Köztudott, hogy a francia nők rengeteg trükköt tudnak, mely segít nekik megőrizni szépségüket és könnyebbé teszi mindennapjaikat. Nos, ezek közé a praktikák közé tartozik egy bizonyos ital fogyasztása is, mely állítólag hatékonyan hozzájárul a puffadás megszüntetéséhez.
A 44Cup tizenhatodik szezonja ugyan továbbra is öt eseményből áll majd (köztük egy világbajnoksággal), de az idén először három új helyszínre is ellátogat a flotta. A február végén megrendezendő első esemény ismerős pályán zajlik, az Rc44-esek tulajdonosai és csapatai Lanzarote-on mérkőznek meg először. A Kanári-szigetek rendszeres észak-északkelet
Utódaink gyerekkorát szétbontotta a digitalizálódott világ. Présben vannak a szülők és az oktatási rendszerek, a társadalom és a családok. A változás már mentálisan és fiziológiailag is kimutatható. De a fejlődést visszacsinálni nem lehet, és az a morális pánik, amiben most vagyunk, sem vezet sehová. A WMN XL új cikkében dr. Gyurkó Szilvia gyerekjo
A gyerekek alapból sokat alszanak, de ha a szülő azt veszi észre, hogy gyermeke napközben is álmos, mert nem tudja megfelelően kipihenni magát, akkor felmerülhet, hogy valami betegsége van. Dr. Tar Attila gyermekendokrinológus elmondja, mikor gyanakodjunk betegségre.
Ismerős a pillanat, amikor este felülsz az ágyban a sötét szobában, miután átéltél ismét egy visszatérő álmot, és csak azon gondolkozol, hogy álmodhatod újra és újra ugyanazt? Mindannyiunkkal előfordult már, hogy alvás közben többször jöttek elő ugyanazok a képkockák, és szinte percre pontosan ugyanaz történt meg bennük. De mégis mi állhat a vissza
Fergeteges volt már a hangulat, a menyasszony családja különösen jól érezte magát látszólag, és eljött a pont, amikor a férj rájött: ez így nem fog menni.
Tisztán emlékszem, hogy amikor gyerekkoromban hirtelen belázasodtam, anyukám hideg vizes borogatással, majd hideg fürdővel próbálta csillapítani a lázamat. Ma viszont már megoszlanak a vélemények az utóbbi hatékonyságával kapcsolatban, ezért utánanéztünk, hogy milyen módszerek bizonyulhatnak hasznosnak, ha lázcsillapításról van szó, és nem szeretné
Tápai Szabina a minap részt vett az új EverDerm HealthCare Klinika megnyitóján, ahol beavatott minket a napi arcápolási rutinjába és elárulta azt is, hogy háromgyermekes édesanyaként miért van szüksége néha egy kis "énidőre".
Amerika legnépszerűbb popsztárja összejött az ország legnépszerűbb sportolójával, az internet pedig felrobbant. Taylor Swift és Travis Kelce az új álompár, de a tökéletes Disney-mesébe belerondít a valóság: a hajmeresztő összeesküvés-elméleteket gyártó trumpisták, a Swift támogatására ácsingózó Biden és a fránya magánrepülők, amikről csak nem tud l
Nem kell teljesen lecsapolnod a bankszámlád ahhoz, ha igazán hatékony bőrápolási rutint szeretnél. Bőrgyógyászok árulták el, ők milyen megfizethető termékeket ajánlanak a bőrtisztításhoz.Valójában a legjobb szépségápolási termékek néha a legolcsóbbak – ezt támasztják legalábbis alá a szakma legjobbjai, akik megosztották kedvenc arctisztító szereike
Bár vannak olyan kapcsolatok, amelyekben a felek korán eldöntik, hogy összeházasodnak, a legtöbb párnak időbe telik, amíg elköteleződnek és döntenek erről. Ahelyett, hogy az együtt töltött idő szigorú hosszára koncentrálnánk, az alábbi öt jelre érdemes odafigyelni, hogy tudjuk, készen állunk-e a házasságra.1. Túl vagyunk a fellángolás időszakánA le
Legalább elmondja az őszintét. Christopher Nolan nagyon szeretné az Oppenheimernek legalább valamelyik Oscar-díjat, amire állítólag meg is van az esélye,
Korábban már mi is beszámoltunk róla, hogy 2024 a Sárkány éve. Most pedig azt is eláruljuk, hogy milyen cselekedetekkel tudunk jószerencsét bevonzani magunknak a kínai kultúra szerint.Hogyan növeljük a szerencsénket a Sárkány évében?Viselj szerencsehozó ékszert: 2024-ben javasolt szerencsekarkötőt viselni, hogy az segítsen elűzni a gonosz szelleme
A sebészeti, minimálisan invazív és rekonstrukciós eljárások száma 2019 óta 19%-kal nőtt, és egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a közösségi médiában, ráadásul egyre több híresség és influenszer vállalja nyíltan, hogy milyen szépészeti beavatkozásokon esett át. Az arcra és a testre alkalmazható helyi beavatkozások egyre kifinomultabbak, és egyre többen
Szabad szemmel természetesen lehetetlen észrevenni, de a Hold mérete egyre kisebb, ami komoly problémához vezethet.A néhány százmillió évenként bekövetkező 45 méteres zsugorodás aligha számít gyors változásnak, bár amerikai kutatók új tanulmánya szerint ez elég lehet ahhoz, hogy felelős legyen a földcsuszamlásokért és földrengésekért a Hold déli pó
Las Vegas városának akár egymilliárd dollár bevételt is hozhat, hogy ott tartják vasárnap este az amerikaifutball-bajnokság (NFL) döntőjét, a Super Bowlt, ami évek óta az amerikai televíziók legnézettebb közvetítése.
