A Doktor Szöszi 3. része elég nagy késésben van, ami azt illeti, de a hírek szerint Elle Woods hamarosan újra a tévéképernyőkre kerül. Reese Witherspoon egy január 29-i interjúban osztotta meg a legfrissebb híreket a készülő Doktor Szöszi előzménysorozatról, az Elle-ről, és kijelentette, hogy "nagyon izgatott", hogy márciusban elkezdődik a forgatás
A Debreceni Egyetem Klinikai Központjának szakemberei is közreműködnek azon az ingyenes, egész napos szűrővizsgálaton, amelyet a Debreceni Orvostanhallgatók Egyesülete a Magyar Rákellenes Ligával közösen szervez február 4-én Debrecenben.
Írd be a naptáradba ezeket a programokat (na meg persze a párodéba is), mert így te is könnyedén egy romantikus film főszereplőjének érezheted magad - rózsaszín szemüveg nélkül!
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a Vimkunya nevű vakcina forgalomba hozatali engedélyének kiadását javasolta pénteken, a Vimkunya lehet a második olyan oltóanyag az Európai Unióban, amely védelmet nyújt a 12 éves és annál idősebb felnőtteknek a chikungunya ellen.
A párkapcsolatok rendkívül összetettek és állandó változásban vannak. Nem is lehetne másként, hiszen mindannyian változunk, ahogy múlnak az évek. Azonban idővel olyan tulajdonságok, szokások is felszínre kerülhetnek, amik közétek állnak.
Az egészséges csontozat megtartásához három dologra van szükség: rendszeres testmozgásra, megfelelő mennyiségű kalciumra és megfelelő mennyiségű D-vitaminra, amely a kalcium felszívódásához nélkülözhetetlen.
A Nébih azt kéri, hogy minden állattartó haladéktalanul jelentse, ha állatainál a betegség tüneteit észleli, vagy bármilyen kapcsolatba kerültek az érintett gazdaságokkal.
Nem ijesztgetni akarunk, de jobb, ha tisztában vagy vele, mivel árthatsz a szervezetednek. Ha családodban előfordult már nemi szerveket érintő rákos betegség, akkor különösen vedd komolyan ezt a tiltólistát.
Vajon miért van az, hogy 40 felett, bárhogy is küzdesz ellene, évről évre nagyobb lesz az úszógumi a hasadon, derekadon? MacPherson Éva okleveles természetgyógyász, funkcionális táplálkozási tanácsadó pontosan elmagyarázza, mi akadályozhat, és min kell változtatnod ahhoz, hogy sikeresen le tudd adni a hasi zsírt.
Vesekő esetén az életmódra vonatkozóan vannak általános szabályok, például a bőséges vízfogyasztás, a helyes étrend azonban nagyban függ attól, mitől képződött a nem kívánt kő.
Biztosan hallottad már a kifejezést: "a szépségéért meg kell szenvedni!" De mi van akkor, ha kedvenc ruhadarabunk már nem csak kényelmetlen, hanem egyenesen egészségtelen is? Íme 5 divatkellék, melyekkel érdemes a jövőben elővigyázatosabbnak lenned, ha szeretnéd elkerülni a velük járó kellemetlen betegségeket!
Matera a világ egyik legrégebben lakott települése, kalandos történelme az őskori barlanglakásoktól James Bondig tart. Az ősi város megértésére a helyi kenyéren, a Pane di Materán keresztül van a legnagyobb esélyünk.
Hónapokkal legutóbbi filmje, a Joker: Kétszemélyes téboly gyenge fogadtatása és kiábrándító bevétele után Lady Gaga végre elárulta, mit gondol erről az egészről.
Csak töltsd fel vízzel, dugd be a konnektorba, és várd, hogy történjen meg a csoda. Ja, és tedd bele a kapszulát, mint a kávéfőzőbe. Ilyen egyszerű lenne a gondozásmentes konyhakert? Erre kerestem a választ a nagyvárosban.
Az önzetlen kedvesség egyre nagyobb érték és egyre ritkább is. Igazi kincs, hisz nincs olyan ember, aki folyton képes figyelmes, kedves, odaforduló lenni. Ha mégis találkozol valakivel, aki ilyen...nos, nála nem biztos, hogy minden rendben van.
Rengeteg módja van a tojássaláta feldobásának – és a legjobb módok közül néhány a legváratlanabb. Talán nem is gondolnánk rá, de az olajbogyó nagyon jól feldobja a tojássaláta ízét. Curtis Aikens séf tojássalátás változata paprikát és olívabogyót is tartalmaz, így egy felemelő, textúrailag érdekes fogást készít. A tojással, majonézzel, borssal és p
A vashiány negatívan befolyásolhatja a közérzetünket, az energiaszintünket és az immunitásunkat, ezért különösen fontos időben felismerni és kezelni a problémát - még az ősz beállta előtt.
