2025. április 10. csütörtök

ápr. 10
8:42
Vilmos úgy érzi, második esélyt kapott Katalinnál, amit szeretne minél jobban kihasználni (Hamu és Gyémánt)
Egy súlyos betegség bármelyik család életét képes örökre megváltoztatni, ez nem volt másként a walesi hercegi pár életében sem: bennfentesek szerint ugyanis Katalin tavalyi diagnózisa és kezelései alapjaiban írták át a kapcsolatát a koronaherceggel, Vilmossal, aki épp emiatt teljesen megváltoztatta a prioritásait.
ápr. 10
8:57
"Amikor a jelenben élsz, akkor nemcsak létezel, hanem valóban élsz" – 7 lecke a Dalai Lámától (Bien)
Úgy érzed, még te sem találtad meg igazán a belső békédet? Így volt ezzel Lachlan Brown, a Hack Spirit alapítója is. Mindig kereste az irányt, a belső békét, a célt és az elégedettség érzését, de helyettük csak a zűrzavart, a nyugtalanságot és a sodródás kínzó érzését találta. Aztán elsajátított hét életleckét a Dalai Lámától, amelyek az egész élet
ápr. 10
9:00
Vigyázat, ez minden autóst érinteni fog: ebben az esetben már nem ad ki új forgalmi engedélyt az okmányiroda (Femcafe)
Noha az intézkedés egyértelműen könnyítésnek tűnik, számos fontos kérdés még mindig megválaszolatlan.
ápr. 10
9:06
Megérkezett a Hosszú motorozás hazafelé első teljes előzetese (Player)
A 2004-ben bemutatott Hosszú motorozás, majd a két folytatás – 2007-ben a Hosszú motorozás lefelé, majd 2020-ban a Hosszú motorozás felfelé – a motoros útifilm műfajának legjobbjai. Hamarosan egy újabb évaddal bővül a széria.
ápr. 10
9:27
Frizurák, ha nincs időd hajat mosni: 5 stílusos megoldás (Bien)
A rohanó mindennapokban nem mindig adatik meg a luxus, hogy elegendő időt szánjunk hajápolási rituáléinkra. Még ha a szép és ápolt haj a nőies megjelenés egyik alappillére is, olykor elkerülhetetlen, hogy úgy érezzük, egyszerűen nincs időnk a megszokott hajmosási, szárítási és formázási folyamatokra. De vajon mit tehetünk, ha a napi teendők elsodor
ápr. 10
9:36
Flick a Barca 4–0-s győzelme után: Nem, továbbra sem jutottunk tovább (Player)
Flick még mindig nagyon óvatos, és valóban résen kell lenni, de aki látta a meccset, annak egyértelmű volt: ez a Barca sokkal jobb a Dortmundnál.
ápr. 10
9:45
Magyarországon nemzetközi szinten is kimagasló a császármetszések aránya (EgészségKalauz)
Továbbra is nagyon magas a magyarországi császármetszéses szülések aránya. Hogyan értelmezzük az adatokat, miért tekinthető nagyon magasnak, miért gond ez, és milyen megoldási lehetőségek vannak?
ápr. 10
9:57
Férfiakat kérdeztünk, mit tudnak a szülésről (Bien)
Akár tapasztalatból beszélnek, akár hallomásból, az urak felettébb érdekes válaszokat adtak a szüléssel kapcsolatban.
ápr. 10
10:12
Az Opta szuperszámítógépe szerint már az Arsenal a Bl legnagyobb favoritja (Player)
Szerinted megnyeri az Arsenal?
ápr. 10
10:15
Szomorú rekord! 10 és fél tonna szemetet gyűjtöttek össze a Tisza-tónál (Green)
Az SOS Tisza-tó néven, április 4-6. között megrendezett nagyszabású szemétszedésen minden korábbi évet megdöntve...