Teljes körű látogatási tilalmat rendeltek el a Debreceni Egyetem (DE) klinikai központjában, az intézkedés csütörtöktől lép életbe a központ valamennyi campusán
Most lehet legkönnyebben hozzájutni Olivier Mosset minimalista művész egyik eredeti alkotásához egy Louis Erard órán keresztül. Számtalan verzióját láttuk már az all black, azaz fekete alapon fekete óráknak, amik mindig…
A magyar konyha jellegzetes ízvilágából nem hiányozhat a bableves, amely bár egyszerű, mégis az egyik legszuperebb hazai ételünk – igazán sűrű és tartalmas végeredményt azonban csak az alábbi praktikáknak köszönhetően érhetünk el.
Köztudott, hogy a fehérjék nélkülözhetetlenek a szervezet számára, a sejtek építőkövei, melyek többek között felelősek az antitestek, enzimek és hírvivő sejtek létrehozásáért. Az elégtelen fehérjefogyasztás hatással lehet a szervezetre, például az izomtömegre, a csontokra, a hajra, a körmökre és a bőrünkre is. Utóbbi esetében egy bizonyos tünet erő
Az év ötödik hetében - január 29. és február 4. között - 47 400-an fordultak influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján
A paradicsomról eddig is köztudott volt megannyi jótékony egészségügyi hatása, egy új tanulmány szerint viszont akár még a szalmonellával is képes lehet felvenni a küzdelmet.
Ha a Valentin-napra gondolunk a vörös rózsára, szivecske alakú lufikra és romantikus vacsorákra gondolunk. Azonban különféle helyeken és kultúrákban más-más módon ünneplik a február 14-ét. Íme négy kevésbé ismert hagyomány!
A légzésszám változik fizikai aktivitás hatására, de betegségeket is jelezhet, ha magasabb, vagyis ha a szokásosnál szaporábban vesszük a levegőt. Dr. Tárnok Ildikó, tüdőgyógyász, allergológus, a Tüdőközpont orvosa a magas légzésszám lehetséges okait foglalta össze.
Kreatívak, kommunikatívak, és nem ijednek meg egy Pinterest-táblától a női mesterek – nem véletlen, hogy sokan szívesebben dolgoznak velük, mint a klasszikus szakikkal.
Kutatás – A Norvég Tudományos és Technológiai Egyetem kutatása kimutatta, hogy a kézzel való írás az agyban jobb kapcsolódási mintázatot hoz létre, mint a billentyűzeten való gépelés.
Az inkontinencia kezelése roppant fontos, hiszen a probléma a minőségi életben eltöltött évek számát akár nyolc évvel is csökkentheti, amellett anyagi terhet is jelent, illetve depresszióval, szociális izolációval is járhat, ha a beteg emiatt nem mer már emberek közé menni.
Mikor felébredtem, ők ültek az ágyam mellett. Ők, ketten. Hirtelen végtelen boldogságot éreztem. Mert ez csak két dolgot jelenthetett: eddig is álmodtam, vagy most haltam meg. Mindkét esetben együtt lehetünk végre, annyi év után. A fiam az apja ölében, ülve aludt. A férjem rámmosolygott. Ács Judit novellája. – Fáj valamid? – kérdezte halkan. –
Február 23-án nyitja meg újra kapuit a SpaTrend Expo, az ország egyik legnagyobb vásárral egybekötött jakuzzi kiállítása, ahol a masszázsmedencék mellett a legmodernebb kerti búrok, grillek, árnyékolók és egyéb kültéri kiegészítők várják, hogy hozzá segítsenek álmaid teraszához! A 10 napos rendezvény az ország három helyszínén is vár, ha szeretnél
Felturbóznád tavaszra a szobanövényeidet, de nem szeretnél vegyszerekhez nyúlni? Van egy szuper házi módszerünk, ami 100 százalékban bio és egy filléredbe sem kerül.
A hétköznapok magávalragadó zűrzavarosságában mindenkinél eljön egyszer az a pont, amikor sóhajt egy nagyot és arra gondol, hogy rendet kellene tennie az életében. Tapasztalataim szerint ha valamikor, ilyenkor talál magában az ember erőt egy mindenre kiterjedő nagytakarításhoz: a tárgyak szelektálásától kezdve a digitális nyomainkon keresztül az ér
Ashton Kutcher és Mila Kunis otthona pont olyan, mint ők maguk: nem hivalkodó, inkább esztétikus és letisztult. Less be velünk Hollywood egyik legkedveltebb párosának családi fészkébe.
Manninger Jenő, Keszthely polgármestere bemutatta a Balaton-part fejlesztésére vonatkozó terveket. Ezzel kapcsolatban várják a helyiek véleményét, javaslatait, és ami ezekből megvalósítható, azt figyelembe veszik a beruházás során. A most induló uniós pénzügyi ciklusban 8,7 milliárd forint támogatásra pályázhat Keszthely. Ebből a forrásból a város
Az álom terasz berendezésének feladata egyre nehezebb, ahogy bővül a minőségi termékek kínálata. Az otthonos és puha vagy éppen különleges és magával ragadó design darabokból kiválasztani azt, amit egy évtizedig is örömmel használsz nem könnyű, de van segítség. A Gardentrend segít megtalálni a stílusban, méretben és funkcióban is tökéletes kerti bú