Vannak kérdések, amelyeket egy nőnek egyszerűen nem illik feltenni. Nem feltétlenül azért, mert túl személyesek, hanem azért, mert ítélkezésként vagy éles kritikaként hathatnak.
Magyarországon még mindig magas a foglalkoztatottság, és a munkanélküliség sem nőtt olyan mértékben, ahogy azt a gazdaság teljesítménye indokolta volna. Mégis vannak olyan szakmák, melyek háza táján egyre nagyobb a hiány, pedig havi 900-950 ezer forintos fizetést kínálnak, és még diploma sem kell hozzájuk.
A váll az egyik legflexibilisebb ízület a testben, amelyben csontok, izmok és más képletek teszik lehetővé az összetett mozgásokat és erőkifejtést. Ugyanakkor az itt létrejövő problémák kezelése gyakran nem könnyű, ezért is fontos hangsúlyozni a modern regeneratív medicina jelentőségét.
Februárban egy különleges véradókampányt indítottak Legyen a véradás közös élmény! címmel, hogy felhívják a figyelmet a véradás fontosságára, és ösztönözzék az embereket arra, hogy párjukkal, barátaikkal, családtagjaikkal együtt vegyenek részt ebben a nemes és önzetlen cselekedetben.
A repülés az egyik legkisebb kockázatot jelentő utazási mód, de ha mégis baj van, akkor általában nagyon nagy baj van. A Reader’s Digesttel pilóták osztottak meg olyan pillanatok történetét, amikor az ő ereikben is megfagyott a vér – még ha szerencsére minden eset jól is végződött.
Spanyolországban nyolcszor többen haltak meg az antibiotikumoknak ellenálló, úgynevezett szuperbaktériumok okozta fertőzés miatt 2023-ban, mint azt a szakemberek eddig gondolták a rendelkezésre álló adatok alapján.
Vilmos herceg a napokban egy gyermekek gyászfeldolgozását segítő szervezetnél tett látogatást, ahol meghatóan beszélt a saját élményeiről. Mint köztudott, Wales hercege alig múlt 15 éves, amikor édesanyja, Diána hercegné 1997-ben halálos autóbalesetet szenvedett.
Biztosan te is tapasztaltad már, hogy vannak olyan emberek akik felett hiába telik az idő, ők egyre csak szebbek és szebbek lesznek. Ezek az emberek nem csak hihetetlen jó genetikával rendelkeznek, de azt is tudják, hogy mi a nyugodt élet titka! Az alábbiakban közzétett 5 csillagjegy szülöttei úgy tűnik, soha nem fognak megöregedni! Bak A
Kavargó gondolataink és érzéseink meghatározzák a mindennapjainkat. Megtanulunk emlékezni, felejteni, majd újra a felszínre hozni mindazt, ami a lelkünk mélyén munkál. Milyen erők uralják ezt a sokszínű kavalkádot, és milyen motivációk jelölik ki az utat kamaszkorunkban?
Az HBO-sorozat forgatása több éves késés után újraindult.Az HBO hétfőn megerősítette, hogy az Emmy-díjas sorozat régóta várt harmadik évadának forgatása közel két év késés után megkezdődött.A csatorna bejelentésével egyúttal az X-en megjelent az első fotó is, amelyen a Zendaya által alakított Rue Bennett látható félhomályban egy szobában.Az Eufória
A magyar hatóság szakembereinek 63 esetben kellett baromfihússal és abból készült termékekkel kapcsolatban intézkedniük, 33 esetben vizsgáltak zöldségeket és gyümölcsöket, 24 esetben gabonatermékek és pékárukat.
A Valentin nap egyes források szerint egy angolszász ünnep, de a pogány felfogás, a népszokások szeretete és a keresztény hit egyaránt tartalmaznak történelmi lenyomatokat az ünnep kapcsán.
Képzeld el a jövőt – de ez a jövő már most elkezdődött. Az AI alapú személyre szabott orvostudomány már nem sci-fi, hanem a valóság: Képzeld el, hogy az orvosod évekkel azelőtt figyelmeztet egy szívbetegségre vagy neurodegeneratív kórképre, mielőtt annak első tüneteit tapasztalnád. Képzeld el, hogy személyre szabott életmódbeli és táplálkozási java
A HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont kutatói felfedezték az anyag egy új állapotát, melyben folyadékcseppek elektromos mező hatására aktívan mozgó, egymással kölcsönható részecskékként viselkednek. Eredményeik új utat nyitnak a precíziós technológia világában.
