2025. augusztus 9. szombat

aug. 9
5:51
Többen is jelentették: medúzát láttak a Balatonban (Prove)
Medúzaszerű, áttetsző képződmények jelentek meg a Balaton vizében, erről pedig több fürdőző is bejelentést tett. A kutatók utánajártak a rejtélyes élőlények eredetének, és kiderült: tudományos szempontból semmi különös nem történt. Egy dolog viszont biztos – újabb rajzásra kell készülni a déli parton. Több balatoni, medúzaszerű képződményt emlegető
aug. 9
5:57
PhD-szintű mesterséges intelligencia – tényleg ennyit tud az új GPT-5? (Igényesférfi.hu)
A ChatGPT új verzióját, a GPT-5-öt az OpenAI úgy harangozta be, mint a mesterséges intelligencia következő nagy ugrását. Sam Altman, a cég vezérigazgatója szerint az új modell már „olyan, mintha egy PhD-szakértővel beszélgetnél”. De vajon tényleg ennyire okos lett?
aug. 9
5:57
Írod (Nőiváltó)
Nem értem, hogy ez most egy nosztalgiázó levél volt-e, mert teszem azt rákos lettél, s ezért el kívánsz búcsúzni azoktól, akik egyszer fontosak voltak neked, vagy bajban van a házasságod, esetleg elváltál, és körbeírogatod az exeidet, hátha nyitott kapura találsz valahol.
aug. 9
5:57
Fotókon mutatjuk a Balaton díjnyertes családbarát strandját! (Kölöknet)
2025-ben a balatonfüredi Esterházy strand nyerte el a "Az év családbarát strand" különdíjat a Balatoni Szövetség által megrendezett balatoni strandfürdők rangos megmérettetésén. Fotókon mutatjuk a kisgyerekes családok kedvenc balatoni strandfürdőjét, illetve annak is utánajártunk, milyen extra gyerekbarát-családbarát szolgáltatásokat nyúj
aug. 9
5:57
Hány éves vagy? Sorsfordító életszakaszok, amikor krízisbe kerülsz (Bien)
Viták, veszekedések a legharmonikusabb kapcsolatban is előfordulnak. A legtöbb esetben a felek képesek egymással megbeszélni a konfliktust és közösen találnak megoldásra egy-egy probléma kapcsán.
aug. 9
6:03
A világ legjobb vaját most itthon is megveheted, meglepően jó áron (in.hu)
Gazdag, krémes állag, élénksárga szín és telt, enyhén savanykás íz – ezeket a szempontokat nézik a szakértők a minőségi vajak kiválasztásánál.
aug. 9
6:06
Ideiglenesen használható medence helyett válaszd a végtelen nyaralás élményét (Spa Trend Online)
Nyáron felértékelődik a kert, a terasz és a medence, amiben megmártózhatunk a forróságban. Szinte mindegy is a medece mérete, hiszen már a legkisebb vízfelület is felvillanyozza a gyerekeket és a felnőtteket. A forró hónapokat követően viszont ezek a medencék kihasználatlanul várják a következő évet! Inkább válassz olyan megoldást, ami 365 nap hasz
aug. 9
6:09
Ha idén nyáron csak egyetlen ruhadarabot vásárolsz, ez legyen az: egyszerre sikkes és kényelmes (Femcafe)
Ez a légies, mégis elegáns viselet újra berobbant a divatba, és nemcsak a tengerpartokon, hanem a városban, sőt a képernyőn is hódít. Kényelmes, sikkes, és semmi más nem képes ennyire könnyedén luxusérzést csempészni a legmelegebb napokba.
aug. 9
6:15
Zoli bácsi, honnan tudom, hogy kiforrt a cefre? Ez a legbiztosabb jele, fiam! (Hóvége)
A pálinkafőzés alapja a jó cefre elkészítése.
aug. 9
6:21
3 gyümölcsfa, ami lakásban, cserépben is hoz termést (Femcafe)
Nem kell kert ahhoz, hogy gyümölcsöt szüretelj – ezek a növények cserépben is bőségesen teremnek, ha jól bánsz velük.
aug. 9
6:27
Szombaton csökkennek az üzemanyagárak (Igényesférfi.hu)
Az árváltozás után várhatóan a következő átlagárakra lehet számítani a benzinkutakon.
