2024. június 2. vasárnap

jún. 2
5:18
Bill Gates már bánja, hogy túl későn tanulta meg a leckét Warren Buffett-től (Igényesférfi.hu)
Bill Gates, a Microsoft korábbi vezérigazgatója évtizedek óta szoros barátságot ápol a Berkshire Hathaway fejével, Warren Buffett-tel.
jún. 2
5:18
Mély gondolatok, amik segítenek megtalálni az örömöt az otthonodban (Bien)
A mantra vallásos szöveg, fohász, amit a buddhizmus és a hinduizmus némileg hasonló értelemben használ, mint más hitek a varázsigéket. A vallás követő számára ezek az imák természetesen nagyon mély jelentéssel bírnak, de ha nem követed ezeket a hiteket, akkor is segíthetnek elcsendesíteni a gondolataidat, vagy akár csak sokkal hatékonyabbá tenni a
jún. 2
5:24
Egy ágyban a gyerekeinkkel, vagy inkább külön? (WebBeteg)
Sok kisgyermekes szülőben merül fel a kérdés már a babavárás időszakában, de aztán később is, hogyan legyen az alvás.
jún. 2
5:24
Gyöngyszemek a tájban – kis települések, nagy értékek (egy.hu)
Számos olyan település van Magyarországon, amely kevésbé ismert vagy csak nehezen kerül be a köztudatba, pedig természeti környezete, hagyományai, kulturális kincsei több figyelmet érdemelnek. Ezek közül szemezgettünk, hogy bemutassuk: milyen változatos településkép jellemző országunkra, és mennyi érték és élmény közül válogathatunk, ha országhatár
jún. 2
5:30
Házi módszerek és gyógynövények kullancsok, bolhák ellen (Háziállat)
A paraziták sok problémát okozhatnak a kutyának, és a gazdinak egyaránt. Mit tehetünk ellenük?
jún. 2
5:48
Moslékból virágföld: a Z generáció lehet a fenntartható vendéglátás kulcsa (Igényesférfi.hu)
Június 3-án, hétfőn este tartják a Dining Guide Év Étterme Díjátadó Gálát, a hazai gasztronómiai élet legjelentősebb eseményét, melyet évről évre hatalmas várakozás előz meg. Hazánk legrégebbi gasztronómiai platformja idén 20 éves, indulása óta minden évben több száz vendéglátóhelyet tesztel.
jún. 2
5:48
"Szervusz, kedves Napsugár! Örülünk, hogy itt a nyár." – Legszebb nyárköszöntő gyerekversek (Kölöknet)
Vidám gyerekverseket válogattunk a nyári reggelről, napsugárról, libbenő Nyárlányról, tücsök ciripelésről, jókedvről, szünidőről. Köszöntsük ezekkel a kedves verssorokkal kedvenc évszakunkat, a nyarat!
jún. 2
5:48
7 tökéletes plus size ruha, ha esküvői vendég leszel idén (Bien)
Az interneten plus size méretű alkalmi ruhákat vásárolni néha igazi kihívás. Szerencsére azonban egyre több márka viseli a szívén, hogy egy adott ruhából széles méretkínálatot biztosítsanak, sőt, néhányan kifejezetten erre is szakosodtak. Lássuk azt az 7 csodálatosan szép plus size ruhát ami tökéletes esküvői vendég megjelenést biztosít neked!
jún. 2
6:00
Két grill egyben, az elkötelezett grillezőknek (Spa Trend Online)
Az elkötelezett grillezőknek készült a Broil King legnagyobb gázgrillje, az Imperial S 690 Ir. Ez a családi méretű grill két sütőtérrel rendelkezik, amelyeket egymástól függetlenül is használhatsz, hogy kihozd a legtöbbet a rendelkezésedre álló térből. Egy elegáns szekrény grill azoknak, akik nem félnek a kihívásoktól!
