Az őszinte megbocsátással komoly lelki tehertől szabadul meg az ember, de az idáig vezető út bizony sokszor hosszú és rögös… A Spiritusz adásában a megbocsátásról beszélgetünk Tapolyai Emőke klinikai és pasztorálpszichológussal. A műsorban képzeletben bejárjuk az egyes stációkat a sebzéstől a haragon, bosszúvágyon át a kiengesztelődésig, és közben
A munkahelyi kávézás szinte minden irodában napi rituálé: egy gyors kávé a reggeli rohanás után, egy közös szünet a kollégákkal, vagy az a délutáni csésze, ami nélkül lehetetlen átvészelni a nap második felét…
A cukorbetegségnek sok olyan tünete lehet, amit semmisnek tart az ember, de később mégis komoly következményei lehetnek. Az egyik orvos elárulta, mire kell konkrétan figyelni.
Sajnos nekik nem lesz szerencséjük a tavasz beálltával, hiszen májusban katasztrófát jeleznek az égiek, legalábbis ami az anyagiakat illeti. Te, köztük vagy? Rák Sajnos a Rák jegy szülöttjét el kell szomorítsuk, hiszen egész tavasszal nem lesz szerencséjük főleg április hónap jelez igazán nagy katasztrófát. Mostantól kezdve oda kell figyelnie arra,
Ahogyan az év egyik legszínesebb ünnepe közeledik, izgatottan várjuk a tavasz eljövetelét és a természet új életre kelését. A kérdés csak az, hogy az egyes csillagjegyek hogyan készülnek a húsvétra.
A pandémia ideje alatt felértékelődtek hazánk kincsei, mi is több olyan helyszínt megnéztünk országon belül, amit eddig csak halogattunk. De milyen gyöngyszemek várakoznak még idén a sorukra?
Ha valakitől, akkor Kristen Stewarttól nem ér minket meglepetésként az extravagáns öltözködés, amit a színésznő új filmjének bemutatóján ismét egy következő szintre emelt.
A gyümölcsleves titka, amit a magyar háziasszonyok 90%-a nem ismer A meggyleves, vagy bármilyen gyümölcsből készült leves egy igazi nyári frissítő különlegesség lehet, olyan ami az egész család kedvence és amit leginkább jó hidegen szeretünk fogyasztani .Elkészítése egyáltalán nem jelenthet kihívást még egy kezdő háziasszonynak sem, viszont sokan n
A Bűnösnek nyilvánítva cselekmény egy fiatal nő meggyilkolása köré épül, miközben egy elhivatott újságíró próbálja megfejteni a titkokat és felfedni a gyilkost. Az izgalmas nyomozás egy-egy váratlan fordulattal, illetve a rejtett motivációk feltárásával bonyolódik tovább.A sorozat középpontjában Ema Garay, egy újságíró áll, aki bűnözők után kutat.
Néha nem árt átgondolnunk, hogyan vélekedünk bizonyos dolgokról, amiben a nagy népszerűségnek örvendő, elismert spirituális tanítók szavai is a segítségünkre lehetnek. Ilyen tanító Eckhart Tolle is, A most hatalma és az Új Föld című bestsellerek szerzője, akinek a GuidedMind által kiemelt inspiráló gondolataiból és a hozzájuk fűzött bölcsességekből
Ha valahol elérhetők lennének A Fehér Lótusz harmadik évadának törölt jelenetei, mi már most lecsapnánk rájuk! Az évad nemcsak hosszabb volt, mint a második, hanem egy izgalmas, 90 perces fináléval zárult. Még így is kimaradtak jelenetek, és őszintén szólva, picit úgy érezzük, mintha lemaradtunk volna valamiről. Rick és Chelsea utolsó jeleneteAz eg
Az ügyet kirobbantó Hadházy Ákos független képviselő úgy vélte, hogy a miniszter ezek szerint egyet ért vele. A politikus azt ígérte, hogy feljelentést tesz. De hozzátette, hogy sajnos ez nem egyedi eset.
A Yettel meghatározott lakossági számlás díjcsomagok esetében határozott idejű kedvezménnyel enyhíti a lakossági ügyfelek inflációs terheit - tudatta a vállalat az Mti-vel.
A megfelelő kutyapanzió kiválasztása nagyon fontos, mert itt biztosíthatod, hogy a kutyád barátságos és biztonságos környezetben tölti a napját, miközben te máshol vagy.