2025. január 22. szerda

jan. 22
12:57
Nem teszi tönkre a szülés a testünket, és ezért utálom, amikor azt mondják, igen (Bien)
Az egy dolog, hogy ki mit mond a közösségi médiában, de amikor nők képesek saját magukról is azt mondani, hogy a szülés tönkre tette a testüket, vagy majd tönkre fogja tenni másokét, szeretném megfogni és megrázni őket: te meg mégis miről beszélsz?!
jan. 22
13:03
Új fejezet nyílik a filmgyártásban Magyarországon (Femcafe)
Január 16-án nyitotta meg kapuit United Illusions néven Magyarország első, és egyben Közép-Európa legnagyobb virtuális forgatásokra specializálódott filmstúdió-komplexuma, ami máris egy különleges minőséget garantáló díjat mondhat magáénak. Olyan egyedülálló szolgáltatásokkal várja ugyanis a filmes történetmesélőket, amelyből tíznél kevesebb hasonl
jan. 22
13:03
Rihanna visszahozta ezt a kihalófélben lévő cipőtrendet (in.hu)
Ha kétségeink vannak, csak gondoljunk bele, hogy Rihanna mindig évszakokkal, ha nem évekkel előttünk jár − legalábbis, ha divatról van szó. Bármit is szúrunk ki az énekesnőn, általában az mindig a következő hónapok legmenőbb trendje lesz.Ezúttal, ha a legutóbbi kiruccanásaiból lehet következtetni, az új Fenty x Puma Avanti LS edzőcipője az, amire é
jan. 22
13:09
Nem hiszed el, milyen egyszerű! Így készült el életem legjobb aranygaluskája (Lender)
Nem hiszed el, milyen egyszerű! Így készült el életem legjobb aranygaluskája A hideg hónapokban nincs is jobb, mint a sütő melege és a frissen sült, gazdag kelt tészta illata, amely átjárja az otthont. Az aranygaluska, ez a bőséggel készülő, vajban és tojásban gazdag desszert, tökéletes példája annak, milyen finom és laktató lehet egy édes kelt
jan. 22
13:15
Ez a fahéjas csiga recept mindenkit levesz a lábáról – A titok a mázban rejtőzik (Lender)
Ez a fahéjas csiga recept mindenkit levesz a lábáról – A titok a mázban rejtőzik Nincs is jobb télen, mint egy frissen sült, puha és illatos fahéjas csiga, ami megtölti a meleg fahéj és vanília édes illatával otthonodat. A tésztája valójában egy egyszerű kalácstészta, és a készítési folyamat is nagyon hasonlít a hagyományos fahéjas csigáéhoz.
jan. 22
13:21
Lila dalra kel egy nyakkendő – Michael McGregor művészete (Hamu és Gyémánt)
Majdnem csendéletek, csak a csend helyett zene szól a színes zsírkrétarajzokon: az amerikai művész, Michael McGregor képein az "old money" életérzés találkozik a gyermeki látásmóddal, és egyszerű tárgyakon keresztül keltenek nosztalgiát a nézőben. Ahogy a szinesztéziát, ezeket sem megérteni kell, sokkal inkább érezni.
jan. 22
13:21
Olasz séfek végre elárulták, mi a bajuk a nálunk ismert bolognai spagettivel (Roadster)
A turisták "mindent rosszul csinálnak", amikor a Itáliában járnak.
jan. 22
13:21
Ha ilyen színű autót választasz, jobb ha tudod, extrán intelligens vagy! (Lender)
Ha ilyen színű autót választasz, jobb ha tudod, extrán intelligens vagy! Ez több, mint egyszerű statisztika? A legtöbb kutatót, tudóst és orvost sosem hagyta nyugodni, hogy megtudja az emberi lény összetettsége miből fakad, ugyanígy az elméje és a döntési mechanizmusa is számtalan vizsgálatot megkívánt tőlük. Ezek a jellegű vizsgálatok majd az ebbő
jan. 22
13:27
Az állatoknak gyógyító képességei vannak – és ezt évezredek óta tudjuk (Bien)
Az állatok meg tudnak akadályozni, fel tudnak fedezni, segítenek kezelni, és sokszor meg is tudnak gyógyítani számos betegséget.
