2024. augusztus 7. szerda

aug. 7
9:51
A 6 legvonzóbb női belső tulajdonság, melyek miatt egy pasi sem akar majd elengedni (Bien)
Az ismerkedés során mindig túlságosan rá vagyunk feszülve a külsőségekre, miközben igaz a mondás, miszerint a külső csak megfog és a belső tart meg igazán. Mégis, versenyt űzve önmagunkkal, próbálunk minél vékonyabbak, csinosabbak és divatosabbak lenni. Csakhogy ezeknél több kell egy férfiszív megtartásához.
aug. 7
9:57
A legendás birkózó előtt erre senkire sem volt képes (Igényesférfi.hu)
A kubai Mijaín Lopez kedden megnyerte a kötöttfogású birkózók 130 kilogrammos súlycsoportjának döntőjét a párizsi olimpián, ezzel az első sportoló lett, aki ugyanabban a versenyszámban öt nyári játékokon aranyérmet tudott szerezni.
aug. 7
10:09
Különleges eseményre vár a madártani egyesület (Infostart)
Tizenegyedik alkalommal szervez nyári madárgyűrűző akciót Budapesten, a cinkotai Naplás-tónál a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Budapesti Helyi Csoportja. Az érdeklődőket hétköznap és hétvégén is várják augusztus 9. és 29. között.
aug. 7
10:15
Jellegzetes nyári fertőzések - Így előzhetőek meg (WebBeteg)
Néhány kórkép az egyébként egészséges egyéneknél is borússá teheti a vakációt. A leggyakoribb, a vakációzók kikapcsolódását megzavaró betegség a hasmenéssel járó emésztőrendszeri fertőzések, az alsó húgyúti fertőzések, valamint a klímabetendezések által okozott felső légúti megbetegedések. Ezek megelőzése kellemetlen napoktól óvja meg a pihenni vág
aug. 7
10:15
Csökkentheti a turisták számát a népszerű görög sziget (Hamu és Gyémánt)
Korábban megírtuk, hogy Velencében újabb intézkedésekkel szigorítják a turistákat, ám a túlturizmus nemcsak Olaszországban, hanem Európa több részén is komoly problémát jelent. Nemrég Prágában tiltakoztak a helyiek a kontrollt vesztett turisták miatt, újabban pedig a görög Szantorini szigetén élők elégelték meg az utazók viselkedését. Emiatt korlát
aug. 7
10:15
Egy csillagász lefényképezte Kína rejtélyes űrrepülőgépét (Rakéta)
Kína titkos űrrepülőgépe 2023 decemberében indult harmadik küldetésére, de ennél többet nemigen tudni róla. Most viszont egy csillagász megörökítette a gépet, amint az űrben, Föld körüli pályán száguld.
aug. 7
10:21
Mikrobiom vizsgálat: hogyan végzik, mennyire megbízható az eredmény? (EgészségKalauz)
A Semmelweiss Egyetem gasztroenterológusa elmondja, hogyan zajlik a vizsgálat, és azt is, hogy az eredmények mire elegendőek, és mire nem.
aug. 7
10:21
Válaszd ki a hozzád legközelebb álló színt és tudd meg, hogyan hat Rád! (Bien)
A színek ereje régóta ismert a természetgyógyászok, a pszichológusok, de még a lakberendezők körében is. Saját magunkon is tapasztalhatjuk, hogy mennyire más érzések fognak el bennünket, ha belépünk egy olyan szobába, ahol minden szürke vagy fehér (pl. orvosi rendelő) és mennyire más érzések kezdenek el a bensőnkben áramlani, amikor egy színekkel t
aug. 7
10:27
Noah Lyles stílusosan egy Omega Speedmastert viselt a döntőn (Igényesférfi.hu)
Noah Lyles a 100 méteres férfi síkfutás vasárnapi döntőjében aranyérmet szerzett és ismét bebizonyította, ő a világ leggyorsabb embere. Tette mindezt az amerikai zászló által inspirált körmökkel és egy igencsak mutatós Omega Speedmaster karórával a csuklóján.