ápr. 10
10:24
Szalah nemet mondott a szaúdi milliókra (Igényesférfi.hu)
Hónapok óta tartó találgatások után úgy tűnik, végre eldől, hol folytathatja pályafutását Mohamed Szalah. A Liverpool és az egyiptomi klasszis szerződéshosszabbítása a célegyenesbe fordult.
ápr. 10
10:27
Kínai tudósok szerint az okostelefonok segíthetnek a depresszió korai felismerésében (EgészségKalauz)
Az okostelefonok az általuk gyűjtött hatalmas adatmennyiség felhasználásával, digitális fenotípus-meghatározással és jellemzők kinyerésével időben érzékelhetik az emberek mentális és fizikai állapotát, elősegítve a depresszió időben történő felismerését - derül ki egy kínai tanulmányból.
ápr. 10
10:27
A harmadik szem titkai: Létezik, és ha igen, mire jó valójában? (Bien)
A harmadik szem fogalma hosszú évszázadok óta felkelti az emberek érdeklődését, különösen a spirituális gyakorlatok és az önismeret területén. Számos kultúrában megtalálható az elképzelés egy belső látásról, amely képes a fizikai valóságon túli világok káprázatos rejtelmeinek felfedezésére. Ebben a cikkben arra keressük a választ, hogy a harmadik s
ápr. 10
10:30
6 könyv, ha a Fehér Lótuszhoz hasonló történetekre vágysz (Hamu és Gyémánt)
Szinte alig kezdődött el, máris végetért A Fehér Lótusz harmadik évada. A rajongók legnagyobb örömére a negyedik évadot már be is rendelte a Max, azzal kapcsolatban azonban, hogy pontosan mikor érkezik a legújabb sztori, még nincsenek információk. Mit tehet ilyen esetben egy rajongó? Például olvashat – cikkünkban 6 olyan könyvet ajánlunk, melyek t
ápr. 10
10:36
12. alkalommal is Skytrax-díjas a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér (Spabook)
Egymást követő tizenkettedik alkalommal díjazta a Kelet-Európa legjobb repülőterének járó elismeréssel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret a Skytrax légiközlekedési kutatási szervezet. Az utasok véleményén alapuló díjata Passenger Terminal EXPO-n vette át a VINCI Airportshálózat részeként működő Budapest Airport. Tizenkettedik alkalommal is a Lis
ápr. 10
10:45
Luxus húsvétra: csokiból készült tojástáskával rukkol elő a Louis Vuitton (Roadster)
A 2019-es tavaszi/nyári női kollekció egy ikonikus darabjának az újragondolásáról van szó.
ápr. 10
10:51
Szombaton rendezik meg a Gyermekvasút napját (Babanet)
Szombaton kisvasúti nappal ünnepli alapításának 77. évfordulóját a budapesti Gyermekvasút; a hűvösvölgyi járműtelepen és az állomás alatti fogadóparkban színes programokkal várják az érdeklődőket.
ápr. 10
10:54
Kitalálta a kormány, hogyan segítené a palackvisszaváltó rendszert, ennek az ötletnek sokan fognak örülni (Femcafe)
Egyre jobban zakatol a palackvisszaváltó rendszer Magyarországon, de azért vannak hiányosságai, amit a kormány is tud, ezért szeretnének változtatni.
ápr. 10
10:57
Kiszivárgott az eredmény: ők lehetnek A Nagy Duett nyertesei (Blikk)
Eddig bejött a zalaegerszegi mágus jóslata!
ápr. 10
10:57
Újra hódít a magyar mozi! A Demjén-film elsöpörte a rekordokat – ezért rajonganak érte a nők is (Bien)
Demjén Ferenc ikonikus slágereire épül a "Hogyan tudnék élni nélküled?" című romantikus vígjáték, amely sikerével a magyar mozi hőskorát idézi meg, sőt szárnyalja túl. A film bemutatása óta rekordokat döntöget, és különösen a női nézők körében aratott elsöprő sikert. De mi áll ennek a rendkívüli népszerűségnek a hátterében?
