2024. szeptember 10. kedd

szept. 10
16:15
"Soha nem gondoltam volna, hogy a volt tanárom lesz a feleségem" – egy igaz, romantikus történet, amelyben mindenki boldog (SzMo)
A középiskola elvégzése után tíz évvel került vissza a fiú szülővárosába, ahol előbb barátság, majd szerelem lett a volt diák és a még mindig pedagógusként dolgozó nő között.
szept. 10
16:21
Érdekes helyre kerültek WC-k Budapesten, a helyiek sem igazán értik (Femcafe)
A budai várnál egy elég érdekes összkép fogadja a látogatókat. A látványt innentől kezdve a WC-k uralják.
szept. 10
16:21
Csillagjegyed lebuktat: erről hazudsz a leggyakrabban (Bien)
Nincs olyan ember a világon, aki még sosem hazudott. Sőt, valójában - kutatások szerint - napi szinten elég gyakran füllentünk erről-arról; de gondoltad volna, hogy a csillagjegyed alapján az is kiderül rólad, milyen témában vagy hajlamos elferdíteni a valóságot?
szept. 10
16:33
Így metsszük meg a bogyós gyümölcseinket, hogy jövőre is élvezhessük a málna, a ribizli és a szeder termését (Édenkert)
Az őszi kerti munkáknál ne feledkezzünk meg a bogyós gyümölcsökről, például a málna, a ribizli, az egres, és a szeder is meghálálja a törődést, metszésük fontos a növények egészsége és terméshozama miatt is. Az őszi metszéssel a növényt előkészítjük a következő évre, eltávolítjuk a beteg vagy elhalt ágakat, és segítjük a friss hajtások növekedését.
szept. 10
16:39
Mit kérdezzünk ahelyett, hogy mi volt az iskolában? (Semmi.) (WMN)
Mi volt az iskolában? Semmi. – Ötletek az örök érvényű párbeszéd helyett, amikkel sikerülhet akár egy összetett mondatos választ "kiénekelni" a gyerekekből.
szept. 10
16:45
Megérkeztek az új iPhone-ok és nem is (Rakéta)
Az Apple hétfőn bemutatta az új mobiljait, de néhány apróságtól eltekintve a szoftveres változások lesznek igazán érdekesek.
szept. 10
16:51
Fogott egy almát, majd a combjára és a fenekére dörzsölte. Egy hónap alatt eltűnt a narancsbőre (Blikk)
Kevesen ismerik, pedig állítólag nagyon hatásos!
szept. 10
16:51
Ez történik a hajaddal, ha aloe verát masszírozol bele (Bien)
Neked mi jut eszedbe elsőként az aloe veráról? Hogy enyhíti a leégés utáni fájdalmakat, serkenti a sebgyógyulást, légtisztító növény, esetleg hogy segíthet székrekedés esetén? Nos, mindezek a csodás tulajdonságok egytől egyig igazak rá, így bőven van okunk, hogy akár szobanövényként, akár különféle készítmények részeként helyet adjunk neki az ottho
szept. 10
17:03
Az istenek szigete, vagy a turistáké – avagy menő-e még Bali? (Roadster)
A W by Roadster első számában megjelent nagy riportban a Bali-jelenségnek járt utána Ujlaky-Gazdag István.
szept. 10
17:15
Rajongsz a képzőművészetért? Akkor ezt a 4 múzeumot ne hagyd ki Bécsben járva! (Hamu és Gyémánt)
Nem kell messzire utaznunk ahhoz, hogy világszínvonalú galériákat látogathassunk meg: amellett, hogy Budapesten is számos ilyen helyszín található, a szomszéd fővárosban, Bécsben tucatnyi képzőművészeti múzeum kínálatából válogathatunk. Ezek közül mutatjuk most be a 4 legizgalmasabbat.
szept. 10
17:21
Hogyan fogja a kezedet? Ebből kiderül, milyen a párkapcsolatotok (Bien)
Egy kézfogás szinte mindent elmond az emberről: nem véletlen, hogy bemutatkozás után van, aki szimpatikus, van, aki félelmet kelt és van, aki túlságosan gyengének tűnik. De mi a helyzet a párkapcsolatokkal? Talán idáig nem gondoltál rá, de sokat elmond a szerelmetekről, hogyan fogjátok a másik kezét.
szept. 10
17:39
Hétvégi programajánló: Kopácsi Halásznapok (Utazási Élmények)
Nos igen, egy valaha volt legjobb barátnőm által életem egy meghatározó időszakában szinte hazajáró vendége voltam ezen vadregényes tájnak, mely a horvátországi, főként magyarok lakta Kopács települését (horvátul Kopačevo) körbeöleli.