Biztosan ismersz olyan embert, aki egyetlen megjegyzésével képes lenullázni a hangulatodat, még ha úgy is érezted, hogy a topon vagy. Őt nevezzük örömgyilkosnak.
Az egészséges reggeli rutin titka nem feltétlenül az alvás mennyiségében rejlik, hanem abban, hogy a testünk megtanulja, mikor kell elindítania a napot.
Télen, a hidegben többnyire nem a kirándulás az első, ami eszünkbe jut, jobban esik bekuckózni egy bögre kakaóval. Pedig a téli táj gyönyörű. A Balaton és környéke mind a négy évszakban feledhetetlen látnivalókat kínál, de télen talán a legkülönlegesebb a hangulata. Összegyűjtöttünk 6 téli úti célt, amely biztosan megdobogtatja a szíved. Vágj neki
A hosszú, egészséges élet kulcsa a tudatos táplálkozás, amely tele van antioxidánsokban gazdag, sejtvédő hatású tápanyagokkal. Az egyik legígéretesebb természetes vegyület a quercetin, amely antioxidáns és gyulladáscsökkentő tulajdonságaival támogatja a sejtek élettartamát és védelmét. A legfrissebb kutatások szerint szerepe lehet az öregedési foly
A hasnyálmirigyrák túlélési aránya igen alacsony, mert a hasnyálmirigy-problémákat nehéz észrevenni, így általában a tumort is csak későn diagnosztizálják.
A Magyarországra látogató turisták egyik legnépszerűbb célpontja az Andrássy út. A főváros egyik szimbóluma magyarok és külföldiek számára egyaránt. De azt talán kevesen tudják, hogy milyen körülmények vezettek addig, hogy mai pompájában láthassuk. Ennek néztünk utána.
A műanyagmentes élet nem egyszerű, sőt, a jelenlegi társadalmunkban szó szerint lehetetlen, hacsak nem magadnak termesztesz és tenyésztesz mindent, amit lehet. A mindennapokban viszont igenis tudsz azért tenni, hogy kevesebb műanyaghulladékot termelj, és a cél nem is a teljes mentesség, hanem az, hogy mindenki legalább egy kicsit, lehetőségeihez mé
A beteg és a hálótárs számára egyaránt zavaró, ha álmából rendszeresen kellemetlen köhögésre ébred. Az éjszaka folyamán jelentkező köhögés kiváltó okairól és kezeléséről dr. Hidvégi Edit, tüdőgyógyász nyilatkozott.
A költészet újra menő lett egy ideje. Magyar poéták nevével és arcképével ékesített szatyrok, vászontarisznyák, bögrék, kitűzők, telefontokok hemzsegnek az utcán – akár kamaszkorúaknál –, és nemcsak mobil, de például Simon Márton-kötet is feltűnik a metrón lapozgató kezekben.
Nagy pillanat a burgonya életében, amikor csokoládés tortába bújva részese lehet egy ünnepi lakomának, desszertként. Ennél csak az lehetett felemelőbb érzés számára, amikor áthajózott az öreg kontinensre, meghódítani Európát, dísznövényként virítani a kolostorkertekben. Kedvencünk az édes krumplis béles, a kétrészes boldogság: kívül krumpli, belül
Többtucatnyi olyan farsangi eseményt tartanak a Balatonnál, amely miatt érdemes lehet a Balatonra utazni a következő hetekben. Lesz autós flúgos futam, utcai disznóvágás és jelmezes kerékpártúra is. A turisztikai szervezetek szerint az ilyen télűző rendezvények segítenek abban, hogy a nagyobb karácsonyi forgalmat generáló időszak után ismét bevétel
Ecetes uborka, cékla, paprika, káposzta, oké, de ecetes tojás? Furcsán hangzik, de egyáltalán nem az, húsz perc aktív és három nap passzív idő kell neki, és a legklasszabb sörkorcsolya lesz belőle.
Az 1990-es évek közepén szörnyű gyilkosságok rázták meg az országot: négy fiatal nőt öltek meg brutálisan Százhalombattán. Magánzárkában ülő gyilkosuk nemrég kezdeményezte feltételes szabadlábra helyezését, de 2025. január 24-én a bíróság elutasította a kérelmét.
"Ha 22 éves vagy, egészséges, tudásra szomjazol és fejlődni akarsz, utazz – amilyen messze és amilyen gyakran csak tudsz. Aludj a földön, ha kell. Tudd meg, más emberek hogyan élnek, hogyan esznek, hogyan főznek. Tanulj tőlük, bárhová is mész." Anthony Bourdain, 20. századi amerikai tévés szavait valószínűleg az alábbi történelmi személyek nem hall
Az első évad rekordokat döntögető sikere után hamarosan érkezik a Netflixre a Wednesday 2. évada. A streamingszolgáltató a január 30-i Next on Netflix eseményen beszélt a 2025-ben érkező programokról, köztük a természetfeletti középiskolában játszódó sorozat második részéről.Bár egyelőre csak egy rövid teaser került nyilvánosságra, az elég sokat se