ápr. 10
10:57
Csaknem 115 ezren csatlakoztak a TeSzedd! akcióhoz idén (Zöld Trend)
Csaknem 115 ezren csatlakoztak az idei TeSzedd! - Önkéntesen a tiszta Magyarországért hulladékszedési akcióhoz - közölte a kezdeményezés sajtótájékoztatóján az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára.
ápr. 10
11:12
Idén is kizöldülnek a hazai települések, már lehet jelentkezni a 32. Virágos Magyarország versenyre (Spabook)
Az ország egyik legnagyobb múlttal rendelkező, legsikeresebb környezetszépítő mozgalmának fókuszában idén a klímatudatossághoz kapcsolódó szemléletformálás áll. A Virágos Magyarország szervezőbizottsága, továbbá a Magyar Turisztikai Ügynökség leányvállalata, a Visit Hungary május…
ápr. 10
11:15
PCOS-has: hasi zsírlerakódás és puffadás jelzik, ha gond van (EgészségKalauz)
A PCOS, vagyis a policisztás ovárium szindróma egy szerteágazó tünetekkel járó hormonális állapot, amely megnehezítheti, akár el is lehetetlenítheti a fogyást. Többek közt emiatt is alakulhat ki az úgynevezett PCOS-has.
ápr. 10
11:21
Elképzelni is ínycsiklandó a bort, ahogyan azt az ókorban fűszerezték (Roadster)
Erősen atipikus ízesítéssel és fűszerezéssel szerették megbolondítani a boraikat az izraeliek.
ápr. 10
11:27
5 teljesen hétköznapi dolog, amit egyes országokban tilos – de miért? (Bien)
A világ tele van szokatlan és néha meglepő törvényekkel, amelyek tanúskodnak a helyi kulturális eltérésekről és a társadalmi szabályok kiterjedtségéről. Bizonyos dolgok, amelyeket az egyik ország mindennaposnak tart, másutt szigorúan tiltottak. Lássunk öt ilyen furcsaságot, amelyek különböző országokban büntetést vonhatnak maguk után.
ápr. 10
11:30
Nem a krumpli vagy a rizs az: ez a népszerű köret akár 30%-kal is megemelheti a vércukorszinted (Femcafe)
Van egy olyan köret, amely elsőre ártalmatlannak tűnik, pedig főtt állapotában történő fogyasztása gyors vércukorszint-emelkedést idézhet elő.
ápr. 10
11:45
Így gondozd helyesen az uborkát, hogy sok teremjen és zamatos legyen (Lender)
Így gondozd helyesen az uborkát, hogy sok teremjen és zamatos legyen Az uborka a nyári kertek egyik legnépszerűbb zöldsége – gyorsan nő, kevés helyet foglal, ráadásul futtatva is szépen fejlődik. Ideális választás kezdőknek és gyakorlott kertészeknek egyaránt. Mégis előfordul, hogy az első harapás után keserű csalódás ér minket… szó szerint. Ajánló
ápr. 10
11:48
Rejtélyes betegség tizedelte a svédországi vikingeket (Hamu és Gyémánt)
A Göteborgi Egyetem új tanulmánya szerint Svédország vikingkori lakossága széles körben szenvedett egy súlyos betegségtől, írja a Heritage Daily.
ápr. 10
11:51
Tulipánszüretre fel! 5 lélegzetelállító virágmező, ahol nem csak nézni szabad (Hóvége)
Újra itt a 'szedd magad tulipán' szezon!
ápr. 10
11:54
Környezetbarát-e az elektromos bicikli? (Képmás)
Utazáshoz készülődünk: májusban a Duna-parti bringaút Donauwörth–Passau szakaszát tervezzük végigtekerni a férjemmel. Az első kérdés, amelyet fel szoktak tenni nekünk, ha lelkesen ecseteljük a terveinket, hogy elektromos kerékpárral megyünk-e.
