Felezhető-e a kapszula és a kúp? Hogyan készítsünk szuszpenziót? Hol és hogyan kell tárolni a gyógyszereket? Miként adagoljuk megfelelőn a tablettákat?
"Ez a megközelítés arra utal, hogy az intelligens élet kialakulása nem puszta véletlen" – mondta Jason Wright, a Penn State csillagászati és asztrofizikai professzora.
Te is érzed néha úgy, hogy már alig várod, hogy péntek este bezuhanj az ágyadba, és vasárnap estig ne is menj messzebbre a kanapédnál? Mégis nyűgösnek érzed magad a hét elején, nem vagy kipihent és felkészült? Lehet, hogy jobban tennéd, ha ezekkel a tevékenységekkel töltenéd a szombat-vasárnapot – a sikeres emberek is így csinálják.
Az SNL 50. évfordulós eseményén sokaknak feltűnt Blake Lively és Ryan Reynolds kínos nyilvános pillanata, amit most egy testbeszéd-szakértő is elemzett.A pár vasárnap este vett részt a sztárokkal teletűzdelt eseményen, ahol a vörös szőnyegen pózoltak, mielőtt válaszoltak volna a közönség kérdéseire.A kérdezz-felelek során Ryan elismerte, hogy a köz
Az interneten is olvasható tervezet szövege szerint számos ponton módosulhat az óvodai nevelés jelenlegi rendszere. Az egyik legnagyobb horderejű változtatás, hogy az óvodások utolsó évükben új csoportba kerülnének.
A tartós stressz hosszú távon hozzájárulhat a magas vérnyomás, érelmeszesedés, szívinfarktus, és más szív- és érrendszeri betegségek kialakulásához, és hatással lehet az anyagcserére is.
A világ földrajzának és történelmének egyik legérdekesebb jelensége, hogy amíg jó néhány állam hatalmas területű és népességű, addig vannak olyan országok is, ahol kevesebben laknak, mint egy átlagos európai kisvárosban. Most bemutatjuk a Föld legalacsonyabb népességű államait és területeit.
Dr. Aliza Pressman fejlődéspszichológus már 20 éve foglalkozik gyerekekkel és munkássága alatt főleg azt tanulmányozta, hogyan tudunk igazán jól gondoskodni gyermekeinkről.
A kínai autógyártók tovább nyomulnak Európában: a Chery gyártó Tiggo 7 SUV modellje még idén bemutatkozhat Magyarországon is, ami komoly konkurenciát jelenthet a népszerű Honda CR-V, Toyota RAV4 vagy Volkswagen Tiguan számára.
Ez eredetileg az orosz konyha specialitása, és számos formában létezik. Mióta rátaláltam erre a káprázatosan egyszerű, ám annál finomabb salátára, nem győzök eleget készíteni belőle. A látvány elvarázsol, az ízek összhangja tökéletes akkor is, ha az alapanyagok aránya nem mindig ugyanaz. Mindenképpen a tálalás, a gondos rétegezés az, amire e saláta
Ha egyszer elhatározod, hogy szobanövényekkel gazdagítod az otthonodat, amelyeket aztán szeretettel gondozol, hamar megtapasztalhatod, hogy milyen csodásan meg is tudják hálálni a törődést. Már csak azért is, mert gyönyörűen feldobhatják a tereket. De tudtad, hogy vannak olyan növények is, amelyekről úgy tartják, hogy szerencsét és bőséget hozhatna
mikor a Delta 4819-es járata Minneapolisból Torontóba tartva lángoló hajtóművel, letört szárnnyal és fejjel lefelé fordulva csúszott végig a kifutón, a szemtanúk a legrosszabbra számítottak. Mégis, mind a 80 utas és a személyzet is életben maradt.
A hideg idő miatt kiadott riasztásra hivatkozva az állatok fokozott védelmére hívja fel a figyelmet közleményében az állatvédelemért felelős kormánybiztos.
Andy Murray és Novak Djokovic egykor nagy riválisok voltak, most pedig – ha csak átmenetileg is – edző és játékosként dolgoznak együtt. A visszavonult brit teniszező továbbra is segíti a 24-szeres Grand Slam-bajnokot, és akár Wimbledonban is ott lehet a szerb klasszis stábjában.
Bár a szépségtrendek sok helyről merítenek ihletet, egy stílus biztosan nem szerepelt a 2025-ös bingókártyánkon: a letterbox (postaláda) frufru, amelyet valóban a bejárati ajtó melletti levélszekrény ihletett.De mivel sosem szoktunk tévedni, megkérdeztük Tom Smith top fodrászt, hogy mi a véleménye a tavaszi hajtrendekről, amelyekre érdemes odafigye
Jelentékeny mértékben változhatnak a kerékpárosokra, a gyalogosokra, az elektromos rollerrel közlekedőkre, az autósokra és a tanulóvezetőkre, továbbá a motoros védőfelszerelések használatára vonatkozó Kresz-szabályok.
Van egy fontos e-mail, amit már napok óta el kellene küldened? Régóta vár az edzés, amit mindig „majd holnap” kezdesz el? Egy könyv, amit évek óta tervezel elolvasni? Ha ismerős a helyzet, nem vagy egyedül. A halogatás az egyik legnagyobb ellenségünk, még akkor is, ha pontosan tudjuk, hogy hosszú távon rosszul járunk vele.
A TikTokon, a YouTube-on a csapból is a Sigma boy folyik, a két orosz lány által előadott dal téma lett az Európai Parlamentben és az orosz ortodoxoknál is. A fideszes propagandasajtó egyenesen azt írja, hogy ez Oroszország popkulturális csodafegyvere és a Nyugat rémálma. A Sigma boy ártatlan tinidalnak hangzik, de valójában annál sokkal károsabb.
