A lipödéma egy ritka kórkép, amelyet a zsír kóros lerakódása jellemez társuló ödémával. Szinte kizárólag nőknél fordul elő. A betegek fájdalomra, érzékenységre panaszkodhatnak, és könnyen véraláfutások alakulhatnak ki az érintett bőrterületeken.
A Nő a reflektorfényben Anna Kendrick rendezői debütálása, de mellett ő játssza a főszerepet is. A film most került fel a Netflixre, és egyből megnőtt az érdeklődés a Dating Game Killer, azaz Rodney Alcala ügye iránt.A hátborzongató thriller, amely egy Sheryl Bradshaw nevű nőről szól, aki egy társkereső műsorban keresztezi az útját egy sorozatgyilk
Egy konfliktus a boltban, vagy egy nézeteltérés a kollégáddal; mindegy, milyen élethelyzetről beszélünk, te a viták során egyszerűen nem tudsz higgadt maradni. Ilyenkor azonnal megérzed a gombócot a torkodban, és már előre tudod, hogy egy-két percen belül elsírod magad. Nagyon idegesítő tud lenni, és még nehezebb kezelni; de vajon mit jelent, ha te
A vörös hús az egyik legvitatottabb élelmiszer - vannak, akik rajonganak érte, míg mások tudatosan kerülik azért, mert egészségtelennek tartják. Ami biztos, hogy nem lehet egyértelműen károsnak titulálni, sőt egy egészséges étrendből sem kell mindenáron kizárni. Így tehát az igazság az, hogy előnyökkel és hátrányokkal is járhat, ha ezentúl egyáltal
Napokon belül elérkezik az év legrémisztőbb éjszakája, amelyet egyre többen ünnepelnek hazánkban is. Alább mutatunk is 3 gyors és könnyen elkészíthető sütireceptet, amivel még hangulatosabbá tehetjük majd október utolsó estéjét.
Szinte kimondani is szürreális: lassan vége az évnek. Jó, persze, hátravan még két izgalmas hónap, de bárhogy is szépítjük, a nagyobbik része már bizony mögöttünk van. Átrohantunk rajta – vagy inkább fordítva? Bárhogy is, itt az ideje, hogy legalább a végébe belelassuljunk. A november ugyanis felejthetetlen élményekkel vár, amiket jó lesz megélni.
A színpszichológia lényege szerint a különböző színek hatással lehetnek a hangulatunkra, az érzéseinkre, sőt még arra is, hogyan viselkedünk. A rózsaszín például egy nyugtató szín, ami a szerelemhez, a kedvességhez és a nőiességhez kapcsolódik.
Magyarországon még mindig majdnem minden második szülés császármetszéssel végződik. A császármetszések arányát tekintve az Európában is éllovas Magyarország.
A Duna szárazföldi deltájának is nevezett Szigetköz, a Bakony felől a Kisalföldbe mélyen benyúló Sokorói- és Pannonhalmi-dombság ezernyi érdekességgel, különös legendával, gyógyító erejű növénnyel várja az ide látogató vendégeket. Ismered ezeket, vagy még tartogat meglepetéseket a környék? Kvízünkből kiderül!
Ősszel rengeteg okunk van rá, hogy ne csak bekuckózva, forró teát kortyolgatva, remek könyvekkel, sorozatokkal és filmekkel töltsük a szabadidőnket. Az egyik legerősebb érv például, hogy az őszi túráknak páratlan szépsége van, amiről idehaza is számos helyszínen megbizonyosodhatunk. De ha messzebbre utaznál - akár csak gondolatban - akkor a világ k
Biztos ezen most sokan elhűlnek, de nem szeretem a joghurtot. Sem a natúrt, sem a gyümölcsös verziókat. Azt viszont imádom, hogy nagyon sok mindenre használható: szebb lesz tőle a bőr és számtalan pozitív hatása van az egészségre. Lássuk most a 10 legjobbat!
Melyik minta tetszik a legjobban? Ez kifejti milyen a jelenlegi életed. Melyik minta az, amelyre a legjobban rezonálsz? Ne feledd, hogy az alábbi válasz az életstílusod jeleníti meg. Az élet mindig változik, és te is mindig átalakulsz. Ha szeretnéd, az életed is megváltozhat! Melyik minta tetszik a legjobban? Ez kifejti, elárulja, megmutatja milyen
Ha valaki olyan szerencsés, hogy egy életen át a színész vagy zenész szakmában marad, akkor bizony végigkövethetjük változásait, legyen szó a külsejéről vagy éppen a karrierjéről. Íme, néhány kedvenc színészünk, akik bebizonyítják, hogy a kor csak egy szám és hiába öregszenek, lehet, hogy épp ekkor érnek igazán révbe a szakmájukban, a magánéletükbe
Hongkong főkormányzója bejelentette szerdán, hogy csökkentik a szeszes italok vámját a Kínához tartozó különleges közigazgatási területen, mert a nagy nemzetközi versenyben az ázsiai pénzügyi központ szeretné visszaszerezni régi hírnevét az…
Vannak az átlagos konyhai balesetek – és vannak azok, amikor egy kabaréjelenetben találod magad, mert valami pukkan, robban, esik, törik Te meg kínodban csak röhögsz. Vagy nem
Szinte már nyakunkon a karácsony, mely az évnek az az időszaka, amikor a konyhánk a középpontba kerül. Ez lesz a ház legmozgalmasabb helyisége, amely zsongani fog az ünnepi tevékenységtől, hiszen az ünnepi étkezések központjaként szolgál. Éppen ezért nem árt, ha kicsit felfrissítjük előtte. Mutatjuk, hogyan! Ha épp rajtunk van a sor idén, h
Rengeteg olyan tennivaló van a konyhában, ami magától értetődő. Teljesen természetes, hogy rendszeresen ki- és bepakoljuk a mosogatógépet, letöröljük a konyhapultot és a tűzhelyet vagy éppen felseperjük a padlót. Más tennivalók viszont sokkal kevésbé szembetűnőek, így akár az is lehet, hogy egyáltalán nem is jutnak eszünkbe vagy folyton halogatjuk,
Az ingyenesen letölthető applikáción július 1-től közel félmillió időpont maradt kihasználatlanul, amelyeket más betegek vehettek volna igénybe, ha időben értesülnek a szabad helyekről.
