni az alkoholt, míg más