aug. 7
10:39
Ilyen következményekre számíthatsz, ha bekapcsolt légkondi mellett alszol (Femcafe)
Van bármilyen egészségügyi kockázata annak, ha valaki a nagy hőségben éjszakára is "bekapcsolva felejti" a légkondit?
aug. 7
10:45
Zeneterápia a konyhában éneklés is, ami biztonságot ad, oldja a feszültséget – interjú Oláh Annamáriával (Nőiváltó)
Hihetetlen mennyiségű ember nem mer énekelni azért, mert valami trauma érte gyerekkorában. Pedig a zene, az ének egy természetünkhöz tartozó csoda, ami a mindennapjaink fásultságából pillanatok alatt kirángat, ami saját magunk ingyen terápiája lehet. Merni énekelni jó - a zeneterápiás éneklés pedig egy lehetséges kapu erre.
aug. 7
10:51
Tényleg elveszett technológia segíthette a Dzsószer-piramis építését (Rakéta)
Úgy tűnik, a piramis nem egészen úgy épült, ahogy azt eddig elképzelték. Egy új kutatás szerint a munkálatokat egy, a későbbi időkre elfeledett technológiai is segíthette.
aug. 7
10:51
Ilyen francia körmöket festess! 8 minta, ami idén mindent visz (Bien)
A nyári manikűrök általában elég kiszámíthatóak. Gyakori színek például a rózsaszín, a fehér és pasztell árnyalatok, néha egy kis virágmintát teszünk a gyűrűsujjra, és talán még egy neon árnyalatot is belecsempészünk a mixbe. Ennek ellenére a 2024-es nyári körömtrendek újraélesztik a francia manikűrt, amely úgy tűnik, hogy tényleg sosem megy ki a d
aug. 7
10:57
Valóság és fikció határán: 4 tipp, hogyan ismerd fel az álhíreket! (Life&Body)
Hamis információk mindig is jelen voltak a társadalmunkban: középkori nemesek pletykákat terjesztettek egymás hatalmának meggyengítésére, a rómaiak Kleopátrát pusztán szexuális fényben ábrázolták, hogy ne a vezetői képességeire és stratégiai tudására koncentráljanak. A közösségi média korában azonban az álhírek sokkal gyorsabban terjednek, mint val
aug. 7
11:09
Gerincferdülés: ezért nem segít a „húzd ki magad jótanács”! (EgészségKalauz)
De a csontkovácsolás, és az úszás vagy a sportolás sem megoldás rá - fontos ismereteket osztott meg a tartáshibákról, a gerincferdülésről, illetve annak különbségeiről a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet Ortopédiai Osztályának osztályvezető főorvosa.
aug. 7
11:21
"A vőlegény bátyja szerelmet vallott a menyasszonynak" – 10 sztori esküvői tiltakozásról (Bien)
Azt gondolnánk, csak a filmeken történik, hogy valaki felszólal a frigy ellen a ceremónia alatt, de az alábbi tíz esetben az illető nem fogta magát.
aug. 7
11:21
Rendszeresen sportol? Ezt a 7 értéket ellenőriztesse a vérvizsgálatkor! (EgészségKalauz)
A sportorvosok szerint fontos lenne, hogy egy amatőr sportoló is rendszeresen végeztessen laborvizsgálatot. De honnan tudhatja egy laikus, milyen értékeket lenne érdemes megnézetnie, elég-e esetleg csak egy ún. nagylabor vizsgálat?
aug. 7
11:27
A rendőrök órákon át kutattak az eltűnt kisfiú után, egyenesen hihetetlen, végül hol akadtak a nyomára (Femcafe)
A gyermek eltűnését a hétvégén jelentette be az édesapja.
aug. 7
11:27
Százféle szerepet betöltött ez az épület, végül flipper múzeum lett (Roadster)
Szellemesen reagál az eddigi történetére a mostani funkció.
