A skót felföldi marha (más nevén a szőrös marha) egy régi skót marha fajta, amelyet főként húsa miatt tenyésztenek. A skót marhát gyakran marha kiállítások miatt is tenyésztik, mivel hihetetlen állapotának köszönhetően számos díjban és elismerésben részesítik.
A rizses ételektől kezdve a húsokon és salátákon át a maradékokig az összes fogást újjávarázsolja. Habár sokan alábecsülik a fontosságát, egy jól fűzerezett szósz a rizses egytálételektől kezdve a kiadós
Rihanna egy fontos mérföldkő megosztásával köszöntötte az új évet: elárulta, hogy egyáltalán nem ivott 2024-ben. Az énekesnő egy videót posztolt arról, ahogy barátaival visszaszámol szilveszterkor. Amikor 2025 első másodpercei leteltek, bejelentette: Nem ittam egész évben.A posztját azzal a felirattal látta el, hogy Új év, új én. Tom Hollan
A szakértők szerint bizony egyáltalán nem mindegy, hogyan és meddig főzzük a tojást, egy esetben ugyanis súlyos emésztési panaszokat is okozhat ez az egyébként egészséges finomság.
Több évtizeddel ezelőtt egy fanatikus tenyésztő elhatározta, hogy keresztezi a sziámit a perzsa macskával, s olyan cicát alakit ki, amelynél mindkét fajta jellemzői megtalálhatók. Nos, valahogy így keletkezett a himalája macska.
Ugye hasonlít a skótjuhászhoz (colliehoz)? Pedig nem az! Ez a sheltie. A shetlandi juhászkutya egyik közkedvelt négylábú társa az embernek. Régen kifejezetten terelőkutyaként tenyésztették a Shetland-szigeteken, Skócia partjainál.
A gyerekeknek bűntudatuk van, ha iszik a szülő, azt gondolják, miattuk van feszültség, veszekedés. Úgy érzik, valójában ők okozzák a szenvedést, és bár igyekeznek segíteni, nem tudnak, miközben a saját érzéseik, szükségleteik háttérbe szorulnak. Függőség a családban – gyerekszemmel.
Martha Gellhorn egy kórházhajóra trükközte fel magát, hogy ott lehessen a helyszínen, a partraszállás után a sebesültek mentésében is segített. Hiába tiltották el ezután a hadi tudósítástól, végigdolgozta a háborút, és a 20. század szinte minden fontosabb konfliktusánál ott volt.
A világ leggazdagabb embere megbolygatta a kriptopiacot, sőt az interneten is nagy felzúdulást okozott, miután módosította a nevét és a profilképét saját közösségi médiás platformján, az X-en.
2024 legnagyobb szabású akvizíciójának keretében 64,5 milliárd dollárért vették meg a Pioneer Natural Resources nevű, szénhidrogén-kutatással foglalkozó vállalatot, de a tízes toplistán számos hasonló jelentőségű céges adásvételt találunk.
A kertünkben előrelátóan meghagyott avar a biológiai körforgalom révén a növények számára megfelelő mennyiségű tápelemet biztosít, így járul hozzá a helyi ökoszisztéma egészségéhez és egyensúlyához. Az állandó gereblyézés tehát nemcsak felesleges, hanem kifejezetten ártalmas is. Mutatjuk, miért!
Az ünnepi időszak Magyarországon is növeli a nyugtatók és altatók iránti keresletet,főként a stressz,a szorongás,a magány és az alvászavarok miatt.Azonban fontos lenne tudatosan és felelősen kezelni ezeket a problémákat, hogy elkerüljük a gyógyszerek túlzott fogyasztását és az ebből eredő hosszú távú egészségügyi kockázatokat.
A préri urai (Hell or High Water) egy elvált apa és börtönviselt fivére balladisztikus, keserű históriája, amit az atmoszférateremtés és a frenetikus színészi játék varázsol felejthetetlenné.
Minden alkalommal, amikor megérinted a sminkedet, a bőrödön lévő összes szennyeződésnek és apró lénynek lehetőséget biztosítasz arra, hogy átkerüljenek egy adott termékre. Ugyanez vonatkozik minden ecsetre és szivacsos applikátorra, amelyek szintén sok baktériumnak adnak otthont. Ha pedig te sem mosol kezet minden sminkeléskor és fertőtleníted rend
Milyen betegségek kockázata nagyobb a krónikus obstruktív légúti betegségben szenvedők körében? Milyen szövődményekkel járhat, ha a COPD-t nem kezelik, vagy elhanyagolják?