jún. 2
6:06
5+1 lélegzetelállító pedikűr trend, melynek képtelenség ellenállni! (Femcafe)
A nyár beköszöntével mindannyian forró napsütésről, csodálatos nyaralásról és rengeteg ú élményről kezdünk ábrándozni. A ruhatár felfrissítése mellett viszont a nyitott szandálok és papucs előkerülésével bizony az ápolt pedikűrről sem szabad megfeledkezni!
jún. 2
6:12
A 30-30-30 diéta az új őrület - néhány hét alatt lerobbantja rólad a felesleges zsírt (Femcafe)
Néhány hete ütötte fel a fejét az új módszer, amely egyszerűnek és hatékonynak tűnik. Íme, mit gondolnak erről a szakértők.
jún. 2
6:18
Balesete óta először vállal filmszerepet Jeremy Renner (Igényesférfi.hu)
Jeremy Renner azóta folyamatosan dolgozott a gyógyuláson, most pedig bejelentették, hogy csatlakozik a Tőrbe ejtve harmadik részéhez.
jún. 2
6:18
Valódi gyümölcstorta – vendégségbe is viheted! (egy.hu)
Mit szólnál, ha egy egészséges, mindenmentes tortával köszöntenéd az ünnepeltet? Amikor azon agyalsz, mit vigyél ajándékba, akkor jusson eszedbe: gyümölcsöt ajándékozni jó dolog. Ha van gyümölcsöt termő kerted, gazdag vagy. Oszd meg ezt a gazdagságot azokkal, akiket szeretsz!
jún. 2
6:18
Magas a koleszterinem, ehetek tojást? A szakemberek válaszolnak (EgészségKalauz)
A tojást a múlt század végén hozták összefüggésbe több betegséggel, ezért emiatt sokan kerülni kezdték.
jún. 2
6:18
5 hihetetlenül ronda növény, amit nem szeretnél látni (Bien)
Vannak vadvirágok, amelyeknél szebbet el sem tudnánk képzelni a balkonládába, vagy akár egy menyasszonyi csokorba sem. Aztán vannak növények, amelyeknek a nemesítésén nem véletlenül nem dolgozik szakemberek serege… Persze, minden földi teremtmény szép a maga módján, de reméljük, ezek a növények nem sértődnek meg, ha azt mondjuk, hogy a megjelenésük
jún. 2
6:30
Bezárt egy éttermet a Nébih súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatok miatt (Vital)
Súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülményeket és nyomonkövetési hiányosságokat találtak egy debreceni étterem ellenőrzésekor a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei, a jogsértések miatt az egység tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztették.
jún. 2
6:36
A Max új Az-előzménysorozatába az egyik legfontosabb színész is visszatér (Hamu és Gyémánt)
A Stephen King Az című regényéből készült legfrissebb, kétrészes filmfeldolgozás hivatalosan is előzménysorozatot kap. A projektről egészen mostanáig nem sok információnk volt, most azonban kiderült: a filmek egyik legfontosabb színésze és az alkotógárda több tagja is visszatér majd.
jún. 2
6:42
Kiváló minőségűek a hazai vizek (AQUA)
Továbbra is kiváló minőségű a hazai természetes fürdővizek többsége a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (Nngyk) értékelése alapján, amit az Európai Unió minősítési rendszere alapján készítettek. A tájékoztatás szerint Magyarországon 2023-ban 283 természetes fürdővizet tartottak nyilván, ezek közül 177 kapott kiváló, 52 jó és 10 tűr
jún. 2
6:48
Kiderült, hol folytatja José Mourinho (Igényesférfi.hu)
José Mourinho, aki legutóbb az AS Roma vezetőedzőjeként dolgozott, a török élvonalbeli labdarúgó-bajnokságot második helyen záró Fenerbahçe csapatánál folytathatja edzői pályafutását.
jún. 2
6:48
5 zseniális olvasólámpa megoldás a hálószobába (Bien)
Egy olvasólámpa az ágy mellett elsősorban praktikus szempontokat szolgál, de ez nem jelenti azt, hogy nem lenne érdemes alaposan átgondolni a helyét és kialakítását dizájnszempontok szerint is. Mutatunk néhány inspiráló ötletet!