aug. 7
11:33
Csak kevesen tudják, miért volt jelentőségteljes Céline Dion olimpiai nyitódala (in.hu)
Az idei párizsi olimpia körül már jó ideje forrongó a hangulat, a hírek kedélyét pedig nem mindig a sporteredmények borzolják csupán. Már tavasszal arról szólt a pusmogás, hogy a gigantikus érdeklődés miatt önkéntesek regimentjét toborzó ország az ott élő, de orosz születésű jelentkezőket indoklás nélkül dobja vissza, mert sehogy sem fértek bele a
aug. 7
11:45
4 ok, hogy életedben legalább egyszer utazz egyedül (Joy)
Igen, elsőre ijesztőnek tűnhet, ha nem csatlakozik senki hozzád a következő kiruccanásodon, de hidd el, megéri esélyt adni a szólózásnak!
aug. 7
11:45
5 elgondolkodtató dokumentumfilm az elmúlt évekből, amit látnod kell! (Hamu és Gyémánt)
A filmeket azért szeretjük, mert kiszakítanak minket a szürke hétköznapokból és egy teljesen más világba repítenek. A dokumentumfilmek már teljesen más szándékkal készülnek: céljuk, hogy bemutassák számunkra a valóságot, az élet csodáit és szörnyűségeit – pont úgy, ahogy azok megtörténtek. Alábbi cikkünkben 5 olyan dokumentarista alkotást ajánlunk,
aug. 7
11:51
Csak bírd szuflával: itt a WMN naaaaaagy Sziget-ajánlója! (WMN)
Az idei Sziget Fesztiválra rengeteg izgalmas női előadó érkezik, különösen erős az elektronikus zenei felhozatal, de bőven csemegézhetünk a kisebb színpadok fellépői közül is. Segítünk eligazodni a nagy "zajban"!
aug. 7
11:51
Brunch-csal és tűzijátékos vacsoraélménnyel újít Budapest új kedvenc helye (Roadster)
Két nagy durranás egyszerre a Belgrád rakparton.
aug. 7
11:51
Ha augusztusban itthon nyaralnál: hazai pénztárcabarát vakáció tippek (Bien)
Ha éppen nem úgy állsz anyagilag, hogy el tudnál utazni valahova a nyáron, akkor sem érdemes lemondanod a pihenésről és a kikapcsolódásról. Néhány nap szabadságot így is érdemes kivenned a nyárra, de hogy ne azzal töltsd az idődet, hogy otthon molyolsz egész nap, takarítasz és pakolgatsz, inkább nyaralj a városodban, a környékeden. Adunk néhány tip
aug. 7
11:57
Megtaláltuk Budapest leghidegebb strandját (Telex)
Bugyogó masszászsbefúvás, szanatóriumi környezet, sajtos-tejfölös 2900-ért. A Telex munkatársai Budapest hat strandján jártak, és nemcsak a szolgáltatásokat, de a hangulatot és az árakat is tesztelték.
aug. 7
12:21
A legpompásabb virágzó futónövények – A lugasok és kerítések ékei (Bien)
A kert éke lehet egy-egy szép futónövény – de csak akkor, ha a megfelelő helyre a megfelelő virágot választod. Lássuk, milyen szempontokat kell figyelembe venned a döntéskor!
aug. 7
12:27
Nem a napraforgó és az olíva az: ez az olaj növeli a demencia kockázatát (Femcafe)
Gondoltad volna, hogy egy sokak által egészségesnek hitt olaj jelentősen növelheti a rossz koleszterin szintjét, valamint akár a demencia kialakulásának kockázatát is?
aug. 7
12:33
Elképesztő ütemben terjed a halálos majomhimlő - a WHO közegészségügyi vészhelyzetet hirdethet (Femcafe)
Félelmetes sebességgel terjed Közép-Afrikában a mutálódott majomhimlő: a fertőzésbe 2024 januárja óta csaknem 500-an haltak bele a Kongói Demokratikus Köztársaságban, és mivel a vírus megállíthatatlannak tűnik, a WHO hamarosan nemzetközi közegészségügyi vészhelyzetet hirdethet.
aug. 7
12:39
Édesapja segítette világra a kislányát budapesti otthonukban - hangfelvétel a megható születésről (Babanet)
Biztosan megkönnyezed a hangfelvételt, amin az Országos Mentőszolgálat diszpécsere instruálta a megszeppent édesapát, akinek még a baba nyakára tekeredett köldökzsinórt is le kellett vennie a csecsemőről.