Az egészséges életmódot sajnos sokan még ma is az egyhangú salátákkal és a kemény edzésekkel társítják, pedig nap mint nap rengeteg példa jöhet szembe velünk, ami azt bizonyítja, hogy teljesen másképp is megvalósíthatjuk. Tápláló, egészségtudatos ételekből és italokból rengeteg fantasztikus, ízletes opció létezik, ami pedig a mozgást illeti, egy új
A Földön számos olyan hely létezik, ami annyira különleges, mintha legalábbis valamilyen, nem e világi film díszlete lenne. Ezek közé tartozik a Kaliforniában található Pfeiffer Beach is, ahol a világon egyedülálló módon lila homokos parton csodálhatjuk a hullámzó óceánt.
Varga Zsolt, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint az új szabályok bevezetésével még nagyobb jelentősége lesz az emberelőnyös szituációk kihasználásának.
Viktor érdekes tudnivalókat oszt meg a női órát ajándékba kérdésről! Bemutatjuk mellé a Certina DS PH100M-et, mint szemrevaló KVARC opciót, valamint a Tissot PRX Powermatic 80 MECHANIKUS szerkezettel női óra…
Gondoltam, írok egy cikket a filléres főzésről, a maradékok maradéktalan hasznosításáról. De vajon érdekelne-e e bárkit, hiszen eleve takarékoskodunk, nem? Aztán a kisboltban egy beszélgetésnek lettem fültanúja – bevallom, matattam egy kicsit a dobozok közt, hogy hallgatózzak.
Egyél ötször naponta! Nem, elég háromszor, de az jó bőséges legyen! Tele van az internet ehhez hasonló tippekkel, viszont van egy harmadik kategória, amiről keveset olvashatunk, ugyanis első hallásra meglehetősen félelmetesen hangzik. Ez pedig a "semmi vacsi" diéta. Bemutatjuk neked, hogy miként élhetsz teljes életet akkor is, ha elhagyod a vacsorá
Az ünnepi asztal tele van csábító finomságokkal, de a bejgli, zserbó és szaloncukor árnyoldala lehet a fogszuvasodás. Hogyan védhetjük meg fogainkat anélkül, hogy lemondanánk az ünnepi ízekről? Egy kis odafigyelés és modern technológiai megoldások is segítenek, hogy karácsonykor is egészséges maradjon a mosolyunk.
Az évkezdés lendülete lassan elér minden háztartást: ideje rendet rakni és magunk mögött hagyni az ünnepeket! A műfenyő és a karácsonyi dekorációk évről évre hű társaid lehetnek, ha megfelelően gondoskodsz róluk. De hogyan őrizheted szépségüket és állapotukat úgy, hogy jövőre is örömödet leld bennük? Lássuk a legjobb tippeket – egyszerű, de hatékon
"Kevesen látják, hova viszi őket az útjuk, amíg a végére nem érnek" – szól a népszerű idézet A Gyűrűk Urából, ami talán a regény szerzőjére, a ma 133 éve született J. R. R. Tolkienre is igaz. Egy tragédia miatt költözött Afrikából Angliába, nyelvek iránt rajongó anyja inspirálta, a világháború borzalmai pedig kitörölhetetlenül beleégtek a lelkébe é
Az amerikai kutatók 14 korábbi tanulmányban összegyűjtött több mint 25 000 adatot elemezve megvizsgálták, mi tűnik ki a különböző fej- és nyaki daganatokban szenvedő egyének étrendjében.Eredményeik szerint napi több mint négy csésze koffeines kávé akár 17 százalékkal is csökkentheti a fej- és nyaki rák kialakulásának esélyét.Azok számára, akik nem
2023-ban volt az ötödik mellműtétem. Ezt követően egyre rosszabbul lettem. Nyilvánvalóvá vált, hogy a BII (Breast Implant Illness - mellimplantátum betegség) tüneteivel küszködöm.
Engedd, hogy az otthonod harmóniája tükrözze a belső világod békéjét, és teremts olyan környezetet, amely vonzza a boldogságot, a szerencsét és a jólétet az új évben!
Látványos csillaghullással kezdődik az év, érkeznek a Quadrantidák, az egyik legbőségesebb meteorzáport hozó raj - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló csütörtökön az Mti-t.
Nő a bankszámlák díja, csökken a hitelek THM maximuma, jön a munkáshitel és az új otthonfelújítási támogatás, lakáscélra lehet használni a nyugdíjpénztári megtakarítást és a SZÉP Kártya egyenlegének felét.
A magos, sós sütemények közkedvelt ropogtatni valók. A tökmag egészséges, a tökmagliszt zöld színével, gazdag aromájával pedig még ízletesebbé teszi a sós finomságokat. Sütésnél mindenképpen keverjük finomliszttel, különben törékeny, morzsálódó tészta lesz a végeredmény!
Sokan nem számolnak azzal, hogy a mesterséges intelligencia nem egy másik ember, főleg nem szakember, a generatív szöveg pedig veszélyes is lehet az olyan kérdések esetében, amik a terhességet érintik, vagy a várandósvitaminok kiválasztására vonatkoznak.