ápr. 10
11:57
5+1 magyar szállás, ami nem csak szép, hanem egyenesen varázslatos (Bien)
Szerencsére hazánkban is páratlan szépségekben gyönyörködhetünk, akár az építészetről, akár a természeti javakról van szó sőt, a kényelmes wellness-ről sem kell lemondania senkinek. Foglalni viszont időszerű, mert a szálláskülönlegességekben villámgyorsan fogynak a helyek.
ápr. 10
12:09
Nem hiába árasztanak el minket a turisták: Budapest az élen jár ebben a dologban (in.hu)
Akár a berlini Berghain rendszeres látogatói vagyunk, akár már a londoni fesztiválszezonra készülünk, minden európai városnak megvannak a maga sajátos buli helyszínei. Az Omio utazási ügynökség összesen 50 európai városban vizsgálta meg a zenei fesztiválok, koncerthelyszínek és éjszakai klubok számát, valamint a jegyárakat, hogy összeállítson egy t
ápr. 10
12:15
Ez a süti annyira finom, hogy már mindenki tőlem kéri a receptet (Lender)
Ez a süti annyira finom, hogy már mindenki tőlem kéri a receptet Ha van süti, amibe első harapásra beleszeret az ember, hát ez az! Ez a sütemény nem túl édes, így mindenkinek ajánlom. Egy jó kávé mellé tökéletes választás. És a legjobb? Hogy teljesen elronthatatlan! A pékségek titka: Ezt használd vaj helyett, és a kalácsod
ápr. 10
12:18
Mondd meg a csillagjegyed, eláruljuk, milyen retró stílus illik hozzád! (Metropol)
Vajon melyik retró korszakban éreznéd magad a legjobban?
ápr. 10
12:18
Császármetszés – jelen, lehetőségek és jövő? (WebBeteg)
Továbbra is nagyon magas a magyarországi császármetszéses szülések aránya. Hogyan értelmezzük az adatokat, miért tekinthető nagyon magasnak, miért gond ez, és milyen megoldási lehetőségek vannak? Friss hazai adatok, pozitív példák és egy friss klinikai kutatás eredményei.
ápr. 10
12:21
Ingyenesen szűréseken vehet részt Budapesten áprilisban! (EgészségKalauz)
Idén immár 33. alkalommal tartják meg a Nemzeti Rákellenes Napot. Ez alkalomból a Magyar Rákellenes Liga ismét neves szakemberek előadásaival várja az érdeklődőket, de a fiatal nők körében megnövekedett esetszámra is fel kívánja hívni a figyelmet. Mindemelett továbbra sem eshet elég szó a megelőzés fontosságáról: az egészséges életmódról és a szűrő
ápr. 10
12:24
Négysajtos gnocchi (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje
ápr. 10
12:27
Bocsi, de ha ez a 20 dolog ismerős, akkor hivatalosan öregnek számítasz (Bien)
Ahogy a mondás tartja, a kor csak egy szám, azonban ha felismered az alábbi listán szereplő dolgokat, akkor sajnos kijelenthetjük, hogy - velem együtt - már nem vagy egy mai csirke.
ápr. 10
12:27
Mellrák betegút: a betegtapasztalatokon át az ellátórendszer hiányosságait is felfedte egy új magyar kutatás (EgészségKalauz)
Megjelent az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen Egyesület emlőrákos betegút felmérésének eredményeit összefoglaló kiadvány, amely a több mint 1100 válaszadó által a tavalyi évben kitöltött kérdőívek alapján készült el.
