Az arcszérumok sokak számára még rejtélyesek lehetnek, pedig ezek a könnyű, koncentrált formulák hatékony megoldást nyújthatnak különböző bőrproblémákra. Az viszont persze egyáltalán nem mindegy, milyen szérumokat is használsz pontosan.
A migrén önmagában is rettenetesen kínzó fejfájás típus, de az érintettek egyharmada még úgynevezett aura jelenségekkel is küzd a rohamot megelőző percekben, órákban. A főként látászavarokkal, de más tünetekkel is járó állapotot nem lehet önmagában kezelni, de a migrén karbantartásával az aura jelenség is visszaszorulhat. Dr. Simon Márta, a Fájdalo
Minden idők egyik legsikeresebb tévésorozata, a Jóbarátok 1994 és 2004 között 10 évadon át szórakoztatta a közönséget. Pontosan 20 év telt el azóta, hogy Amerikában bemutatták a széria legutolsó, 234. epizódját – ez pedig jó apropó arra, hogy összeszedjünk 4 olyan érdekességet, amiről eddig csak nagyon kevés Jóbarátok-rajongó hallott.
Valter Attila a 95. helyen ért célba a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny harmadik szakaszán, amelyen Tim Merlier győzött sprintbefutóban, a hajrában támadással kísérletező, rózsaszín trikós Tadej Pogacar pedig időjóváírással növelte előnyét összetettben.
Már az 1930-as évektől bizonyított tény, hogy a stressz csökkenti az immunrendszerünk ellenálló képességét, az orvosi gyakorlat sokszor mégsem veszi figyelembe az esetenként tragikus tapasztalatokat, amelyek hozzájárulnak egy-egy betegség kialakulásához. Dr. Máté Gábor magyar származású kanadai orvos vallja, hogy a rák, a szenvedélybetegségek, sőt,
Május 4-én 10:00 órakor ideális vitorlázó időben rajtolt el a regatta történetének legnagyobb mezőnye (55 hajó) a Tolnay Kálmán László Emlékversenyen. A 15–20 csomós északi szél kedvezett a klasszikus cirkálóknak, a Gerendy Zoltán vezette 40-es, az Elena és egy 30-as, a Manöken – Gömbös Lóránd – indult a legjobban. Mire Csopakra értek a vezető hajó
Az AI elveszi a munkánkat, de hogyan tovább? Az AI-forradalom korában már láthatjuk, hogy a mesterséges intelligencia másféle jövőt hoz, mint a Terminátorban, de radikálisan megváltoztatja a társadalmat, a történelmet, sőt végső soron magát az emberi létezést. A végkifejletet pedig 3 forgatókönyv szerint képzelhetjük el az AGI érkeztét követően.
A SpaTrend Wellness és Életmód magazin műsora folytatódik, ezúttal egy indonéz szigetre is ellátogathatnak a nézők, majd kiderül, hogy mitől lesz energiatakarékos a masszázsmedence és milyen kerti bútort érdemes választani kisállatok mellé!
A bodzát különösebben nem kell bemutatni senkinek. Tavasz vége felé a bodzaszörp neve sokaknak ismerősen cseng, de vajon hányan tudják azt, hogy milyen gyógyító hatásai vannak ennek a növénynek. Lássuk hát, mit is tud a bodza!
Egy kvíz és számos hasznos információ segítségével igyekszik a tavaszi városlátogatási és a nyári üdülési szezon kapcsán felhívni az utazók figyelmét a Magyar Nemzeti Bank arra, hogy egy-egy váratlan helyzetben hogyan kerülhetjük el a bankkártyánkkal kapcsolatos problémákat.
A korai tünetei félrevezetőek lehetnek, sokan nem is hallottak erről a ráktípusról. A betegek jellemzően derékfájás miatt keresik fel az orvost, és a nem egyértelmű tünetek miatt a rák diagnózisáig több hónap is eltelhet.
Az Airbnb új, Ikonok névre keresztelt szálláskategóriája lehetőséget kínál arra, hogy olyan legendás helyeken tölts el egy-egy éjszakát, mint például Prince minneapolisi Purple Rain háza, vagy az X-Men 97 tematikára átalakított kastély a New York-i Westchesterben.
Milánó macskaköves utcáin éjszakánként teljesen megszokott a séta közben falatozó turisták látványa. Egy új törvény azonban hamarosan véget vethet ennek: a városvezetés a tervek szerint éjfél után betiltja az elviteles ételek és italok árusítását, írja a CNN.