Bizonyos személyiségtesztek az első benyomásra helyezik a hangsúlyt, és az alapján vonnak le rólad következtetéseket, hogy gondolkodás nélkül mi az első dolog, amit azonnal észrevettél egy ábrán. Most is egy ilyen különleges tesztet hoztunk el neked: csak annyit kell tenned, hogy megnézed az alábbi fotót, és jegyezd meg azt, amit először megláttál
Ismét bevezeti a fizetős belépést a történelmi városközpontba 2024. április 18-tól Velence városa – írja az MTI. Az intézkedés célja a tömegturizmus szabályozása és a város kulturális örökségének védelme. Velence…
A pár kedvenc helyén, egy patakparton, minden pompát nélkülözve, mégis elegánsan, jelzésértékű öltözékben összeházasodni – mind tökéletes módjai lehetnek az "igen" kimondásának. Fraller Ildikó szertartásvezető megannyi rendhagyó egybekelés tanúja, levezetője volt már, s mint mondja: ezek egytől egyig közel álltak a szívéhez, mert a hozzá forduló pá
Besokalltál és nincs erőd semmihez? Nem vagy lusta, csak túlstimulált! Érezted már azt, hogy annyira dologra kellett figyelned, és annyi hatás ért egyszerre a külvilág részéről, hogy majd’ összeestél, olyan fáradt és összezavarodott lettél hirtelen? Olykor megesik az emberrel, hogy egészen egyszerűen nem tudja kézben tartani a dolgokat, és a sok es
Angelina Jolie szépen lassan megváltoztatja nyilvános viselkedését, és ezt valószínűleg azért teszi, hogy Brad Pittnek vágjon vissza.Az Oscar-díjas színésznő sokat változtatott nyilvános viselkedésén.korábban jeges viselkedéséről volt ismert, aki nem kedvelte különösebben a vörös szőnyegen történő bájcsevejt a hollywoodi sztárokkal.Angelina éveken
A fogzománc a fog felszínét képező anyag, amely a test legkeményebb és legtöbb ásványi anyagot tartalmazó anyaga. De még ez az erős védelem is meg tud bomlani, elsősorban a táplálkozási és helytelen fogápolási szokásaink miatt, aminek következményei az érzékenység, később akár szuvasodás is lehetnek. A jelenségről és a teendőkről dr. Benkő Krisztin
Egy drága parfüm vagy egy háromfogásos vacsora egy elegáns étteremben is különleges ajándék lehet Valentin-napra, de teljesen más érzés, ha olyasmivel leped meg a szerelmedet, amit te magad készítettél neki, ezáltal pedig tényleg egyedi. Amellett, hogy sokkal inkább átjön az ilyen ajándékoknál, hogy szívhez szólóak, némelyiket gyakorlatilag pár per
A Magyar Posta a február havi nyugdíjjal együtt a 13. havi nyugellátást ütemezetten február 11-től kézbesíti egészen a hónap végéig – tájékoztatott az állami vállalat az Mti-n keresztül.
A Képmás magazin 2025-ben fiataloknak is szóló témákkal folytatja estjeit. A Várkert Bazárban a Film és pszichológia, a MOMKultban pedig a Színház és pszichológia sorozat alkalmaira várjuk a látogatókat. A kisfilmek és a színházi improvizációs jelenetek nemcsak szórakoztatják a közönséget, hanem bevezetik a jelenlévőket az estek különböző témáiba,
Gondolkoztál már azon, ki lehettél előző életedben? Nem is sejted mennyi arra utaló dolgot mondasz, vagy cselekszel életed során. Léteznek olyan spirituális szakemberek, akik szerint képesek vagyunk visszamenni előző életekbe egy mélyebb meditáció során. Tegyél be egy nyugtató zenét, gyújts gyertyát és hadd emlékeztessünk arra, ki is lehettél egy m
Ahány ház, annyi szokás és nevelési módszer, de azért azt nyugodtan kijelenthetjük, hogy bizonyos élethelyzetekben minden szülő magára ismer. Anyukák és apukák ugyanis egyaránt hajlamosak elkövetni ezeket a vicces dolgokat, amik egy idő után már jól berögzült szokásokká avanzsálnak át. Ezért is annyira jó szülőnek lenni!
