2025. február 19. szerda

febr. 19
5:54
Thai nőket tart fogva és vet hormonkezelés alá egy kínai bűnbanda Grúziában (WMN)
Egy kínai bűnbanda thai nőket használva hozott létre "petesejtfarmokat". A fogvatartott nőket folyamatosan hormonális kezelésnek vetették alá, az így megérlelt petesejteket pedig minden hónap végén leszívták.
febr. 19
5:54
10 egyedi köröm 2025 nagy kedvencével, a sötét cseresznyével (Bien)
Bár a Pantone az év színének a mocha mousse-t választotta, van egy másik árnyalat, amely legalább ugyanakkora figyelmet érdemel! A sötét cseresznye először 2023 őszén robbant be a köztudatba, amikor a sminkrajongók bogyós árnyalatokkal emelték ki orcáikat és ajkaikat, miközben a hajszínek terén is egyre népszerűbbé váltak a mély vörös tónusok.
febr. 19
6:00
Mikor kell orvoshoz fordulni felső légúti betegség esetén? (Vital)
Lassacskán véget ér az ősz, mely bár igencsak nyáriasra sikeredett az idén, azonban a mostani hűvösebb időjárás alaposan meggyengítette az emberek immunrendszerét. A többség már át is esett az első kisebb-nagyobb megfázásokon, melyek a szövődményekkel együtt ilyenkor, illetve a téli szezonban igazi slágerbetegségeknek tekinthetők.
febr. 19
6:00
Katalin és gyermekei imádnivaló rajzokat készítettek egymásról − mutatjuk őket (in.hu)
A Kensington-palota meglepte a brit királyi család rajongóit azzal, hogy négy különleges új portrét tett közzé. És bár gyakran osztanak meg új királyi portrékat, kézzel rajzolt képeket ritkán látunk. Az pedig még ritkább, hogy a képeket maguk a családtagok rajzolják.Ma az Instagramon osztotta meg a palota azokat a portrékat, amelyeket nem mások, mi
febr. 19
6:06
Teakfa tavasz - új teakfa bútorok a GardenTrenden (Spa Trend Online)
A 2025-es trendek alapján a kültéri bútorok esetén meghatározó alapanyag lesz a teakfa. Ez a világos színű, Délkelet-Ázsiában őshonos fafajta tökéletes fedetlen és fedett teraszokra is kivételes tulajdonságainak köszönhetően. Miért olyan népszerű ez az anyag a kerti bútorok között?
febr. 19
6:12
Ügyfélkapu jelszóváltoztatás: amire ügyelj, hogy elfogadja a rendszer – Mutatjuk lépésről lépésre (Hóvége)
Az Ügyfélkapu Pluszba két módon jelentkezhetünk be: a hagyományos felhasználónév és jelszó megadásával, emellett egy további biztonsági kód megadásával. Korábban ezt a kódot csak egy külön hitelesítő alkalmazás tudta generálni, amelynek használata és összekapcsolása az Ügyfélkapuval sokaknak a számítástechnikai képességeit meghaladta. Így az egyetl
febr. 19
6:18
Luxus elmegyógyintézethez hasonlítják Kylie Jenner otthonát (Femcafe)
Kylie Jenner legújabb luxusvillája hatalmas visszhangot keltett, de nem mindenki dicséri – sokak szerint az épület inkább egy fényűző elmegyógyintézetre emlékeztet.
febr. 19
6:21
Hátfájás ellen: 5 otthon is elvégezhető tornagyakorlat derékfájásra, hátfájásra (Babanet)
Ha fáj a hátad vagy a derekad, és szeretnél egy kicsit fellélegezni, próbáld ki az alábbi öt tornagyakorlatot!
febr. 19
6:24
Az Éjjeli ügynök sztárja keményen odaszúrt a politizáló színészeknek (Igényesférfi.hu)
Az Éjjeli ügynök című közkedvelt Netflix-sorozat sztárja, Gabriel Basso kifejtette cseppet sem hízelgő véleményét azon kollégáiról, akik nyíltan megvallják politikai hovatartozásukat.