szept. 10
17:51
Padlizsán: trükkök, mire kell figyelni, hogy sokat teremjen (Édenkert)
Trükkök, mire kell figyelni, ha padlizsánt termesztünk a konyhakertben.
szept. 10
17:51
Hiába Magyarországon vették fel az iPhone 16 kisfilmjét, ettől még nem lesznek olcsóbbak itthon a telefonok (Femcafe)
Jó lenne olyan világban élni, amikor az Apple azt mondaná, hogy köszönjük Magyarország, hogy itt forgathattunk, ezért nálatok olcsóbb is lesz az iPhone 16!
szept. 10
17:51
Önbizalom horoszkóp: csillagjegyed szerint így tekintesz önmagadra (Bien)
Egy percig sem kételkedsz magadban, és akár olyasmibe is beleugrasz, amiről mások kétszer is meggondolnák? Vagy éppen ellenkezőleg, a saját bizonytalanságod tart vissza a sikerektől, amiket egyébként gyerekjáték lenne számodra elérni? A csillagjegyek árulkodhatnak arról, hogyan is állsz az önbizalom terén. Rád igazak a leírtak?
szept. 10
18:21
Ott csalinkáztak az autópálya sávjában - videón a hajmeresztő ötletek (Infostart)
Van, akinél a legrosszabb pillanatokban tűnik el a félelemérzet - írta esetvideója mellé a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
szept. 10
18:21
Meglepő, de a legtöbb macska úgy játszana, mint ami a kutyákra jellemző (Hamu és Gyémánt)
Tudtad, hogy nemcsak a kutyák, hanem a macskák is apportíroznak? Annak ellenére, hogy vadászati és játékstílusuk nagyon eltérő, úgy tűnik, hogy az apportírozás mindkét faj esetében egyesíti a ragadozó és a társas viselkedés elemeit.
szept. 10
18:21
Rántott sárgarépa (egy.hu)
Szikra Gabriella receptje
szept. 10
18:21
Erősítheted a kapcsolatodat az anyukáddal? Apróságok, amik beválnak (Bien)
Még ha sok-sok kilométer is választ el bennünket egymástól, ugyanúgy szükségünk van a másikra. Bármikor adódhat olyan helyzet, hogy tanácsot kell kérnünk a szülőktől, de anyukánk is kerülhet olyan helyzetbe, amikor segítségre van szüksége. Nézzük, hogyan erősíthetjük a kapcsolatunkat édesanyánkkal!
szept. 10
18:27
Ezekre a tiltott helyekre te sem tennéd be szívesen a lábadat! (Femcafe)
Ha az ember utazni szeretne, ma már szinte bárhova lehetősége van ellátogatni, hogy a világ összes szépségét megcsodálja. A hangsúly a "szintén" van, hiszen léteznek olyan helyek a világon, ahova civil emberként soha, semmilyen körülmények között nem léphetünk be.
szept. 10
18:39
Dolly Parton saját bormárkát indít (in.hu)
Az énekesnő nevével fémjelzett márka három fajta bort kínál.Sok okunk van arra, hogy imádjuk a countryzene legendáját, Dolly Partont. Az énekesnőt jótékonysági akciói és tehetsége miatt szeretik – most újabb okunk van őt ünnepelni, az énekesnő ugyanis elindítja saját bormárkáját, a Dolly Wines-t.A márka jelenleg három fajta bort tartalmaz: chardonn
szept. 10
18:45
Colin Firth ma 64 éves, és szerencsére sosem megy ki a divatból (WMN)
Legyen bár dadogó király, ABBA-dalokat éneklő apajelölt, megcsalt író vagy titkos kém: Colin Firth sosem tud hibázni. Vajon hogyan csinálja?
szept. 10
18:45
Van, amit sosem akarnak újra látni: a nézők szerint ez Colin Firth legrosszabb és legjobb filmje (InStyle)
Szinte hihetetlen, de Colin Firth ma ünnepli 64. születésnapját. Ennek alkalmából összegyűjtöttük legjobb és legrosszabb filmjeit!
szept. 10
18:47
Az ukrán tiktoker, akinek nem tudják megbocsátani, hogy él (WMN)
A közösségi oldalakra nap mint nap kismillió videó kerül fel, amiben fiatal nők megmutatják, hogy telik egy napjuk, mit vesznek fel, mit esznek. Valeria Shashenok se tesz másképp. Csak hát az ő élete, ahogy mondja, "szuper furcsa". Minden öröm, ajándék, áldás mögött fájdalom, veszteség és áldozat van.