Töki Pompos – Egy igazi magyar különlegesség, amit 10-ből 8 magyar ember még sem ismer! Igazi magyar különlegesség, nevezhetjük bárhogyan ezt a lepényszerű ételt egyszerűen csodálatos. A szuper langalló, kenyérlángos vagy töki pompos mind ugyanazt jelenti, és most ennek a receptjét mutatjuk be, ami kissé hasonlít a pizzához, de mégsem az. Ha egysze
Meghökkentő, ízig-vérig 21 századi látványvilággal készül a Budapesti Operettszínház Kálmán Imre A cirkuszhercegnő című nagyoperettjének bemutatójára. A hármas szereposztásban látható nagyívű előadás premierjét február 21-én pénteken, 22-én szombaton és 23-án vasárnap tartják a Nagymező utcai teátrumban. Az előadás rendezője Homonnay Zsolt.
Megismerheted a rejtélyes időkapszulát is, amit 120 évvel ezelőtt helyeztek el a szobor oszlopfőjében, de sok érdekesség is kiderül az ikonikus emlékműről.
Ahogy megérkeznek a hideg hónapok, mindannyian vágyunk egy kis extra gondoskodásra. De vajon mi az, ami igazán feltölt ilyenkor? Csillagjegyed szerint ez a téli rutin és kikapcsolódási forma hozhat harmóniát a mindennapjaidba!
Minden utazó más szempontok szerint választ magának légitársaságot: van, akinek a kényelem és az extra lábtér a legfontosabb, míg mások a fedélzeti ellátás minőségére vagy éppen a pontosságra esküsznek. Egy dolog azonban biztos: vannak olyan alapvető elvárások – például a biztonság, a megbízhatóság és a kiváló ügyfélszolgálat –, melyekből senki sem
Nem a banán és nem is az ananász! Ez a gyümölcs éhgyomorra fogyasztva felturbózza a zsírégetést Létezik egy olyan trópusi gyümölcs, amelyből ha fogyasztasz egy keveset reggelente az elég ahhoz, hogy beinduljon a tested zsírégető funkciója, ezáltal pedig nagyon hamar beindulhat a fogyás is. Te hallottál már erről a gyümölcsről? Mert a legtöbben nem.
A szálló por miatt az ország több pontján is romlott a levegő minősége a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) kedden közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképe szerint.
A Lidl Magyarország közzétette legfrissebb akciós újságját, amely a 2024. február 13-tól érvényes kedvezményeket tartalmazza. Az áruházlánc egy új és fantasztikus kampányt indított Friss Február néven, amely során friss és mirelit zöldségek, valamint számos gyümölcs is akciós áron lesz elérhető. Féláras akciók is lesznek februárban Az akció keretéb
Nem mindig jön ki úgy a lépés, hogy legyen időnk az edzésre. Az is lehet, hogy egészségügyi oka van, amiért nem végezhetünk megterhelő fizikai aktivitást. A University of Sydney új kutatása szerint napi három-négy, egyperces, intenzív aktivitás is nagymértékben csökkentheti az idő előtti halálozás kockázatát, különösen a szív- és érrendszeri megbet
Ha te is igazi nassoló vagy, akkor biztos, hogy vagy a sós finomságokat kedvelők táborába tartozol, vagy mindig az édességek felé hajlasz. Legyen szó a TV előtti kényelemről, vagy egy házibuliról, szokásod azonnal valamilyen harapnivaló után nézni - ezzel nincs is semmi gond, amíg megfontoltan és mértékkel válogatsz. Abban az esetben viszont, ha mi
A Booking.com a platform Traveller Review Awards részeként bemutatta a kevésbé ismert, kiemelkedő vendéglátással rendelkező úti célokat és rangsorolta a világ legbefogadóbb városait.13. alkalommal került kiosztásra a Booking.com Traveller Review Awards, és a platform bemutatta a világ 10 legbefogadóbb városát. A legnagyobb arányban legjobb értékelé