febr. 19
6:24
Őrszemtojás, hívatlan vendég felfújt és mazsolás tyúkhúsleves Vilma néni szakácskönyvében (egy.hu)
Azt hiszem, mindenkinek van egy emlékezetes Vilma nénije a szomszédból. A miénk az első emeleten lakott, kékpettyes kötényt hordott, és mindig finom sütiillat fodrozódott ki az ajtónyíláson a lépcsőházba. Amikor már tudtam olvasni, kibetűztem, hogy anyukám Vilma néni szakácskönyvét vette elő, fellapozta, és abból sütött, főzött szinte mindig. Későb
febr. 19
6:24
Mit jelent a "puja"? 100 erdélyi szó, aminek kevesen ismerik a jelentését (Bien)
Ha a pityókáról van szó, manapság sokunknak eszébe jut, hogy nem mást, mint az egyik legkedveltebb konyhai alapanyagunkat, a burgonyát értjük alatta. Ahogyan ezt a szót, úgy sok más, az erdélyi nyelvjárásból eredő kifejezést is természetesnek veszünk, és egyértelmű, miről van szó.
febr. 19
6:30
Ha így készíted a rántott húst, soha többé nem fogja magába szívni az olajat: kevésbé lesz zsírban tocsogó a végeredmény (Femcafe)
A tökéletes végeredmény érdekében csupán egy dolgot kell megtenned panírozás után, mielőtt a hússzeleteket forró olajban kisütnéd.
febr. 19
6:36
Kiújuló szemgyulladás: a könnyező, vörös szem nagyobb problémát is jelezhet (EgészségKalauz)
Ne becsülje alá a vöröslő, viszkető, fájdalommal járó tüneteket, ha a szeméről van szó, akár a fél arca is eltorzulhat tőle.
febr. 19
6:42
Indulhatnának a balatoni mederkotrások (AQUA)
„Az iszapkotrás megindítása összbalatoni érdek, az ehhez szükséges feltételek megteremtése önálló önkormányzati hatáskörben nem oldható meg – hangsúlyozta a 24 Balaton körüli tagszervezetből álló Balatoni Civil Szervezetek Szövetségének elnöke, Kőhalmi Balázs. A szövetség elnöke a Balatoni Fejlesztési Tanács (Bft) partnerszervezetének számító BcszS
febr. 19
6:42
5 mondat, amivel gond nélkül leszerelheted a nárcisztikusokat (Femcafe)
Nem könnyű szót érteni egy nárcisztikus emberrel, de a megfelelő mondatokkal visszaszerezheted az irányítást.
febr. 19
6:48
60 millió évvel ezelőtt még az ikerterhesség számított átlagosnak (Hamu és Gyémánt)
Egy friss tanulmány szerint az emberiség megjelenése előtt még az ikerterhesség számított normálisnak. Ez csak akkor változhatott meg, amikor már több helyre lett szüksége a méhben a magzatoknak, hogy azok fejlettebb testet és agyat növesszenek.
febr. 19
6:54
Nyílt levél az egykori tesitanáromhoz, akire máig haragszom (Bien)
Röplabdáztunk. Állandóan. Minden pénteken a nulladik órában. Gyűlöltem. Féltem a felém repülő labdától. Féltem a csattanástól, az erejétől, az ütéstől a karomon. Mindig megpróbáltam beleállni, kinyújtani a kezem és hagyni, hogy nekem jöjjön a labda, mert tudtam, ha nem teszem, kiabálni fogsz. De az utolsó pillanatban elfogott a pánik, csak összehúz
febr. 19
6:57
Tényleg figyelsz rám? (Life&Body)
A figyelem hiánya és a felszínes emberi kapcsolatok korunk egyik legnagyobb problémái. A rohanó életmód és a folyamatos információáradat okán egyre kevesebb energiát fordítunk a valódi, mély kapcsolatokra. Pedig mindenkinek – kortól, nemtől és élethelyzettől független – szüksége van arra, hogy meghallgassák, és őszintén figyeljenek rá. Miért olyan
febr. 19
7:12
Mi az özvegyi nyugdíj feltétele az élettársak esetében? Mutatjuk! (Hóvége)
Az özvegyi nyugdíj a hozzátartozói nyugellátások egyike, amelyben az elhunyt társa részesülhet. Mutatjuk, mik az özvegyi nyugdíj feltételek:
febr. 19
7:24
5 felesleges hétköznapi kiadás – Havi tízezreket spórolhatsz! (Bien)
Te is igyekszel minél többet spórolni, és nem szívesen szórod feleslegesen a pénzt? Akkor érdemes a részletekre is odafigyelned, ugyanis az alábbi öt módon nagyon sok pénzt veszíthetsz el úgy, hogy még csak észre sem veszed!