jún. 2
6:54
P. Diddy: akinek halál, lövöldözés, szexuális erőszak, bántalmazás szegélyezi az útját (WMN)
A zeneipar egyik legismertebb bántalmazója, a korábbi hiphopmogul, kiadóvezér, rapper, üzletember, Sean Combs (alias P. Diddy, korábban Puff Daddy) mindmáig büntetlenül megúszott szexuális erőszakot, bántalmazást, fenyegetést. Hajmeresztő történet a bántalmazás természetéről.
jún. 2
7:00
Ezeknek az ételeknek a fogyasztását érdemes elkerülni a repülőn (in.hu)
Köztudott, hogy a repülőút felboríthat bizonyos működéseket a szervezetünkben. Az alacsony légnyomás, a kiszámíthatatlan hőmérséklet és a csökkent oxigénszint mind-mind hatással lehetnek ránk. Éppen ezért nem mindegy, hogy mit fogyasztunk a repülés során.A kabinnyomás általában repülés közben van a legnagyobb hatással az emésztésünkre, magyarázza E
jún. 2
7:18
Tizenötödször nyert BL-döntőt a Real Madrid (Igényesférfi.hu)
A Real Madrid nyerte a labdarúgó Bajnokok Ligája 2023/24-es kiírását, amelynek szombati döntőjében 2-0-ra legyőzte a Borussia Dortmundot a londoni Wembley Stadionban.
jún. 2
7:18
Ekkora terhet jelent szervezetünknek a magas vérnyomás (EgészségKalauz)
A kezeletlen magas vérnyomás alattomosan, számos módon károsíthatja a szervezetet.
jún. 2
7:18
Kiderült: 60 éves kor előtt mégsem lassul le az anyagcsere – más áll a hízás hátterében (Bien)
Ha a 30-as, 40-es vagy 50-es éveidben jársz, talán már gondoltál már úgy a 20-as éveidre, mint a korra, amikor még bármit ehettél, mégsem híztál. Egy kutatás szerint azonban lehet, hogy becsapnak az emlékeid.
jún. 2
7:30
A hitlerszalonna se nem náci, se nem zsír (Telex)
Miből készülhet az étel, ami a történelem legborzalmasabb figurájának nevét viseli, mivel érdemelhette ki ezt a rettenetes büntetést, és egyáltalán mi az?
jún. 2
7:36
Itt a világ első AI kórházvárosa: így dolgoznak benne az MI orvosok (EgészségKalauz)
A robot doktorok elvileg néhány nap alatt 10 ezer beteget is képesek kezelni. Ezt a mennyiségi mutatót megugrani az emberi orvosoknak legalább két évbe telne.
jún. 2
7:48
Mbappé és Kane a Bajnokok Ligája idei két gólkirálya (Igényesférfi.hu)
A Paris Saint-Germaintől az idény végén távozó francia Kylian Mbappé és Harry Kane, a Bayern München támadója lett nyolc-nyolc góllal a labdarúgó Bajnokok Ligája 2023/24-es kiírásának legeredményesebb játékosa.
jún. 2
7:48
A világ legcsendesebb helyei, ahol megnyugvást találhatsz (Hamu és Gyémánt)
Sokszor nincs is jobb érzés, mint egy fárasztó nap után csendben megpihenni. Erre otthoni körülmények között nem mindig adódik lehetőség, létezik viszont a világon néhány olyan hely, ahol pontosan ezt élhetjük át.
jún. 2
7:48
"Mi a B terved, ha senki nem venne feleségül?" 10 frappáns válasz leereszkedő férfiaknak (Bien)
Már maga a kérdés felháborító, de mióta elmúltam 38 éves, úton-útfélen nekem - és a velem egy cipőben járó barátnőimnek - szegezik az urak. A barátnőim általában így felelnek erre:
jún. 2
8:18
Erre a csillagjegyre súlyos konfliktusok várnak a hét utolsó napján (Metropol)
Van, akinek vasárnap kicsit hátrébb kell lépnie.
