Az olcsó repülőjegyek megtalálása kihívásnak tűnhet, fokozottan akkor, ha népszerű úti célokra, például Málta vagy Róma felé szeretnénk utazni. Azonban néhány alapvető stratégia alkalmazásával jelentős összegeket takaríthatunk meg a repülőjegyek…
A trichotillománia nem más, mint egy olyan kényszerbetegség (OCD), mely során a beteg leküzdhetetlen vágyat érez a hajtépésre (vagy más szőrzetének – szemöldök, szempilla, test- és fanszőrzet – tépkedésére). Ez a viselkedés foltokban történő, látható kopaszodáshoz vezet, leggyakrabban a homlok felett, halántéktájon, a szemöldök és a szempilla terül
Egy a kaktuszok között is egyedülálló különleges szőrsapkát viselő, azaz cefáliummal (cephalium) rendelkező kaktuszokat szeretnénk a nagyközönségnek bemutatni az őszi országos kaktuszkiállításunkon.
2024 júliusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 2,4 millió vendég 6,6 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 4,1, a vendégéjszakáké 2,0%-kal nagyobb volt az egy évvel korábbinál. A belföldi…
Természetesen elkerülhetetlen, hogy a diákok ne trükközzenek, és lehet a szülők is fognak, ha valami fontos miatt akarják elérni a gyereküket az iskolában.
Több ezer éves, időszámítás előtti 6. századból származó csillagászati obszervatóriumra bukkantak Egyiptomban. Az épület része volt annak, amit ma a fáraók templomának nevezünk Buto városában. Az egykori tudósok az intézményben követték a Nap és a csillagok mozgását, ami létfontosságú szolgálatot jelentett az ókori egyiptomiak életében –
Egy kelet-spanyolországi város utcái szerdán vörösbe borultak, amikor a hagyományos Tomatina fesztiválon paradicsomokkal dobálták egymást a résztvevők.A mintegy 22 000 résztvevő minden év augusztus utolsó hetében részt vesz a Valenciától 40 km-re fekvő Bunolban zajló őrületben.Az idei Tomatina fesztiválra hét teherautó 150 tonna érett körteparadic
Horvátország turisztikai és sportminisztere úgy véli, hogy turizmusukban a növekedés és a fenntarthatóság közötti egyensúlyra van szükség. A rekordot jelentő előszezon után most kiváló főszezon zajlik, és az utószezon kilátásai is ígéretesek” – mondta Tonči Glavina turisztikai és sportminiszter. „Fontos kiemelni, hogy 4-6 százalékkal nőtt a kiállít
A Diósgyőri vár felújítása egyre látványosabb, és ha szereted a történelem és az építészet világát, akkor ez a projekt igazán lenyűgözhet. Az Épkar Zrt. és az FK-RASZTER Zrt. közös munkájának…
: the_content_rss funkció használata 2.9.0 verziótól kezdődően. the_content_feed() használata javasolt helyette. in on line : make_url_footnote funkció használata 2.9.0 verziótól kezdődően. Nincs helyettesítő javaslat. in on line A 2024. július 1-én bevezetett új üvegvisszaváltási rendszer (köznyelvben: Mohu) vette sorra pro és kontra véleménycikké
A környezet védelme közös ügyünk. Nem csak a szelektív gyűjtésben való aktív részvétellel tudunk hozzájárulni. Sokat tehetünk érte, ha olyan vakolóanyagokat alkalmazunk az épületeken, amelyekkel csökkenthető az energiafogyasztás, és így a szén-dioxid-kibocsátás. Olyan vakolatok is léteznek már, amelyek nagy hatásfokkal képesek megakadályozni a nedv
Különleges, szexi, személyre szabott és nagyon kevés törődést igényel. Úgy tűnik, hogy a "pumpkin spice latte" árnyalatnak idén ősszel komoly versenytársa akadt.
Szingapúr emberi fogyasztásra alkalmasnak nyilvánított 16-féle rovart, a törvény azonnali hatállyal életbe is lépett, így lehetséges a rovarevés a városállamban.
Zoë Kravitzot ugyanaz a kérdés érdekli, ami mindannyiunkat: vajon mikor érkezik a Hatalmas kis hazugságok harmadik évada?A People-nek adott új interjújában Kravitz megosztotta, hogy "a telefonját fogva várja", hogy friss híreket kapjon a népszerű HBO-sorozat folytatásáról, amelyben Nicole Kidman, Reese Witherspoon, Laura Dern és Shailene Woodley me
Blake Lively egyedi és kifinomult stílusa megkérdőjelezhetetlen. Idővel rengeteget fejlődött, és még merészebbé, jellegzetesebbé vált. Lássuk a legszebb vörös szőnyeges ruháit, amiket látva leesik az ember álla.
