Magyarországon a szív- és érrendszeri betegségek, mint például a magas vérnyomás, a stroke-hoz vagy infarktushoz vezető érelmeszesedés, érszűkület a vezető halálokok közé tartoznak.
Nem minden nőnek egyértelmű az önszeretet. Bárcsak azzal a jókedvvel és vidámsággal tudnánk megérinteni testünket, mint gyerekkorunkban, mikor megpaskoltuk teli hasunkat. Szinte az összes női ismerősöm küzdött már valamilyen étkezési zavarral, de szerencsére legtöbbjük sikeresen ki is jött belőle. Most néhányuk történetével találkozhatsz is.
Már fiatal korától kezdve rajongtak érte a férfiak, majd tehetségével meghódította Hollywoodot és a kor legnagyobb rendezőit. Azt viszont kevesen tudják, hogy bár életének nagy részét reflektorfényben, csillogásban és fényűzésben töltötte, Sophia Loren gyerekkora valójában rettenetes körülmények között telt. Cikkünkben bemutatjuk az Oscar-díjas sz
Anyagi világban élünk, egy anyagias társadalom részei vagyunk, melyben nap, mint nap kell léteznünk. A megvilágosodott keleti tanítók biztosan nem agyalnak sokat azon, hogy milyen márkájú cipőt vegyenek, mert teljesen más értékek jelentik náluk a fontos dolgokat. Sok mindent tanulhatunk tőlük, de teljesen kilépni soha nem tudunk majd a mi társadalm
Vilmos herceg ugyan boldog születésnapot kívánt Harry hercegnek, de a jelek szerint a kedveskedés itt meg is állt.Az őszinte igazság az, hogy Vilmosnak jelenleg nem áll érdekében, hogy Harry-vel és Meghannal újra felvegye a kapcsolatot. Megbocsáthatatlannak tartja, amit Harry mondott a könyvében (a Spare című memoárjában), és − érthető módon − most
A szakemberek a Physiology nevű tudományos folyóiratban publikálták a kutatásuk eredményeit összegző tanulmányt, melyből kitűnik: az élet és a halál közti határvonal nem is olyannyira szilárd, mint ahogy azt eddig hittük.
Mindenki ugyanazzal az elképzeléssel vág neki a nagybetűs életnek: hogy végül sikerüljön megtalálni a boldogságot. Ez persze csak elméletben tűnik egyszerűnek, a valóságban nincs biztos módszer arra, hogy valóra váltsd ezt az álmod, és örökké vidámnak érezd magad. Most viszont összegyűjtöttünk néhány statisztikai adatot a boldogsággal kapcsolatban,
A Green Team szombati adásában a növényszaporításé a főszerep. A negyedik évad 3. részében Szomoru Miklós és McMenemy Márk műsorvezetők átveszik a magról szaporítás, dugványozás, tőosztás és bújtatás kezdő és haladó kérdéseit.
A vörösboros kóla elbújhat az új ital mögött, aminek receptje vírusként terjed az interneten – sokak legnagyobb megdöbbenésére és bánatára. „Minden borbarát rémálma: gatobor, a kutyulék Gatorade-ből és vörösborból.” Ezzel
Jelenleg mindenki az árvíz elleni védekezésre koncentrál, arról viszont sokkal kevesebb szó esik, hogy a krízishelyzet miatt magyarok százezreinek egészsége kerülhet veszélybe.
Mega Hetek akció van a Wolt Market üzletekben. A Wolt-akció segítségével a cég élelmiszerüzleteiben akár fél áron vásárolhatunk be. Hatalmas akciót robbantott az egyik legnagyobb ételfutár cég, a Wolt is. A Mega Hetek című Wolt-akció keretében rengeteg élelmiszert akár fél áron rendelhetünk meg a Wolt Marketekből. Persze sok termék leárazása nem ér
Veled is előfordult már, hogy fogyni szerettél volna, ezért kipróbáltál egy jól hangzó diétát, amivel végül éppen az ellenkező eredményt érted el? Sajnos borzasztóan könnyű manapság is belefutni ebbe a hibába.
