Ki őrzi az őrzőket? Vagyis: ki mondhatja meg, hogy mi a dezinformáció és mi a megbízható hír? Megvizsgáljuk, hogy a médiaipari és a technológiai óriások együttműködése, a Trusted News Initiative megoldhatja-e a dezinformáció problémáját, és ha nem, akkor mi lehet a megoldás.
Most, hogy már két űrállomás üzemel folyamatosan és a kereskedelmi űrutazások is fellendülőben vannak, néha egész sokan utaznak egyszerre az űrbe. Ha kíváncsiak vagyunk rá, jelenleg éppen hányan és név szerint kik tartózkodnak a Földön kívül, egyszerűen utánajárhatunk.
Érkezik a BYD legújabb tisztán elektromos modellje, a Yuan Up. Az autóipari óriás most hivatalos fotókat is közzétett az új járműről, amely a vállalat e-Platform 3.0 padlólemezén kerül gyártásba.
A magyar animáció idén ünnepli a 110. születésnapját, ebből az alkalomból Széles-Horváth Anna örök érvényű magyar animációs meséket hozott a múlt század második feléből. Nektek melyek a kedvenc magyar vonatkozású rajzfilmjeitek?
Ha úgy kell élnie valakinek a mindennapjait, hogy folyamatosan nagyító alatt van, és a legapróbb hibái miatt is mindenki neki esik, nem csoda, ha elszakad nála a cérna.
Kína is bekapcsolódik a csúcsfejlettségű mesterséges intelligencia kifejlesztéséért folyó küzdelembe: iparági értesülések szerint az ázsiai nagyhatalom által fejlesztett Spark v3.5 több téren is felülmúlhatja a jelenlegi legismertebb nagy nyelvi modellt, az OpenAI vállalat GPT-4 Turbo nevű termékét.
Egy amerikai vállalat képes volt olyan mézet előállítani, amelyhez egyetlen darab méhnek sincs köze. Bár ez a vegán étrendet követők számára örömhír lehet, sokan attól tartanak, hogy negatív hatással lesz a mézpiac jövőjére.
Kriszti egyre lehangoltabb lett. Már nem érdekelte a futás, mert Sanyi felesleges időtöltésnek gondolta. Nem akart moziba menni, mert ne pazarolják a pénzt, van otthon is tévé.
Zsírszékletnek (steatorrheának) nevezzük, ha a székletben felesleges zsír található. Jellemzője, hogy ilyen esetekben a széklet mennyisége megnő, színe halványabb, felülete zsíros/olajos fényű, kifejezetten bűzös, és a víz felszínén lebeg.
A gyártó tavaly decemberben szállított először utasokat két nagyváros között és áprilistól Kínán kívül is értékesítik a légitaxijaikat, meglepően olcsón.
Az ételek szavatossági idejére mindig nagyon fontos odafigyelni, de tudtad, hogy akadnak olyan élelmiszerek is, melyek valójában szinte sosem romlanak meg?
A Lepakshi szívében található Veerbhadra-templom az ősi indiai építészet egy olyan csodája, amely a történészeket és az építészeket egyaránt zavarba ejti. A templom egyik pillére nem érinti teljesen a földet. A rejtélyes jelenség megannyi tanulmány középpontjába került eddig, és számtalan kérdést vetett fel a nem szokványos építés módszereiről.
A Hubble Űrteleszkóp lenyűgöző fotót készített a valaha talált egyik legtávolabbi Einstein-gyűrűről. Ennek a jelentősége abban áll, hogy remekül szemlélteti a tömegnek a téridőre gyakorolt tényleges hatását.
A szívünk a szervezetünk finomra hangolt motorja, amire vigyáznunk kell. A rendszeres testmozgás mellett az étkezésünkre is fontos odafigyelnünk, hogy megóvjuk ezt a rendkívül fontos szervünket a különféle megbetegedésektől. Egy szívbarát étrend követésével rengeteget tehetünk azért, hogy sokáig, egészségesen élhessünk!