Ha szülőként teljesen kipurcant a hosszú, forró nyárban; fél bevallani, de a családi nyaralásban csak jobban elfáradt és vágja a centit az iskolakezdésig – akkor ez a cikk önnek szól.
170 elszánt túrázó, 5 nap, 100 kilométer 15-16 kilós hátizsákokkal, 32 fokos meleg, 1 jégeső – ez számokban a jubileumi, bükki vándortúra, amin Samu a testsúlyának cirka a negyedét vitte a hátán.
A monokinizés megítélését sok minden befolyásolja kezdve a kulturális hagyományainktól azon keresztül, hogy mit hozunk a családunkból egészen addig, hogy milyen a viszonyunk a saját testünkhöz, és más meztelen testének látványához. De mit gondolnak róla a magyarok?
Aki egyszer beteg lesz, sokféleképpen reagálhat az állapotára: cáfolhatja, ellenállhat vagy megfelelhet neki, gyűlölheti, hibáztathatja, de akár vissza is élhet vele. Utóbbi nem biztos, hogy tudatos, ám ettől még számtalan konfliktust okozhat a családban. Segítenénk, de közben dühösek leszünk, ha olyan dolgokat sem tesz meg, amire képes lenne, aztá
Amennyiben Ön szezonális allergiától szenved, már bizonyára tud egy-két olyan trükkről, mellyel könnyíthet a tünetein, mint például nem megy a szabadba, mikor a pollenkoncentráció magas, vagy abban az időszakban zárva tartja az ablakot. Ám nem biztos, hogy tud a kevésbé ismert, allergiás tüneteket súlyosbító tényezőkről is, ezek közül gyűjtöttünk ö
Sok embernek, különböző okokból (életkor, betegség stb.) nehezére esik a lépcsőn közlekedés. Nekik ajánljuk a Stannah lépcsőlifteket, amelyek alkalmasak mindenféle lépcső akadálymentesítésére, lakásba, családi házba, akár több emeletes társasházba, kertbe, vagy közintézményekbe is.
A titkosszolgálat feladata többek között megvédeni az elnököt, de még a korábbi elnököket is. Természetesen az ügynökök is csak emberek, hibázhatnak, de az évek során volt pár hajmeresztő hibájuk, aminek egyszerűen nem szabadott volna megtörténnie.
A hangyák felbukkanása a konyhában sosem kellemes. Bár gyakori háztartási kártevők, szerencsére könnyen megszabadulhatsz tőlük, ha gyorsan cselekedsz. Szakértőktől érdeklődtünk, melyik házi készítésű hangyaölő módszerek a leghatékonyabbak. Íme 6 módszer, ami tényleg működik!
A mai világban, amikor egyre többen keresnek választ saját mentális és érzelmi problémáik eredetére, egyre gyakrabban merül fel a kérdés: vajon mindez csak a saját életünk tapasztalataiból fakad, vagy van valami mélyebb, amit az őseink adtak át nekünk?
Életünk nagyobb részét falak között töltjük, otthonunk levegőjének minősége hatással van az egészségünkre. Aki allergiás, annak óriási megkönnyebbülés, ha tiszta levegő várja otthon, de a légszűrő télen- nyáron jó szolgálatot tesz. Nem csak a polleneket, az állatszőrt, poratkát, port, penészspórákat, a légköri mikroport szűri, hanem például a bakt
A hazai döntetlent követően csütörtökön hosszabbítás után 1-1-et játszott a Ferencváros a bosnyák Borac Banja Luka vendégeként, amelyet aztán tizenegyesekkel múlt felül a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének utolsó, negyedik fordulójában.
A kaliforniai Monterey városában található San Carlos Beachet ellepték az oroszlánfókák: a napokban több száz állat feküdt ki a homokos partra. A helyiek szerint ugyan a fókák gyakran megjelennek a környéken, ennyire sokan még sosem bukkantak fel egyszerre, írja a Drive.
Az életben minden kapcsolat magában foglalja a határokat, legyen szó romantikus kapcsolatról, kollégákról, barátokról, családtagokról vagy akár önmagunkról. A határok felállítása így tehát szinte minden egészséges kapcsolat fontos eleme, mely egyes csillagjegyek számára sokkal könnyebben és természetesebben megy.Van két csillagjegy, akiknek van egy
Az egész országon keresztül lehetett autózni sörözve. A tiltás miatt eleinte sokan háborogtak, hogy miért szól bele az állam, mennyit isznak vezetés közben.
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (Meszk) is csatlakozott a Gondosóra programhoz, az erről szóló együttműködési megállapodást szerda délután írták alá Budapesten.
Az augusztus vége és a szeptember a kertészek számára különösen fontos időszak, hiszen ilyenkor számos feladat vár ránk, hogy a kertünk a lehető legjobb állapotban maradjon.