jan. 22
13:27
Meglepő megoldás a vízkő ellen: ezzel a termékkel tükörtisztává varázsolhatod a vízforralót (Lender)
Meglepő megoldás a vízkő ellen: ezzel a termékkel tükörtisztává varázsolhatod a vízforralót A vízforralóban lerakódó vízkő szinte mindenki számára ismerős probléma. A kemény víz forralása során a készülék falán és alján fehér lerakódások képződnek, amelyek nemcsak a víz ízére, hanem a vízforraló teljesítményére és élettartamára is negatívan hatnak.
jan. 22
13:33
243 km/h-nál szállt el a 626 lóerős Bmw M5-el egy 17 éves srác miközben TikTokon liveozott, több ember meghalt, ennyi évre ítélték: (ÉletPortál)
243 kmh-nál szállt el a 626 lóerős Bmw M5-el egy 17 éves srác, több ember meghalt Gyorshajtás miatt okozott halálos balesetet egy Florida Államban élő fiatal. A 17 éves fiú teljes erősséggel csapódott Bmw M5-ösével egy Nissan Rouge hátuljának. A balesetben mind a hat Nissanban tartózkodó utas az életét vesztette. A fiatal vádlott elismert mindent,
jan. 22
13:45
A feketeöves háziasszonyok alig 6%-a ismeri ezt a trükköt mosásnál, ami mindent megváltoztat (Lender)
A feketeöves háziasszonyok alig 6%-a ismeri ezt a trükköt mosásnál, ami mindent megváltoztat Most mindenki nagyon jól figyeljen, aki szokott otthon ruhákat és egyéb dolgokat otthon mosni! A mosás sokszor jelenthet terhet még a legtapasztaltabb háziasszonyok számára is, főleg ha nem úgy sikerül, mint kéne. Azt gondolhatnánk, hogy amióta automata mos
jan. 22
13:51
Őrangyalod üzent februárra: különleges változás közeledik az életedbe (Blikk)
Mutatjuk, mit üzenhet az őrangyalod ebben a különleges időszakban.
jan. 22
13:51
Így csökkentheted a leghatékonyabban a munkahelyi stresszt (Roadster)
Van néhány egyszerű módszer, amelyek segítenek.
jan. 22
13:57
5 poénos farsangi jelmezötlet nőknek, ha idén emlékezetesnek szeretnéd (Bien)
Ha nem szeretnél hagyományos és teljesen hétköznapi jelmezt, vagy olyat, amit jó eséllyel más is viselni fog, akkor itt az ideje, hogy elővedd a kreatív énedet. Az alábbi inspirációk nem csak ötletesek, hanem egyediek is, és egészen biztos, hogy testre tudod szabni őket.
jan. 22
14:09
Búcsúzik a Teleki-Degenfeld Kastélyszálló, 40 év után zárja be kapuit (Spabook)
Egy korszak ér véget a hazai turizmusban, ugyanis 2025. február 16-án bezárja kapuit a sziráki Teleki-Degenfeld Kastélyszálló, amely négy évtizeden keresztül fogadta vendégeit – tudta meg a Spabook.net a Kastélyszálló…
jan. 22
14:15
Közzétették a jelentést: ezek most a világra leselkedő legnagyobb veszélyek - hátborzongató, mi áll az első helyen (Femcafe)
Idén is publikálta azon jelentését a Világgazdasági Fórum (Wef), mely a bolygónkra leselkedő legnagyobb veszélyforrásokat rangsorolja.
jan. 22
14:21
8 jel, hogy érzelmileg éretlen kapcsolatban élsz: ekkor érdemes elgondolkoznod a kilépésen (Joy)
Sok párkapcsolatban – még a látszólag harmonikusakban is – előfordulhatnak olyan frusztráló időszakok, amikor úgy érezzük, mintha egy helyben topognánk. Gyakran ismétlődő viták, apróságok miatti neheztelés, és a megnemértettség érzése – mindezek arra utalhatnak, hogy a kapcsolatot érzelmi éretlenség jellemzi. De vajon mik azok a konkrét jelek, amel
jan. 22
14:21
Itt van tíz letaglózó vízesés, amitől eláll a lélegzet (Roadster)
Garantáltan megbabonáznak mindenkit.