aug. 9
6:27
Csokis-diós torta (egy.hu)
Horváth Anita receptje
aug. 9
6:27
Így segítheted a baba agyának fejlődését érintéssel, öleléssel (Babanet)
A kutatások szerint a korai ölelések fokozzák az agyi reakciókat, és segíthetnek ellensúlyozni az újszülöttek esetlegesen átélt traumáit.
aug. 9
6:27
Van egy vibráló divatszín, ami friss hangulatot hoz idén őszre (Bien)
Ahogy az évszakok váltakoznak, a divatvilág mindig új inspirációval lát el bennünket, amit az őszi szezon különösen támogat. Az egyik legváratlanabb, de mégis lenyűgöző trend, ami az idei őszre vonatkozik, a neonzöld szín térhódítása. Ez a vibráló árnyalat nem csupán frissességet és energiát hoz, de játékos romantikát és figyelemfelkeltő stílust is
aug. 9
6:39
Mennyire fertőz a patkányürülék? Az orvos válaszol (EgészségKalauz)
Azt olvastam, hogy már az ürülékből felszálló por is fertőzhet.
aug. 9
6:45
Te hogyan írod le a "d" betűt? Egyszavas jellemzést nyújt a személyiségedről (Femcafe)
A kézírás apró részletei többet árulnak el rólad, mint hinnéd. A "d" betű formája egyesek szerint egyetlen szóban összefoglalja a személyiséged kulcstulajdonságát.
aug. 9
6:45
A vajazás örök problémája – ezzel a trükkel tökéletesen olvad majd el a pirítóson (Hamu és Gyémánt)
Meleg kenyér, krémes vajjal megkenve – szinte lehetetlen elrontani. De jobban belegondolva, sikerült-e valaha igazán tökéletes, vékony réteget kenni a kenyérre, ami aztán szépen elolvadt? Ezzel a trükkel most már menni fog.
aug. 9
6:48
Különleges szállás a Tisza-tónál (AQUA)
Létezik a Tisza-tónál egy olyan különleges vízi szálláshely, amibe egy nyugodt hétvégén akár bekuckózhattok kettesben, de egy pecahétvégére is remek választás. A Kormorán Kikötő egyik legkülönlegesebb szálláshelye a vízikunyhó egy a Tisza-tónál található különleges szálláshelyek közül. Itt ugyan kevés a közvetlen vízparti, ennek okáról egy korábbi
aug. 9
6:51
Olyan időjárás jön augusztus 10-én, vasárnap, amire Ön sincs felkészülve! (Lender)
Erre Ön sincs felkészülve, hatalmas forróság jön vasárnap Hétvégén rendesen rákapcsol a forróság, többfelé átlépjük a 35 fokot, az időkép legfrissebb információ szerint. Az előttünk álló száraz, napos hétvégén tovább fokozódik a hőség, még az eddigieknél is jóval melegebb lesz. Szombaton már több helyen országszerte átlépjük a 35 fokot, de különöse
aug. 9
6:57
Lewandowski megsérült, Flick improvizálhat a szezonrajt előtt (Igényesférfi.hu)
Alig néhány nappal a La Liga rajtja előtt komoly fejfájást okozhat Hansi Flicknek, hogy kulcsembere, Robert Lewandowski combsérülést szenvedett.
aug. 9
6:57
A papagáj, aki megmentette a kisbabát a fuldoklástól – hősies állat történetek (Bien)
Bizonyított tény, hogy az állatok közelsége csökkenti a stresszt, jó hatással van a szívre és a keringésre, így tényleg nem túlzás, hogy az állatok meghosszabbíthatják az életünket. Ezek a háziállatok viszont tényleg, szó szerint megmentették a gazdáik életét.
aug. 9
7:03
Mesélő otthont teremteni magunk köré – így válhatnak a mindennapi tárgyak kapaszkodóinkká az őrült világban (WMN)
Miről mesél egy koszorú, egy küszöb vagy egy régi abrosz? Punyi-Jevuczó Diána olyan modern hagyományőrzést tanít, amelyben a nők régi szimbólumokon keresztül kapcsolódhatnak újra önmagukhoz, az időhöz és az ünnepekhez.