szept. 10
19:03
A franciák búcsúztak el először a 37. America’s Cuptól (AQUA)
A Louis Vuitton Kupa selejtezőinek végére az Ineos Britannia került a kihívók listájának első helyére, míg az Orient Express Racing Team búcsúzni kényszerült. Ezúttal a sajnos már megszokottá vált gyenge szélben (amely épp elég versenyrendezéshez) zajlottak a küzdelmek, a nyitányban a britek 71 másodperces előnnyel verték a franciákat, amivel alapv
szept. 10
19:21
Ez a gyümölcs nemcsak az őszi elalvásban segít, hanem a stressz-szintedet is csökkenti (Femcafe)
Nyakukon van az ősz, és ilyenkor a szervezetünknek is át kell állnia. Ilyenkor sokaknál előtör az álmatlanság is.
szept. 10
19:45
A magyar filmcsillag, aki varrónőként kezdte, majd hamarosan már egész Hollywood a lábai előtt hevert: Hajmássy Ilona (InStyle)
Hajmássy Ilona bár csillagot is kapott Hollywoodban, mégis sajnos itthon kevesen emlékeznek már rá.
szept. 10
20:21
7 befutó farmer-trend a formás fenékért és különleges sziluettért (Femcafe)
Folyton követed az aktuális divattrendeket? Akkor összeállításunkat neked találták ki, hiszen most megismerhetsz 7 olyan farmertrendet, mely 2024 őszén garantáltan hatással lesz az öltözködésedre!
szept. 10
20:39
Nem az ecet vagy a szódabikarbóna az: ettől az egy filléres dologtól ragyogni fog az egész fürdőszoba (Femcafe)
Több felületen is bevetheted ezt a bizonyos dolgot a fürdőszobán belül, ha épp a helyiséget takarítod, a legjobb pedig, hogy valószínűleg beszerezned sem kell ezt a "csodaszert", ugyanis minden bizonnyal már alapból megtalálható a te otthonodban is.
szept. 10
21:03
Akkor fogjuk igazán szeretni, ha jól ismerjük: a magyar termékek népszerűsítéséért indul a 18. Coop Rally (egy.hu)
Válaszd a hazait! – ahhoz, hogy ez ne csak hangzatos szlogen legyen, ismernünk és értékelnünk kell a Magyarországon, magyar alapanyagokból, magyar munkaerő által létrehozott termékeket. Mindennapi döntéseinkben a személyes kötődés a legfontosabb hajtóerő: a 18. alkalommal elstartoló Coop Rally éppen ezt a kötődést kívánja erősíteni. Idén kelet-magy
szept. 10
21:03
Elkezdődött az új Harry Potter-sorozat szereplőválogatása (in.hu)
Elkezdődött a következő Harry Potter, Ron Weasley és Hermione Granger szerepét játszó színésztrió keresése.Hétfőn nyílt castingot hirdettek meg, amelyen az Egyesült Királyság és Írország gyermekei jelentkezhettek a főszerepekre az HBO készülő televíziós adaptációjához, amely JK Rowling bestseller könyvén alapul.Az HBO a Variety-nek megerősítette a
szept. 10
21:09
10 érdekes hely, amit érdemes felkeresni Bosznia-Hercegovinában (Utazási Élmények)
Bosznia-Hercegovina, a Balkán titokzatos gyöngyszeme várja felfedezőire. Merülj el a történelem és a természet ötvözetében, és fedezd fel a 10 leglenyűgözőbb helyét!
szept. 10
21:45
Ezért hord két számmal nagyobb cipőt Meghan Markle (Femcafe)
Szó sincs divatbakiról, nagyon is tudatos ez az egész. Sőt, mi több: Katalin hercegné is ezt a cselt veti be.
szept. 10
22:15
Az év legjobb turisztikai videóját utazási újságírók szavazzák meg, elrajtolt a CIFFT Tourism Press Award (Spabook)
A Nemzetközi Turisztikai Filmfesztiválok Bizottsága (CIFFT) idén elindította a CIFFT Tourism Press Award nevű új díjat, amellyel az utazási újságírók ítélik oda a legjobb turisztikai videónak járó elismerést. A díjat…
szept. 10
22:57
8 alkalom, amikor Erzsébet királynő megszegte a királyi protokollt, és bebizonyította, hogy egy igazi lázadó (InStyle)
Erzsébet királynőre nem úgy szoktunk gondolni, mint egy lázadóra, pedig az ilyesmi nem is állt olyan távol tőle, mint elsőre hinnéd!