jan. 22
14:27
Ez a 4 csillagjegy a szerelem mellett nem szorít időt barátokra – Köztük vagy? (Bien)
Mindenki megváltozik kicsit, amikor párkapcsolata lesz, ez elkerülhetetlen. Azonban akadnak olyan emberek, akik teljesen a szerelmükre koncentrálnak, ha komolyra fordulnak a dolgok, a barátaikat pedig teljesen elhanyagolják. Gondoltál már arra, hogy ebben nem csak a személyiséged, és az aktuális életkörülményeid befolyásolhatnak, hanem még a csilla
jan. 22
14:51
Burgonyakrémleves, ahogy még nem kóstoltad: ez az egyetlen fűszer minden titka (ÉletPortál)
Burgonyakrémleves, ahogy még nem kóstoltad: ez az egyetlen fűszer minden titka Egy egyszerű burgonyakrémleves is könnyedén különlegessé tehető, amennyiben olyan ízletes hozzávalókkal gazdagítod, amelyek tökéletesen harmonizálnak az alaprecepttel. Ezek az apróságok igazán ízletessé varázsolják ezt a klasszikus fogást. Az 5 legfinomabb tökfőzelék rec
jan. 22
14:57
Te kivel álmodtál utoljára? Tudd meg, hogy mit jelent! (Bien)
Mit jelent valójában, amikor valakiről álmodunk? Valljuk be, az álmaink sokszor zűrösek lehetnek, főleg, amikor felébredünk, és rájövünk, hogy éppen egy váratlan személy szerepelt benne. Az ilyen típusú álmok meglepőek lehetnek, különösen, ha egy kollégáról, vagy egy olyan ismerősről van szó, akit csak párszor láttunk, vagy, még rosszabb, a volt pá
jan. 22
14:57
10 japán szokás, ami a hosszú élet kulcsa – ezeket neked is érdemes kipróbálnod (ÉletPortál)
10 japán szokás, ami a hosszú élet kulcsa – ezeket neked is érdemes kipróbálnod A japánok arról híresek, hogy nagyon sokáig élnek, mivel egészséges szokásaik vannak, amelyek kiválóan támogatják a testi-lelki jóllétüket. A következőkben összegyűjtöttük azokat az életmódbeli praktikákat, amelyek hozzájárulnak ennek az életminőségnek az eléréséhez. Is
jan. 22
15:03
A szájüregi rák kialakulásának kockázatát növelő és csökkentő élelmiszerek (WebBeteg)
A szájüregi daganatos megbetegedéseknek több kockázati tényezője is ismert, ezek legtöbbje odafigyeléssel elkerülhető. Ha valamennyi rizikófaktort kiiktatunk, és mindent megteszünk a megelőzés érdekében, csökkenthetjük a kockázatot.
jan. 22
15:03
Elkészült a jövő akkumulátora, ami megeszi saját magát (Rakéta)
Az biztos, hogy a hétköznapi használati tárgyainkat, például a telefonunkat, nem ez a fajta akksi fogja üzemeltetni.
jan. 22
15:03
Ez az 5 szobanövény szerencsét és boldogságot hoz az új évben (ÉletPortál)
Ez az 5 szobanövény szerencsét és boldogságot hoz az új évben Egy újabb év kezdetekor különleges érzések fognak el minket, és szeretnénk jól indítani, valamint motiváltak lenni a következő 12 hónap során. Szilveszterkor és év elején néhány babonára is figyelünk, és szerencsehozó praktikát is beszoktunk vetni, hogy bevonzzuk az életünkbe a jó energi
jan. 22
15:09
Ezt az "elfeledett ételt" a pestis idején csodaszerként tartották számon: még ma is kapható, és hihetetlen hatásai vannak (Femcafe)
Van egy olyan étel, amely manapság újra felkapott azok körében, akik az egészségtudatos étrendet követik, nem véletlenül, ugyanis ezt az élelmiszert a pestisjárvány ideje alatt is igazi "megváltónak" bizonyult - legalábbis annak hitték - jótékony tulajdonságai miatt.
jan. 22
15:09
A lopások miatt "vörös zónává" alakították az egyik legnépszerűbb olasz turistacélpontot (Hamu és Gyémánt)
Olaszországban az elmúlt években komoly problémát jelent a túlturizmus, ami nemcsak lakhatási problémákat eredményez, de a bűncselekmények számát is növeli. Olyannyira, hogy nemrégiben az egyik legnépszerűbb itáliai látványosság körül kialakítottak egy úgynevezett vörös zónát, hogy megfékezzék az egyre nagyobb gondot jelentő bűnözőbandák tevékenysé
jan. 22
15:15
Mikulásvirág: ha így metszed meg, jövőre még szebb lesz (Édenkert)
A mikulásvirágot a karácsonyi szezon után érdemes megmetszeni. Mutatjuk, hogyan.