febr. 19
7:30
Több éve 2-3 havonta kiújul az árpám, mit tehetek ellene? Az orvos válaszol (EgészségKalauz)
Van, hogy egyszerre több is kijön, vagy épp ráhúzódik a gyulladás az arcomra is és bedagad.
febr. 19
7:39
Ezért fontos, hogy felhúzzuk az ablaksötétítőt, amikor a repülő ereszkedni kezd (Roadster)
Jobb, ha nem blicceljük el ezt a jelentéktelennek tűnő kérést.
febr. 19
7:41
Egy szakértő végre elmondja, mikor kell borravalót hagyni, hogy abból ne legyen sértődés (Roadster)
Zavaró lehet, hogy mikor és mennyi borravalóval kell kalkulálni. Ezért segítünk.
febr. 19
7:43
Van egy lenyűgöző falu Spanyolországban, amit idén egész egyszerűen kihagyhatatlan úti célnak mondanak (Roadster)
Tavasszal valódi felüdülést ígér a téli álom után.
febr. 19
7:54
Az élő kultúra körülvesz bennünket, mindannyiunk ajándéka és felelőssége! – interjú Koltai Bori műsorvezetővel (Femcafe)
Koltai Bori, az M5 kulturális csatorna Junior Prima díjas műsorvezetője igazán sokoldalú személyiség, kitartása és küldetéstudata példaértékű lehet pályatársai és a mai fiatalok számára is.
febr. 19
7:54
Vele születünk, vele halunk, vele ünneplünk – a virágok szimbolikája az egész életünket végigkíséri (WMN)
A londoni Saatchi Galéria időszakos kiállítása 500 műalkotással mutatja meg: a virágok a mindennapjaink szerves résztvevői és kísérői, szimbolikájuk pedig nemtől, kortól, társadalmi osztálytól függetlenül hordoz számunkra üzeneteket.
febr. 19
7:54
Krumplileves és krumplis pogácsa (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje
febr. 19
7:54
Ha ezek a tulajdonságok megvannak a pasiban, igazi úriemberrel van dolgod (Bien)
A valódi "úriemberség" nem a drága öltönyökben vagy a nagy gesztusokban rejlik, hanem azokban a következetes tettekben, amelyek tiszteletet, figyelmességet és hitelességet sugároznak.
febr. 19
8:00
Bemutatták a Grok 3-at, ami Elon Musk szerint mindenben felülmúlja a többi mesterséges intelligenciát (Rakéta)
Az xAI legújabb nagy nyelvi modelljén alapuló chatbot az első teszteredmények szerint matematikában, természettudományokkal kapcsolatos kérdésekben és programozási feladatokban is felülmúlja a ChatGPT-t, a Geminit és a DeepSeeket is.
febr. 19
8:00
Ennyi időbe tellik egy rossz szokást leküzdeni (in.hu)
Másfél jónap telt el az újévből, amikor sokan fogadnak meg valamit. Kitartottunk idáig, beépültek már az új szokások és leküzdöttük a rosszul beépülteket?Tényleg 21 nap kell ahhoz, hogy megtörjön egy szokás?A közhiedelem szerint 21 nap kell, míg beépülnek az új szokások és kioltódnak a régiek. Valójában azonban ez a nézet egy plasztikai sebésztől s
febr. 19
8:02
Öt mód a kerék újrafeltalálására - a lebegő gömbtől a transzformerig (Rakéta)
A kerék az emberiség több ezer éves, jól működő találmánya, ami nélkül az élet elképzelhetetlen lenne. A mérnökök azonban sosem dőlhetnek hátra elégedetten, még ezen az alapvető eszközön is van mit változtatni.