Megfelelő tájékozódással, ismeretekkel és kezeléssel a bipoláris zavarban szenvedő betegek gyakorlatilag teljes életet élhetnek, melyben az illető családjának is fontos, segítő szerepe lehet. Ehhez elengedhetetlen az egyes epizódok felismerése, valamint néhány gyakorlati praktika is hasznunkra válhat.
Rooney, akit generációja Salingerének is neveznek, annak ellenére furcsán túlhájpoltnak tűnik a nyilvánosságban, hogy visszavonultan él és alig ad interjút. Mi lehet a titka, miért szeretik ennyien?
Különböző számítógépes modellezések igyekeznek előre vetíteni egy várható élettartamot. Ez alapján most 800 év körülire teszik a Balaton időtartamát, más mérések 1200-ig is elmennek. Viszont ha az elmúlt évek merényletei folytatódnak a Balaton ellen, akkor ennél jóval kevesebb van vissza. A Balaton nagyon fiatal geológiai képződmény, a tengerekhez
A portugál paradicsomi sziget, Madeira a túrázók kedvelt célpontja. A sziget számos túraútvonallal várja a kirándulni vágyó természetkedvelő turistákat, viszont a helyi Erdészeti és Természetvédelmi Intézet fizetőssé teszi ezeket. A…
Legyen szó megfázásról, migrénről vagy emésztési zavarokról, a legtöbb mindennapi betegségre van természetes gyógymód. Ezeket jellemzően valamilyen tea vagy főzet formájában fogyasztjuk, és immunerősítő hatásuknak köszönhetően generációról generációra öröklődnek. Ezek az ősi receptek pontosan olyanok, mint amilyenekkel a nagymamád is ápolna, ha bet
Az oszló tetemek és rothadó növények, a felkevert, erjedő talaj, a telítődött szűrő, vagy az akvárium túlnépesedése következtében a vízben elszaporodnak a infuzóriumok. Sajnos sem vízcserével, sem a szokványos vízszűréssel nem segíthetünk a dolgon.
A brahma, ez a nagytestű díszbaromfi Indiából illetve Amerikából származik, Európába csak a 19. század második felében bukkant fel. Attraktív színeivel, gazdag tollazatával minden kiállításon felkelti a látogatók figyelmét.
A bichon bolognese nagyon népszerű kutyafajta, hiszen apró termete miatt egy kis lakásban is jól érzi magát, szőre nem hullik, allergiások is tarthatják. Nagyon barátságos, így kisgyermek mellé is ajánlott, jól kijön a többi állattal is.
Szentül meg voltam győződve, hogy ez a konkrét modell, más számlappal már járt nálunk, de akárhogy kerestem nem találtam, csak olyat, ami nagyon hasonlít rá és így meg is lett…
Kétszer ad, aki gyorsan ad, tartja a mondás. Ne várd meg, míg valaki segítséget kér, menj elébe a dolgoknak, és már akkor cselekedj, amikor látod a szükséget.
Van egy bizonyos "szuperétel", amiből ha elfogyasztasz egy kanállal vacsora előtt, akkor nem fogsz többet enni a kelleténél, sőt mi több, a vércukorszinted is csökkenni fog.
Sokszor hallani, hogy együnk minél több rostban gazdag élelmiszert. De vajon miért olyan jó a szervezetünknek, és hogyan fejti ki a hatását? Ennek jártunk utána.
Élvezhetné még az indián nyár meleg napjait, az ősz színes leveleit, azonban beárnyékolják a mindennapokat az intézményekben röpködő vírusfertőzések. Kora ősztől egészen tavaszig tart a megfázás és influenzavírus szezonja. Érdemes utána járni, hogyan előzheti meg, vagy kezelheti hatékonyan, ha már elkapta a vírust.
A vízimadarak etetése nemcsak felesleges, de veszélybe is sodorhatja az állatokat, ezért a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) arra kéri az embereket, hogy sehol és semmivel ne etessék ezeket az állatokat.
Vasárnap reggel, bringával a hétvégi műszakba igyekszem. Nemrég volt szervizen, köpeny cserélve, váltó felújítva, hajtás áttételek kiváló állapotban. Cube Trekking, megbízható márka. Érzem a jó erőátvitelt. S.T.O.L.M. novellája. Halkan esik az eső. Kanyarokban óvatosan kell fordulni, könnyen kicsúszik. Tegnap este olvastam, ez jár tekerés közben
Az újonnan vásárolt fehér zoknik mindig ragyogóan tiszták, de ahogy telik az idő, gyakran beszürkülnek, különösen a talpuknál. Szerencsére van néhány praktikus trükk, amivel megőrizheted a fehér zoknik friss, tiszta színét, mintha csak most vetted volna őket. Íme pár hasznos tipp, hogy a foltok ne jelentsenek többé gondot, és a beszürkült zoknik új