Felejtsd el az olyan új TikTok szépségtrendeket, mint a kávéradír és az "underpainting" sminktechnika. A legjobb szépségápolási trükkök általában időtállóak, és generációról generációra öröklődnek: ilyen például a nagymamád jojobaolajos kúrája, vagy a nagynénéd arcápolási rutinja, aki a Retin-A-ra és a bőséges fényvédőre esküszik.
5 hónappal a megnyitó ünnepség előtt, február 8-án végül bemutatták a Xxxiii. nyári olimpiai játékok érmeit. Mint mindig, a medálokat természetesen most is valami különlegességgel dobták fel a szervezők: úgy látszik, Franciaország szerette volna, ha a díjazottak soha nem felejtik el, hogy melyik ország játékán szerezték életük egyik legfontosabb ki
Az univerzális memória egyszerre váltaná ki a számítógépekben a RAM-ot és a flash-tárolókat egy gyorsabb és energiahatékonyabb alternatívával – egy új anyagnak köszönhetően pedig most ehhez jutottunk közelebb.
Uganda egy Kelet-Afrika szívében fekvő ország, mely gazdag kulturális örökséggel és lenyűgöző természeti tájakkal büszkélkedhet. Mi tavaly szeptemberben töltöttünk el 2 hetet Ugandában, erről hoztam most egy beszámolót nektek.
A legendás brit zenekar Queen: The Greatest Live címmel rövid videók sorát tölti fel saját Youtube-csatornájára. Az egyik, nemrégiben közzétett epizód épp azt tárgyalja ki, hogy mi volt Freddie Mercury számára a legfontosabb dolog a koncertek alatt.
A nyújtás fontosságát senki sem vitatja, mégse csinálja mindenki. Valljuk be őszintén, egy fárasztó edzés után csábító, hogy inkább egyből zuhanyozni menjünk, mintsem elkezdjünk nyújtani, esetleg hengerezni, pedig számos problémát megelőzhetnénk azzal, ha szánnánk erre időt.
Bár nagyon finomak, de megvan az oka annak, hogy az idő múlásával miért nem tudja a szervezeted a sajtot, a fagylaltot és a tejtermékeket úgy megemészteni, mint korábban.
Egy négyfős brit család szállt fel a Titanicra 1912. április 10-én, velük volt az alig kéthónapos kislányuk is. Az Újvilágba indultak új hazát keresni, de sohasem értek oda. Az óceánjárón utazó csecsemő, Millvina Dean a Titanic legfiatalabb túlélője. Hosszú élet adatott neki, azonban soha nem nézte meg James Cameron Oscar-díjas filmjét.
A skandináviai stílusirányzat egyre népszerűbb, a koppenhágai nők pedig hamarosan lekörözik Párizst – hiszen a dán főváros lassacskán a divat első számú központja lesz. A város évente kétszer ad otthont saját divathetének, amely az év egyik legjobban várt eseményévé vált. De mitől vált ennyire prominensé?
A saját gyerekeikkel brutálisan bántak a "mamák és papák". Drog, elhanyagolás, erőszak, felfoghatatlan, mit éltek át és túl a luxuskörülmények közepette, a világtól elzártan.
Valószínűleg te is ezerféle diétát és trükköt olvastál már arról, hogyan szabadulhatsz meg könnyedén a pluszkilóktól. Nos, egy új kutatás arra világított rá, hogy elsősorban egy nagyon fontos szabályt kellene betartanunk.
Ismerjétek meg a 35 év alatti pályakezdő vagy vállalkozása, esetleg karrierváltása elején járó nőknek járó SzuperWMN-díj jelöltjeit, és szavazzatok arra, aki szerintetek a leginkább megérdemli az elismerést!
Az amaránt a disznóparéj nevű gyom nemesített közeli rokona. Leginkább gabonaként ismert, azonban egy látványos növény, melynek levelei zöldségként is fogyaszthatók, és rendkívül egészséges.