aug. 7
12:45
Poharas desszert feketeszederrel és gesztenyével (Metropol)
Feketeszeder desszert sütés nélkül pohárba gesztenyével
aug. 7
12:51
Rákot is okozhat: ezekben az élelmiszerekben mutatták ki a gyerekekre rendkívül veszélyes anyagot (Ripost)
Mi az a szerves arzén és pontosan mit kell tudni róla?
aug. 7
12:51
"Leszedtem a puklit az orráról és zokogott, hogy kéri vissza" – Plasztikai sebészek történetei (Bien)
A plasztika szubjektív dolog, mert itt nem életet ment az orvos, hanem egy - a páciens által csúnyának tartott - testrészt alakít át. Ebből aztán sok félreértés és elégedetlenség születik.
aug. 7
13:03
Lezárják a budai alsó rakpartot a Sziget Fesztivál miatt (Femcafe)
A BKK szerint a fesztiválra érkezőknek érdemes igénybe venniük a közösségi közlekedést.
aug. 7
13:21
Az 5 legklasszabb strandfrizura, amit még idén nyáron ki kell próbálnod! (Bien)
Beköszöntött a strandszezon, úgyhogy végre belevethetjük magunkat a medencézésbe! Ha már megvan a tökéletes bikini, és beszereztél minden kiegészítőt, vess egy pillantást az alábbi frizurákra, és inspirálódj te is a legjobb ötletekből! Így garantáltan te leszel a strandon a legmenőbb.
aug. 7
13:45
Ez a szezonális gyümölcs valóságos vitaminbomba, még az öregedés ellen is képes felvenni a harcot (Joy)
A málna nem csupán ízletes nyári csemege, de igazi vitaminbomba is, tele van tápanyagokkal, amelyek rendkívül jótékony hatással vannak a szervezetünkre. Lássuk, miért érdemes rendszeresen fogyasztani ezt a finom gyümölcsöt.
aug. 7
13:51
Fényvédő teszt: Kipróbáltuk a legnépszerűbb termékeket, hogy neked már ne kelljen (in.hu)
Fizikait vagy kémiait? Olcsót vagy a drágábbat? Fényeset vagy mattítót? Számos kérdéssel találjuk szembe magunkat a fényvédő kiválasztásakor, ezért szerkesztőségünk öt terméket ajánl különböző szempontok alapján, melyeket előzetesen hetekig teszteltünk.Fizikai vs. kémiaiA kémiai és a fizikai, más néven ásványi fényvédő közötti legnagyobb különbség
aug. 7
13:51
Kamillát a pattanásra! Rekordidő alatt elmúlik, ha így kezeled (Bien)
A pattanások sokunk életének bosszantó tényezői, hiszen annyiféle okból jelentkezhetnek, hogy még egy jól átgondolt bőrápolási rutin mellett is könnyedén felbukkanhatnak. Az eltüntetésükre számos javaslat létezik, ha azonban egy igazán természetes és jó illatú megoldásra vágysz, akkor érdemes az egyik közkedvelt virágból, a kamillából nyugtató kivo
aug. 7
14:21
Háromdimenziós japán zászlót épít Szingapúr az Oszakai Expóra (Roadster)
Ettől még az épület neve egy Las Vegas-i nevezetességre utal, a küldetése pedig a globális közösségnek szól.
aug. 7
14:21
Az 5 kedvenc romantikus regényem, amik szebbé teszik a nyaramat (Bien)
Bárki bármit mond, van az úgy, hogy egyszerűen jól esik könnyed, szerelmes regényeket olvasni, olyanokat, amelyek talán nem kerülnek be a világirodalom remekei köré, de önfeledt perceket szereznek és amelyeken keresztül elmerülhetünk egy csodás, romantikus történetben. Hoztunk néhány hangulatos románcot az elmúlt évekből a nyár utolsó hónapjára.