febr. 19
8:12
Maximalista vagy és lételemed a luxus? 5 jel, hogy előző életedben dúsgazdag voltál (Blikk)
Ha soha semmi nem elég jó és nagyon válogatós vagy, talán ez lehet az oka.
febr. 19
8:24
Te is megérzed, ha néznek vagy gondolnak rád? A tudomány próbál válaszolni (Bien)
Veled is történt már olyan, hogy ültél a buszon, és hirtelen azt érezted, hogy valaki néz téged? Körbetekintettél, és már láttad is, ki figyel. Vagy épp főztél a konyhában, amikor egy ismerősöd eszedbe jutott, és abban a pillanatban megcsörrent a mobilod, mert ő keresett. De vajon mi ezeknek az oka?
febr. 19
8:30
Feleségét élesztette újra egy idős férfi - vacsora közben lett rosszul a nő (EgészségKalauz)
Férjével vacsorázott a nagykátai otthonukban egy idős hölgy, amikor félrenyelt és fuldokolni kezdett, majd összeesett.
febr. 19
8:33
Egyetlen lépcső sincs ebben a tizenhat szintes oszakai házban (Roadster)
Három emeleten tizenhat szintet alakítottak ki ebben az enyhén szólva is szokatlan japán otthonban, lépcsőt viszont nem tettek bele.
febr. 19
8:42
Bár a legtöbb turista szereti, kritika is bőven éri Budapestet (Hamu és Gyémánt)
Jól beszélünk angolul és alapvetően tisztaság jellemzi a várost, a legtöbb turista legalábbis ilyen tapasztalakkal gazdagodik Budapesten. Akadnak azonban bőven kritikák is. Mutatjuk, hogyan vélekednek a magyar fővárosról az idelátogató turisták.
febr. 19
8:54
Ez a bélmikroba bizonyítottan elősegíti a fogyást (Bien)
A bélmikrobiom, vagyis a bélrendszerünkben élő mikroorganizmusok összessége, jelentős szerepet játszik az anyagcserében és a testsúly szabályozásában. A legújabb kutatások szerint bizonyos bélbaktériumok befolyásolhatják az étvágyat, az energiafelhasználást és a zsírraktározást, ezáltal hozzájárulva a fogyáshoz. 1. A GLP-1 hormon és a bélmikrobiom
febr. 19
9:21
Véletlenül Svédországba építettek egy világítótornyot a finnek (Roadster)
Halvérű északiak módjára hozták helyre a bakit.
febr. 19
9:24
A következő körmös időpontodra: 10 üde, minimál manikűr tavaszra (Bien)
Olyan tavaszi manikűrt keresel, ami minimalista és akár rövid körmökön is jól mutat? Hoztunk 10 gyönyörű inspirációt a következő körmös időpontodra!
febr. 19
9:42
Egy felmérés szerint ennek az 5 országnak vannak a legízletesebb ételei (Hamu és Gyémánt)
Ahány ország, annyiféle konyha – minden nemzetnek megvannak a maga különlegességei, érdekes kulináris szokásai és persze tradicionális, nemzeti ételei. A TasteAtlas, amely egy egész világot behálózó gasztronómiai platfrom, most az olvasók szavazatai alapján tette közzé azt az öt országot, ahol az utazók szerint a legjobb gasztronómiával találkozhat
febr. 19
9:48
Kiderült, a magyar férfiak fogmosási szokásaival gondok vannak (EgészségKalauz)
A magyar lakosság szájhigiénéje összességében még fejlesztésre szorul, ugyanis a fogszuvasodás és egyéb szájüregi problémák előfordulása magasabb a kívánatosnál.