aug. 9
7:15
Hatvan éve, könnyek közt született meg a világ egyik leggazdagabb országa (Telex)
A harmadik világból nagyon gyorsan az elsőbe katapultált Szingapúr, miután egy karizmatikus vezető, Li Kuang-jao állt az élére. A gazdaságban alkalmazott liberális elvek a társadalomban nem érvényesültek, de így is gyorsan bezzegország lett.
aug. 9
7:15
Ezért halogatod a házimunkát – így győzhető le a házimunka halogatása végleg! (Hóvége)
Unod már, hogy mindig csak tologatod a takarítást? A cikkből megtudhatod, hogyan küzdhető le a házimunka halogatása.
aug. 9
7:27
Egyre több a kár, egyre kevesebb a fedezet – bedőlhet a biztosítási rendszer? (Igényesférfi.hu)
A klímaváltozás nemcsak az időjárást forgatja fel – hanem a globális pénzügyi rendszert is.
aug. 9
7:27
Farkasokba botlott egy magyar férfi a kéktúra teljesítése közben (Prove)
Vadkamerás felvételeket tett közzé a napokban a WWF Magyarország az Aggteleki-karszt erdeiben nevelkedő új farkasgenerációról. A rejtőzködő ragadozóról ritkán lehet ilyen videókat látni, ahogy a szakértő szerint arra sincs túl sok esély, hogy egy hétköznapi túrázó akadjon össze útja során farkasokkal. A közelmúltban mégis megtörtént egy ilyen kivét
aug. 9
7:27
Ezt a zöldséget sok magyar beleteszi a vasárnap a húslevesbe, pedig inkább a kukába lenne a helye (Lender)
Ezt a zöldséget sok magyar beleteszi a vasárnap a húslevesbe, pedig inkább a kukába lenne a helye A vasárnap, húsleves nélkül rengeteg család számára elképzelhetetlen, hiszen úgy vélik ez az étel összeköti a családot. A húsleves illata ezáltal már reggel belengi a lakást, és mindenki számára aki ezt szereti, jól indul a nap. Éppen ebből
aug. 9
7:30
Mindenki mosolygott - különös vendéggel úszhattak együtt az egri strandolók (Infostart)
Váratlan, de annál aranyosabb vendég érkezett az Egri Termál- és Strandfürdő versenymedencéjébe: egy kacsa.
aug. 9
7:33
Ezt a 4 vitamint soha nem szabadna kávéval együtt fogyasztani - többet árthat, mint gondolnád (Femcafe)
Reggeli kávé, vitaminok, egy kis rohanás – ismerős reggeli forgatókönyv? Bár kényelmesnek tűnhet egyszerre letudni mindent, nem biztos, hogy a szervezeted is így gondolja. Egyes vitaminok ugyanis kifejezetten rosszul reagálnak a koffeinnel való találkozásra.
aug. 9
7:33
Út szélén virágzó égszínkék kincs – bemutatjuk a katángot (Green)
Egy sokoldalú, gyógyhatású vadnövény, amely nemcsak szemet gyönyörködtető kék virágai miatt, hanem gyógyászati és étkezési szempontból is figyelmet érdemel.
aug. 9
7:39
Nyugtató alvást biztosítanak ezek a növények, pazar választások a hálószobádba (Femcafe)
A hálószoba nyugalma nem csupán lakberendezési kérdés, hanem a testi-lelki regeneráció egyik kulcsa.
aug. 9
7:42
Eljött a másodvetés ideje a kiskertekben, mutatjuk, hogy mit érdemes (Infostart)
Az augusztus, a nyár utolsó hónapja ideális időszak a kerti másodvetésre, amely segít kihasználni a meglévő meleget és a napfényt.
aug. 9
7:54
Ez felelős az Alzheimer-kórért? - Agyunk csendes ellensége, ami évtizedekig rejtve maradhat (Metropol)
Még az ivóvízben is megtalálható az anyag.
aug. 9
7:57
A szád is tátva marad Liam Neeson eszement horrorvígjátékától (Igényesférfi.hu)
Az ír filmcsillag beleunt a felejthető akcióthrillerek dömpingjébe, s most vígjátéki színészként akarja újrapozicionálni magát. Befutott a Cold Storage című horrorkomédia első előzetese, melyben Neeson a Stranger Things fiatal sztárjával, valamint saját egykori anyósával szerepel együtt.