jan. 22
15:15
Országos gyásznapot hirdettek Törökországban a több mint 70 áldozatot követelő tűzeset miatt (Femcafe)
Hetvenhatra emelkedett a Törökország északkeleti részén lévő síparadicsomban kitört szállodatűz halálos áldozatainak száma a török hatóságok tájékoztatása szerint. A sérültek száma több tucat.
jan. 22
15:21
Emlékszel még a karanténra? Döbbenetes, hogyan festett akkor New York (Roadster)
A mából nézve szinte puszta különlegességnek tűnik, hogyan nézett ki egy mindig nyüzsgő metropolisz a korlátozások idején.
jan. 22
15:27
Húsos táskával búcsúzunk a sárkánytól, köszöntjük a kígyót (egy.hu)
A holdnaptár szerinti újév, vagy más néven a tavaszünnep, a kínaiak számára a legfontosabb ünnep, melyet a világ népességének egynegyede ünnepel. December 6-án felkerült az Unesco emberiség szellemi kulturális örökségének listájára a "kínai emberek tradicionális újévi ünnepléséhez kapcsolódó társadalmi szokásai", ami nem csak dicsőség, hanem egy le
jan. 22
15:27
Ez a növény segíthet, ha zúg a füled (Bien)
A környezetünkben nap mint nap sok olyan zaj vehet körül minket, amelyet bosszantónak ítélünk meg, főleg ha közben például dolgozunk, tanulunk vagy aludni szeretnénk. Még bosszantóbb tud lenni, ha az a zaj valójában nem is körülöttünk van, hanem a fülünkben halljuk. Lehet szó zümmögésről, kattogásról, suhogásról vagy bármilyen típusú zajról, közös
jan. 22
15:33
Szerinted megy vagy jön ez a ló? Érdekes dolgot jelent a válaszod (Táplálékallergia)
Jön vagy megy ez a ló? Hihetetlen mit jelent a válasz. Az biztos, hogy legalább ugyanannyian válaszolják azt, hogy távolodik, mint amennyien biztosak abban, hogy közeledik a ló a képen. Most egy igen érdekes elemzése következik a válaszodnak, azaz annak, hogy szerinted jön vagy megy ez a ló? Megy a ló? Szerinted távolodik? Magányos vagy,
jan. 22
15:45
Látogatási tilalmat rendeltek el a Pécsi és a Szegedi Tudományegyetem klinikáin (EgészségKalauz)
A sok influenzás megbetegedés miatt rendeltek el látogatási tilalmat.
jan. 22
15:51
Kétarcú a világ: a bűnt magyarázzuk, a bűnöst elítéljük (Képmás)
Pilinszkyt olvasom. A bűnről és a bűnösről, a keresztény megközelítésről. Valahogy így foglalható össze: korunk jellemzően a bűnt elfogadja, megérti és addig elemzi, amíg már nem bűn, hanem betegség, trauma vagy jogi eset. Viszont a bűnöst elítéli.
jan. 22
15:57
Hogyan lehet észrevenni, ha egy macska rühes? (Háziállat)
A macskák rühessége egy viszonylag gyakori probléma, amelyet mikroszkopikus atkák okoznak. Ezek az élősködők a macska bőrén élnek, és súlyos viszketést.
jan. 22
15:57
Itt az új őrület: fűtött medencéből irány a sípálya (Femcafe)
A legkeresettebb hotelek elképesztő megújulási képességről tesznek tanúbizonyságot, ami az egyik legmenőbb és leghóbiztosabb téli üdülőhelyen, Obertauernben sincs másképp. Sok vendégre számítanak a hosszú szezonban, hiszen a Húsvét nagyon későn lesz idén, így a liftek egészen május elejéig nyitva tartanak majd. A helyszínen járva pedig azt tapaszta
jan. 22
15:57
A rajongók odáig vannak Vilmos herceg legújabb fotóitól (in.hu)
Vilmos herceg bokszkesztyűt húzott és megmutatta sparringtudását, amikor meglátogatott egy, a hajléktalan fiatalokat segítő jótékonysági szervezetet.A 42 éves Vilmos herceg olyan fiatalokkal találkozott, akik a Centrepoint nevű jótékonysági szervezet segítségével változtatták meg az életüket, amely 16-25 év közötti hajléktalanoknak nyújt szállást é
jan. 22
15:57
Életre szóló viselkedésváltozáshoz vezethet egy minket érő trauma, stresszhatás (EgészségKalauz)
Magyar kutatók forradalmasíthatják a stressz okozta viselkedésváltozások gyógyítását.