febr. 19
9:54
Teafilter riadó: az ilyen filterekben többmillió mikroműanyag lehet (Bien)
Nincs is jobb egy csésze finom teánál, főleg ebben a tél végi megfázásos, vírusos időszakban, ahol oly sok betegség felüti a fejét. A forró tea nem csupán a betegség-szezonnál igazi aduász, hiszen rengeteg gyógyfajtájából válogathatunk, melyeket aktuális panaszainkra megihatunk. Ha pedig valaki nem ezekért issza a teát, akkor szimplán élvezeti érté
febr. 19
10:06
Megakadt a gyászoló nő szeme egy közösségi médiás poszton: hátborzongató titkot derített ki a halott vőlegényéről (Femcafe)
Kaitlin Palmieri már a második vőlegényét veszítette el tragikus körülmények között, amikor véletlenül ráakadt egy közösségi médiás bejegyzésre, melynek révén tudomást szerzett a férfi szívfacsaró titkáról.
febr. 19
10:06
Parker Posey még nálad is jobban szereti A Fehér Lótuszbeli akcentusát (in.hu)
A sorozat kedden debütált 3. évadában tűnik fel.Parker Posey alakítja A Fehér Lótusz című sorozatban Victoria Ratliffet, aki családjával a thaiföldi Koh Samuiba utazik, hogy lánya, Piper (Sarah Catherine Hook) interjút készítsen egy buddhista szerzetessel a főiskolai szakdolgozatához. .Victoria tájékozatlansága megvédi őt a fiai, Saxon (Patrick Sch
febr. 19
10:24
Teszt: Hogyan hat a személyiséged az öltözködésedre? (Bien)
Sokszor látok embereket, akik felvesznek egy olyan stílust, ami egyáltalán nem passzol a személyiségükhöz, mégis magukra erőltetik, mert például megköveteli a párjuk, vagy úgy gondolják, akkor fogadja be őket a társadalom, ha eleget tesznek az elvárásoknak. Most itt a lehetőség, hogy teszteld magad! Vajon a külsőd tükrözi azt, aki valójában vagy?
febr. 19
10:30
7 perces edzés – tényleg hatásos? (Hamu és Gyémánt)
Ha az újévi lendület kicsit alábbhagyott, és egyre nehezebben veszed rá magad a mozgásra, érdemes lehet kipróbálnod azt az egyre népszerűbb fitnesztrendet, amely amellett, hogy naponta csupán hét percet vesz igénybe, a szakértők szerint viszont kifejezetten hatásos lehet. Mutatjuk, pontosan milyen gyakorlatokból áll és mennyire hatékony. Mit
febr. 19
10:42
Sejteni lehetett, hogy ez lesz. Igaz a hír Aurelióról, most bújt ki a szög a zsákból (Blikk)
Hoppá!
febr. 19
10:48
Egyre nő az esélye, hogy a "várospusztító aszteroida" telibe találja a Földet (Rakéta)
Az új kalkulációk szerint a 2024 YR4 aszteroida már 3-as veszélyességi besorolású.
febr. 19
10:54
Ezek a vegán fürdőbombák kézzel készülnek és természetesek – Imádni fogod! (Bien)
Ugye veled is előfordult már, hogy egy fárasztó nap után legszívesebben csak pihentél volna, de annyi tennivalód volt, hogy még este sem sikerült időt szakítanod egy kis kikapcsolódásra? Ha viszont elhatározod, hogy mindössze 20-30 percet adsz magadnak, azzal máris rengeteget tehetsz a testi-lelki egészségedért. Erre pedig remek lehetőséget kínálna
febr. 19
11:18
Prosztatarák - Mik a rizikófaktorok? (WebBeteg)
A prosztatadaganat rizikófaktorainak többségét (mint az életkor, genetika) sajnos nem tudjuk befolyásolni. Az egészséges életmóddal azonban a betegségre hajlamos férfiak is sokat tehetnek a prosztatarák kockázatának csökkentése érdekében.

Keresés