Ha a pásztorokra gondolunk, akkor bajszos, subát viselő férfiak jutnak eszünkbe, akik a botjukra támaszkodva őrzik a nyájat a zöldellő réteken. Miközben a pásztorok között vannak nők is, akik ugyanúgy járják az állatokkal a legelőket, traktort vezetnek, takarmányoznak és gyereket nevelnek. A magyar Nők a pásztorságban közösségének hetven tagja van,
A síelés klasszikus téli sport, ám annak érdekében, hogy az egészséget szolgálja, és ne veszélyeztesse, nem lehet elégszer hangsúlyozni a technikai és fizikai felkészültség, valamint a megfelelő védőszerelés fontosságát. Az is ugyanilyen fontos, hogy tiszta fejjel, józanul lépjünk csak pályára!
Bármennyire is hihetetlennek tűnik, közeleg a tavasz, ennek örömére pedig újra az évszakhoz igazíthatod a bejáratot. Nincs is egyszerűbb megoldás, mint egy otthon is elkészíthető tavaszi ajtókopogtató, amivel pillanatok alatt hangulatosabbá varázsolhatod az otthonodat! Gyűjtöttünk egy kis inspirációt, hogy neked már ne kelljen végigböngészni a Pint
2022-ben kezdődött a tízrészes tévésorozat forgatása, ám ekkor valójában már 12 éve készült. A gigászi sorozat megszületéséhez az alkotók gigászi erőfeszítéseire is szükség van. A legnagyobb magyar hőseposz a világsikerért száll harcba, amihez kapott pénzt, paripát, fegyvert és… magyar gógyit. Így készült a Hunyadi.
Ha lezárul egy szakasz az ember életében, sokszor fájdalommal és gyásszal teli időszak veszi kezdetét. Mindegy, hogy egy kapcsolat végéről, egy szomorú válásról, egy fájó, érzelmekkel teli költözésről vagy egy szerettünk elvesztéséről van szó, a befejezés megélése érzelmileg megterhelő lehet.
A saját termesztésű zöldségek sokszor nemcsak ízletesebbek, de egészségesebbek is, mint a boltban vásárolt verziók, hiszen pontosan tudjuk, hogy milyen körülmények között nőttek, valamint azt is, hogy milyen vegyszerekkel kezeltük őket. Akadnak azonban olyan, otthon is termeszthető zöldségfajták is, melyek segítségével – gyakorlatilag nulla tapaszt
A természet közelsége minden szempontból olyan dolog, amihez szeretünk ragaszkodni. A kertes ház tulajdonosai számára ez mindennél többet jelent, ami tökéletes alapot ad ahhoz is, hogy a kerítés is “zöld” legyen, ne csak az udvar.
Emlékszem szemeim izgatott cikázására, ahogy az időt megállítva pergették a sorokat. A könyv lapjainak halk susogására, a sosem látott nádasok világának filmszerű életre kelésére. Matula bácsi tanításaira, az ismeretlen ismerőssé váló berekre, Tutajos és Bütyök kalandjaira. Már akkor bakancslistámra került a Kis-Balaton felfedezése, ám csak jóval k
A nyári időszakban a nők többsége különösen odafigyel arra, hogy mit fogyaszt, hiszen mégiscsak jobban nézünk ki a strandon bikiniben, ha nincsenek rajtunk azok a fránya úszógumik, a kellemetlen pluszkilók. Szerencsére nem kell koplalnunk, csupán az étrendünket kell egy kicsit jobban átgondolni. Rengeteg olyan zöldség és gyümölcs kapható, amelyben
Biztosan te is szereted, amikor valaki megfésüli a hajad vagy kedvesen végig cirógatja a karodat. Bizsergető és kellemes érzés tud az is lenni, amikor úgy alszol el egy könnyed nyári estén, hogy hallgatod az eső kopogását a párkányon és az ablakon, de annak is nagyon jó hatása szokott lenni, ha halkan belesuttognak a füledbe. Milyen jó lenne, ha ez
A Szex és New York szereplőjéről elnevezett Are You a Charlotte? című podcast legutóbbi epizódjában a színésznő elmondta, hogy támogat egy spin-offot, amely a Nicole Ari Parker által alakított Lisa Todd Wexley-re, az És egyszer csak... karakterére koncentrálna.Miközben Kristin Davisszel beszélgetett a február 16-i epizódban, a műsor vendége, Blakel
Aranyszabály, hogy a boldogságot nem kinn, hanem benn kell keresnünk, hiszen akkor sosem vehetik el tőlünk. De vajon mivel segíthetnél rá erre a folyamatra?
Kate Winslet a legismertebb és legsikeresebb színésznők közé tartozik. Számos felejthetetlen filmélmény köthető a nevéhez, elég csak a Titanicra, A felolvasóra vagy a nemrég bemutatott Lee című alkotásokra gondolnunk; a színésznő azonban most egy egészen új szerepben próbálja ki magát. Rendezőként debütál az Oscar-díjas Kate Winslet a Good
Cres az Adriai-tenger Kvarner-öblében található, és Horvátország egyik legnagyobb szigete. A festői tájak, kristálytiszta vizű öblök és a hangulatos települések miatt egyre népszerűbb úti cél a magyar turisták körében is. A sziget tökéletes választás mindazoknak, akik szeretik a természetet, a történelmi helyszíneket, vagy egyszerűen csak egy csend
Az idei Valentin-nap és környéke egy olyan különleges meglepetést hozott el számunkra, amire a legtöbben talán nem is számítottunk - ezt érzem, miután beültünk a moziba megnézni a Bridget Jones-filmek utolsó részét. Született egy alkotás, ami már nem csak szórakoztatni képes, hanem a szívünk legmélyéig hatolni is, és tökéletesen rávilágít arra, hog