Csupán egy gondolatunk van, miután kipróbáltuk a Zazie Bistro & Bar megújult étlapját: Bíró Dániel fúziós elemekkel bolondított fogásaiért továbbra is megéri nyakunkba venni a várost. Gasztroforradalom – a kifejezés,
A Meta fokozott adatvédelmi, illetve szülői felügyeletet vezet be a 18 éven aluli felhasználók Instagram-fiókjaiban. A cél a közösségi média ezen korcsoportra gyakorolt negatív hatásainak mérséklése - közölte a vállalat bejelentése alapján az MTI.
Úgy érzed, tetszel neki, de néha mégis elbizonytalanodsz? Lehet, hogy csak féltékeny azokra, akikkel találkozgatsz, és azért nem mer közeledni? Cikkünkben elárulunk néhány olyan jelet, ami jót jelenthet!
Lady Gaga általában a saját szabályai szerint játszik, legyen szó zenéről, filmekről vagy divatról. Az énekesnő híres színpadias ruháiról és extravagáns együtteseiről, és még civilben is szeret kísérletezni az extremitásokkal.Szeptember 17-én vőlegényével, Michael Polanskyval Los Angelesben vacsoráztak. És igazi Gaga-módra mindketten odabólintottak
Néhány vegetáriánus halat és időként húst is eszik, vagy legalábbis kívánja az ilyen típusú ételeket. Ezzel szemben más, ugyanezt az étrendet követő személyek egyáltalán nem vágynak húsra. Egy kutatás arra kereste a választ, miért nehezebb egyeseknek betartani ezt a táplálkozási formát, mint másoknak. Évek óta egyre népszerűbb a növényi al
Egyelőre nem a pánik, hanem a víz az úr a Duna menti területeken, legalábbis az ott lakók körében. Egy éppen kiköltöző családdal, az árvizet a saját hajóján töltő helyi legendával és egy bezáró vállalkozóval beszélgettünk.
24. alkalommal lehet jelölni a reáltárgyak legjobb oktatóit a Rátz Tanár Úr Életműdíjra. Kik terjeszthetők fel a díjra? Kik jelölhetnek? Mi a jelölés menete? Részletek az alábbi leírásban.
Az ízeket éppen úgy örököljük, akárcsak genetikánkat és a családi történeteket. Valójában éppen ezek a történetek fűszerezik egyedivé az ételeket, amelyek gyermekkorunk legfontosabb pillanatait idézik bennünk. A nagymamától kapott receptekből később nemcsak süteményeket sütünk, de életünk ösvényeit róva ezek az ízek és emlékmorzsák biztosítanak élt
Huszonnégy országból összesen 31 fotográfus képeit mutatja be idén a World Press Photo kiállítás, amelynek kapuit csütörtök este nyitották meg a nagyközönség számára Budapesten, a Biodómban. A tárlat szeptember 20. és október 27. között nyújt betekintést a világ legégetőbb problémáiba, párbeszédet generálva. Mi az a Word Press Photo kiállítás? A W
A gazdik egyik legnagyobb álma válna valóra, ha képesek lennének legalább egy kis időre belepillantani a kutyusok fejébe. Vajon mi a véleményük rólunk, vagy akár a leghétköznapibb cselekedetekről? Nos, ha képesek lennénk a gondolatolvasásra, ezeket a dolgokat biztosan megtalálnánk kedvenceink fejében!
A biotwang hang olyasmi, mint a Star Wars filmekben az űrhajók hangja – egy évtized után a mesterséges intelligenciának köszönhetően azonban kiderült, mi áll a háttérben.
A különleges színezettel rendelkező Fülöp-szigeteki szalagos varánusz mindössze 17 állatkertben látható az egész világon, utód pedig egyedül Debrecenben kelt ki idén.