aug. 7
14:39
Lehet, hogy Katalin hercegné is feltűnik a párizsi olimpián? (in.hu)
A brit királyi családot eddig Anna hercegnő és Zsófia edinburgh-i hercegné képviselte a 2024-es olimpiai játékokon. Egyes találgatások szerint pedig Katalin hercegné és Vilmos herceg is részt vesznek hamarosan az eseményen.A walesi hercegi pár az elmúlt hetekben távol maradt a nyilvánosságtól, ugyanis gyermekeikkel privát nyaralásukat töltik épp. A
aug. 7
14:51
Első felesége halála összetörte Tom Hankset: ő volt az a gyönyörű nő, akin sosem tette túl magát (Blikk)
Szívszorító.
aug. 7
14:51
Csillagjegy párosok, akik soha nem fogják megtalálni a közös hangot (Bien)
Néha nem tudjuk megmondani miért, de bizonyos kapcsolataink zátonyra futnak, és nem értjük, hogy ismerhettünk ennyire félre a másikat. Aztán előfordul olyan is, hogy két ember szinte teljesen összeférhetetlen, és semmilyen helyzetben nem értik meg egymást. Van, hogy olyannyira nem találjuk a másikkal a közös hangot, hogy azt még a vak is látja. Mi
aug. 7
15:15
Átalakult a 200 éves épület, modern hostel nyílt benne (Spabook)
Az a&o Hostels megnyitotta második szálláshelyét az Egyesült Királyságban, így már 39 szálláshelyet üzemeltet Európa-szerte, amellyel Európa legnagyobb magántulajdonú hostelláncaként van jelen a piacon. Az új, már foglalható a&o Brighton…
aug. 7
15:21
Tényleg csak pénzért lehet majd nézni a Bajnokok Ligája kiemelt meccseit? (Femcafe)
Ugyebár az M4 Sport elvesztette a közvetítési jogot, amire az RTL csapott le. Az idei évtől már a csatorna diktálja a tempót, mert ők választják ki a fő meccset.
aug. 7
15:21
Így adhatsz nagy löketet a fogyókúrádnak, ha épp stagnálsz vagy feladni készülsz (Bien)
A hőn áhított testsúly elérése a fogyókúra során nem könnyű feladat. Habár a legelején szinte magától olvadnak le a kilók a megfelelően beállított diéta és mozgás során, néhány hét után elérkezik az időszak, amikor megáll a súlycsökkenés. Ez egy természetes folyamat, ugyanakkor rendkívül frusztráló és elbizonytalanító érzés. Szerencsére létezik néh
aug. 7
15:33
Fotókon: Ilyen hangulatos a nyár Szegeden (SzMo)
Napközben és este is érdemes sétálni egy nagyot a Napfény városában. Mutatunk pár ellenálhatatlan képet is róla.
aug. 7
15:51
A szervezet 4 legszembetűnőbb jelzése, hogy most nem igényli a húst (Bien)
Mindenki mást gondol arról, hogy kell e húst fogyasztanunk és, ha igen, akkor mikor és milyen mennyiségben. Ahelyett, hogy a legújabb táplálkozási trendeket követnénk, próbáljunk meg inkább testünk jelzéseire figyelni, mert pontosan tudja, hogy éppen mire van szüksége.
aug. 7
16:03
Egy kutatás szerint könnyedén csökkenthető az enyhe depresszió ezekkel a módszerekkel (Hamu és Gyémánt)
Egy ausztrál kísérlet keretei között azt vizsgálták, hogy a koronavírus-járvány idején hogyan változott az emberek mentális állapota. Annak ellenére, hogy többen is enyhe depresszióval küzdöttek, kutatók szerint az még nem feltétlenül esik a mentális zavar kategóriába. A kísérletben 182-en vettek részt, két csoportra osztva, összesen hat terápiás a
aug. 7
16:09
Újjászületik a Galerius Fürdő, kezdődik a felújítás (Spabook)
Siófok hamarosan újra büszkélkedhet a teljesen felújított Galerius Fürdővel, amely a helyiek és a turisták számára is új vonzerőt kínál majd. Az évek során a fürdő a régió egyik kiemelt…

Keresés