ápr. 10
12:27
Ez a sült tojásos csoda meghódítja az internetet: egész napra jól laksz vele (Lender)
Ez a sült tojásos csoda meghódítja az internetet: egész napra jól laksz vele Az egész úgy kezdődött, hogy valami gyorsat, fehérjedúsat és laktatót kerestem, amit pár perc alatt össze lehet dobni reggel. Már untam a rántottát meg a zabkását, de nem akartam bűnözni sem. Aztán rátaláltam erre a sült túrós-tojásos receptre – és azóta teljesen
ápr. 10
12:30
1111,6 milliárd forint forgalommal zárta 2024-et a népszerű üzletlánc (Femcafe)
Összesen 1111,6 milliárd forint forgalmat értek el 2024-ben, ez 4,8%-os növekedést jelent az előző évhez képest. A vállalat több mint 5 milliárd forintot fordított üzlethálózata fejlesztésére, ebből két új áruházat nyitott és tizenhatot modernizált. Ezek mellett jelentős technológiai fejlesztések történtek a bicskei és perbáli Regnum Húsüzemekben,
ápr. 10
12:51
Selena Gomez megmutatta nekünk a tavasz kötelező körömtrendjét (in.hu)
Van valami különleges a tavasz első jeleiben, amikor végre elkezd melegedni az idő és ezzel mi is újra életre kapunk. Az évszakváltás azt is jelenti, hogy ideje lecserélnünk az unalmas fekete ruhákat élénkebb árnyalatokra és virágmintás darabokra. Ez a manikűrünkre is igaz: próbáljuk ki az új trendet, a szappan körmöket.Olyan hírességek kezén, mint
ápr. 10
12:51
Van öt gyönyörű spanyol város, amit alig látogatnak a turisták, pedig nagyon is érdemes lenne (Roadster)
Szép helyek, kisebb tömeggel.
ápr. 10
12:51
A tudósok úgy gondolják, hogy találtak még egy alapízt (EgészségKalauz)
Újabb alapíz jöhet az édes, a savanyú, a sós, a keserű és az umami ízhez.
ápr. 10
12:54
Soha többé nem okoz majd gyomorsavat a kávé, ha ezt teszed bele: szinte senki sem ismeri ezt a trükköt, pedig működik (Femcafe)
Ha neked is megviseli olykor a kávé a gyomrod, de nem akarsz vagy épp nem tudsz lemondani a napi koffeinadagodról, akkor van számodra egy jó hírünk: elég egyetlen dolgot belecsempészned az italba, és többé nem lesz gyomorégésed.
ápr. 10
12:54
A jó szomszéd megölel, befogad, kiszabadít, felvidít – és veled ordít, ha gólt lőnek a magyarok (Képmás)
Amikor költözünk, nem feltétlenül mi döntjük el, ki mellett/alatt/fölött vásárolunk vagy bérelünk lakást, házat, házrészt. A helyet persze mi választjuk, de nehéz előre teljeskörűen felmérni, milyen szomszédokkal körülvéve telik majd az ott ránk váró időszak. Nagyon nem mindegy, adott esetben kik segítségére szorulhatunk, vagy épp kiket kell nekünk
ápr. 10
12:56
Jön az autósok rémálma: hétvégén megint ellehetetlenül a közlekedés Budapesten, lezárják a fél várost (Femcafe)
Április 12-én és 13-án a főváros több kerületében is komoly lezárásokra, illetve forgalomkorlátozásra kell számítani.
ápr. 10
12:57
9 dolog, amit mindig mosózsákban érdemes mosni (Bien)
Nagyon szeretem a mosózsákokat. Többféle méretet is vettem, és szinte sosem mosok úgy, hogy ne használjak belőlük legalább egyet. Mióta használom, sokkal szebbek a ruháim, mert segít megvédeni őket, ráadásul még könnyebbé is teszik a mosást. Szerintem alapdarabok a háztartásban. Ha egyszer megszokod, nem is érted majd, hogyan moshattál korábban nél
ápr. 10
12:57
Sokakat előállítottak illegális növényvédő szerek értékesítése miatt a spanyol és a francia hatóságok (Zöld Trend)
A francia és a spanyol hatóságok egy bűnszervezet 29 tagját állították elő illegális növényvédő szerek értékesítése miatt - közölte az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol.
ápr. 10
13:24
Több F1-csapat is szeretné leigazolni a Red Bulltól menesztett pilótát (Player)
Úgy tűnik, Sergio Pérez még mindig kapós a Formula–1-es csapatok körében.

Keresés