A magyar felnőttek több mint fele soha nem sportol, és ezt a legtöbben azzal indokolják, hogy nincs kedvük hozzá, illetve nincs idejük rá. Ez derült ki egy aktív életmóddal foglalkozó kutatásból. 3 fő ok derült ki, ami miatt nem sportolnak (eleget) a felnőttek. Legalábbis jó nagy részük. A felmérés több, érdekes kérdést vitatott, íme a
Sokan szeretnének örökre 18 évesek maradni, míg akadnak olyanok, akik szerint az öregedés pozitív hatással van az életükre. De mik azok a jelek, amik azt mutatják, hogy elkezdtél alaposan idősödni?
Keskeny, meredek gerincél oldalában kelünk át úgy, hogy a talpunk alól el-elfogy a szűk párkány, és minden bizodalmunkat egy lezserül lógó fémláncba kell vetnünk. Itt így ityeg a fityeg.
A hús mindig frissen a legjobb, de egyik séf se fog megvetni minket, ha lefagyasztjuk, mivel ez a leggazdaságosabb módszer otthon. Azonban nem mindegy, hogy milyen húsfélével dolgozunk.
A Lélektani határ új epizódjában szó lesz az önkövető eszközök, futóappok lélektanáról, a különféle diéták már-már vallásos jellegéről, és arról is, mi adhat biztonságot a szorongásainkkal szemben – a vendégünk dr. Csabai Márta egészségpszichológus.
Gyula, a festői szépségű dél-alföldi város, amely gazdag történelmi és kulturális örökséggel büszkélkedhet, most egyedülálló lehetőséget kínál a befektetők számára. A fürdő szomszédságában tökéletes helyszín kínálkozik egy 5 csillagos szálloda…
Társszerzőnk, László Nicole receptjeivel nyűgözte le barátnőit, na meg minket is. Remélem mind tisztában vagyunk vele, hogy a férfiak a Marsról jöttek, a nők pedig a Vénuszról maszlag egy nettó csacsiság. Tényleg nem szeretném újra divatba hozni a kék harisnyát vagy pláne lerombolni dédanyáink évszázadokon át fenntartott, szépen nevelgetett gyenge
A narancsbőr sokakat érintő probléma, de azt csak kevesen tudják, hogy vannak olyan ételek, amelyek segítik a kialakulását, ezért érdemes elkerülni ezek fogyasztását.
Búcsúzunk az esős, hűvösebb napoktól, és visszatér a nyár! Ha a meleg idő titeket is vízpartra csábít, mutatjuk, merre induljatok fürdőzni. Szerencsére az ország számos pontján kiváló a vízminőség, így nyugodtan lehet pancsolni.
A narancsbőr nagyon sok nő életében állandó vagy visszatérő vendég, és valljuk be, egyikünk sem szereti, ha megjelenik, mert egyenetlenné téve bőrünk felszínét számos bőrhibát okoz, eltűntetése pedig olykor igazi kihívás. Szerencsére vannak olyan ételek, melyekkel felvehetjük ellene a harcot!
Amikor kint tombol a fullasztó kánikula, kellemes felüdülés belépni a klimatizált szobába. De a légkondi nemcsak hűvös levegőt, hanem számos veszélyes mellékhatást is tartogathat számunkra, ezért csak bizonyos alapszabályok betartása mellett ajánlott használni.
Horvátország tengerpartjai nemcsak a felnőttek, hanem a családosok körében is népszerűek. Az Adriai-tenger kristálytiszta vizével, kavicsos, betnozott és homokos partjaival, valamint a számtalan családbarát szolgáltatással tökéletes választás egy nyári vakációhoz. Összegyűjtöttük 5 szuper horvátországi strandot, ahol gyerekekkel is remekül szórakoz
A Praktiker akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Praktiker akciós katalógust, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A Pepco akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Pepco akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A Family Market akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Family Market akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A Full Diszkont akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Full Diszkont akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.