jún. 2
8:18
Ilyen hatással van a mosolygás az életünkre (Bien)
Mosolyogj és a világ is visszamosolyog rád! Ez nem csak egy hangzatos mondás, mindennek tudományos alapjai vannak. Kutatások igazolják, hogy a mosoly fertőző, ezért intézd úgy, hogy megfertőzd vele az egész világot! Mert, ha mindenki odafigyel a saját környezetében erre, az előbb-utóbb világméretűvé válhat.
jún. 2
8:30
Ez az oka, hogy magadra ismersz a horoszkópokban (Rakéta)
Legyen az ember akármennyire is földhözragadt, biztosan mindenkivel előfordult már, hogy egy magazint lapozgatva rápillantott a horoszkópra, és arra gondolt, hogy "nahát, tényleg jobban oda kéne figyelnem a pénzügyeimre!" A jelenségnek van tudományos magyarázata, úgy hívják, hogy Barnum-hatás.
jún. 2
8:32
Ellentmond az elméleti modellek előrejelzéseinek a legtávolabbi galaxis (Rakéta)
A legújabb generációs teleszkópokkal az elmúlt években folyamatosan fedezik fel a kutatók az egyre távolabbi galaxisokat. A legújabb felfedezett a kozmikus hajnal idején született és első pillantásra olyan különösnek tűnt, ami a szakértőket óvatosságra intette.
jún. 2
8:36
Kiderült, mi Szoboszlai Mekis kedvence: chili, vanília, borsos panír (Igényesférfi.hu)
Kiderült Szoboszlai Dominik Mekis kedvence: a labdarúgó-válogatott csapatkapitánya által kedvelt ételekből összeállított menü június 4-től lesz kapható az étteremlánc magyarországi kínálatában.
jún. 2
8:42
Buddhizmust enni – Ilyen volt találkozni a világhírű koreai szerzetes séffel (Roadster)
Egy izgalmas este az ősi főzési filozófia globális nagykövetével.
jún. 2
8:48
Milák újra megmutatta, hogy a világ egyik legjobbja (Igényesférfi.hu)
Milák Kristóf a világ idei második legjobb idejével nyert 200 méter pillangón a Mare Nostrum nemzetközi úszóverseny-sorozat harmadik, monte-carlói záróállomásán.
jún. 2
8:48
10 fun fact június szülötteiről, az Ikrekről (Bien)
Minden hónapban más és más zodiákus kerül a fókuszba – bár a születési képletünk egyedi és rengeteg tényező árnyalja, a napjegyünk óriási hatást gyakorol személyiségünkre. Nézzük, mit kell tudnunk június szülötteiről, az Ikrekről!
jún. 2
8:54
"Éljetek a mának, fiúk. Használjátok ki az életet" – 35 éves a Holt költők társasága (WMN)
Robin Williams ikonikus szerepét majdnem Dustin Hoffman vitte el, a diákokat játszó színészeknek pedig még a forgatásokon kívül sem volt szabad szlenget használniuk. 7 érdekesség a ma 35 éves Holt költők társaságáról.
jún. 2
8:54
Megkezdődött az esküvő szezon! De mennyit illik adni a házaspárnak? (in.hu)
Hivatalosan is eljött az esküvői szezon, a meghívottak nagy kérdése pedig mindig az többek között, hogy mennyi pénzt illik is adni a házasulandóknak. Több szempontot érdemes figyelembe venni, nem csak a párral való kapcsolatunkat, mennyire közel állók, hanem azt is, hogy a saját költségvetésünk szempontjából mi az, ami megvalósítható.Ha azon tűnődü
jún. 2
9:12
A kisgyermekek és serdülők egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozása (WebBeteg)
A tápanyagszükségletet befolyásolja a gyermek kora, neme, életmódja, aktivitása. Minden életkorban eltérések mutatkoznak, amelyeket figyelembe kell venni az étrend összeállításakor.