jan. 22
15:57
Melyik illik hozzád? A jóga 5 változata, ami megváltoztatja az életedet (Bien)
A jógára sok mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy újkeletű bölcsesség lenne. Mégis valamiért csak úgy egy évtizeddel ezelőtt lett igazán népszerű idehaza is, azóta viszont se szeri, se száma a különböző jógastúdióknak minden sarkon. Most 5 izgalmas változatot mutatunk be, ha már unod a sima ászanákat, vagy csak nem tudod, hol is fogj hozzá a l
jan. 22
16:15
Klasszikus dallamokkal vár a felsőörsi gitárest (Balatonica)
2025. január 31-én klasszikus dallamokkal várja a közönséget Kelemen Noémi és Lazariuc Nikita gitárestje Felsőörsön, a Poccában. A műsorban többek közt felcsendülnek Johann Sebastian Bach, Mauro Giuliani, Heitor Villa-Lobos és Bartók Béla művei.
jan. 22
16:21
Szakértő figyelmeztet a fertőzött paprikára, minden vásárlónak résen kell lennie (Femcafe)
Sok termelő komolyan elgondolkozott rajta, hogy emiatt a következő szezonban foglalkozzon-e paprikával.
jan. 22
16:27
Révfülöpi Rianás: a balatoni tél varázsa (Balatonica)
A rianás hasadékot jelent a jégtakarón. A Révfülöpi Rianás február 15-én immár tizenhatodik alkalommal kerül megrendezésre. Ha jéggel nem is, de változatos programokkal és kulináris élményekkel készülnek a szervezők.
jan. 22
16:27
Elfelejted a húst, ha elmész ebbe a két étterembe (Roadster)
A Dobrumba és Pingrumba fantasztikus ízekkel színesíti meg a januárt. Máj helyett mutabal, fasírt helyett falafel, tarja helyett tahini!
jan. 22
16:27
Milyen ember, aki állandóan közbeszól vagy szipog? Rossz szokásaink lelki háttere (Bien)
Sokunknak vannak rossz szokásai. Ezek között olyanok is előfodulnak, amik másokból undort váltanak ki, mégis nehéz leszokni róluk, mert kialakulásuk hátterében feldolgozatlan lelki problémák húzódnak meg.
jan. 22
16:33
10 igazán finom egzotikus gyümölcs (Édenkert)
Amikor egzotikus helyekre látogatunk érdemes kipróbálni a helyi konyha különlegességeit, és a hely egzotikus gyümölcseit. Összegyűjtöttünk 10 trópusi gyümölcsöt, amit mindenkinek érdemes kipróbálni,
jan. 22
16:33
Azonnali vagus ideg lazító gyakorlatok – stresszcsökkentés pillanatok alatt (Nicole)
A vagus ideg – más néven bolygóideg – a paraszimpatikus idegrendszer kulcsfontosságú része, amely az autonóm idegrendszeren belül működik. Ez az ideg közvetlen kapcsolatot teremt az agy és a test számos szerve között, például a szív, a tüdő és az emésztőrendszer között. Úgy is nevezik ezt a folyamatot, hogy agy-bél tengely, amiről korábban már itt
jan. 22
16:51
1400 éves rejtélyt oldottak meg Ausztráliában (Hamu és Gyémánt)
Melbourne külvárosában találhatók az úgynevezett "földgyűrűk" (earth rings), melyek rejtélyes módon emelkednek ki egy domb oldalából. A jelenséget évek óta vizsgálják, most rájöhettek, hogy pontosan hogyan keletkezhetett. Sokáig természeti képződménynek hitték a furcsa, köralakú mintázatokat, melyek Sunburyben láthatók. Az Australian Archa
jan. 22
16:57
Így vedd be a gyógyszert, hogy a lehető leggyorsabban hasson (Bien)
Előfordult már veled, hogy hirtelen megfájdult a fejed vagy görcsölni kezdett a hasad, de úgy tűnt, hiába vetted be a fájdalomcsillapítót? A kínzó érzés csak hosszú percek, órák múlva kezdett enyhülni… Lehet, hogy nem figyeltél erre a fontos körülményre? Egy friss kutatás megerősítette, hogy a testtartás jelentős szerepet játszik abban, milyen gyor

Keresés