2024. szeptember 11. szerda

szept. 11
0:15
Két olyan életszakaszunk is van, amikor felgyorsul az öregedés (WMN)
Bár rengeteg egyéni és lelki tényező játszik közre abban, hogy hány évesnek érezzük magunkat, egy friss kutatás rámutatott: az öregedés nem feltétlenül lineáris folyamat.
szept. 11
0:15
Ezt jó, ha tudja: már csak ezen a héten nyilatkozhatnak a szülők az ingyenes HPV oltásról! (EgészségKalauz)
Szeptember 13-ig nyilatkozhatnak a szülők a HPV elleni ingyenes védőoltásról, iskolai kampányoltás esetén a beleegyező nyilatkozatokat az intézmény biztosítja.
szept. 11
0:15
Egyetlen kép megmutatja mi a legnagyobb gyengeséged – Teszt (Táplálékallergia)
Egyetlen kép megmutatja mi a legnagyobb gyengeséged az életben – Teszt. Nézz rá erre a képre és amit elsőre megláttál az mutatja meg mi a legnagyobb gyengeséged. Egyetlen kép képes megmutatni azt, hogy mi lakik a szíved, lelked mélyén és mi az igazi gyengeséged. Egyetlen kép is tud adni jelzéseket legmélyebb énünkről, érzéseinkről. De sokszor
szept. 11
0:19
Ezek a mérgező növények komoly allergiás reakciót okozhatnak! (EgészségKalauz)
Jó néhány olyan szobanövény van, amelyek kifejezetten veszélyesek lehetnek.
szept. 11
0:23
Már háromdimenziós tervezéssel is végeznek műtéteket (EgészségKalauz)
Leggyakrabban szájüregi daganatok eltávolítása után alkalmazzák ezt az eljárást.
szept. 11
0:27
Kutatók szerint csak két olyan ultrafeldolgozott élelmiszer van, melyek megnövelik az infarktus kockázatát (EgészségKalauz)
A Harvard kutatói szerint nem mindegyik ultrafeldolgozott élelmiszer ugyanolyan veszélyes.
szept. 11
0:31
Így ápolja nyár végén a bőrét - ezeket tanácsolja a szakértő (EgészségKalauz)
Nem mindegy, milyen bőrre, milyen termékeket választ.
szept. 11
0:35
Ritka esetekben a vércsoportja megváltozhat - ezek lehetnek az okai (EgészségKalauz)
A vércsoportunk az életünk során jellemzően állandó. Azonban bizonyos ritka körülmények és orvosi beavatkozások mégis megváltoztathatják.
szept. 11
0:39
Megsarcolják a Nagy-Britanniába utazókat, mindenkinek kötelező az elektronikus belépési engedély kiváltása (Spabook)
2025 tavaszától kötelező az elektronikus belépési engedély kiváltása Nagy-Britanniába utazók számára, köztük az európai uniós állampolgároknak is, akik jelenleg vízum nélkül utazhatnak Nagy-Britanniába – közölte kedden a brit belügyminisztérium. Akiknek…
szept. 11
0:39
Napi orvosmeteorológia: használja ki a szerdát! Ami utána jön, az lesújtó lesz (EgészségKalauz)
A Meteo Klinika részletes tájékoztatása szerint nem tart sokáig ez a visszapattanás, nagyon érdemes kihasználni ezt a meteogyógyászati helyzetet!
szept. 11
0:43
Ez a terápia végre megszabadíthatja a fájdalomtól és hangulatzavaroktól (EgészségKalauz)
A krónikus fájdalom szindróma kezelése összetett, nagy figyelmet és tapasztalatot igénylő feladat.
szept. 11
0:47
Erős szorongást válthat ki a másnaposság az ilyen embereknél (EgészségKalauz)
Szorongásos panaszokat tapasztal másnaposan? Ez lehet az oka.
szept. 11
0:51
A sebész elmondja, hogyan készüljön a laparoszkópia műtétre (EgészségKalauz)
A laparoszkópia és a minimál invazív eljárások forradalmasították a sebészetet.
szept. 11
0:57
Ezeket vidd magaddal egy őszi családi wellness hétvégére (Spabook)
Az őszi szünet ideális alkalom egy családi wellness hétvégére, ahol kikapcsolódhatunk a hétköznapokból. A friss levegő, a nyugtató spa élmények és a közös programok mind segítenek a feltöltődésben, ha jól…
szept. 11
2:27
Ilyen Senna-sisak talán még soha nem készült (InStyle Men)
Az első, 1977-es Csillagok háborúja film rohamosztagos sisakja kapta meg a brazil legenda jellegzetes sisakfestését.

Keresés