jún. 2
9:18
Fájdalom gyökérkezelés után – mutatjuk a lehetséges okokat (FogorvosKereső.hu)
A gyökérkezelésre általában akkor kerül sor, ha az érintett fog vagy fogak már aktív gyulladásban vannak. Így ez az egyik legfájdalmasabb fogászati beavatkozások egyike, ami egyben azt is jelenti, hogy a kezelés utáni pár napban teljesen normális, ha még fájdalmat érzünk, mint a gyógyulási folyamat része. De mikor érdemes elgondolkozni, hogy akár m
jún. 2
9:18
Ingadozó vérnyomás: innentől számít károsnak az orvos szerint (EgészségKalauz)
A vérnyomás ingadozása önmagában természetes folyamat, de egyes esetekben az ingadozó vérnyomás már veszélyes lehet.
jún. 2
9:18
5 rejtett úti cél Európában, ahova jó lenne idén nyáron eljutni (Bien)
A nyaralás mellett vagy helyett a nyár ideális a városlátogatásokra! Nincs is annál jobb, mint egy hosszabb hétvégét eltölteni valamelyik hangulatos európai kisvárosban. Kávét szürcsölgetni egy kávézóban, helyi borokat kóstolgatni és sétálgatni a tengerparton… Ugye milyen jól hangzik? Cikkünkben összegyűjtöttünk 5 pazar helyet a kontinensről, ahol
jún. 2
9:36
Kifinomultság és nyers erő meghökkentő szimbiózisa (Roadster)
A Balaton körüli slow life-ot már megtapasztaltuk egy Taycannal, most a modellfrissítést néztük meg Prágában – még lassabban, hiszen a bemutatót a békésen csordogáló Moldva-folyón tartották.
jún. 2
9:48
Ha ezt csinálja a mobilod éppen most lopják az adataidat (Femcafe)
Furcsa, megmagyarázhatatlan dolgokat művel a mobiltelefonod? Meglehet, hogy adathalászok férkőztek hozzá. Íme, a jelek.
jún. 2
9:48
5 ötletes dolog, amire egy jégkockatartót használhatsz (Bien)
Minden háztartásban ott van, de a legtöbben csak akkor vesszük elő, ha limonádét készítünk, vagy megütöttük valaminket. Pedig a jégkockatartó számos dologra használható, így a téli hónapokban, amikor kevésbé kívánod a jeges frissítőket, érdemes más feladatokat kitalálni neki!
jún. 2
9:54
Ezzel a trükkel szinte másodpercek aludhatunk el a repülőgépen (Hamu és Gyémánt)
Sokaknak valószínűleg nem olyan könnyű elaludni egy repülőgépen, mint a mindennapi életben, a kabinban uralkodó zajszint vagy az ülések kényelme miatt. Ám ezzel az egyszerű trükkel talán könnyebben sikerülhet majd.
jún. 2
10:06
A legmeghatóbb köszönet pedagógusnapra a Turkish Airlinestól (Spabook)
A török nemzeti légitársaság, a Turkish Airlines híresen jól pengeti az érzelmi húrokat, kiváló beszállási és landolási zenéjük van, és a fedélzeti üdvözlés is mindig nagyon kedves. Az egyik járat…
jún. 2
10:06
"Nem pillangók vannak a gyomromban, hanem görcsben van a gyomrom, mert kevésnek érzem magam miatta" – Knapek Éva a traumakötésről (Life&Body)
Fáj, szorongunk, nem érezzük magunkat elégnek, a partnerünk nem elérhető érzelmileg, netalántán még fizikailag is bántalmaznak minket, mégsem tudunk kilépni. Logikus magyarázatot keresünk a tettekre, felmentjük őt, mert elképzelhetetlen, hogy kilépjünk a kapcsolatból, hiszen rettegünk az elhagyástól és az érzelmi magánytól. De mi ez a bénító erő, a

Keresés