Van egy aprócska település Baranya megyében, aminek lakói pár évvel ezelőtt úgy döntöttek, hogy létrehoznak egy megújulóenergia-közösséget. Útjuk során sok nehézséggel találkoztak, de számtalan jó gyakorlatot, ötletet, izgalmas kezdeményezést és figyelemre méltó eredményeket is láthattak, ami miatt úgy érezték, hogy ezeket másokkal is meg kell oszt
Strasbourgban tényleg igazi európai levegő van: Jocó bácsi influenszerként, az Európai Parlament meghívására járt a városban, olvassátok el a beszámolóját!
A nyaralások során hajlamosak vagyunk sokkal jobban elengedni magukat és emiatt előfordulhat, hogy a szállodai reggelinél behúznak minket a csőbe. A szállodák egyik pontja, ahol a vendégeket hamis biztonságérzetbe tudják ringatni, az a reggelizőasztal. Carolyn Pearson szállodai biztonsági szakértő nemrégiben felfedte, milyen veszélyes hibát követne
Óvatosság, kockázat kerülés, megfigyelés, énidő, szerelem. Néhány csillagjegynek változást hozhat az életébe a mai nap, míg néhánynak nagyon oda kell figyelnie, ha jót akar magának.
Egy biztosítótársaság a kutatásai alapján összeállított egy listát a legnépszerűbb látványosságokról – amelyek a zsebtolvajok körében is igen népszerűek. Aki erre jár, legyen különösen éber!
A cukorbetegség az egész szervezetet, így a szájat is érinti. A cukorbetegség fokozza a fogászati problémák kockázatát, nehezíti a szájban lévő baktériumok elleni küzdelmet. A helyes fogápolás így különösen fontos a cukorbetegek számára.
Ridley Scott legújabb alkotásáról, a Gladiator második részéről már a premier előtt mesterműként beszélnek és sokan úgy vélik, ez a film ismét esélyes lehet az Oscar-díjra.
A divatvilág legfontosabb napján, a 2024-es MET-gálán szebbnél szebb ruhákban pózoltak a meghívott sztárvendégek. Most összegyűjtöttük a legcsodásabb ruhakölteményeket, hogy kedvetekre gyönyörködhessetek a mesés vörös szőnyeges megjelenésekben!
Az aszpirin alkalmazása régóta foglalkoztatja az orvostársadalmat és a pácienseket egyaránt, de vajon a rendszeresen szedett aszpirin jó-e a szív-érrendszeri betegségek megelőzésére, illetve a már bekövetkezett események kiújulásának megakadályozására?
Szombaton tartották a Berkshire Hathaway éves részvényesi közgyűlését, amelyen természetesen Warren Buffett is beszédet mondott. A legendás befektető szerint az egyik legnagyobb veszélyt jelenleg a mesterséges intelligencia jelenti a világra, az AI-ra épülő átverések pedig a következő nagy növekedési iparág.
A mai élet szerves része a mobiltelefon. Használom, mert számtalan dologra kell: dolgozni, beszélni, kapcsolatot építeni. Olvasok is rajta. És nem, nem vagyok függő!
Az egyre növekvő életkor miatt folyamatosan nő a demenciával küzdők száma. Egy neuropszichológus elmondta, hogy beszéd közben melyik az a három tünet, ami már igen korán felhívhatja a figyelmet az állapotra.
Tavaly nagy port kavart egy tanulmány, amely azt állította, hogy a T-rexek mégsem voltak buta állatok, sőt intelligenciájuk a ma élő majmokéval vetekedett. Egy nemrég megjelent kutatás azonban egészen más következtetésekre jutott.
Végre elérkezett a divat éjszakája: Hollywood végigvonult a lépcsőn az éves Met-gálán.A Met Costume Institute új kiállítása, az Sleeping Beauties: Reawakening Fashion az elmúlt években látottaknál kissé olvasmányosabb témát választott. A gála dress code-ja pedig Az idő kertje lett, melyet J.G. Ballard 1962-es, azonos című novellája ihletett, így ar
A Korrupcióellenes Alapítvány (FBK) a Projekt névre hallgató oknyomozó csoporttal együtt körülbelül négyórányi felvételt rögzített az orosz politikus egyik rejtekhelyeként funkcionáló ingatlanban, mely a Fekete-tenger partján bújik meg.
Batman a képregények történetének egyik legikonikusabb karaktere, nem meglepő, hogy eredetileg papírra vetett harcai a rosszfiúk ellen számos alkalommal elevenedtek meg a filmvásznon is.
Ahogy a gépeinket is karban kell tartani, úgy a testünk használata is megkívánja a rendszeres szervizelést. Jó hír, hogy a szervezetünknek erre saját mechanizmusa van, ha adunk neki időt, elvégzi magától, ha pedig meg is támogatjuk, gyorsabb és teljesebb lesz a regeneráció.