A Japan Airlines legújabb programjával arra törekszik, hogy a külföldi látogatók a legnépszerűbb turisztikai célpontok helyett kevésbé ismert úti célokat is felkeressenek a távol-keleti országon belül.A japán nemzeti légitársaság belföldi hálózata igen kiterjedt: 133 útvonalon 64 különböző repülőtérre közlekednek járataik.Ezek közül több olyan úti
Sárgaborsó főzelék, avagy: betonfőzelék. Sokan nem szeretik. Rossz emlékek a menzákról. Pedig jól elkészítve a sárgaborsó főzelék nagyon finom, ez a hüvelyes laktató és olcsó is. Amivel vigyázni kell az a sárgaborsó puhulása, ezzel nekem is gondom volt ezúttal. Ha nagyon öreg a sárgaborsó, akkor sajnos sem a hosszú áztatás sem a hosszú főzés nem
Többek között az Airbnb-kérdésről is tárgyalt a Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter által vezetett első őszi ülésén a Turisztikai Tanácsadó Testület – írja az MTI.
Itt a hideg, az eső, hamar sötétedik és minden olyan borongós – nem csoda, ha rád telepedett a rosszkedv és semmihez sincs kedved. De ahelyett, hogy bekuckóznál és teret engednél a téli depinek, próbáld ki ezt a néhány egyszerű szokást, hátha segítenek újra meglátni az élet napos oldalát!
A villamos Európa-bajnokság története 2012-ben indult Drezdában, és azóta rengeteg embert ösztönöz. Az évenkénti megmérettetés során európai villamosvezetők versenyeznek különböző kategóriákban, mint a precíziós vezetés és a villamosbowling. Bécs 2015-ben…
Augusztus végén megszületett Justin és Hailey Bieber első gyermeke, Jack Blues Bieber, és úgy tűnik, kevesebb mint egy hónap alatt az egész családot rabul ejtette.Hailey édesapja, Stephen Baldwin a People-nek a kiadvány 50. születésnapi rendezvényén, a Los Angeles-i The Chain House-ban nyilatkozott a hétvégén, ahol először beszélt nyilvánosan Jack
Veled előfordult már, hogy mindennél jobban kívántál egy kis édességet, vagy épp ellenkezőleg, valami kifejezetten sósat? Szakértők szerint a szervezeted ilyenkor próbálja jelezni feléd, hogy egy ideje hiányol valamit, és ezáltal próbálja egyensúlyban tartani az ásványi anyag szintedet. Ha te is kíváncsi vagy, mire van szüksége a testednek, mindenk
Szereted a klasszikus körömtrendeket, de a francia manikűr, a baby boomer, a vörös körmök és a pasztell színek után újdonságra vágysz? Akkor itt az ideje, hogy a körmeidre varázsoltass néhány gyönyörű pillangót, amik még a borongós őszi napokat is feldobják. Mielőtt pedig azt hinnéd, hogy talán túl harsány neked ez a körömtrend, nézd meg ezeket a l
A szarkazmus a humor valóban egyedi formája: sokszor éles, csípős megjegyzésekből áll, és nem mindenki számára könnyen érthető. Vannak, akik mesterei ennek a humornak!
Az alapítvány megnyitotta idei második, őszi pályázati időszakát, ahol egyszeri, vissza nem térítendő támogatást nyújt, amelyen részt vehetnek a köz érdekében tevékenykedő gyermekkórházak, gyermekgondozó intézmények és gyermekeket segítő szervezetek, intézmények.
Ha kíváncsi vagy, hogy miként vélekedik Gulyás Michelle a rendőrségről, hogyan végzi a munkáját, és miért választotta a rendőri hivatást, illetve hogy milyen nehézségekkel kell szembenézniük a női sportolóknak, nézd meg D. Tóth Kriszta és az olimpikon beszélgetését!
Nem mindig van kedve az ember lányának sminkelni, de amikor igen, utána szinte biztos, hogy az instant önbizalomnövelőként kezd el működni. Szebbnek látod magad a fotókon és a tükörben, és valahogy az egész kisugárzásodat képes megdobni.