aug. 9
7:57
Túl nagyok a melleim: nők mesélik el féltett titkaikat (Bien)
A mell a nőiség egyik szimbóluma. Nem született még olyan nő, aki számára, legalább az élete egy szakaszában ne lett volna fontos a saját mellének mérete vagy alakja. Akinek kicsik a mellei, az rendszerint nagyot szeretne, ezen milliárdokat keres a plasztikai sebészet. Ám ez az iparág azoknak is segít, akik épp ellenkezőleg vélekednek jellegzetes i
aug. 9
8:03
Ha még nem láttad – íme, ezek a Netflix legnézettebb műsorai jelenleg (in.hu)
Összegyűjtöttük a platform jelenlegi legnézettebb filmjeit és sorozatait, hogy megkíméljünk a hosszú órákon át tartó böngészéstől. Legyen szó true crime-ról, könnyed vígjátékról vagy egy szövevényes, bűnügyi sorozatról, ebben az ajánlóban garantáltan mindenki talál valami néznivalót magának.
aug. 9
8:09
Ai-kvíz: melyik képről melyik szó jutott a mesterséges intelligencia eszébe? (Player)
Egyetlen szót mondj ezekre a képekre! – utasítottuk a ChatGpt-t. Kitalálod, mint írt?
aug. 9
8:11
Lisztes Krisztián egy év után visszatér a Fradihoz (Player)
Az Eintracht Frankfurt kölcsönbe visszaküldte a Fradihoz a húszéves futballistát.
aug. 9
8:13
Videón, ahogy feltörik a Google Ai-t, ami aztán átveszi az okosotthon irányítását (Player)
Ezt a videót akár komoly figyelmeztetésnek is vehetjük.
aug. 9
8:15
80 éve történt két robbanás, ami örökre megváltoztatta a világot (Player)
1945. augusztus 6. és 9., két dátum, amit az emberiség soha nem felejt el. Nem is szabad. Éppen ezért mi nem is engedjük, hogy a feledés homályába merüljön. De mi is történt?
aug. 9
8:15
A digitális nomád lét sötét oldala (Roadster)
Egy ideig álomszerű szabadon utazni a nagyvilágban, de sokféle probléma teheti tönkre az élményt.
aug. 9
8:17
12 henger hajtja a Lada-szörnyet (Player)
Ekkora erőhöz már négykerék-meghajtás is kell, kapott azt is.
aug. 9
8:17
Fizetősek lesznek a világ legvágyottabb természeti kincsei (Roadster)
A bevételeket természetvédelemre és munkahelyteremtésre fordítják majd.
aug. 9
8:19
Segítünk utazni: ezekkel a tanácsokkal sokkal jobb lesz az egész út (Roadster)
És még spórolhatunk is.
aug. 9
8:21
Naponta ennyi csokit nyugodtan megehetsz és ennyivel még az egészségedért is teszel (Roadster)
Persze nem szabad túlzásokba esni és az sem mindegy, milyen csokit majszolunk.
aug. 9
8:27
Ez tényleg működik: egy éjszaka alatt puha és édes lesz az őszibarack (Blikk)
Pofonegyszerű trükk!
aug. 9
8:27
Nem sok jót ígérnek a csillagok - a telihold most több figyelmeztető jelet is küld a csillagjegyeknek! (Metropol)
A telihold energiái megzavarhatják energiáinkat.
aug. 9
8:27
Az évszázad gyémántrablása: végre kiderül, hogyan csinálták! (Igényesférfi.hu)
A gyémánttolvajok: Az évszázad rablása augusztus 8-tól elérhető a Netflixen.
aug. 9
8:27
Kozmikus rendszer születésének lehetünk tanúi, ami olyan, mintha a Naprendszer kezdetét látnánk (Rakéta)
Nagyszabású építkezés 440 fényévnyire.
aug. 9
8:27
Véres széklet: mikor ártalmatlan, és mikor súlyos betegség előjele? (EgészségKalauz)
A véres széklet nem csupán ijesztő látvány, de komoly betegségek előjele is lehet. Bár sokan hajlamosak legyinteni rá, ez a tünet akár életmentő figyelmeztetésként is szolgálhat.

Keresés